Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Orosz vereség – történelmi perspektívában
Az oroszok ukrajnai veresége páratlan esélyt nyújt megerősíteni, s ha kell: újra definiálni intézményeinket és szövetségeinket egész Európában, különösen annak keleti felén és a Balkánon, ahol még mindig a szovjet típusú mélyállamban látják hatalmi garanciáikat az elitek. És mindennapi biztonságukat azok, akik máról holnapra élnek. Itt lenne a legfontosabb, hogy visszakanyarodjanak 1945 tanulságaihoz a legújabb nemzedékek, ha békében kívánnak élni másokkal és önmagukkal. Ara-Kovács Attila:
Már csak alig két hónap, s elmondhatjuk, az Európa ellen indított orosz agresszió egy éve szedi orosz és ukrán áldozatait, s kényszeríti a kontinenst, hogy újra és újrafogalmazza önnön identitását így, a 21. században. A háborús nehézségek ismét mindennapjaink részévé váltak, korábbi jobbos és balos ideológiák új definíciókat nyernek az ukrán harci sikerek, a sorozatos orosz megaláztatások és a kontinens gazdasági lehetőségeinek átstrukturálódása közepette.
És lassan eljött az ideje annak is, hogy ezt a mindannyiunkat érintő háborút elhelyezzük annak a mintegy 250 esztendőnek az idővonalán, amelyet „legújabb korként” ismer a történelem, s amely újra és újra feldúlta a mögöttünk álló legalább tíz generáció életét, illetve megkérdőjelezte kulturális helyünket egész emberi civilizációnk történetében.
Ez alatt a két és fél évszázad alatt három nagy nemzet kezdett világháborúba, hogy saját értelmezést adjon az Európai egységnek. Mindhárom nem szűken vett nemzeti programként tekintett saját törekvésére, még akkor sem, ha a nemzeti érdekek végül mégis dominánssá váltak, s először felhígították, majd megsemmisítették a háborús vállalkozások kontinentális céljait.
A 19. század, ha mondhatjuk, a franciáké volt, még akkor is, ha felvetette a közös európai vámhatárok előnyeit, s ha megbontotta az osztálystruktúrákat megismertetve a kontinenssel a napóleoni törvények felszabadító ideológiai erejét. Amikor 1815-ben elhallgattak a fegyverek, Európa sem felülről, sem alulról nézve nem volt már olyan, mint 1789 előtt. Felülről az új, kontinentális szövetségek formálták másmilyenre a kor képét, míg alulról olyan energiákat szabadítottak fel a vadonatúj társadalmi konfliktusok, amelyek utolérhetetlenné tették Európát a világ népeinek szükségképpeni technológiai – vagyis gazdasági és kulturális – versenyében.
A 20. század német dominanciája már gyakrabban szóba kerül a Kelet-Európát ma ismét feldúló orosz agresszió láttán. Elvégre annak a nagy háborúnak, mely 1914 és 1945 között ismét a világesemények középpontjába állította a kontinenst, az első pillanattól az oroszok is alakító résztvevői voltak, a frontokon és a hadszövetségeikben épp úgy, mint hátországi forradalmaik révén.
A legtöbben ma már nem emlékeznek arra, hogy az „Európa Ház” forgalmát nem az 1985-ben a semmiből előlépő Mihail Gorbacsov mondta ki először, s használta ideologikus töltettel, hanem egy bizonyos Adolf Hitler. És amikor erre rávilágítunk, a két kijelentésben rejlő alapvető különbséget sem hagyhatjuk szó nélkül. A nácik e Házon nyilván az általuk dominált Európát értették, Gorbacsov viszont azt a vágyát, hogy csak vodkában és atomtöltetekben bővelkedő országa e Ház megtűrt lakója legyen végre, s megkapja azt a kulturális megújulást, amihez Oroszország Nagy Péter óta annyiszor, de annyiszor nekirugaszkodott, s melynek áldásait mindannyiszor mégis elpazarolta.
Az 1914-1945 közötti harmincéves nagy háború persze nem múlt el következmények nélkül, ám mintha csak Európa nyugati fele vonta volna le a tanulságokat, például a 80 éve tartó békéjét és az épp most 70 éves Európai Unió intézményi legitimitásából fakadó biztonságét. Moszkva és az orosz nép jó része ezzel szemben még mindig a Molotov-Ribbentrop-paktum alapján képzeli el Európa jövőjét, vagyis az abban betöltött orosz vezető szerepet. Ennél aktuálisabb elképzelései a mai orosz tankönyveknek nincsenek.
Ezt a szerepet vizionálják most katonái is Herszon alatt, a Dnyeper túloldalára szorulva, vagy az északi Harkivtól keletre; és azok az egységek is, amelyek a biztos orosz hátországból teszik próbára rakétáikkal immáron hol a lengyel, hol a magyar határt.
Ha most az orosz tankok a magyar és lengyel határoknál állnának, alighanem már a 21. század nagy európai háborúját vívnánk. De a világháború réme most mégsem bír aktualitással. És ez nem Moszkván, hanem Európán és a mögötte álló transzatlanti szövetségen múlik. Az, hogy nem kell újra éljük a 20. század borzalmait, annak egyetlen garanciája van: az, hogy Nyugat-Európa képes volt levonni 1914-1945 tanulságait. És egyetlen egy próbalétele: hogy az oroszok viszont erre továbbra sem képesek.
1945 után a békére építettük az életünket, és az, hogy ez így is maradjon, nem elég újra és újra legyőzni Oroszországot, majd meghagyni, hogy társadalmi romhalmazai közepette egymaga találja ki a ránk váró jövőt. Az ilyesmire ez a társadalom képtele. Képtelen volt akkor is, amikor 1815-ben győztesként maga diktálta Bécsben a feltételeket; képtelen, amikor 1947-ben Parisban ismét feltételeket diktált. És képtelen lesz akkor is, ha megalázottan most újra kikullog Európából, vagyis az ukrán területekről. Az 1945 utáni hidegháború egyetlen áldása, hogy legalább Nyugat-Európa jövőjébe az oroszoknak már nem volt beleszólása. Ez alapozta meg az unió jövőjét, s aki ebben nem hisz, az óhatatlanul része marad annak a történetnek, melyet újra és újra a Kremlben fogalmaznak.
Az oroszok ukrajnai veresége páratlan esélyt nyújt megerősíteni, s ha kell: újra definiálni intézményeinket és szövetségeinket egész Európában, különösen annak keleti felén és a Balkánon, ahol még mindig a szovjet típusú mélyállamban látják hatalmi garanciáikat az elitek. És mindennapi biztonságukat azok, akik máról holnapra élnek. Itt lenne a legfontosabb, hogy visszakanyarodjanak 1945 tanulságaihoz a legújabb nemzedékek, ha békében kívánnak élni másokkal és önmagukkal.
Következő cikk: A Budapest-Belgrád vasútvonal és a korrupció
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A gyűlölet mint hiány
Vajon mitől lesz valaki éppen palesztinpárti a Közel-Kelettől ezer kilométerekre? És ők miért veszik készpénznek az >
Mi van, ha bukik?
Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással >
Az EU bővítése és Oroszország
Mindebből az EU számára több következtetés adódik. Az orosz befolyás ellensúlyozása érdekében továbbra is törekednie kell >
Vizsgáznak Európában a liberális értékek, mert erősödik az antiszemitizmus
Az Economist szerint ez a legrégebbi csapás a földrészen. Sajnálatos módon visszatér az a fajta türelmetlenség, >
Elon Musk egyszerre jelent lehetőséget és veszélyt – Trump fő rombolójaként
Ezt rögzíti az Economist szerkesztőségi véleménye. Merthogy a milliárdos az amerikai kormányzatot célozta meg és így >
Hogyan készül Orbán a választásra
Magyarországon csak két év múlva lesz a választás, de Orbán Viktor már jó előre gondoskodik arról, >
Lehet, hogy Európának éppen Trumpra van szüksége
Azért, mert magának kell olyan gondokat megoldania, mint az euróövezet gazdasági stagnálása, valamint a földrész biztonsága. >
Biden döntését Putyin meg fogja torolni
Simon Tisdall u Guardianben úgy ítéli meg: igen nagy horderejű Ukrajna számára, hogy Biden az utolsó >
Rövid út vezethet keletre
Arra kell számítani, hogy Trump alatt az ország egoista birodalom lesz, ám ennélfogva szétesik a szabályokra >
Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek
Simon Tisdall a Guardianben arra figyelmeztet, hogy Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai >
A tervezett kinevezésekkel Trump egyértelműen elárulja, miként akarja irányítani az országot
Ezt fejti ki a Guardian kommentátora, Jonathan Freedland. A névsort úgy válogatta össze, hogy az is >
Magyarországon mocskos trükkök lengik be a közéletet
Magyar Péter Orbán egyetlen kihívójaként azt állítja, hogy titokban lehallgatták, mert le akarják járatni. De még >