Ma Zénó, Flórián névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Mezőnyfölény, gólzápor, béközép, szotyi
„Jobb összeállítású csapat, jobb taktika, nyerő stratégia kell. Meg egy edző. Nem öt, egy.“ Várhelyi Attila (Galamus):
(...) Tény, hogy Orbán könyörtelenül, mindenkin átgázolva rombolta le az 1989-es kiegyezés eredményeit (az 1989-es Deák, azaz Tölgyessy Péter, ma Orbánt magyarázza), és visszamenőlegesen szolgáltatott igazságot a rendszerváltásban csalódott tömegeknek azzal, hogy éles antikommunista retorikára váltott; és az is tény, hogy a választási rendszert a maga kedvére formálta át, és minden fontos pozícióba saját embereit ültette; továbbá az sem vitatható, hogy a közmédiát bedarálta. Annak azonban semmi akadálya nem volt 2014. április 6-án, hogy még kétmillió ember elmenjen szavazni, és úgy vágja ki a parlamentből a Fideszt, mint a macskát szarni – csakhogy nem mentek el.
Miért is mentek volna, ha zsigereikben nem érzik a liberális jogállam hiányát; ha nincsenek meggyőz(őd)ve arról, hogy az Orbán által választott út katasztrófába vezet (nota bene, eddig nem is vezetett: akárhogyan is, az államháztartás egyensúlyban van, a forint a 2010-es gyengélkedés óta tartja magát, az államadósság, ha nem is csökkent lényegesen, nem nőtt tovább); illetve nem vázoltak fel nekik egy szerethető alternatívát, amiért érdemes a nyugalmukat feladni, a befogott orral lassan megszokottat a régebben megszokottra visszacserélni?
Igen, tagadhatatlan, vannak Orbán csapatában gyomorforgató pofák, kétballábasak, Semjén, Deutsch, Kósa, Kövér, Wittner, hadd ne folytassam, de valljuk be, legalább magunknak, Szekeres elvtárs, Szanyi „kapitány”, Gyurcsány vagy Gréczy Zsolt sem makulátlan csipketerítők; a baloldali összefogásba is belekeveredett néhány „illatos” virág, akik miatt Havas Henriktől kezdve Krug Emílián át jó néhány talpas választóig sokan csak „befogott orral” szavazhattak (volna) a (néhai) kormányváltókra.
Valljuk be, legalább akkora marhaság volt azzal kampányolni, hogy a rászoruló nyugdíjasok majd kapnak 25 ezer forint (miért pont annyi?) támogatást a gyógyszereik kiváltásához, mint a rezsicsökkentéssel, ami egyébként legalább már tény, még ha tudjuk is, hogy hosszú távon fenntarthatatlan, míg a gyógyszertámogatás összegét bizonyára jelentősen befolyásolhatta volna a baloldal győzelme esetén nélkülözhetetlen koalíciós tárgyalások kimenetele.
Lássuk be, hiteltelen egy olyan ígéret Magyarországon, hogy „radikálisan csökkentjük, majd megszüntetjük az elviselhetetlenül hosszú várólistákat”, amikor cirka ötven év alatt még a hálapénzt sem sikerült megszüntetni, és ahogyan az orvoselvándorlás alakul, egyhamar nem is fogjuk.
A választók nagy tömege nem túl érzékeny a demokratikus értékekre, ha üres a kosár.
Tudjuk, persze, az a legszegényebb, aki ígérni sem tud, komolytalan ígéretekkel azonban legfeljebb akkor lehet leváltani egy rezsimet, ha a leváltására kész politikus(ok) mögött erős és elszánt tömegbázis áll, olyan, mint amilyennel Orbán a 2010-es kétharmadot elérte; ilyen tömegbázist azonban csak határozott, és – némiképp, mint Orbán – könyörtelen ember tud maga mögé építeni, aki ugyanakkor szerethető tulajdonságokkal is rendelkezik, akárha kissé bogarasnak is tűnik miattuk; például rajong a fociért, bélyeget gyűjt vagy festeget: a lényeg az, hogy ezekben a „szerethető” identitásaiban is emberi legyen, ha úgy tetszik, hétköznapi, és igenis, essen hasra néha, köpködjön szotyolát, ne pedig valami könyvtárszagú elefántcsonttoronyból pillogjon le a világra, „Jé, mik vannak Hungáriában?” alapon.
Orbán ebben is jó, hiszen, amikor az ingujját felgyűri, és könyékig a disznóvéres töltelékben tapicskolva tölti a kolbászt, hogy aztán füstölés után egy kupica – fináncmentes – pálesszel leöblítse, és elénekeljen egy nótát a fehérvári huszárokról, meg elsüssön egy-egy – értelmiségi körökben (ha csak a háta mögött is) megmosolygott – „dakota” közmondást vagy székely viccet, pont úgy néz ki, mint ahogyan sok százezer magyar férfi szeret kinézni, mégis azzal a különbséggel, hogy Orbán eközben képes a megfontolt és határozott vezető benyomását kelteni, akire pedig szívesebben bízza a népe az országot, mint valami hadari beszédű bölcsészre vagy gyanús körülmények között meggazdagodott – és kissé túlmozgásos – üzletemberre, ne adj’ isten, féktelen gyomrú irodalmárra.
Azt gondolom, nekünk, akik Orbánt nem szíveljük, váltanunk kell, és más utakra kell lépnünk, mint amelyeken 2010 óta haladtunk.
Ha komolyan gondoljuk, hogy Magyarország jobbat érdemel Orbánnál (pláne Vonánál), jobbat is kell ajánlanunk neki.
Le kell szállni a magas lóról, be kell fejezni Orbán (vö. Vona) sajnálkozó lenézését, és vissza kell venni az ún. jobboldali politikusokat mindenáron nevetségessé tenni akaró vagy éppen maradi bunkóként definiáló attitűdből, és el kell fogadni, hogy vannak értékek, amelyek sokak számára fontosak, habár – egy rendesebb inkvizíció rögtön kiderítené – fogalmuk sincs a mibenlétükről.
Hisznek bennük, és kész.
Lehet mosolyogni a nemzeti nagyságot vizionáló kishatalmi pöffeszkedésen, a brüsszeli porcelánboltban forgolódó „káejrópai” esetlenségen; ezek is mi vagyunk, magyarországi és „külhoni” magyarok, akik, ha szorgalmunkkal, tehetségünkkel, gazdagságunkkal nem is mindig kápráztattuk el a világot, létezésünk tényénél fogva (!) joggal tarthatunk igényt arra, hogy legalább néha azt hihessük, nem vagyunk alábbvalók senkinél (az más kérdés, hogy türelemmel és jó szóval azt is el kell tudni majd fogadtatni, saját magunkkal, hogy különbek sem nagyon), és nem kell ugyan kicsinek lenni, de kellő szerénységgel kérjünk helyet magunknak a világban – ahol viszont sokkal több bálnát gyilkoltak le büntetlenül, mint magyar miniszterelnököt.
Mindenekelőtt pedig program kell, még pontosabban: program KELL.
Program kell, de nem ám olyan összecsapott 29 pont, amit Orbán 2010-ben a nagy győzelem után kínnal-keservvel kiizzadt, hiszen ilyen (olyan) újabb 29 vagy akárhány pontos „tervet” bármelyik értelmesebb középiskolás össze tud dobni egy hosszú hétvégén, ha megszorítják, mert vizsga lesz, és aki csak ilyet tud kínálni (csinálni), az nem jobb a 2010-es Orbánnál vagy a mai Vonánál. Olyan kell, amelyiknek svungja van.
A 2014-es győzővel, vagyis Orbánnal szólva, kell egy „vízió”, amit maga elé tud képzelni még a nem túl iskolázott választó is, de nem riasztja meg az üzletembert, az újságírót, és a tanárt sem; egy vízió, amely megvalósíthatónak tűnik, és – megvalósítása esetén – reális esélyt kínál arra, hogy az emberek (igen, az emberek, apropó, el kell felejteni a „zemberezést” is!) többsége akár már a saját életében élvezze az eredményeit.
Aki le akarja győzni Orbánt, az nem mondhat olyat, hogy el kell zavarni a francba, meg hogy a történelem szemétdombjára kell küldeni, mert akkor azok, akik hisznek benne, ellenséggé válnak, a hazában pedig, mit ahogyan a futballpályán is, csak ellenfelek lehetnek a csapatok, de nem ellenségek; ezért nem rúgjuk hátba, stoplis cipőben, páros lábbal, nekifutás után felugorva az ellenfél edzőjét, és nem gyalázzuk azt, aki uralja a másik térfelet (Viktor, ez neked is szólt).
Jobb összeállítású csapat, jobb taktika, nyerő stratégia kell. Meg egy edző. Nem öt, egy.
És egy béközép. Szurkolótábor nélkül, üres lelátók előtt nem ünnep a foci.
Utóirat
Ha Magyarországon nincs annyi „partizán”, amennyi végleg szétrúgja, mint tyúk a töreket a hazug Gábrielt, kordonostól, TEK-estől, ötödik kerületi hátizsákostól, akkor mártírjaink lehetnek, de büszkeségünk soha.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Roncspártderbi
Hagyjuk a mindig előhúzható demokrácia maszlagot az elvi meggyőződésről, a színes politikai palettáról. Egy mind zsarnokibb, >
Orbán a volt lengyel miniszterhelyettes menedékjogával provokálja Tuskot
A Bizottság szóvivője úgy foglalt állást, hogy bármely uniós állam csak egészen rendkívüli esetekben nyújthat menedéket >
Orbán gyakorlatilag felvásárolta Kárpátalján a magyarokat
A kárpátaljai magyarok a Fidesz-politika játékszerévé váltak, Ukrajna korlátozza a kisebbségek nyelvhasználati jogát, Orbán viszont eszközként >
Közeleg az EU számára az igazság pillanata Ukrajnában
A tárgyalások eredménye „mini München” lehet, és az csak felhívás volna Moszkvának az újabb támadásra. Erre >
A merénylet megváltoztathatja a háború menetét?
Hogy az ukrán titkosszolgálat merész akcióval eltakarította az útból az orosz vegyi fegyverfőnököt, az megváltoztathatja a >
A kancellár beszéde pontosan mutatja, miért bukott meg
A német kancellár ugyan elvesztette a bizalmi szavazást, ahogy várta, ám az ez alkalomból mondott beszéde >
A világ nem tudta megmenteni Szíriát, most hagynia kell megválasztania a jövőjét
Simon Tisdal véli így a Guardianben. A külpolitikai szakíró sajnálattal állapítja meg, hogy a beavatkozás Izrael >
Raszputyin Romániában
Mint ahogy az erdélyi magyar politika, vagy legalábbis számos itteni magyar értelmiségi is most ébredhetett rá, >
Amikor a diktatúrák összeomlanak
Hans Rauscher úgy látja Asszad csúfos vége után, hogy a diktatúrák nem tartanak örökké, egy csapásra >
Maradjon inkább Orbán Viktor?
Találgatás helyett inkább kérdezek: csak nem Magyar Péternek van igaza, és a régi ellenzék összejátszik a >
Oroszország gyengébb, mint ahogy gondolnánk
Fareed Zakaria úgy véli így a Washington Postban, hiszen Asszad Putyin értékes vazallusa volt, az orosz >
Fennáll a veszély, hogy Közép-Európa gazdasága megsínyli Trump politikáját
Erre figyelmeztet a Standard & Poor’s jelentése, amely a térség keleti felének szuverén adósság besorolásával foglalkozik. >