Fiók

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Király László

A szomszéd (A. Parrot montázsa)

Történt mindez az ötvenes évek derekán. A hetvenes évek elején, egy csendes nyári estén, kártyázás és borozgatás közben, baráti körben mesélt el – a gyermekkori csínytevések kapcsán – egy hasonló történetet Kohán Vince bácsi:

– Papp Gyula tanító úr 1941. április 12-én (nagyszombat volt) úgy érezte, elérkezett az igazság órája. Délvidéket visszacsatolták. A padlás rejtett zugából előkerült az 1920-ban gondosan becsomagolt címeres, nemzeti zászló. Mintha csak erre az alkalomra, a szabadkai főtér Szent István nevének újrafelvételére várt volna a történelem viharait egérrágás nélkül átvészelő lobogó. Élére vasalt cserkész egyenruhát öltött a tanító úr. Hosszasan nézte magát a tükörben. Feltűzte minden puccos jelvényét. A jugoszláv (Kraljevina SHS) trikolór rangjelzés helyére piros-fehér-zöld karszalagot csatolt. Így ment át Márton szomszédékhoz, az addig csak cselédként számon tartott csendőr „alattvalóhoz” a lobogóval. Vida Márton, a segédkertésszé lefokozott őrmester, akkorra már befogta két vércse-deres lovát a kisuvickolt (kölcsönbe kapott) hintóba. Jómagam Bocskai-ruhában ültem a bakon, régi zörgő, ám fényes díszkardom markolatára támaszkodva – emlékezett könnybe lábadt szemmel Vince bácsi. Így utólag már nagyon mesterkéltnek és giccsesnek tűnik az egész – tette hozzá, majd folytatta. – Feleségem Ilus, mint egy fővárosi operett primadonna, kontyba fonta ápolt hosszú haját. Piros kis csizmában, pártával a fején (akárcsak menyecske korában), rövid ujjú buggyos fehér ingecskében, zöld színű selyem mellénykében szorgoskodott a lovak körül. Színes szalagokat font a zabos paripák kifésült sörényébe.

Márton őrmester kakastollas kalapban hajtatott be a város főterére. Már csak a tűzoltó medence és a Szentháromság szobor közötti területen kapott helyet. Ott ugyanis immár katonás rendben várakoztak a didergő kiscserkészek. Nyolc állami elemi iskola diáksága, valamint tanári kara tisztelgett a fogaton állva utazó Papp Gyula főigazgató úrnak, és kíséretének. Az egyházi és világi méltóságokból verbuválódott fogadó bizottság már felsorakozott. Valamennyien a felszabadítókra vártak, mind együtt, az ázott, színes tulipánoktól virító díszemelvényen, a Nemzeti Kaszinó előtti turul szobor talapzatánál. Szabadka főterére csak délben, valamivel a harangszó után érkezett meg a tiszti kar lóháton, a gyalogság pedig (bár bevetésre készen, teljes felszerelésben) mégis díszlépésben. Bevonultak, de az ötvenezres tömeg meglepetésére, sietve tovább is álltak. Papp tanító úr erre az alkalomra hazafias költeményt írt, és szavalt el nagy pátosszal, miközben a katonák vonultak. A szemlére kijelölt (az emlékezők szerint bizonyára vitéz nagybányai Horthy Miklós seregét), valójában a 14. önálló huszárszázad, valamint a 14. gyalogdandár 39/1. zászlóalj egy részét, vagyis a felszabadító honvédeket, éljenzéssel, viharos tapssal, az alkalomhoz illően, kenyérrel és sóval kínálták. Sorra kitárultak a térre nyíló ablakok. Előkerült néhány magyar lobogó is. Szívük felett megfakult kokárdával, az ünneplőbe öltözött férfiak kalapjukat a magasba emelve „visszatért már Délvidék!” felkiáltással üdvözölték a láthatóan viharvert és ideges sereget. A közelben eldördült néhány puskalövés. Minthogy előző nap is ropogtak a fegyverek a vasútállomásnál, nem lett úrrá a pánik. Szempillantásnyira elnémult a tömeg. Mintha kővé dermedt volna az egész tér. A csendet egy ló nyerítése törte meg. Két különítmény lezárta a városháza mind a négy bejáratát. Feladatuk a szerb „komitácsi” csetnik-bandák kifüstölése volt. Miközben a tisztogatás zajlott, a diákok kórusa Kölcsey Himnuszát kicsit bizonytalanul, hamisan énekelte el. Marokfegyverektől származó lövések zaja szűrődött ki a városháza udvaráról. Egyesek provokációról beszéltek. Az önkéntes tűzoltók fúvós zenekara azonban túlharsogta a tömeg és a fegyverropogás egyre erőteljesebb moraját. Az újkeletű Délvidék-induló hallatára a tömeg ismét elnémult. Rövid ceremónia után, a díszemelvény előtt egy ideig még tolongtak a fényképezésre várakozó emberek. Közben a katonák elvonultak Topolya felé. A lakosságot és a diákságot a rendfenntartók felszólították, hogy minél előbb, ám fegyelmezetten ürítsék ki a teret. Aznap, a várható provokációk miatt, elmaradt minden más rendezvény. Papp tanító úréknál pezsgőt bontottak. A férfiak csendben ücsörögve pipáztak, az asszonyok örömkönnyeket hullatva duruzsoltak. Csevegtek volna még, de Irma, a tanító úr felesége felszolgálta a sokadszor fölmelegített ünnepi ebédet. Késő délután, vagy inkább estefelé jött egy futár. Levelet hozott. Benne az állt, hogy a Magyar Királyi Belügyminisztérium főtanácsosa április 22-én, kedden délelőtt 10 órakor fogadja a tanító urat a városházán.

Azon a rég várt keddi napon, az új idők hajnalán, a tanító úr előléptetésre, esetleg új igazgatói kinevezésre számítva ugrott fel hetykén fekete kerékpárjára. Tíz óráig még sok dolga akadt az iskolaközpontban. Később a városházán csupa ismeretlen egyenruhás emberrel találkozott. A miniszteri főtanácsos úr rideg fogadtatásban részesítette a tanító urat. Közölte vele, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti állásából. Ezt írásban is nyomatékosította. Aláíratott vele egy végzést, miszerint májustól Ludaspusztán, a Kővágó iskolában látja el a kántortanítói teendőket. Családja számára elhelyezést biztosítanak az iskolaszolga rég óta megüresedett szolgálati lakásában. Ezt is írásban adta.

A tanító úr döbbenten állt egy ideig. Kissé meg is tántorodott. Szólni nem tudott. Olyan váratlanul érte a fejlemény, mintha pofon vágták, mit vágták, ütötték volna. Valami félreértésről lehet szó – gondolta. Összeszedte magát, kért egy pohár vizet, majd állva, remegő hangon elkezdte sorolni, hogy ő Szatmárnémetiben született... Nagybányán és Debrecenben tanult, 1910-től Szombathelyen, Felsőberkiben, Tahi-Tóth faluban és Kiskunmajsán állami népi tanítói megbízását becsülettel végezte. Onnan kapott áthelyezést 1917-ben a délvidéki Majdánra, majd Pacsérra, végül pedig Szabadkára. Mindvégig a hazát szolgálta, magyar tannyelvű iskolákban. Nem érti, mit vétett. A válasz rövid volt és velős:

– Ön a csetnik hatalom kiszolgálója volt, uram! Ezt vegye tudomásul! Örüljön, hogy ennyivel megúszta. Mi az ilyenekkel keményebben bánunk el, nem beszélve a felkoncolásról...

A Gyula ezt hallotta is meg nem is. Elnémult. Átfutott az agyán: jó az Isten, majd megsegít. Ha kottázott, neve elé mindig odaírta: I. s. (Isten segedelmével). Most újfent ez a két sokat mondó betű villant fel előtte. Nyugtatgatta magát gondolataiban, vagy talán imádságában egyre mélyebben elmerülve. Valóban, idő kell hozzá, hogy tisztázódjon, ki melyik oldalon áll. Háború van. A civil érvek most nem érvényesülnek. Itt katonás rendnek kell lennie. Vitának helye nincs. A parancs az parancs. Bizonyára várják már a tanyai iskolában. Gondoskodnak családja megélhetéséről. Majd ha a hadiállapot megszűnik, minden rendeződik. Addig a minisztérium által ideiglenesen kinevezett budapesti kolléga ül bele az igazgatói székbe. Úgy is lett.

Teltek-múltak a háborús évek. A tanító úr 4 összevont osztályban oktatta rendíthetetlenül a mezítlábas lurkókat. Gazdálkodást, légoltalmat, felesége Irma kézimunkázást, háztartás-vezetést is oktatott. Jegyző helyett a tanító úr volt a fogalmazó, és a postamester egy személyben. Kántorkodott, temetett, és a hitoktatást is átvállalta. Két fia felkerült Pestre a Ganz-művekbe. Panni, a négy Papp leány közül a legfiatalabb szintén velük ment, hogy befejezze a tanító képzőt. Karola (Lili) Budán banktisztviselő, majd jogi tanácsos lett. Manci, a legidősebb leánya a szabadkai Reggeli újság titkárnőjeként, Bözsike önkéntes hadi-ápolóként dolgozott a légósoknál, a Délvidéken. Közben a szabadkai kertvárosban Pappék bérelt házát bombatalálat érte 1944-ben. Szerencsére senki sem tartózkodott otthon. Megsemmisültek a bútorok, s vele együtt a rengeteg könyv. Odaveszett a családi ereklyének számító, még a XVII. századi Erdélyből származó, kifehérített érdes kutyabőrre aranybetűkkel cifrán írott, agyagpecsétes (anyai ágon) Kethney névre szóló nemesi címer is. Alig maradt néhány fénykép, festmény, irat a múltból.

Ifjabb Papp Gyula és öccse László Budapest ostroma után orosz hadifogságba került. Vétkük az volt, hogy hadimérnöki parancsra elaknásították a Dunát, biztosítva a németek visszavonulását. Édesapjuk a tanító úr sokáig kerestette őket, de valahol Romániában, az egyik (jóllehet a fosanei) gyűjtőtáborban végérvényesen nyomuk veszett. Mintha gyökerestől téptek volna ki egy emberöltőnyit a polgári, családi történelem-tárból. Csonkoltan bár, az olykor valóban giccses, patetikus, ám tévhiteivel is ízig-vérig magyar múlt rongyokban, porosan, megfakultan, kisemmizetten is tovább élt. A tanító úr bízhatott a templom csendjében, az újjáéledő reménysugárban. Úgy tűnt, a dolgok rendeződnek. Elvégre a leányok életben maradtak. Anna és Bözsi Szabadkán, Manci Bácsbokodon, az anyaországban, Karola Fiumében (Rijeka) alapított családot. A második pofon már nem érte váratlanul Papp Gyulát.

Szabadka városát egy Jovan Mikić-Spartak nevű ellenálló (egyébként jogi végzettségű, egykori jeles atléta, a jugoszláv válogatott keret tagja) hazafiakból verbuválódott partizán osztagával szabadította fel 1944. október 10-én, a Vörös Hadsereg háttér-támogatásával. A háborúnak Spartak számára itt vége lett. Halálos lövéseket kapott ugyanis, a vasútállomásnál. A szabadkai partizán osztag hős parancsnoka, így másnap elhunyt. Négy nappal a hatalomátvétel után Papp urat behívatta a Népfelszabadító Bizottság. Egy partizán egyenruhába öltözött, erősen szláv akcentusssal, tört magyarsággal beszélő, fel-alá sétáló politikai biztos közölte vele:

– Papp néptárs, mától ki van rúgva. Horthy-fasiszta tebbet a Vajdaságban nem taníthat. Ilyen element, áki a megszálló magyar hadsereg bevonulását innepelte (fényképes bizonyítékok vannak), az nípárulo! Élelmezési jegyekre (bónokra) ne is számítson. A níp nevében... Halál a fasizmusra, szabadság a népnek! Pecsét, aláírás. Elmehet!

Ha akkor nem szegődik el kántornak, Papp tanító úrnak felkopik az álla. Az egyház szívesen befogadta. Azelőtt karnagy volt a Szent Teréz székesegyházban, orgonán és harmóniumon egyaránt jól játszott. Kottáit nem kobozták el. Énekelni, kórust vezényelni jól tudott. Templomba járó emberként ismerte az egyházi szertartásokat. Sőt, a háború idején hitoktatóként is alkalmazták. Esze ágában sem volt elmenekülni, áttelepülni a csonka anyaországba. Első nyugdíját 1962-ben utalták ki, 52 igazolt munkaév után. Unokái voltak a tanítványai. Nekik olvasott fel Petőfi, Arany, Jókai műveiből odahaza. Bibliaórákat tartott ingyen, történelemből korrepetálást vállalt. Elmondta tanoncainak azt is, amiről a vajdasági magyar tankönyvek akkor már említést sem tettek. Mesélt nekik Szent Istvánról, a mohácsi vészről, a márciusi ifjakról, az aradi vértanúkról. Élménybeszámolókat tartott a millenniumi ünnepségekről, hiszen ő akkor suttyó gyerekként ott volt Budapesten. Látta a Feszty körképet. Esténként unokáinak és a szomszéd gyerekeknek székely és dél-alföldi népdalokat énekelt. Egy-két pohár bor után, nyári estéken, Kossuth nótákkal vigasztalódott. Soha nem félt a besúgóktól, a sors várható harmadik nyaklevesétől. Neki már nem volt mit veszítenie. Méltósággal élt nyugdíjas hivatásának. Magyarságtudatát semmilyen hatalomtól kapott pofonnal nem lehetett belőle kiverni.

Mindezt Kohán Vince bácsi, könnyeivel küszködve mesélte el azon a nyári éjszakán, a vadgesztenye árnyékában.

***

Hogy mennyire igaza volt Papp tanító úrnak, azt az unokája a saját bőrén tapasztalta. Talán a véletlen műve, hogy történt mindez éppen ötven évvel a nagypapának kiosztott első pofon után, 1991-ben. Ekkor robbant ki ugyanis a délszláv válság. Döntenie kellett, az immár felnőtt, családos unokának. Vagy belesodródik egy kegyetlen, értelmetlen polgárháborúba (hivatalosan hadgyakorlatban), vagy elhagyja a szülőföldet. Sok nemzettársához hasonlóan, végül az anyaországban telepedett le. Gyermekei jövője érdekében választott így. Hívták Franciaországba, ám az nem vonzotta. A bürokrácia poklát megjárva, 1994 tavaszán bajai rokonainak közbenjárásával megszerezte a bevándorlási engedélyt. Nem tudta bizonyítani, hogy felmenői magyar állampolgárok voltak, mert nem a csonka Magyarország területén születtek. Így hát hitvese mélykúti rokonsága révén négy évig várt a papírokra. Munkát már előre ígértek neki a megyei napilap bácsalmási kihelyezett szerkesztőségében. Odahaza, Szabadkán, újságíró volt. Nagy kihívást jelentett számára az anyaországi megmérettetés. Feleségét orvosként azonnal felvették a Bajai Városi Kórházba. Tisztában volt azzal, hogy a rendszerváltozás utáni Magyarország nem egyenlő a Kánaánnal. Tudta jól, hogy az anyaországi emberek bezártságuk, évtizedes elszigeteltségük okán, a könyökükkel vívják ki maguknak mindazt, amiről úgy vélik, hogy nekik ez jár, mert az „átkosban” szinte mindent a kiváltságos pártiskolás káderek bitoroltak. Ezzel szemben a kisebbségi sorsban élő határon túli magyarság ereje (bármilyen furcsán hangzik, még az anyaországi diaszpórában is) az összefogásban van. Lent a Vajdaságban a magyar ember akkor és úgy érvényesül, ha a dalárdák, a néptánc-, és az olvasókörök, az egyház keretein belül önzetlenül, társadalmi munkában, aktív szerepet vállal. Ha nem ezt teszi, a délvidéki magyarság kiközösíti. Magyarul beszélő dzsukelának (korcs kutyának) nevezi. Nem érte tehát meglepetés, amikor Baján a fejéhez vágták:

– Jugó vagy te, nem magyar! Azért hordod úgy fönn az orrod, és nevetgélsz feszélyezetlenül. A hetvenes években világútlevelet lengetve ide jártatok zabálni, piálni, nőzni. Mert felvetett benneteket a jóllét. Halomra hordtátok nekünk a drága lemezeket, meg az olasz Super Rifle farmernadrágokat. Degeszre kerestétek magatokat, rajtunk. Most, amikor szorult helyzetben vagytok, a szánkból lopjátok ki a falatot, az orrunk elől vásároljátok fel a házainkat, egykori munkahelyeinket...

Mi tagadás, így volt. Csakhogy, mégsem Amerikában vagy Európa nyugati államaiban, hanem az anyaországban lehetett igazán jó magyar nyelvű tankönyveket, kortárs irodalmi alkotásokat vásárolni. Itt volt, van és lesz lehetőség arra, hogy az utódok elsajátítsák az egyetemes magyar kultúrát. A magyar színjátszás, a zenei anyanyelv bölcsője itt van Magyarországon. Ide húzott, és húz ma is a közös múlt. Nem utolsó sorban a gyökerek, a kárpát-medencei rokonság. Itt a forrás, a történelmi helyszínek, amelyeket látni és tapintani kell, ha magyar az ember. Meg aztán mi mást is tehetett volna az a háromszáz ezernyi vajdasági magyar. Csak nem az ő dolguk lett volna eltartani az anyaországi testvéreket? Csak nem tőlük várták el, hogy kieszközöljék az anyaország függetlenségét, polgárosodását 56-ban? Azt sem értette igazán a jöttment, betolakodó jugó, hogy kinek a kenyerét veszi el? Segélyekért nem esdekelt. El sem fogadta volna. Még akkor sem, ha felkínálják. Nem kínálták. Ellenkezőleg. A munkaügyi központban sorba kellett állnia. Ha nem előzi meg valaki belföldről, jöhet a külhoni. Ez így van rendjén. Az anyaországi pályázók előnyt élveznek. Igaz ugyan, hogy munkavállalási engedély nélkül nem adják meg a bevándorlásit, és fordítva. Ezt a róka fogta csuka játékot minden külhonival eljátszatták. Nos, a türelem rózsát terem. Isten megsegít. A dolgok lassan rendeződnek, ugyebár. Kiskapuk is vannak, ám azokat nem a külhoniaknak találták ki. Négy év elteltével az állampolgárságot is megkapta a család. Ekkor jött a váratlan, most már az unokára mért második pofon. Nem az anyaországiaktól, hanem a szülőföldön maradottaktól. Egy szabadkai hivatalos hazalátogatás (Orbán-Kasza találkozó) során jött a szemrehányás, attól, akit rég nem látott jó barátként üdvözölt Papp tanító úr unokája.

– Te szemét köpönyegforgató! Itt hagytál, bennünket a szarban! Nem szégyelled, hogy a tikárunk voltál? Bíztunk benned! Most anyaországi karosszékedből szemléled a vajdasági magyarság felhígítását. Te is engedtél az agy-elszívásnak? Még van pofád bejönni a Népkörbe? Hergelted vitriolos írásaiddal a vajdasági hatóságokat. A biztos hátteret nyújtó anyaországból pofáztál Milosevics elnyomó rendszere ellen. Népirtással vádoltad a szerbeket, Hágát emlegetted, hogy jó alibid legyen a szökésre. Azután leléptél. Az itthon maradtaknak a lövészárkokban a tisztek a te cikkeidet dörgölték az orruk alá. Nem tiltakoztál, amikor a taszári bázisról NATO bombákkal szórták meg szülővárosod utcáit, meg Palicsfürdőt. Köpök a tányérodba...

Fájt. Mély sebet ütött a számonkérő szemrehányás. Igen, erről beszélt Kohán Vince bácsi. Papp tanító úr erre mondta annak idején unokájának: „Felnőtt korodban majd megérted.”

Küldje tovább ezt a cikket.

Tárgy:	Két pofon
Címzett:
Feladó:
Üzenet:

Ez a kis program automatikusan elküldi emailben a cikk URL-jét (internetes címét), önnek csak a címzett emailjét, illetve saját mailcímét kell megadnia. Pár soros megjegyzést is mellékelhet az üzenethez az "Üzenet" mezőben.

Kommentek

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Autógyáraktól rendőrökig: Hogyan terjeszti ki Kína befolyását Magyarországon

Kína egyre növeli befolyását Magyarországon, kezdve a rendőrjárőröktől az autógyárakig. Hogy Peking nyomul, abban nincs semmi >

Hány tonnát nyom Európa

20 éve politikai szempontból különösen fontos volt, hogy Magyarország és Lengyelország bekerüljön az EU-ba, ma viszont >

A befejezetlen projekt

Hatalmas sikernek bizonyult az Unió keleti bővítése, mert az azóta eltelt időben a korábbi választóvonal mindkét >

Időkapu

Lehetséges, hogy kisebb Ukrajna lesz, de hogy ez az Ukrajna Európa részévé válik és szemben fog >

Ha Horthy Miklós lehetett tengernagy hadiflotta nélkül!

Orbán Viktor vendégül látja Trump híveit, mert az elnök újraválasztásában reménykedik. A CPAC rendezvényére egész Európából >

Von der Leyen ismétel, vagy?

Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >

A Fico-kormány átneveli a közmédiát

A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >

Nehogy tragikus hős legyen

Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >

Politikai válság Horvátországban

Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >

Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?

Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >

A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat

Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >

Orbán illúziói a nagyságról

Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >