2025. január 9. csütörtök
Ma Marcell, Juliánusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Tény, ami...

A sajtószabadság világnapjára.

A legnagyobb veszély mégis az, hogy a szakmánk értelmetlenné válik. Ha igény sem lesz a valóságra. Amennyiben nem a kíváncsiság, a megértés vágya mozgatja az olvasót, hanem muníciót keres ahhoz, hogy identitásában újra és újra megerősödjék, hogy az ellenségként azonosított csoportok tagjaival szemben fölhánytorgassa saját történetét, akkor megszűnik a sajtó, és egyenes út vezet a totális hatalomgyakorláshoz. Hont András (hvg.hu):

„Magyarok! ha nem divat mozgatja lelketeket, egy országgyűlésen csak egy-két törvényt hozzatok s e jelen gyűlésen legyen első: »Magyar hazánkban magyar nyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökre tökéletesen szabad.« Másik törvény: »Magyar hazában minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad.« Midőn ezt kimondottátok, elégethetitek a Corpus Jurist, elégethettek minden egyéb törvényt, s ezzel hazamehettek. Így cselekedve naggyá lehet e haza s dicsővé a nemzet, mivé sok divatbúl származott törvényekkel sohasem lesz. Ha ezt megtettétek, a sajtó majd megmondja, micsoda törvényt hozzatok a jövő gyűlésen…” – írta megragadó idealizmusával a félig horvát, félig szlovák jobbágycsaládba született, egykori Mihajlo Stančić. Akit szabad emberként Táncsics Mihály néven börtönöz be előbb a császári önkény, s szabadít ki a pesti nép és a forradalmi ifjúság, hogy azután győztes forradalom vezetői üldözzék, s tiltsák be lapját, majd a Bach-rendszer elől kelljen in effigie kivégzettként bujdosnia, hogy annak bukását követően ismét a börtönévek következzenek.

Magyarhonban valószínűleg senki nem szenvedett annyit a szabad sajtó ügyéért, mint Táncsics, és nyugodt lelkiismerettel nem mondhatjuk azt, hogy megérte. A fenti mondatok papírra vetését követő 150 év nem feltétlenül támasztotta alá a sajtószabadság híveinek őszinte lelkesedését. A szabad sajtó volt terepe módszeres uszításnak, szörnyrendszerek megalapozásának, kulturális elsivárosításnak. Nem, nem az következett, amit művében Táncsics jósolt: „a szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol”. Mintha inkább a kortárs Balzac Elveszett Illúziókban megfogalmazott szavai igazolódtak volna, hogy tudniillik „ha sajtó nem volna, nem kellene föltalálni”.

Mégis rendre az derült ki, hogy a legrosszabb az, amikor tényleg nincs. Amikor a lehetőség is elvész szóvá tenni visszás jelenségeket, megjelentetni a hivatalostól (vagy akár csak a többségitől) eltérő véleményeket, megtörni az elhallgattatást, a hatalom és/vagy a monopóliumok által vetített látszattal szemben próbálni bemutatni a valóságot. Hogy mi a valóság, az nehéz kérdés. Ahogy Nietzsche vázlatosan fennmaradt munkájában olvasható – mert egyetlen helyzet nem lehet olyan rémes, hogy idézet ne kerüljön hozzá –: „tények nincsenek, csak interpretációk”. A pozitivizmussal szemben állást foglaló és némileg kiragadott mondattal Nietzsche a maga mély ismeretelméleti szkepticizmusával sem akart semmi olyat állítani, hogy tények egyáltalán nem léteznek. Azt viszont igen, hogy máshogy érzékeljük őket, ebből következően mást közlünk róla, valamint hogy a közlő és a befogadó fejében sohasem ugyanazok a képek élnek a megnevezett jelenségekről, s hogy ennek a döntéseink kialakítása során nagyobb jelentősége van, mint az objektív jelenségeknek.

Ennél a pontnál elérkeztünk a leginkább lényeges részhez. A sajtó sok száz éves történetének legfontosabb tapasztalata, hogy a kíváncsi, értő olvasó nélkül nem megy. Az olvasó (néző, hallgató) nem passzív közönsége, de részese a sajtó munkájának. Pontosan azáltal, hogy nem tekinti csalhatatlannak az újságírókat, megfellebbezhetetlen igazságnak az újságban leírtakat. Rákérdez, egybevet, kételkedik, és ezzel kiigazítja adott esetben a sajtót magát is. Nem vagyunk az igazság birtokosai, tévedhetünk, mellényúlhatunk, megvannak az elfogultságaink, amelyek elhomályosítják a tisztánlátást, és természetesen megvannak a korlátaink. Az emberi megismerés soha nem lehet tökéletes, de a megismerés iránti igényt nem lehet elveszíteni.

Timothy Snyder amerikai történész Trump elnökségének előestéjén húsz pontban foglalta össze tanácsait azzal kapcsolatban, hogy miként ne süllyedjen bele a demokrácia totalitarizmusba. Ezek közül a nyolcadik így hangzik: „Higgy az igazságban. Ha lemondasz a tényekről, lemondasz a szabadságról is. Ha semmi sem igaz, akkor senki sem kritizálhatja a hatalmat, hiszen nincsen olyan alap, amelyről ezt megtehetné. Ha semmi sem igaz, minden csak látványosság, és a legvastagabb pénztárca fizeti a legvakítóbb fényeket”.

Számtalan fenyegetés éri ma a szabad sajtót. A kontinensen újságírókat gyilkolnak, nem olyan messzi országokban tömegével börtönzik be a média munkatársait, fontosok orgánumokat lehetetlenítenek el, és a cenzúra kifinomultabb formái is megjelentek. Nálunk is. Teljes nyugalommal alkalmazhatjuk ezt a kifejezést például arra, ha üzletinek álcázott, hivatali döntéssel akadályozzák meg, hogy gondolatok eljussanak a közönséghez. A legnagyobb veszély mégis az, hogy a szakmánk értelmetlenné válik. Ha igény sem lesz a valóságra. Amennyiben nem a kíváncsiság, a megértés vágya mozgatja az olvasót, hanem muníciót keres ahhoz, hogy identitásában újra és újra megerősödjék, hogy az ellenségként azonosított csoportok tagjaival szemben fölhánytorgassa saját történetét, akkor megszűnik a sajtó, és egyenes út vezet a totális hatalomgyakorláshoz.

A politikai közösség tagjait morálisan egyenlő lénynek tartó közéleti szereplők – nem feltétlenül demokraták – igyekeznek meggyőzni igazukról a többieket. Tulajdonképpen bosszantja is őket, ha nincs vita, hiszen éppen azoktól – és azoknak az utódaitól – várnak elismerést, akik érdekében – hitük szerint – cselekedtek, és amiatt, amely ügyben való cselekvést fontosnak gondolják. Ennek során ravaszkodhatnak, csúsztathatnak, és egyéb stikliket is elkövethetnek, mégsem bomlanak föl a kommunikáció keretei, nem válik viszonylagossá minden, így nem lesz kiszolgáltatott a közösség sem. Azok viszont, akiket pusztán a hatalom – és a hatalomnak való megfelelés – motivál, nem pepecselnek meggyőzéssel, vitával, reflektálással. Számukra az a fontos és célszerű, hogy a tömeg egy készen legyártott világmagyarázatot fogadjon el, amelyhez csatlakozni lehet, és szembeállítható bármilyen kritikával. Hogy hisznek-e benne, az mellékes. Általában nem, de ettől még nem tekintik magukat elvetemültnek, mivel saját maguk előtti igazolást a hatalom megszerzése és megtartása adja. Viszont igazi ellenfeleik nem is azok, akik a hatalmukat meg akarják szerezni, mert azok szavait és ténykedését gond nélkül illesztik be világmagyarázatukba, hanem azok, akik ezt a teremtett világot kikezdik. Akik a tények szüntelen kutatásával igyekeznek olyan alapot teremteni vagy fenntartani, ahonnét a hatalom bírálható.

A szinte teljhatalmú kormánypárt frakcióvezetője egy tegnapi fórumon kifejtette, hogy ellenfeleik nem a parlamenti ellenzék tagjai, hanem az újságírók. Ebben legalább egyetértünk.

 

2019. május 3.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Musk, Európa ellensége

Soros György életrajzírója virtigli antiszemitizmusnak minősíti, amit Elon Musk művel a magyar származású üzletember ügyében, miközben >

Tovább

A magyar kormány egyik legfontosabb tagját tette indexre az amerikai pénzügyi tárca

Egy NATO-szövetséges esetében még nemigen fordult elő ilyen szankció. Jelzi azonban, milyen mélyre süllyedt a kétoldalú >

Tovább

Trump és Grönland

Hszi kínai elnök láthatólag az erő pozíciójából kíván tárgyalni amerikai kollégájával. Ennek ellenlépéseként valamit a következő >

Tovább

Guardian: Nem lesz könnyű Rogánt levetetni a listáról

Amerika 3 év után hozta meg a döntést Rogán ellen, akit gyakran propaganda miniszterként emlegetnek és >

Tovább

A Balkán mint orosz propagandalaboratórium

A magyar demokrácia leépítése minta az olyan, tanulékony diákok számára, mint a szerb elnök, Fico, vagy >

Tovább

Orbán populista agytrösztje szítja a kultúrháborút Skóciában

„Úgy tűnik, hogy a felsőfokú oktatási intézményekbe való befektetés egy szélesebb stratégia része, amelynek célja, hogy >

Tovább

Egy szélsőjobboldali kancellár? Ausztria példája Németországot is meg kell riasztania

A Süddeutsche Zeitung új bécsi tudósítója úgy látja, hogy nyugodtan félre lehet verni a vészharangokat Németországban >

Tovább

Ukrajna nagy dilemmája: Zelenszkij a békediktátumtól tart

Az amerikai elnök már most nyomást fejt ki Kijevre, ám a lakosság és a hadsereg egy >

Tovább

Orosz rulett a köztársasággal

A Der Standard főszerkesztője azt gondolja, hogy amit most csinál az Osztrák Néppárt, az orosz rulett >

Tovább

Nehammer után itt az özönvíz

Ezt állapítja meg a Die Presse vezércikke, miután több hónap után összeomlottak a hármas koalíció reményei, >

Tovább

A mumpizmus fenyegetése

Trump és mecénása, Musk azon van, hogy lerombolja a nyugati demokráciákat, ezért mindennél fontosabb, hogy Németország >

Tovább

Fico a gázvitával terel

Fico csupán elterelésre használja az Ukrajnával kirobbant gázvitát, mivel odahaza nagy bajba került – fejti ki >

Tovább