Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

MiNapló Irodalmi Napló Itthon/Otthon KülNapló TegNapló Délvidékum BulvárNapló Tapló

Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Geert Wilders választási győzelme riadalmat váltott ki Európában a liberális demokrácia, a nyitott társadalom hívei között. A spanyol és főként a lengyel választások kimenetele azt a hiú reményt keltette, hogy az autokrata, szuverenista, populista jobboldal visszaszorulóban van, Európában mindenképp, s Orbán egyre inkább elszigetelődik, ám a szlovák, az argentin, és legutóbb a holland választók mindenkit ráébreszthettek: ez koránt sincs így. A korrupt elitet láncfűrésszel kiirtani, az értéktelenné vált hazai pénzt dollárral felváltani igyekvő Javier Milei és az EU-ellenes, oroszbarát, a migránsok előtt határokat lezárni kívánó Geert Wilders sikere annak a világos jele, hogy a populizmus él, terjed, s nehéz megállítani, mert világszerte milliók látnak megoldást benne elbizonytalanodott társadalmi helyzetükben. Magyar Péter (Élet és Irodalom):

A platinaszőkére festett hajáról azonnal felismerhető, hatvanhárom éves, katolikus Wilders most azt ígéri: „visszaadja Hollandiát a hollandoknak”. Akkor vált híressé, amikor mozgalmat indított a mecsetek, az iszlám iskolák és a Korán betiltására (a Koránt a Mein Kampfhoz hasonlónak nevezte). Most azzal kampányolt, hogy le kell zárni a határokat a migránsok előtt, nincs többé menedékjog senkinek; ha egy bevándorló köztörvényes bűncselekményt követ el, legyen kitoloncolható. Ellenzi az EU-ban elfogadás alatt álló migrációs paktumot. Korábban népszavazást sürgetett az EU-ból történő kilépésre (brit mintára). Célja a közbiztonság növelése: tízezer fővel növelni a rendőrség létszámát, zéró tolerancia a kisebb bűncselekmények elkövetőivel szemben is. És persze: „Egy centet sem Olaszországnak!” – ilyen feliratú táblával járkált, amikor a pénzügyi válság idején Brüsszelben Olaszország megsegítése volt terítéken. „Szuverén Hollandiát akarunk, olyan országot, amelyik maga dönt a pénzéről, a határairól, arról, hogy kit enged be, milyen szabályok szerint él. Ez a mai EU csak elszedi a pénzünket, és diktátumokat kényszerít ránk.” Mintha csak Orbánt hallanánk, de ezek a Wilders szorgalmazta Nexit érvei.

Wilders ugyan elítéli Ukrajna orosz megszállását, de ellenzi, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnának, míg a leköszönő Rutte-kormány F–16-osokat adott Kijevnek. Hollandia az EU ötödik legnagyobb gazdasága, az alapító országok egyike, szava nagy súllyal esik latba az európai ügyek eldöntésekor. Nem mindegy tehát, hogy a szuverenista, szélsőjobb populizmus egyik bástyájává válik-e.

Azért ne kongassunk vészharangot, Wilders mindabból, amit nagy hangon hirdet, valószínűleg semmit sem fog tudni megvalósítani, mert aligha kerül kormányra. Igaz, óriásit nyert a választáson: 23,7 százalék és 37 mandátum, de a kormánytöbbséghez 76 kell, és a többi párt egyike sem kíván közös kormányt vele. Legalábbis, amíg kitart szélsőséges nézetei mellett. A parlamenti számok szerint három, de inkább négy párt megállapodására lesz szükség a kormányalakításhoz, s ez hónapokig eltarthat (így történt előző alkalommal is). Addig még a liberális Mark Rutte kormányoz. Bár Wilders rendkívül bizakodó: „Én leszek a miniszterelnök. A Rutte utáni liberális pártvezetés migránsellenes, támogathat az új centrista párt (NSC), a parasztpolgárok pártja (BBB), és még esetleg a kereszténydemokraták is” – állítja. Ha valóban így alakul, szilárd többsége lenne.

Akárhogy lesz, nem kétséges, hogy a bevándorlással kapcsolatos viták, ellenérzések hozták helyzetbe Wilderst, buktatták meg a régóta sikeresen regnáló Rutte-kormányt. Jelenleg Franciaországban is, Németországban is szigorításokat terveznek a bevándorlás fékezésére, megállítására. Meloni olasz miniszterelnök nagy sikere, hogy Albániában létesíthet átmeneti befogadótáborokat, mentesítve Lampedusa szigetét, amely az európai migrációs politika látványos kudarcát jelképezi. A jobboldali populizmus előretörésének egyik kulcsa nyilvánvalóan a migrációs válság, amely mindenütt nyugtalanságot kelt, és amely témakörben Nyugat-Európában a jelek szerint fordulat készülődik. A másik fő mozgatórugó a terjedő elitellenesség, a politikai elit általános hitelvesztése. A harmadik a baloldal és a centrum pártjainak elégtelennek tűnő válasza a középosztály helyzetének általános, világszerte tapasztalható megrendülésére, a rozsdaövezetek lakóinak talajvesztésére, a létbizonytalanság növekedésére.

Ám nemcsak a szuverenista jobboldal talál ebben a helyzetben követőkre. A német politika új szélsőbaloldali csillaga, Sahra Wagenknecht is ebben a zavarosban halászik. A Die Linke baloldali pártból kilépett és saját pártot alapító politikus állítása szerint fel akarja támasztani a régi harcos baloldalt. Rosa Luxemburgra hivatkozik. Helyre kell állítani a korábbi ipari modellt – hirdeti. Ezért meg kell nyitni a gázvezetékeket, hogy ismét érkezzen Oroszországból az olcsó gáz, meg kell szüntetni a gazdasági szankciókat Oroszország ellen, és fel kell hagyni az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokkal. Felső határt kell szabni a bevándorlásnak.

Pártja a kormányon lévő zöldekével azonos támogatottságra számíthat több közvélemény-kutatás szerint, maga Wagenknecht ma az ötödik legnépszerűbb német politikus, megelőzve Olaf Scholz kancellárt, főként a volt NDK területén népszerű oroszpolitikája miatt. A szélsőjobboldali AfD-től viszont elvehet szavazatokat. Hasonló baloldali populistaként tartható számon a francia Jean-Luc Mélenchon (Engedetlen Franciaország), az olasz ötcsillagosok pártja (M5S), a görög Sziriza, és Spanyolországban is van hasonló mozgalom. Feltűnően gyakori az egybeesés a szélsőbaloldali nacionalista ízű demagógia, EU-ellenesség és a szélsőjobboldali autokrata, nacionalista pártok ideológiája között.

Ez utóbbiak nézetrendszerét kitűnően foglalta össze hat pontban Antonio Scurati olasz kutató, történész a mostanában megjelent könyvében. Alaptétele, hogy a populista vezető azonosítja magát a néppel. A karizmatikus vezető egyedül képes hangot adni a nép érdekeinek, akaratának, s mindig az a nép avagy a nemzet akarata, amit ő éppen mond. Ennek azután azonnali és veszélyes, a demokráciát felszámoló következménye, hogy mindazok, akik nem értenek vele egyet, kívül állnak a népen, nemzetellenesek, ellenségek, „hazaárulók”. A populista vezető ezzel bélyegez meg és iktat ki minden ellenvéleményt érdemi vita helyett. Aki mást mond, a nemzet érdeke ellen cselekszik, sőt, nem tartozik a nemzet közösségéhez, s mint ilyen kizárható a közéletből.

Scurati második pontja: a parlament szükségtelen és korrupt. A parlamenti viták álságossá tétele, lehetőség szerint kiküszöbölése a populisták rendszerében azért fontos, mert ott a nézetek, érdekek nyíltan ütközhetnek, a parlament a demokrácia – gyakran nehézkes és körülményes – terepe. A populista vezető szerint viszont csak időpocsékolás, ráadásul korrupciógyanús, illetve annak minősíthető. Az ellenvéleményt hangoztatókat legalábbis könnyű „idegen érdekek szolgálatával” vádolni.

Harmadszor: a populista vezető nem irányt mutat, nem vezeti a népét valamilyen cél felé, hanem követi. Nem hadvezér tömegei élén, noha annak igyekszik láttatni magát, ellenkezőleg, csak és kizárólag azt mondja, amiről tudja, találkozik a tömegek többségének véleményével. A populista vezetőnek nincs eszmei meggyőződése, annak alapján formált programja, nincsenek szilárd elvei, sem kitartása valamilyen eszme vagy ügy mellett. Viszont kitűnően orrontja meg, mi van a levegőben, mit szeretne hallani a nép (esetleg erre nézve kutatásokat is végeztet), és azt adja elő. Esetleg mást és mást, ahogy a pillanatnyi körülmények éppen indokolják. „Üres edény” – mondja Scurati, amely mindig mással és mással töltekezik fel a „pillanat uralása” érdekében.

Az állandó félelemben tartás – ez a negyedik fontos elv. A populista vezető sohasem a nép álmait, vágyait idézi meg, hanem a félelmeire játszik. Veszélyeket vázol, amiktől ő mentheti meg a népet. Ha nincs veszély, keletkeztet. Ellenséget fabrikál bárkiből, hogy tartani kelljen tőle (mondjuk Soros György mint közellenség egy Arthur Finkelstein nevű, negatív kampányokra szakosodott kampánymenedzser találmánya volt, ezt tudjuk, és lám, milyen sikeres lett).

A félelmet pedig gyűlöletté kell alakítani – ötödik szabály. A populista vezető arra ösztönzi népét minden alattomos eszközzel, hogy gyűlölje az ellenfelet. Valójában nincs is ellenfél, csak ellenség, a haza ártalmára törő, áruló, akivel szemben minden megengedett. A közös gyűlölködés összetart egy közösséget – ezt mérések igazolják.

Végül a hatodik pont: egyszerűvé tenni a bonyolultat. A modern társadalom hihetetlenül komplex, összetett, a problémák egymásba fonódnak, sokszor nehéz a megoldás. Az átlagpolgár nehezen követi mindezt, se felkészültsége, se ideje, se igyekezete nincs, hogy átlássa a dolgokat. A populista vezető azonban megkínálja a közembert egy egyszerű, ütős mondattal és „igazsággal”. („Rezsicsökkentés” – ez mindenkinél bejön, ördögbe a részletekkel!)

Scurati könyve, a Fasizmus és populizmus arra mutat rá, hogy a mai olasz jobboldal populistái, Meloni és Salvini, újfasiszta párti múltjukkal összefüggésben, valójában olyan módszereket használnak, amelyeket még Benito Mussolini „fedezett fel” és alkalmazott elsőként, később pedig Silvio Berlusconi (akit a populizmus atyjának is tartanak) „tökéletesített”. A nacionalista, szuverenista populizmus fasiszta gyökerekből jön, s erre nálunk korábban már Ungváry Rudolf is rámutatott (A láthatatlan valóság).

Egy másik, témába vágó könyv szerzője Moisés Naím venezuelai publicista, szerkesztő, egyetemi tanár, volt miniszter. A hatalom bosszúja (The Revenge of Power) lapjain az autokrata populizmus eme új, korlátlan hatalomra törő vezetőit „3P autokratáknak” hívja. Felsorolja őket Putyintól Berlusconin át Le Penig, Orbánig, Kaczynskiig, de Al-Sziszi, Chávez, Duterte sem marad ki, ahogy Donald Trump sem, aki új irányt adhat a világ sorsának, ha netán jövőre ismét az Egyesült Államok vezetője lehet. A három P: populizmus, polarizáció és post-truth (az „igazság utáni állapot”).

Naím interpretációjában a populizmus hatalomszerzési stratégia. A nép, úgymond, mindig tiszta szándékú, a bajt a korrupt és önző elit okozza. Az elitet le kell váltani. A hatalomra törő populista eszköze a katasztrofizmus (minden romlott, mindent újra kell kezdeni), az ellenfelek kriminalizálása, lejáratása, a külső fenyegetések „igénybevétele” (migránsok), a militarizáció (állandó harcban állunk, katonás rend kell). Az államhatárokat őrizni, lezárni kell. A szakértőket, a liberális médiát ócsárolni, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatni. A vezető karizmatikus-messianisztikus pózt ölt.

A polarizáció azt jelenti, hogy nincs középút, nincs átjárás. Mindenkinek szekértábort kell választania: vagy közénk tartozol, vagy „azokhoz”. A szurkolótáborok dinamikája érvényesül.

A post-truth elmossa a különbséget igazság és hazugság között. Hazugságokat, csúsztatásokat fogadtatnak el a közvéleménnyel igaznak, az állandó ismételgetés rögzíti az „ál-igazságokat”, a tények egyre kevesebbet számítanak; viszonylagossá válik, mi tény, és mi nem. A 3P autokraták világa nem diktatúra a fogalom hagyományos értelmében, nem rendőrállam (bár Putyiné az), de egyre kevésbé szabad és élhető.

2024-ben sokfelé és nagy országokban is tartanak választásokat. A világon összesen 4,2 milliárd ember járulhat urnákhoz, az össznépesség több mint fele. Ilyen még sohasem volt. Elnököt választanak az Egyesült Államokban, Oroszországban (bár ennek a választásnak a szabad és tiszta volta, demokratikus jellege erősen kétséges), szavaznak Indiában, a világ legnépesebb országában, Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim többségű országában. És szavazunk az Európai Unióban is, újraválasztjuk az Európai Parlamentet. Felfoghatók ezek a választások a demokrácia és a populizmus nagy összecsapásának, amelyben eldőlhet a liberális demokrácia jövője.

A nagy tét: Donald Trump esetleges újabb győzelme. Ez radikalizálná az egész világon a populisták erőit, felerősítené hangjukat. Trump az amerikai izolacionizmust képviseli („America First”), a világtól elfordulást, bezárkózást, és ez mindenütt tápot adna a nacionalizmusnak, a nemzetállami vak önzésnek. A nemzetközi együttműködést biztosító intézmények meggyengülnének, működésük akadozottabbá válnék, kiéleződhetnek a globális problémák, amelyek csak a legszélesebb nemzetközi együttműködés révén kezelhetők, mint a környezeti válság. Elképzelhető, hogy a Trump vezette Wa­shing­ton a sorsára hagyja Ukrajnát az oroszokkal vívott élet-halál harcában, és a közel-keleti háború is súlyosbodhat; a kétállami megoldás, amit ma Biden állhatatosan és távlatosan gondolkodva szorgalmaz, ismét az illúziók birodalmába kerül.

Nagyon is indokolt tehát, és itt az ideje, hogy a populizmus ellenfelei – a kereszténydemokraták, szociáldemokraták, liberálisok, zöldek az EU-ban, a demokraták Amerikában – átgondolják, mit is kellene tenniük, hogy hiteles programokkal és megfelelő jelöltekkel kifogják a szelet a populista mozgalom vitorláiból. Az már látszik, hogy nem átmeneti jelenségről van szó, nem pillanatnyi kisiklásról, ami a következő szavazással majd „helyrebillen”. Wilders 2006-ban lépett a színre, és most aratott sikert. Marine Le Pen 2011 óta áll a Nemzeti Front élén, többször állt a siker küszöbén a francia elnökválasztásokon, és sokak szerint legközelebb már ő fog nyerni (Macron nem indulhat többet). Orbán tizenharmadik éve regnál, és még ugyanannyit maradhat is akár, ő legalábbis készen áll rá, megmondta.

Trumpról azt gondolhattuk, Bidentől elszenvedett veresége végleg játékon kívül helyezte őt, hiába lázítja híveit, vezényli őket a Capitolium ostromára. Ám egyre nyilvánvalóbb, hogy újra ő lehet a republikánusok elnökjelöltje. Ez eldőlhet már márciusban, amikor megkezdődik az a büntetőper is, amelyben az a vád ellene, hogy a demokratikus rend megdöntésére törekedett. S novemberben akár elnökké is választhatják, mielőtt még egy szövetségi bíróság hosszas jogi csatározás után eltilthatná őt a közéleti szereptől.

Ez persze csak egy rosszabb fajta forgatókönyv, lehet ennél jobb is. Biztos azonban, hogy hitelesebb válaszok kellenek az eddigieknél a populisták „igazság utáni” állításaitól megvezetett választók tömegeinek meggyőzéséhez. (Itthon is hiábavalónak tűnik az állandó Orbán-kritika, a korrupció unos-untalan felemlegetése, ha nincs hiteles jelölt és hiteles alternatív program.) Az EU-ban egészen biztos, hogy a migrációs politikát új alapokra kell helyezni. A Merkel-féle befogadó politika megbukott. A holland példa is ezt igazolja: Rutte próbálkozott valamilyen szigorítással, de koalíciós partnerei nem támogatták, és most megérkezett Wilders.

Egy másik téren is intő példa lehet a holland. A mezőgazdaság zöld átállítása, amit az EU szorgalmaz – és aminek egyik fő képviselője a volt biztos, Frans Timmermans, aki otthon a szocialisták és a zöldek kormányfőjelöltje –, szintén a populistáknak kedvezett, ugyanis sokan féltették a holland mezőgazdaság magas terméshozamait, jövedelmeit az energia és a mezőgazdaság zöld átállításától. És ne hagyjuk ki az Európa-szerte és Hollandiában is zajló palesztinpárti tüntetéseket sem, amelyek Izraelt hibáztatják a tragikus helyzetért. A radikálisan iszlámellenes Wilders valószínűleg ebből is profitált. A jogos aggodalmak és félelmek, a féligazságokkal megvezetettek tájékozatlansága mind sürgősebbé teszik a hiteles válaszadást, mert 2024-ben valóban a demokrácia sorsa dőlhet el világunkban.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Putyin nem csak a Nyugatot próbálja figyelmeztetni

Az hangsebességnél gyorsabb rakéta kilövésével Putyin nem csupán a Nyugatot próbálta figyelmeztetni, hanem saját népének is >

A gyűlölet mint hiány

Vajon mitől lesz valaki éppen palesztinpárti a Közel-Kelettől ezer kilométerekre? És ők miért veszik készpénznek az >

Mi van, ha bukik?

Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással >

Az EU bővítése és Oroszország

Mindebből az EU számára több következtetés adódik. Az orosz befolyás ellensúlyozása érdekében továbbra is törekednie kell >

Vizsgáznak Európában a liberális értékek, mert erősödik az antiszemitizmus

Az Economist szerint ez a legrégebbi csapás a földrészen. Sajnálatos módon visszatér az a fajta türelmetlenség, >

Elon Musk egyszerre jelent lehetőséget és veszélyt – Trump fő rombolójaként

Ezt rögzíti az Economist szerkesztőségi véleménye. Merthogy a milliárdos az amerikai kormányzatot célozta meg és így >

Hogyan készül Orbán a választásra

Magyarországon csak két év múlva lesz a választás, de Orbán Viktor már jó előre gondoskodik arról, >

Lehet, hogy Európának éppen Trumpra van szüksége

Azért, mert magának kell olyan gondokat megoldania, mint az euróövezet gazdasági stagnálása, valamint a földrész biztonsága. >

Biden döntését Putyin meg fogja torolni

Simon Tisdall u Guardianben úgy ítéli meg: igen nagy horderejű Ukrajna számára, hogy Biden az utolsó >

Rövid út vezethet keletre

Arra kell számítani, hogy Trump alatt az ország egoista birodalom lesz, ám ennélfogva szétesik a szabályokra >

Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek

Simon Tisdall a Guardianben arra figyelmeztet, hogy Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai >

A tervezett kinevezésekkel Trump egyértelműen elárulja, miként akarja irányítani az országot

Ezt fejti ki a Guardian kommentátora, Jonathan Freedland. A névsort úgy válogatta össze, hogy az is >

1990-2009 © Napló. | Impresszum | Tartalomjegyzék | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Kapcsolat |