Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Sáfrány Ferenc

Ne menj előttem, mert lehet, hogy nem követlek. Ne légy mögöttem, mert nem biztos, hogy vezetek. Maradj mellettem, és légy a barátom. (Tamsoo7a illusztrációja)

Mladen Londonban született, 53-ban, mint én, aki Martonoson láttam meg a napvilágot. Már ez a tény is fura megvilágításba helyezhetné kapcsolatunk, ami 1980-ban kezdődik egy szlovéniai kis városban, Vrhnikán, ahova mindketten meghívót kaptunk a hazától. Ő egy világvárosból indul, én egy kis poros faluból, ahol abban az időben csak a főút volt köves.

Olaszországban élt három évet, majd a csodálatos Indiába viszi útja. Majd pedig hét évet húzott le Kijevben, a Birodalom egyik fellegvárában, ahol elektromérnöki tanulmányait fejezte be. Ugye, izgalmas életút, már a kezdetek kezdetén. Ki értené ezt, ha ő nekem nem ad magyarázatot, mindjárt az első véletlen találkozásunk alkalmával, mert még csak nem is egy században szolgáltunk. Valahol a városkában futottunk össze és az uniformis, mindkettőnkön, árulkodva kínálta a lehetőséget, mint sorstársaknak, hogy egyáltalán beszélgessünk. De már az első mondatnál világossá vált, hogy életünk meghatározó alakjaivá válunk egymásnak, mint földnek a víz, akik ezek után mást sem tesznek, csak keresik egymás társaságát.

Apja kémelhárítóként szolgálta a szerveket haláláig, miután 41-ben már az erdőben van az elsők között. Ott találkozik Mladen édesanyjával, aki mint a leggazdagabb szpliti zsidó család sarja, fiatalkori elvei, és eszméi által szintén a környék hegyeibe vonul. A szerelem első látásra románca játssza későbbiek alakulásában a fő szerepet, vagyis a mi találkozásunk tényét.

Mladen három nyelvet beszélt akkortájt „tökéletesen”. Szerbhorvátot, s ami vele jár, az oroszt és az angolt. A tökéletest azért tettem idézőjelbe, mert önkritikája olyan kemény és hideg volt már akkor is, hogy ez merő képtelenségnek tűnt. Szemem láttára ette a könyveket naponta, átlag háromszáz oldal, bármelyik nyelven az említettek közül, és amikor megkérdeztem tőle, hogyan értékeli angol nyelvtudását, önmagának a hatos skálán kettest adott. Bátyjának, aki a Bahavagad Gita fordításával bíbelődött abban az időben, csak négyest mért. Shakespeare kapott nála egy ötöst. Ennek kapcsán mi őt elneveztük Shakespeare-nek. Hogy hatosra ki beszélheti az angol nyelvet szerinte, még ma is talány számomra. Gondolom, az is marad, így átlépve az örök és megfejthetetlen rejtélyek furcsa birodalmába.

Miután gyorsan felmérte tisztára mosott agyam térfogatát, hozzáfogott tanításomhoz. Időnk volt, tengernyi. A totalitarizmusról addig nem volt hajlandó velem még szót sem váltani, amíg ki nem olvastam előtte Orwell 1984 című munkáját, hiába hadakoztam, hogy olyan szörnyű a könyv, idegesít minden oldala, és az Állatfarmot, örömmel olvastam. Nem tágított. Figyelt. Majd, amikor nagy nehezen a végére értem, szenvedtem, elmesélte, hogy ő ezt már mind átélte. Most már tovább léphetünk. Az egyik este letette asztalomra Erich Fromm Čovjek za sebe című munkáját. Házi feladatként adott még néhány szerzőt, könyvet és dolgozhattam, orrvérzésig. Abban az időben Fromm munkái Magyarországon még index alatt szerepeltek, csak kivételek olvashatták német, esetleg angol nyelven. Csak a kilencvenes években kezdtek megjelenni a fordítások, főleg a „veszélyesebbek”. Amikor befejeztem a könyv alapos tanulmányozását, jöttem rá, mennyire igaza van barátomnak, kimosott agyamat illetőleg. Amikor néhány napra Belgrádba távozott, szabadságra, megkértem, vegye meg számomra a fővárosban fellelhető összes Fromm könyvet. Nagyon vártam már rá, amikor egy hétfői nap, késő este meglepetten belépett általam, az oktatóközpontban sajátosan kialakított birodalmamba. Kezében a hatalmas könyvcsomaggal, mosolyogva, csak ennyit jegyzett meg: „Undorodom a boldogságodtól.” Majd letette elém a könyveket. Fromm összes művei, egytől egyik ott hevertek előttem, csak arra várva, hogy rávessem magamat.

Mladen szolgálhatott volna Belgrádban is. Akár otthon, ki sem kellett volna lépnie a lakásából. Az akkori hadseregtábornok személyes, házi jó barátjuk volt. De ő nem kért soha és senkitől semmilyen privilégiumot. Nála ez megszállottságig alapelv és hozzáállás kérdése. Az utolsó napig őrséget adott, részt vett a háromhetes nagygyakorlaton, ami emberpróbáló volt a javából. Amikor arról megérkezett a kaszárnyába, sokáig némán üldögélt, majd kifakadt. Három hétig nem mosakodhatott, ahogyan azt ő elvárta volna önmagától, és ez kikezdte stabil idegrendszerét. Amikor megláttam, azt hittem rémet látok. Vagy valakit, aki éppen a kegyetlen sztálingrádi csatából érkezett. Kissé megkésve.

Már akkor az egyik legjobb és legkeresettebb szoftverszakértő volt a nagy Jugoszláviában. Méghozzá elektromérnökként. Mondogatta is, hogy ha leszerel, elhagyja az országot, mert itt már nem tud továbbfejlődni. Ekkor kérdeztem meg tőle, hogy egyedül maradó édesanyja mit szól majd ehhez? Hozzátéve mindjárt az én verziómat, hogy hasonló esetben anyámat én egy ilyen döntésemmel a pszichiátriára juttatnám. Ekkor mesélte el a zsidóság lényegi és történelmi ismérvét nekem, amit azzal kezdett, hogy nem is érti a kételyeimet. Az ő anyja örül annak, ha ő elmegy és örülni fog bárminek, ami az ő boldogulását illeti. Napokig mesélt erről a témáról, látván, hogy nekem fogalmam se nincs a zsidóságot lényegében meghatározó belső és külső viszonyokról, melyeket egy külsős nem is érthet, ha behatóbban nem tanulmányozta tragikus történelmüket.

Mladen engem mindig a Dosztojevszkij által megalkotott és vallott félkegyelműre, Miskin hercegre emlékeztet. A pozitív hősre. „Egy tökéletes szépségű embert szeretnék ábrázolni” – írta maga az író egyik költő barátjának.

Miután leszereltünk, rendre találkoztunk, hol Belgrádban, hol Zentán. Tanításomra később is komolyan figyelt. Majd egyszer csak elindult beígért világjáró útjára, hogy szakmailag fejlődhessen. Mivel nem szerette az amerikai életmódot, és már akkor kibontakozó világméretű hegemóniát, kikötötte, hogy oda csak látogatóba és rövid időre megy. Így érte New Yorkban egy olyan felkérés, ami külön kihívást jelentett számára. Egy torontói társaság valami teljesen új és ismeretlen számítógépes nyelvre keresett az egész világon szakembert, amire egyedül ő jelentkezett. Annyira sajátos volt a helyzet, hogy Kanadából azonnal oda rendelték, intézve minden formalitást, ami a munkájával kapcsolatosan felmerülhetett. Egyedül az állandó tartózkodási engedélyt képtelen volt a cég elintézni Mladen akkori jugoszláv állampolgársága és útlevele miatt. Szinte érthetetlen a mai napig a bürokrácia ilyen jellegű hatalma, de ebből nem engedtek.

Én kétszer találkoztam vele Torontóban. 1983-ban, 1984-ben, és amikor másodszor álltam teljesen bejelentetlenül lakásának ajtaja előtt a bosnyákkal, úgy nézett rám, mint aki valóban nem hisz a szemének. Csak ennyit mondott fülig érő szájjal és tárt karokkal: „Az ország tönkremegy, te meg újra itt?” Örömünk határtalan volt.

Mivel a kanadai regnáló hatalom nem adta meg neki az állandó tartózkodási engedélyt, gyakorlatilag átkergette oda, ahova soha nem akart menni, Amerikába, azon belül is Princetonba, ahol tárt karokkal várták, háromszor nagyobb fizetéssel, és azonnali állandó letelepedési engedéllyel. Őket nem érdekelte se a jugoszláv útlevél, még az állampolgárság sem, csak Mladen szakmai tudása.

1986-ban, valahol augusztus legvégén, egy princetoni külváros lépcsőjén ülök, hatalmas izgalomban, negyedmagammal és órákon át, rá várok. Csak várok. Nem jön. Nem jön. Ilyen őrült is csak én lehetek. Nem jeleztem neki szándékosan, hogy jövök. Megtehettem volna, vezetékes telefon már akkor is létezett. Mobil, hála istennek, még nem. Bár is nekünk, egyszerű halandóknak, még nem állt rendelkezésünkre. Az arcát akartam látni, a szemeit, amint megpillant.

Mint később megtudtam, mert csak felhívtam Bostonból, kellően le is teremtett, idiótának nevezett, hogy fél órával később megérkezett New Yorkból, miután mi már tovább indultunk.

Akkor beszéltem vele utoljára. Az óta nem láttam. Annyit megtudtam, hogy mostanában Izraelben él, de még nem akadtam a nyomára. De keresem.

Küldje tovább ezt a cikket.

Tárgy:	A rikkancs ismét jelenti (48.)
Címzett:
Feladó:
Üzenet:

Ez a kis program automatikusan elküldi emailben a cikk URL-jét (internetes címét), önnek csak a címzett emailjét, illetve saját mailcímét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez az "Üzenet" mezőben.

Kommentek

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Putyin nem csak a Nyugatot próbálja figyelmeztetni

Az hangsebességnél gyorsabb rakéta kilövésével Putyin nem csupán a Nyugatot próbálta figyelmeztetni, hanem saját népének is >

A gyűlölet mint hiány

Vajon mitől lesz valaki éppen palesztinpárti a Közel-Kelettől ezer kilométerekre? És ők miért veszik készpénznek az >

Mi van, ha bukik?

Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással >

Az EU bővítése és Oroszország

Mindebből az EU számára több következtetés adódik. Az orosz befolyás ellensúlyozása érdekében továbbra is törekednie kell >

Vizsgáznak Európában a liberális értékek, mert erősödik az antiszemitizmus

Az Economist szerint ez a legrégebbi csapás a földrészen. Sajnálatos módon visszatér az a fajta türelmetlenség, >

Elon Musk egyszerre jelent lehetőséget és veszélyt – Trump fő rombolójaként

Ezt rögzíti az Economist szerkesztőségi véleménye. Merthogy a milliárdos az amerikai kormányzatot célozta meg és így >

Hogyan készül Orbán a választásra

Magyarországon csak két év múlva lesz a választás, de Orbán Viktor már jó előre gondoskodik arról, >

Lehet, hogy Európának éppen Trumpra van szüksége

Azért, mert magának kell olyan gondokat megoldania, mint az euróövezet gazdasági stagnálása, valamint a földrész biztonsága. >

Biden döntését Putyin meg fogja torolni

Simon Tisdall u Guardianben úgy ítéli meg: igen nagy horderejű Ukrajna számára, hogy Biden az utolsó >

Rövid út vezethet keletre

Arra kell számítani, hogy Trump alatt az ország egoista birodalom lesz, ám ennélfogva szétesik a szabályokra >

Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek

Simon Tisdall a Guardianben arra figyelmeztet, hogy Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai >

A tervezett kinevezésekkel Trump egyértelműen elárulja, miként akarja irányítani az országot

Ezt fejti ki a Guardian kommentátora, Jonathan Freedland. A névsort úgy válogatta össze, hogy az is >