2019. október 22. kedd
Ma Előd, Szalóme, Kordélia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Kézikönyv nőknek 1955-ből

1955-ben kézikönyvet nyomtattak nőknek, amit háztartástannak neveztek. Néhány tanács következik a kézikönyvből: >

Tovább

Boszorkányperek Németországban

A németországi boszorkányperek jogtörténeti jellemzői A rengeteg ártatlan emberi életet követelő boszorkányperek tipikusan az újkori Európa, méghozzá >

Tovább

Budapesti fotók a harmincas évekből

Frank Csontos gyűjtötte össze a megsárgult fényképeket. Érdemes összevetni, mi változott (vagy nem változott) az eltelt >

Tovább

Fejezetek a vajdasági zsidók történetéből (8.)

MINJÁN – (héber, a. m. szám) 13 éves­nél idősebb férfiakból álló tízfős csoport – ennyi jelenlevőre >

Tovább

Boszorkányper Magyarországon

A szegedi boszorkányper 1728/29 „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat” [1] – olvassuk Kálmán >

Tovább

Kormányrendelet

Dr. Szórád gyűjtéséből származik a kormányrendelet, amelyiknek szöveghű leiratát itt tesszük közzé. A dörgedelmes dokumentum több mint fél >

Tovább

Székely Éva esete a kétféle szemű nyilassal

Székely Éva, a legendás úszóbajnok 85 éves. Életrajza szerint: „Az apukám Erdélyből jött, az anyukám >

Tovább

Budapest, 1936

A svéd közszolgálati tévé archívumában egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmet őriznek. >

Tovább

A porcelán unikornis

A porcelán unikornis az amerikai Keegan Wilcox rendezésében nyerte el a legjobb rövidfilm díjat. >

Tovább

Így kezdődött...

Kicsit megsárgult már... de olvasható még mindig. Nemrég lett nagykorú, tavaly töltötte be a tizennyolcadikat. >

Tovább

A magyarok hullottak, mint a legyek

Amint azt egy korábbi írásunkban már megígértük, az e-novine engedélyével teljes egészében közöljük Bojan Tončić >

Tovább

A Köztársaság napja...

... ma van – emlékeztet István Kanadából.   >

Tovább

Herkóca, 1992 július

Kókai Péter
Herkóca, 1992 július
Šešelj, a térképész

Figyelmeztetés

Legkésőbb 1992. július végéig tűnj el Szerbia területéről, máskülönben mi fogunk kilakoltat­ni sürgősségi eljárással, ugyanez vonatkozik a többi feketeingesre is.

(A levél hátlapján bélyeg, postai pecsét címzés. A címzett J. L herkócai lakos.)

Nincs helyük a faluban

Egy újságból kölcsönzött adatok szerint a Ruma községhez tartozó kis szerémségi falunak idén februárban körülbelül 3800 lakosa volt, ennek mintegy 70 százaléka horvát, 20 százalé­ka magyar, 10 százaléka pedig szerb nemzetisé­gű. A „történelmi fordulópont” sokak szerint május 6-a volt, amikor a Szerb Radikális Párt helyi bemutatkozásán felolvasták azoknak a név­sorát, akiknek „nincs helyük a faluban”. Ma, a lap adatai szerint, Srboslavcinak közel 5000 lakosa van, ennek 83 százaléka szerb, 12 százaléka magyar és mindössze 4-5 százaléka horvát.

Nem (teljesen) hivatalos adatok szerint a falu 410 házából eddig 229-et hagytak el lakói. Érdekes, hogy a fenti adattal valamennyi általam megkérdezett személy egyetértett, függetlenül nemzeti, pártbeli, hogy ne mondjam, táborbeli hovatartozásáról. Egyikük sem tartotta eltúlzott­nak, tendenciózusnak az arányt. „Jobb lesz így nekünk”

„Felhívom a figyelmét arra, hogy a faluban az emberek lelkiállapota egyre rosszabb, szinte kétségbeejtő” – figyelmeztetett beszélgetőtár­sam, aki segített abban, hogy kapcsolatot te­remtsek a helybeliekkel. Állítását látszik bizonyí­tani a tény, hogy a megkérdezettek – annak ellenére, hogy már többször is vállalták a nyilvá­nosságot – arra kérnek, nevük ezúttal ne jelen­jen meg az újságban.

– Higgye el, jobb lesz így nekünk. Sok problémánk támadt már amiatt, hogy nevünket adtuk nyilatkozatainkhoz. Nagyon nehéz itt; be­zárkózva élünk, állandóan figyelnek bennünket. Tulajdonképpen saját magamat sem értem, miért álltam rá mégis erre a beszélgetésre, de már nem tudom magamban tartani azt a fe­szültséget, ami felhalmozódott bennem.

Hirtelen nem is tudom mivel kezdeni a kérdezést Mégis, hogy történik az a bizonyos kilakoltatás? Megfélemlítés? Kik fenyegetik őket és miért?

– Az a bűnünk, hogy horvátok vagyunk, meg azért is bennünket hibáztatnak, ami Horvátor­szágban történt. Pedig én például szerb vagyok. A férjem horvát, de öt hónapig harcolt a fronton Szerbiáért. Hiába, ő usztasa, én pedig kurva vagyok. Hogy hogyan fenyegetnek? Hozzám például bejött az udvarba egy nagyobb csoport, azt mondták, el kell mennem innen. Nem volt fegyverük, de nagyon agresszívak voltak. Beje­lentettem az esetet a rendőrségen, de az nem tett semmit. Csak tudomásul veszik a történte­ket, de nem avatkoznak bele. Állítólag néhányat közülük vizsgálati fogságba helyeztek, de épp ma láttam őket az utcán sétálni. Sőt, úgy tudom, aláírásokat gyűjtenek, hogy valamennyi fogva tartott szerbet engedjenek azonnal szaba­don.

Érdeklődöm Nikola Kraljević helybéli kato­likus pap felől, akiről az a hír járja, hogy közvetlenül azután, hogy a Belgrádi Kör tribünestjén nyilvánosan felszólalt a herkócai esemé­nyekkel kapcsolatban, megverték.

– A múlt héten látták a gyerekek. Az arca kék volt Azóta mi nem láttuk, de a templom harangja már egy hete hallgat.

Az elvándorlás a mai napig tart, mondják névtelen beszélgetőtársaim Már csak a legbát­rabbak maradtak itt, akik még a halálos fenye­getések ellenére sem akarnak új hazát keresni maguknak.

– Ugyan hová mehetnénk? Merre? Melyik országba? Horvátország soha nem volt a mi hazánk, és most sem az. Egyszerűen nem ér­tem, hogy mi történik. Úgy szeretnék végre pihenni egy napot, csak egyet élni nyugodtan, mint Szerbia egyenrangú állampolgára! Félek.

A „herkócai állam'' első embere

Ostoja Sibinčić a másik féL A rumai köz­ségháza dolgozója, a herkócai helyi közösség elnöke. Sok mindent írtak róla az újságok. Azt is, hogy videofelvétel készült arról, hogy számol le a DEPOS újságíróival. Azt is, hogy ő indokolta meg, miért kell a falu nevét Srboslavcira keresz­telni. Meg azt is, hogy ő a „herkócai állam” első embere. Hogy a horvátokat „szerencsétlen”-eknek, „usztasoid”-oknak és infantilis”-eknek ne­vezte. Hogy a vukovári fronton három napig vadászott egy horvát mesterlövészre, aki lelőtte a legjobb barátait. Mikor végre sikerült megölnie, kiderült hogy, egy húszéves nőről van szó. „Usztasa kurva, ő volt a legédesebb zsákmá­nyom” – mondta ezzel kapcsolatban Sibinčić. Az újságok szerint.

A beszélgetésre rááll, de szeretné, ha elkülde­nék neki egy példányt abból a számból, ame­lyikben az interjú megjelenik. Hozzáteszi, ez nem feltétele a beszélgetésnek. Megígérem.

„A magyarok nagyszerű emberek”

– Mi történt és mi történik Herkócán?

– Folyik a horvát nemzetiségű lakosok ön­kéntes kitelepülése a faluból. Az egész folyamat törvényes és szabályos keretek között zajlik. A horvátok a Horvátországban élő szerbekkel cse­rélik el házaikat A cseréről adásvételi szerződést kötnek a felek azzal a kötelező kitétellel, hogy a csere mindkét fél beleegyezésével történik. A horvátok egyébként anyaországuk gazdag vidé­keire, Slavonska Požegába, Bjelovarra, Viroviticára, Podravska Slatinára, Rijekába és Slavonski Brodba költöznek.

– Miért épp a herkócai horvátok, és miért mindannyian?

– Ennek konkrét oka van. Franjo Tuđman horvát köztársasági elnök 1991. április 24-én nyilvánosan köszönetet mondott a herkócai hor­vátoknak azért a segítségért, amelyet azok anya­országuk iránt tanúsítottak. Ez az esemény egy­részt szinte sokkolta a helyi nem horvát lakossá­got, másrészt ez egyfajta jeladás volt arra, hogy megkezdődjön a Horvátországba való áttelepü­lés. Jórészt ennek a hatására mintegy 200 helybeli horvát fiatal állt be a horvát hadseregbe. Ezeknek a fiataloknak a szülei most egyrészt a szégyen, másrészt az erkölcsi nyomás miatt úgy döntöttek, hogy áttelepülnek Horvátországba.

– Tudja ezt ön bizonyítani?

– Persze. Sokan közülük meghaltak a fron­ton. Egyikről biztosan tudjuk, hogy Slavonski Brodban, egy másik pedig Županján van elte­metve. Egy harmadikat én fogtam el a vukovári fronton. Azt mondták, Ausztráliába ment dolgoz­ni, én meg rabul ejtettem Vukovár alatt. Ez egyébként általános jelenség. Mindazok a helyi horvátok, akik Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Svédországba és más országokba me­nekültek, azokat kiképzőtáborokba küldték, hogy aztán a horvát fronton vessék be őket

– Ön szerint tehát Herkócán nincs erőszakos kilakoltatás?

– Nincs. Nézze, ez a háború spontán tört ki, és a háborúnak a rengeteg borzalma mellett volt egy pozitív következménye is. Ez pedig az, hogy a diaszpórában élő szerbek és horvátok elkezdtek vonzódni anyaországukhoz. Ez, azt hiszem, hogy normális dolog.

– Beszélgettem helybeli lakosokkal, akik mást állítanak. Például fegyveres csapatokról beszélnek.

– Hazudnak. Ezek tendenciózus, rosszindula­tú megnyilvánulások. Az egyetlen csoport, ame­lyik meglátogatta a lakosokat az a JUGA ügynökség, amely a házcserénél közvetít az érdekelt felek között. Olyan esetekről tudok, hogy valakinek ellopták a paprikáját, lecsupálták a káposztáját vagy a dinnyéjét, de csoportokról szó sincs.

– Állítólag a helyi rendőrség szerbeket tart fogva, ön pedig követeli ezek szabadon bocsátását?

– Ez megint csak nem igaz. A rendőrség senkit sem tart fogva. Sokakat behívtak informatív jellegű beszélgetésre, többek között engem is, de utána azonnal szabadon hazajöhettem.

– Ön szerint van-e valamilyen ellentét a helyi szerbek és horvátok között, vagy nincs?

– Nézze, mi nagyon szomorúak voltunk, hogy a helybeliek rossz útra tértek. A VHDSZ helyi alapszervezete megalakulása után szinte azonnal a HDK usztasa politikájának a szolgálatába állt. Persze mi erre gyorsan rájöttünk. Ők tulajdonképpen átverték, becsaptak a helyi magyarokat és szerbeket.

– És mi a véleménye a herkócai magyarokról?

– A magyarok nagyszerű emberek és lojáli­sak. Csak egy esetre emlékszem, amikor egy helybeli magyar szökést akart megszervezni a frontról, de egyébként semmi probléma sincs velük. Mi helybeli szerbek és magyarok nagyon jól kijövünk egymással. Ennek legjobb példája, hogy ahogy befejezem ezt a beszélgetést, megyünk a barátaimmal a Molnár Antihoz dinnyét enni. Mit mondjak még?

1992. július 22.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A nyilvánosságban megélt élet – Rajk László (1949-2019)

Amikor Rajk Lászlóval 2002-ben az utolsó interjút készítettem édesanyjáról, Rajk Júliáról szóló életrajzi kötetemhez, búcsúzásnál megígértem >

Tovább

Június 28. Versailles

Magyarországra nézve hátrányos (trianoni) békeszerződés előreprogramozott volt. De nemcsak erről hallgat a magyar történelemírás. Hiszen a >

Tovább

Az „anyások” közutálat tárgyai lettek

1938. november 11-én 11 órakor az egész országban megszólaltak a harangok, megállt a forgalom, két percre >

Tovább

„Ez nem az én forradalmam”? – Ady Endre és az őszirózsás forradalom

Alighogy Ady Endre 41 évesen elhunyt a városligeti Liget Szanatóriumban, megkezdődött – és majd az 1920-as >

Tovább

Az igazi Wass Albert

Azoknak, akik nem tudják, vagy nem akarják tudni: Wass Albert a XX. század másik embertelen rendszerével >

Tovább

A magyar lány, aki az albánok Sisije akart lenni

„Aztán találkoztam a királlyal, és mint a mesékben, meglátni és megszeretni valójában csak egy pillanat műve >

Tovább

Odbijen predlod ya rehabilitaciju Tibora Kiša: Nije nevina žrtva partizana

Vrbašanin Tibor Kiš, nekadašnji visoki činovnik šećerane u Vrbasu i "turanjski lovac", čiju je rehabilitaciju osporavala >

Tovább

Slobodan Milošević belgrádi börtönnapjai. Hogyan adták ki Hágának? Elrabolták?

Tizenhat éve, hogy a II. világháború utáni Európa legvéresebb háborújának kulcsszereplőjét, Slobodan Miloševićet letartóztatták, és kiadták >

Tovább

Kinek üzlet a holokauszt?

Kik és mennyit kerestek a holokauszton? A legtöbbet a németek, utána pedig a kelet-európai országok. Ne >

Tovább

Jókai és az antiszemita karaktergyilkosság

Jókai utolsó éveit sikeresen megkeserítették. Talán nekünk vigasz, ma a lejáratokat senki sem ismeri, Jókait viszont >

Tovább

A Cseke

Tőle tudtuk meg, hogy például mi a Beatles tagok kedvenc étele. Vagy, hogy a los angelesi >

Tovább

Egy álszent nyárspolgár emlékiratai, aki több százezer magyart pusztított el

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyet 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, >

Tovább