Ma János, Iván névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Választási pamflet
Csakhogy nekünk nem olyan Európa kell, amelyben egy sírgyalázóval bármiben is egyet lehet érteni. A mi tolerancia-eszményünk, beismerem, véges. Vagyis véget ér az úzvölgyi katonatemető bejáratánál. Ezt egyértelműen ki kell mondani. A mi döntésünk, a mi felelősségünk ez. Nemcsak egy-két vezetőé, nemcsak egy politikai szervezeté, hanem az egész erdélyi magyar közösségé. Aki azt hiszi, hogy a történelem nem ismétlődhet, nem ismeri a történelmet. Ismétlem, ne magyarázgassuk, hogy temetőrombolókkal is együtt lehet működni, mert vannak közös céljaink. Nem lehet. Nincsenek közös céljaink. Ez nem rendszerváltás lesz, ha lesz, hanem rendszer-visszaváltás. Kapunk cserébe diktatúrát. Azt mondja az egyik magyarországi ifjú miniszter, aki korához képest máris mindentudó, szakértője a román nacionalizmusnak is ezek szerint, meg aztán közmondásokat is ismer, szóval azt fejtegeti, miközben az úzvölgyi hős esetleges győzelmét latolgatja, hogy „a puding próbája az evés”. Mi ezt a pudingot már kóstoltuk, miniszter úr, nem kérünk belőle, és önöknek sem ajánljuk, mert súlyos gyomorrontás lesz belőle. Markó Béla (Transtelex):
Volt egyszer egy rendszerváltás. Nekem még élő emlék, sokaknak talán már történelem. Mindenképpen gyakran idézzük fel ma is, hogy mit jelentett Romániában a diktatúra bukása, és hogyan épült meg egy egészen más rendszer, a demokrácia. Szilárdnak hittük egy ideig, mostanában viszont roskatagnak tűnik, talán nem is ártana újratervezni vagy legalább megerősíteni egy-két tartópillérét ennek az építménynek. Fárad a fa, a tégla, a beton, és ugyancsak elfáradnak az ideológiai konstrukciók is, például a politikai pártok. Nem csoda hát, ha időnként változást akarnak sokan. Csakhogy nem mindegy, milyen változást.
Mintha belefáradtunk volna mi, magyarok is abba a vállalkozásba, amelynek ezelőtt harmincöt évvel nekifogtunk. Igaz, a mi rendszerváltásunk még radikálisabb volt, mint a másoké. Nekünk akkor több fontos döntést kellett meghoznunk, de ezek közül is a legfontosabb az volt, hogy mostantól fogva önálló közösségként kívánunk élni, és nem hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. Tagadhatatlan, hogy a román többségnek is keservesen meg kellett küzdenie a szabadságért, de nekünk még magyar identitásunkat is fel kellett szabadítanunk úgymond, el kellett fogadtatnunk nyelvi, oktatási, kulturális jogainkat, és ezt a harcot hol a többséggel együttműködve, hol velük szemben kellett megvívnunk. Viszont mindahányszor mi döntöttük el, hogy kivel szövetkezünk, és kivel nem, kit támogatunk, és kit nem.
Amerikától, Európától és főleg Magyarországtól is segítséget vártunk mindig, de nem ők döntöttek helyettünk. Nem is tehették, hiszen a magunk helyzetét mi ismertük, és ez ma is így van.
A mi igazi rendszerváltásunk tulajdonképpen 1990. március 20-án kezdődött Marosvásárhelyen, amikor úgy döntöttek a magyarok, hogy nem tűrik az erőszakot, és összefogtak a március 19-i agresszorok ellen. Majd folytatódott a rendszerváltás azzal, hogy 1996-ban a mi szavazatainkkal lett új elnöke az országnak, és történelmileg is előzménytelenül beléptünk a román kormányba. Az ország javára és egyúttal a mi javunkra is. Így gondoltuk, és így is lett. 1990 márciusában és utána is még sokáig nagyon egyedül voltunk. Csak magunkra számíthattunk, ahogy mondani szokás. Nincs szörnyűbb érzés ennél a kollektív magánynál. Aki nem élte át, nehezen tudja elképzelni, hogy milyen az, amikor sietve lépkedsz a járdán, nem sétálsz, nem nézelődsz, és ha jön szembe valaki, arrébb húzódsz. Arrébb húzódik ő is, hogy minél távolabb legyen tőled, figyelitek egymást, hogy vajon a másik román-e vagy magyar. Néha rá lehetett jönni, legtöbbször nem. Városon egyformán öltözünk, az arcunk sem nagyon különbözik. Hosszú-hosszú időbe telt, amíg elmúlt ez a szorongás. Meg hát első kormányra lépésünk után is megpróbáltak egyesek visszafordítani minket.
Ki ne emlékezne a Mátyás-szobor történetére? A magyargyűlölő kolozsvári polgármesterre? Vagy a Nagy-Románia Párt hirtelen felemelkedésére? A Szabadság-szoborra? A helységnevek lemázolására? A magyarverésekre? A marosvásárhelyi katolikus líceumra?
Nem folytatom. De Úzvölgyét mégis meg kell még említenem. A múlt kazamatáiból előbújt uszítókat, akik ugyanolyanok voltak, és ugyanazt akarták, mint a marosvásárhelyi támadók 1990 márciusában. Igen a rendszerváltás sohasem érhet véget, és a demokrácia is addig tart csupán, amíg képesek vagyunk megvédeni.
Szörnyű lenne, ha elveszítenénk, amit eddig megvalósítottunk, az iskolákat, a nyelvhasználatot, az önkormányzatiságot. Tudom, ha valami megvalósul, hamar felejtjük. Pedig a mi döntésünk által, a mi erőnkből, a mi összefogásunkkal történt, ami történt. Lehet, unalmas ezt állandóan felemlegetni. Akkor viszont legalább arra gondoljatok, arra a sok rosszra, ami megtörténhetett volna, amennyiben mi nem vagyunk erősek, és ezután is megtörténhet, ha nem lesz erőnk megakadályozni. Ezekben a hónapokban kiderült, milyen könnyű ezt az országot a sötétbe visszalökni, és ezzel együtt elvenni tőlünk mindazt, amit kivívtunk magunknak.
Most is nekünk kell dönteni. Hadd legyek nyersen őszinte: nem Amerika elnökének, nem az orosz elnöknek, nem Magyarország miniszterelnökének, nem a francia elnöknek, nem a német kancellárnak. Nekünk kell meghozni a döntést.
Kinek-kinek egyenként is. Hallom, azt mondja Magyarországon néhány publicista, egy-két politikus, aztán maga a miniszterelnök is, hogy egyetértenek a keresztény – sokan vagyunk keresztények errefelé, ki jó, ki rossz! –, EU-ellenes, szuverenista jelölttel kereszténység és Eu-ellenesség dolgában. Én ugyan azt gondolom, hogy egy nyílt és toleráns, határok nélküli EU helyett a nemzetállamok Európáját propagálni kapitális tévedés, hiszen nekünk itt a nemzetek, etnikumok, régiók Európájára lenne szükségünk, ám ki tudja, igazam van-e. Az én szemléletem nyilván sajátosan erdélyi magyar szemlélet, mi talán rövidlátók vagyunk, csak az erdélyi magyar érdekekre figyelünk. De tessék mondani, Úzvölgye dolgában is egyet tetszik érteni az illető elnökjelölttel? Legionárius eszmék ügyében is? Költői kérdés persze.
Csakhogy nekünk nem olyan Európa kell, amelyben egy sírgyalázóval bármiben is egyet lehet érteni. A mi tolerancia-eszményünk, beismerem, véges. Vagyis véget ér az úzvölgyi katonatemető bejáratánál.
Ezt egyértelműen ki kell mondani. A mi döntésünk, a mi felelősségünk ez. Nemcsak egy-két vezetőé, nemcsak egy politikai szervezeté, hanem az egész erdélyi magyar közösségé. Aki azt hiszi, hogy a történelem nem ismétlődhet, nem ismeri a történelmet. Ismétlem, ne magyarázgassuk, hogy temetőrombolókkal is együtt lehet működni, mert vannak közös céljaink. Nem lehet. Nincsenek közös céljaink. Ez nem rendszerváltás lesz, ha lesz, hanem rendszer-visszaváltás. Kapunk cserébe diktatúrát. Azt mondja az egyik magyarországi ifjú miniszter, aki korához képest máris mindentudó, szakértője a román nacionalizmusnak is ezek szerint, meg aztán közmondásokat is ismer, szóval azt fejtegeti, miközben az úzvölgyi hős esetleges győzelmét latolgatja, hogy „a puding próbája az evés”. Mi ezt a pudingot már kóstoltuk, miniszter úr, nem kérünk belőle, és önöknek sem ajánljuk, mert súlyos gyomorrontás lesz belőle.
Következő cikk: Egy horogkereszt-szörnyeteg Von der Leyen fejjel
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az illiberalizmus legélesebb tesztje
Mindenesetre vége annak a hitnek, hogy Orbánt nem lehet legyőzni. A felmérések szerint a Tisza már >
Trump és a 12 napos háború
Hogy Teherán milyen harmatosan tudja csak megtorolni az amerikai támadást, az mutatja, mekkora károkat szenvedett Hamenei >
Még mindig olyan szabad vagy
A gazdaság stagnál, a korrupció egyre nyilvánvalóbb, a felmérések első ízben mutatnak reális esélyt a kormányváltásra. >
Bármit mond Trump, Amerika belépett a háborúba
Simon Tisdall a Guardianben úgy véli: teljesen mindegy, mit mond Trump, az USA háborúba lépett és >
Ekkorát Trump még nem hazardírozott, beleértve egész első elnökségét
Hónapokon át békét ígért, ám Amerika most nyakig van a háborúban. Alighanem az volt szemében a >
Trump annak az áldozata, hogy nincs semmiféle terve a külpolitikában
Ezt írja Washingtonból keltezett vezércikkében a Spiegelben, René Pfister. Megállapítja, hogy az elnök szívesen adja az >
A minél erősebb kétharmadért
Viszont a Momentum után Józsefváros független és népszerű parlamenti képviselője, az ízig-vérig baloldali Jámbor András is >
Sarokba szorult Vučić, a balkáni zsarnok, helyzete elbizonytalanodott
Kitartónak bizonyulnak a diáktüntetések, amelyek választásokat követelnek. Mivel azonban közeledik a tanév vége, a fiataloknak választaniuk >
Mi történhet Iránnal, ha megbukik a rendszer?
Ami egy ajatollahok utáni Iránra vár, az a belső káosz és alighanem egyfajta polgárháború. Az ellenzék >
Vučić már nem képes megnyerni a választást
A Belgrádi Egyetem egyik politológia professzora úgy gondolja, hogy Vučić már nem képes megnyerni a választást, >
Minden 2023. október 7-én kezdődött
Azt sem lehet kizárni, hogy Orbán számára is hozhatnak nemvárt komplikációkat a közel-keleti fejlemények. Az elmúlt >
Magyarország lágy hatalma találkozik Ukrajna kemény valóságával Kárpátalján
A háborúban mintegy 400 magyar nemzetiségű ember szolgált az Ukrán Fegyveres Erőkben, mások pénzügyi támogatás mellett >