Ma Péter, Katalin névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Balsors
Tamás Gáspár Miklós
„Fügét mutat Budapest többségében balközép vagy baloldali beállítottságú közönségének.” Tamás Gáspár Miklós (Népszabadság):
A balközép ellenzék tehetetlensége és ismétlődő veresége nem is annyira rejtélyes, mint amilyennek látszik.
Ez a szerencsétlenség nem ok nélkül következett be, és nem ok nélkül tartós.
Ugyanis az ellenzék politikája a lényegét tekintve ellentmondásos, és ezt az ellentmondást a jelenlegi körülmények között – úgy látom – lehetetlen leküzdeni.
Az ellenzék azt állította – alapjában helytállóan –, hogy az Orbán-rezsim által létrehozott ún. Alaptörvény nem felel meg a demokratikus és jogállami alkotmányosság követelményeinek, értéktelen papírrongy csupán.
Ezek után fölesküdött az Alaptörvényre, s evvel legitimálta. Az Alaptörvény látszólag (s ez hamis látszat) legitim volt formailag – hiszen kétharmados többséggel fogadta el az Országgyűlés –, de most „tartalmilag” is legitimmé vált, hiszen evvel az ellene szavazó ellenzék is (hallgatólagosan) megígérte, hogy a keretei között fejti ki törvényhozói és egyéb politikai tevékenységét.
Az ellenzék megállapította – alapjában helytállóan –, hogy a választási törvény módosítása voltaképpen intézményesített választási csalás, és nem teszi lehetővé, hogy bárki más országos választást nyerjen, nemcsak a szélsőjobboldali kormánypárt.
Ezek után részt vett a 2014-i országgyűlési választásokon, s evvel legitimálta a radikális jobboldal osztatlan uralmának fönntartását hosszú időre. Így egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette a választási bojkottot mint tiltakozási formát.
Az ellenzék közhírré tette, hogy ebben a választási rendszerben csak úgy lehet akár szerény sikert elérni, ha a négy demokratikus párt egységesen indul. Ennek az egyenes ellenkezője következett be, a balközép, szociálliberális és zöld pártok ellenségeskedése folytatódik, annak ellenére, hogy a – sokkal értelmesebb – balközép ellenzéki választók ezt a legnagyobb undorral szemlélik.
Az ellenzék – teljesen helytállóan – megállapította, hogy a helyhatóságok hatásköreinek elvonása (a kíméletlen központosítás) értelmetlenné teszi az ún. önkormányzati választásokat.
Ezek után (a rendelkezésre álló szerény, ám a mostani helyzetben) a legnagyobb erőkkel elindult az ún. önkormányzati választásokon, újabb ostoba összezördülésekkel untatva és bosszantva saját közönségét, s evvel legitimálta a községi (helyi) demokrácia megszüntetését.
Az ellenzék – helyesen – megállapította, hogy a budapesti választási rend kihívóan pimasz átalakítása és a fővárosi közgyűlés de facto megszüntetése értelmetlenné teszi a fővárosi választásokon való részvételt.
Ezek után az ellenzék persze a fővárosban is elindul az ún. önkormányzati (az „önkormányzat” kifejezés ma merő gúny csupán) választáson, és főpolgármester-jelöltet állít az esélytelen Falus doktor bácsi és Csárdi András, a humanista és környezetvédő zöldséges amúgy bájosan groteszk személyében. Evvel legitimálja Budapest különállásának és önkormányzásának durva fölszámolását (ami még a Horthy-rendszernek se sikerült ilyen mértékben), és fügét mutat Budapest többségében balközép vagy baloldali beállítottságú közönségének.
Az ellenzék leghatásosabb, ám roppantul népszerűtlen szószólója, Gyurcsány képviselő (volt miniszterelnök) „rendszerellenzék”-ről beszél. Mindeközben Gyurcsány képviselő, elvbarátai és szövetségesei a rendszer parlamentjében ülnek.
Magyarországon még a közelmúltban is volt „rendszerellenzék”, a demokratikus ellenzék az 1980-as években. Ha annak idején a Kádár-rendszerrel szemben álló demokratikus ellenzék Gyurcsány képviselőnek és politikai barátainak (és meghitt belső ellenségeinek) a logikáját követte volna, akkor részvevőinek testületileg be kellett volna lépniük az MSZMP-be, iparkodniuk kellett volna, hogy küldöttek legyenek a pártkongresszuson, és hogy beválasztassák magukat a Központi Bizottságba. Ehelyett a valódi rendszerellenzék úgy döntött, hogy inkább pár száz példányos illegális sokszorosítványokat (szamizdatokat) tesz közzé, és informális összejöveteleken, a rendőri zaklatásnak kitéve próbálja beindítani a szabad társadalomtudományos, történeti, politikai – és morális – párbeszédet. (Pedig írhattunk volna a Valóságba is, azt többen olvasták, és előmozdíthattuk volna a reformokat, amelyeket semmissé vagy legalábbis időszerűtlenné varázsolt hamarosan a rendszerváltás.)
Evvel a balközép értelmetlenné teszi mind a „rendszerellenzék” fogalmát, mind az önérzetes, öntudatos, radikális szembenállás lehetőségét a nagyközönség számára. (Valójában ez a szembenállás, akár az 1980-as években, ma pár száz fős, egymástól is elszigetelt szubkultúrákban, szektákban és diskurzusokban „virágzik”, ezek semmivel se kiterjedtebbek,mint a régi Beszélő dicsteljes korszakában.)
A „rendszerellenzék” beilleszkedik a rendszerbe, tehát nem az, amit magáról állít, ami politikai és erkölcsi tekintetben egyrészt tűrhetetlen, másrészt kilátástalan. Gyurcsány képviselő „sátáni”-nak véli a pillanatnyi hatalmat, ugyanakkor ugyanazokon a meggypiros szőnyegeken sétál az Országház folyosóin, mint az Orbán-rezsim általa is megválasztott tisztségviselőként legitimált bérencei. Ha Gyurcsány képviselő a „rendszerellenzékhez” tartoznék, akkor nem volna képviselői mandátuma, és nem lennének vállalatai és vállalkozásai. (Bajnai, a másik volt balközép miniszterelnök egyszerűen – mint józan, okos üzletember – megszökött a dilemma elől.)
A parlamenti (és helyhatósági) ellenzék tisztán jelképes, politikai értelemben totálisan haszontalan jelenléte különféle testületekben mindössze azt bizonyítja a hazai és a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarországon ma jogállam van, parlamenti demokrácia (és több más ilyesféle) – ami egyébként a saját véleménye szerint sincs.
A balközép bukása nem annak köszönhető, hogy (...) rosszul kormányzott. 2002 és 2006 között is rosszul kormányzott, mégis újraválasztották. A bukást a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okozta, amelynek a kihatásaira (...) a jobboldal gyógyírt kínált.
Az ellenzék létezésének látszatát az ellenzéki értelmiség keltette. Az ellenzéki értelmiség szétmángorlása és szétpofozása után elérkezett az ideje, hogy az egyre magabiztosabb (és jó okkal magabiztos) Orbán-rezsim elkezdje a fölvásárlását. A hivatalos antiszemitizmust takarékra tették, nyilvánvalóan egyre több lesz a Hof- und Hausjude. Egyre több írástudó fogja fölfödözni – lakájhagyományainknak megfelelően – konzervatív velleitásait. Egyre több antikapitalista fog ráébredni, hogy ő csak (vagy elsősorban) antiliberális. Egyre több liberális jön majd rá, hogy ő mindenekelőtt antikommunista. Egyre több jogvédő eszmél majd rá, hogy ő nem baloldali, hanem a jogállami kritériumok szakmai védelmezője, az inkluzív-befogadó és egalitárius szakpolitikák tudora, akinek – egek! – semmi köze semmiféle baloldalhoz, csak a jogállamias szakpolitikákhoz. Egyre több aktivista látja majd be, hogy a korrupció, kérem szépen, pártsemleges.
Egyre több ember világosodik meg a tekintetben, hogy „a politika” (mint olyan) sátáni. Az „elhatárolódás a pártpolitikától” semmi egyebet nem jelent, mint azt, hogy „rettenetesen be vagyok gyulladva”.
Az ún. baloldali politika legnépszerűbb értelmiségi és/vagy publicisztikai tollhősei neokonzervatívok.
2014 májusában még úgy tetszett: van határ. Ez a határ: a fajgyűlölet. Azóta viszont a balközép miskolci polgármester-jelöltje, a cigányellenes kijelentéseiről elhíresült rendőrtiszt NEM ellenzi az ottani romák kiüldözését a városból. A jelölt választási jelszava: „Miskolc a miskolciaké”, amivel – ezt a helyi viszonyok ismerői jól tudják – arra utal, hogy a jobboldal (hozzá hasonlóan rasszista) jelöltje nagyváradi, azaz romániai magyar, azaz büdös oláh. Rommagyarok, kifelé!
Evvel a balközép ellenzék nemcsak a kormánypárti, hanem az ellenzéki szélsőjobboldalt (szélső-szélsőjobboldalt) is legitimálja. Miért is ne, ha már a rendszer minden elemét igazolja a viselkedésével.
Miközben nyilvános retorikájával minden elemét tagadja.
Nem egyéb ez, mint a szó és a tett ősrégi ellentéte.
A legnagyobb baj az, hogy ezek után a balközép ellenzék viselkedésének megváltoztatása – ugyanevvel a személyzettel – tökéletesen hiteltelen volna. Nem lehet hétfőn beilleszkedni a rendszerbe (csak azért, hogy az egyre kisebb, öregecskedőbb, pénztelenebb apparátust valahogy eltartsák), hogy kedden azt süvöltsék vakmerőn: elsöpörjük ezt a neohorthysta bagázst.
A balközép ellenzék ezt a dilemmát retorikailag egyféleképpen, gyakorlatilag másféleképpen kívánta eldönteni. A kudarc hiánytalan. Se hatalom, se becsület. Se pénz.
A balközép bukása nem annak köszönhető, hogy – ameddig létezett –rosszul kormányzott. 2002 és 2006 között is rosszul kormányzott, mégis újraválasztották. A bukást a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okozta, amelynek a kihatásaira a (szándékait a totális hatalomátvételig eltitkoló) jobboldal gyógyírt kínált. Ebben az Orbán-kormány valóságos és látszólagos sikereket ért el, mindenesetre elutasította az addigi gazdaságpolitikát. A népi többség egyetértésével. Ez az elutasítás a gyakorlatban fölöttébb részleges, de a Fidesz a bűnbakok –maradandó hatású – kijelölésében mesteri teljesítményt nyújtott. Még mindig meg nem valósított középosztálymentő csomagja reményt nyújtott a politikailag aktív lakosság (tehát egy kisebbség) többségének, győzelme ezért – politikai értelemben – reális. A demokratikus, alkotmányos, jogállami berendezkedést a népi képzelet az ún. neoliberális politikákhoz és elitekhez köti (ugyan tévesen, de ez közömbös), ezért a köztársasági restaurációs projekt kudarcra van ítélve, most és mindörökké.
Az, hogy ma már az MSZP is elveti a „neoliberális” politikát, és vissza óhajt térni a szociáldemokrata (azaz népjóléti, újraelosztó, egyenlősítő, vagyis hagyományos baloldali értelemben demokrata) politikához, helyeselhető, de észrevehetetlen, elkésett. Ráadásul az egyenlőség problémájának komoly fölvetése olyan mértékben helyezné a középpontba a romakérdést – a romák belefoglalása a társadalmi igazságosságot szolgáló, egyenlőségi programba: biztos vereség; kihagyásuk: erkölcsi lehetetlenség –, hogy ez még nagyobbra növelhetné (még fair választási küzdelem esetén is, amire semmi esély) a kormányzó szélsőjobboldal (s vele a még szélsőbb jobboldal) képviseleti és társadalmi előnyét, befolyását. Továbbá: ha ez az MSZP (ismétlem: önmagában helyesen) erre vállalkoznék, akkor a politikai csatatéren az ellenzéki liberálisokkal ütköznék össze, nem pedig a rendszer vezetőinek – főleg csak szavakban – antiliberális, anti-neoliberális/anti-neokonzervatív,antimonetarista gazdaságpolitikai hitvilágával.
(„Ortodoxabb” megoldás, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó és a magas, egységes forgalmi adó, nem is létezik.)
De a legfontosabb itt az, hogy tökéletesen mindegy, hogy a balközép ellenzéki pártok mit gondolnak.
A baloldali gondolat él, ám az Országgyűlésen és a helyhatóságokon kívül, az államon kívül, a rendszeren kívül. De még ez is halvány, rejtőzködő, bizonytalan, csak egyik komponense az értelmiség és a prekariátus lázadó érzésvilágának, kisebbségi – jogvédő-tiltakozó, művészi és társadalomtudományi – kultúrájának.
A balközép ellenzéknek egyetlen mentsége van: a létezését – éppúgy, mint az Orbán-rezsim létezését – lehetővé tévő szorongás, apátia, közöny, beletörődés nem az oka, hanem a következménye a rendszernek. A széttöredezett, civakodó, tehetetlen és ihlettelen ellenzék természetes velejárója a fokozatosan alakuló diktatúráknak.
Ha valamelyen hirtelen és megjósolhatatlan gazdasági és társadalmi válság nem változtat meg mindent, és a rá következő választás (ha még lesz „szabad” választás valaha) nem szorítja 30 százalék alá a Fideszt és a Jobbikot együttesen, akkor az ellenállást majd elölről – az abszolút nulla pontról – kell újrakezdeniük egyszer másoknak, akiket nem is ismerünk. Talán még gimnazisták.
Következő cikk: Oroszország és a megnyugtató megváltoztathatatlanság
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei
Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >
2x40 millió és közte egy kis apróság
Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >
MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC
Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >
Az ember, aki ott sem volt - Szijjártó a Telexen
Ez az interjú szánalmas vergődés volt, az elemi önreflexió teljes hiánya. Felmerül a kérdés, hogy miért >
Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?
Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >
Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania
A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >
Egy örömteli Budapesten, a populisták veresége után egy példátlan átmenet lehetőségét láttam
Mindenekelőtt azonban ott van az a felbecsülhetetlen értékű lehetőség, hogy megmutassuk: létezik kiút a mély populizmusból. >
Mit jelent Orbán veresége a világ többi része számára
A választás geopolitikai következményei is jelentősek lehetnek. Orbán alatt Magyarország többször megvétózta az Ukrajnának szánt segélyeket >
„Soha nem voltunk barátok”
„Ha Vlagyimir Putyin felhív, felveszem” – mondta. „Ha beszélnénk, elmondhatnám neki, hogy jó lenne négy év >