Ma Herman, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Mi van, ha bukik?
Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással átadják az irodájuk kulcsát, és vele az összes iratot, fájlt meg bankszámlaszámot? Várható-e, hogy egy olyan világban, ahol a napi életvitelhez szükséges minden gazdasági intézményt – bank, távközlés, közmű – nagy eséllyel ők birtokolnak vagy ellenőriznek, akár negyvenhétszeres áttétellel, visszaperelhetetlenül, szóval hogy minderről csak úgy lemondanak? Elképzelhető olyan gazdasági rendszer, ahol nem csak ők tudnak meggazdagodni?
Nem, nem, nem, nem, nem.
Föntebb említett barátaim és ismerőseim nagyon dicsérik Magyar Pétert, amiért mindent a választások megnyerésének rendel alá, s ezért lehetőleg csak olyasmiről beszél, amit „megértenek az emberek” – rossz az egészségügy, késnek a vonatok, kicsi a minimálbér, éhezéshez elég a nyugdíj, nem adják ide a brüsszeli pénzt, miközben Mészáros Lőrinc és Tiborcz István jachtokon és kastélyokban pezsgőzik. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az ilyesmi, nagy lendülettel ismételve, fölöttébb hatásos. De a választások megnyerése nem sokat ér, ha csak ezzel lehet hatni a „tömegekre”. Ha nincs ebben az országban legalább három-négyszázezer ember, aki szabad politikai és gazdasági rendszert szeretne, és tudja is, hogy milyen az. Széky János (Élet és Irodalom):
Miután Trump megnyerte az elnökválasztást, a kormánybérenc hazai propagandisták és hű fogyasztóik rögtön nekirontottak David Pressman amerikai nagykövetnek mámoros örömükben, amiért viszonylag hamar lejár a megbízatása. A csujogatások közül a „Pressman go home” volt a legenyhébb, a többivel nem zilálom az idegeket.
Túl a szokásos gyűlöleten, ami azért övezi, mert bántja Orbánt és beosztottait, az indulat mögött az a feltevés rejlik, hogy az amerikai nagykövet belpolitikai súlyú és hatalommal bíró személyiség. Pedig nem tesz mást, mint hogy a saját kormányának politikáját képviseli az adott országról szerzett információkhoz igazodva. Tökéletes informáltság viszont nincs. Személyiségtől és előzetes politikai tapasztalattól is függ, hogy egy diplomata mit hisz el, és mit mennyire vesz komolyan.
Ott van például Joseph E. Davies, Roosevelt elnök személyes jó barátja, művelt ember, nagyon okos ügyvéd, aki a Szovjetunióban volt nagykövet 1936–38-ban, Sztálin rémuralma idején, és Moszkvai jelentés című könyvében (magyarul is megjelent) fenntartások nélkül reprodukálja, amivel a szovjet hatóságok beetették. Némi bölcs mérlegelés után elhitt mindent, amit a „jobboldali-trockista” összeesküvőkről (Buharin, Rikov, Jagoda stb.) állítottak az aktuális kirakatperben, és nagyon dicsérte a fess NKVD-legényeket mint a szovjet nép egészséges voltának élő bizonyítékait.
Ma már más a világ. Az információszerzés szabadsága tekintetében a 2024-es Magyarország nem hasonlítható az 1938-as Szovjetunióhoz (bár a korrupt ügyletekről adatot igénylő civil szervezetek számára ez a szabadság elég hézagosan létezik). És Pressman megengedheti magának, hogy ne higgye el Magyarországról azt, amit a vele nyíltan ellenséges kormány beadna a hiszékenyeknek. Ha a következő nagykövet Trump valamelyik lelkes kampánytámogatója lesz, Orbánnak nem kell ilyen veszéllyel számolnia. Már amennyire veszély, ugyanis idehaza attól még nem változik semmi, kivéve, hogy a nagyszájúak még nagyszájúbbak lesznek.
De hogy ne legyek igazságtalan: a Magyarországgal foglalkozó külföldi politikai szereplők fontosságának túlbecsülése nemcsak kormányoldali tünet. Ellenzéki oldalon ugyanúgy nem lankad sohasem a hit, hogy most végre jön egy amerikai diplomata vagy EP-raportőr, aki megment minket Orbántól.
Holott ilyenkor nem történik más, mint hogy a felhatalmazással bíró Nyugati Szereplő nem a kormánytól, hanem inkább az ellenzéki civilektől kapott információkat dolgozza fel a maga műszereivel – jellemzően a nemzetközi egyezményekben, az uniós szerződésben és irányelvekben rögzített alapjogok és bizonyos magatartási szabályok megsértését. Ennek azonban semmilyen lényeges hatása nincs a magyar belpolitikára. A bírálatok sohasem érik el a kritikus tömeget, ami ahhoz kellene, hogy a rendszer megváltozzék. A politikai rendszer (idegen szóval rezsim) ugyanis nem jogi vagy erkölcsi szabályok betartásának összessége, hanem hatalmi struktúra. Olyan nemzetközi szerződés pedig nincs, amelyik előírná, hogy egy országban milyen hatalmi viszonyok előzhetik meg a zsarnokságot, ennélfogva az ilyen szabályokat nem is lehet kikényszeríteni.
Orbánék pontosan tudják, hogy ez az egész Nyugat (beleértve az EU-t) egyik fő gyengesége: nincs olyan szerződés, ami előírná a társadalom tagoltságának megfelelő szabad többpártrendszert, a hatalommegosztást, vagy megtiltaná, hogy az osztatlan politikai hatalom csúcsán lévő ember kedve szerint bánjék a gazdasági erőforrások zömével – hogy csak a maffiatagok tudjanak szabadon vállalkozni. És melyik külföldi jelentés vet számot mindezzel?
Nem fog minket senki más megváltani, csak mi menthetjük meg magunkat. Nem Orbántól, hanem magunktól. Pontosabban: a társadalom – régi szóval a nép – arra képes része menthetné a többit. És az, amelyik nyugati irányból várja a felmentő sereget, nem képes rá.
Szerkezetileg nagyon hasonlít ehhez a Magyar Péter győzelmébe vetett remény. Három hete azt írtam, hogy egy választási győzelemtől főleg Orbán további kártételének fékezése várható, rendszerváltozás sokkal kevésbé. Az egyik oldalon megkaptam erre, hogy illúziókat táplálok, a másik – szintén ellenzéki – oldalon azt, hogy kishitű vagyok. Nem jósolnék, csak azt javaslom, absztrakt logikával, hogy képzeljük el: a mostani politikai-gazdasági struktúrában a Tisza Párt megnyeri a választást, és Orbán az alkotmány értelmében távozni kényszerül. Akkor mi történik?
Várható-e annak a 2011-es Alaptörvénybe is beleszegecselt szabálynak a megszüntetése, hogy valaki a politizáló népesség szavazatainak felével kétharmados, azaz alkotmányozó többséghez juthat?
Várható-e olyan, a minimális és Magyarországon kívül mindenütt elfogadott józanságnak megfelelő intézményrendszer létrehozása, ahol nem összpontosul minden politikai hatalom egyetlen központban, éspedig a miniszterelnök kezében?
Várható-e, hogy az agymosott milliók hirtelen észhez térnek, felhagynak szenvedélyeikkel és elfogultságaikkal, elfogadnak számukra addig ismeretlen tényeket?
Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással átadják az irodájuk kulcsát, és vele az összes iratot, fájlt meg bankszámlaszámot?
Várható-e, hogy egy olyan világban, ahol a napi életvitelhez szükséges minden gazdasági intézményt – bank, távközlés, közmű – nagy eséllyel ők birtokolnak vagy ellenőriznek, akár negyvenhétszeres áttétellel, visszaperelhetetlenül, szóval hogy minderről csak úgy lemondanak? Elképzelhető olyan gazdasági rendszer, ahol nem csak ők tudnak meggazdagodni?
Nem, nem, nem, nem, nem.
Föntebb említett barátaim és ismerőseim nagyon dicsérik Magyar Pétert, amiért mindent a választások megnyerésének rendel alá, s ezért lehetőleg csak olyasmiről beszél, amit „megértenek az emberek” – rossz az egészségügy, késnek a vonatok, kicsi a minimálbér, éhezéshez elég a nyugdíj, nem adják ide a brüsszeli pénzt, miközben Mészáros Lőrinc és Tiborcz István jachtokon és kastélyokban pezsgőzik. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az ilyesmi, nagy lendülettel ismételve, fölöttébb hatásos. De a választások megnyerése nem sokat ér, ha csak ezzel lehet hatni a „tömegekre”. Ha nincs ebben az országban legalább három-négyszázezer ember, aki szabad politikai és gazdasági rendszert szeretne, és tudja is, hogy milyen az.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Trump gazdasági felfordulást okoz eszement vámjaival
Az Economist vezércikke arra számít, hogy gazdasági felfordulást okoznak a Trump által elrendelt eszement vámok, de >
Tolnai Ottó
Nem, Tolnai Ottó nem kozmopolita lokálpatrióta, ez nem kozmopolitizmus és nem lokálpatriotizmus – bármennyire kedves volna >
Egyesített erővel a nemzetközi jog ellen
Netanjahunak rengeteg dolga lenne otthon, mégis – és a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) körözése ellenére – >
Orbán Viktor vörös szőnyeget terít Netanjahu lábai elé
Ugyanakkor Maya Sion, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora súlyos hibának tartja a látogatást. Mert azzal mindenekelőtt >
Szerbia katonai unióról álmodik Magyarországgal
A megfigyelők a két ország együttműködését aggodalommal szemlélik. Vučić és Orbán jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. A >
Egy szokatlan barátság
A Budapestről, illetve Tel Avivból keltezett összeállítás szokatlan barátságnak nevezi Orbán és Netanjahu viszonyát, bár mint >
Vance grönlandi vendégszereplése erkölcsi szempontból téves, stratégiailag pedig katasztrofális
Timothy Snyder a Guardianben azt gondolja, hogy Vance kurta grönlandi vendégszereplése nem csupán erkölcsi szempontból volt >
Lázadnak a szerb és török fiatalok, a Nyugat sunyi módon hallgat
Paul Lendvai szerint ugyan a tömegek más és más okból fordultak szembe Ergogannal, illetve Vučić-tyal, de >
Netanjahu Budapesten
Szinte az egész világsajtó beszámol arról, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság letartóztatási parancsa ellenére a héten >
Az már fasizmus, ami most van Amerikában
Így értékeli a Die Zeitban a Yale Egyetem filozófusa, Jason Stanley, aki éppen ezért két professzor >
A hazafiság elve és gyakorlata
Aztán jött Magyar Péter. Ő ugyan senkit nem csábít el más pártoktól, sőt épp az ellenkezőjét >
A Signalgate bagatellizálása rosszabb mint maga a botrány
Hogy a Fehér Ház próbálja bagatellizálni a Signalgate-et, az rosszabb, mint az alapbotrány maga, hogy ti. >