2019. augusztus 26. hétfő
Ma Izsó, Tália, Natália, Zampfira névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (28.)

Blahó Attila és a zongora

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (28.)
Blahó Attila a munka közben

Kettejük találkozása a gyerekkorra vezethető vissza, mint minden olyan emberi és művészi tevékenység, amit valaki, ha jól tesz, akkor időbe. hozzá fogott. Attila nagyon jól, profihoz méltón zongorázik. Még a Laki-koncerten megbeszéltük ezt a találkozót, majd a Harcsa Veronika-interjú szem- és fültanújaként abban maradtunk, hogy vele egy külön alkalommal vesézzük ki a dolgokat. Kezdetet, múltat, jelent és jövőt, gyökereket, külhoni életet, utazásokat, Japánt, a zenét és mindazt, ami a zenész életével jár. A megbeszélt időben, percre pontosan, kezében a megígért lemezzel jelent meg nálam, és spontán belevágtunk a közepébe, hisz régóta ismerjük egymást mi, zentaiak. Amíg a lemezt a lejátszóba helyeztem, Pablo már, mint régi havert üdvözölte Attilát, nem hagyva neki egy perc nyugtot sem. Kénytelen voltam erélyesen rendre utasítani, hogy itt most nem móka, hanem munka van, mire sértődötten és flegmán a kosarába vonult, és onnan fülelt.

– Vége a szabad életemnek, ez a kis dög megőrjít. De nem lehet, nem szeretni. Nézd, most is hogy fülel, és egy pillantásra nem veszi le rólad azokat a gyönyörű barna szemeket. Na, de hogy lettél te zongorista? Ez itt a kérdés!

– Még egészen kiskoromba, amikor az utcán lovaskocsival találkoztunk, én mindig valami zenét vettem ki a ló dobogásából, és azt dudorásztam. Szüleim erre felfigyeltek. Otthon is, állandóan énekeltem. Édesapám kitűnő zenész, harmonika a hangszere, édesanyám nagyon szép hangon énekel, azonnal látták a lehetőséget, a velem született adottságot, és tüstént a zeneóvodába, majd zeneiskolába vittek. Ott végigjártam a kötelező szamárlétrát, majd Szabadkán a konzervatóriumot, és 88-ban fejeztem zongora szakon, de soha nem gondoltam volna magam sem, hogy a végén zenetanár végzettségem lesz. Mélyen él az emlékezetemben két mozzanat, ami valószínűleg olyan hatással volt rám, amit még ma sem tudok hova tenni. Úgy hat éves lehettem, amikor apukám eljátszott egy dalt, és én érzelmi sokkot kaptam annak szépségétől. Csak úgy peregtek a könnyeim. Majd ő is próbálkozott táncdalok és jazz hangzású számok eljátszásával és ez megfogott. A jazz zenész szabadsága, improvizációs lehetőségei már ekkor irányt szabtak későbbi, a középiskolás elhivatottságomhoz. Habár a konzervatórium második felében fertőzött meg igazán a zene. Köszönhetem ezt egy csodálatos tanárnőmnek, akitől rengeteget tanultam a zene nagy szeretetéről, tiszteletéről és alázatáról. Az ő nevét meg kell említenem, Égető Gabriella, aki nekem a formatan és kontrapunkt tárgyat tanította. Ő, amikor Bachról mesélt, mindig felállt. Akkor mi ezt nem értettük, kicsit mókásnak tűnt, de ma már tudom, miért tette. Percre pontosan jött a munkára, óriási tudással, de nem csak zenei. Tőle tudom még ma is a történelmi dátumokat. De, ha jól emlékszem ő előtte matematikát és fizikát tanult. Zseniális asszony.

– Egyértelmű volt a zenei pálya?

– Nem. Én eredetileg a katonaság alatt lélekbúvárnak készültem, és oda is felvételiztem. De nem vettek fel, amit ma már nem bánok. Így egy kis kitérővel még tanítottam is Padén az általános iskolákban, ami nagy kihívás volt számomra, hisz alig voltam húszéves. Majd átjöttem 88-ban ide, Magyarországra, és itt Budapesten beiratkoztam egy magániskolába, ahol ifjabb Rátonyi Róbert tanított jazz-zongorázni. Kis kitérővel, ezután lekerültem Szegedre a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Ének Zenekarvezető Szakára, és itt kezdődött igazából minden. Egyik nap olyan, mutasd meg, mit tudsz alapon, rendezvény volt a suliban, és én elhívtam Szabó Csabát, az őstehetség dobost, és ketten játszottunk. Majd az egyik barátom, a festőművész Zoltai Attila, felbuzdulva: „Alakítsunk zenekart, de azonnal!” Megalapítottuk az első zenekart, és abban az időben a Jam Pubban minden héten gyakorolhattunk, játszhattunk, és ez rengeteget jelentett. Hozzánk szegődött Vander Géza hegedűs, és Czutor Ignác, aki szaxofonon játszik, és összeállt a csapat. Majd jött ismét Budapest. Binder Károlyhoz jártam fel magánórákra szerdánként, és tőle rengeteget tanultam. Ő biztatott, hogy írjak zenét és ez a lemezem, amit neked hoztam, annak a terméke. Majd befejeztem 95-ben a főiskolát Szegeden és azonnal, még aznap, ahogy lediplomáztam, Kisteleken felvettek a gimnáziumba. De ott a zeneóvodától a zeneiskolán keresztül a gimnáziumig, három helyen kellett egyszerre helyt állni. Nekik nagyon kellett egy zongorista, mert a kórusuk Dániába készült fellépésre. Ez is egy különös kihívás volt. Majd az ottani igazgató alapított Szegeden egy magán zeneiskolát és én jöttem vele. 2000-be bekerültem Lakatos Ági klubjába, ahol három alaphangszer adott volt, és ezekhez hívtak vendég muzsikusokat. Na, itt is fel kellett gyűrni a gatya szárát, mert hol blues, hol pop zenészekkel játszottunk jazzt. Nagy kihívás volt ez is.

 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszak csak 2001-be indult, ahol rengeteget tanultam, és ott ismertem meg Harcsa Veronikát is, akinek későbbi zenekarában állandó tag vagyok. Ott már harmadévesen korrepetáltam Berki Tamás ének szakán. Szóval, zajlott az élet, közben fellépések a zenekarommal.

– Már szinte alig tudlak követni. Igaz majd húsz év munkájáról beszélgetünk. Hogyan jöttél össze Harcsa Veronikával?

– Adott volt a szituáció, hisz amikor ő odakerült, én korrepetáltam és valahol egymásra találtunk. Reggel kilencre jött, és tízkor már olyan hangulat volt, mint ha koncerten lettük volna. Zenéltük. Vele az órák kreatívak, produktívak voltak. Sok közös elképzelés került felszínre a beszélgetések során is. Abban az időben én a Cotton Clubban zenéltem, és három hónap után beajánlottam. Ott adott volt a zenekar, csak mindig énekeseket hívtunk. És ő ott előadott, nem csak elénekelt néhány dalt, és erre azonnal felfigyeltek. Egyszer egy fellépése után a dobos megjegyezte, miért nem vesszük mi ezt komolyabban? Ez valamikor tavasszal történt, és már augusztusban összehoztuk az első lemezünket egy stúdióban. Valahol novemberben ez el is készült, és a következő év február végén volt a lemezbemutató a Benczúr Ház dísztermében. Rengetegen voltak. Nagy siker. Így én lettem az ő zenekarában a zongorista. De néhány számban társszerzőként is szerepelek. Veronika ezután elkezdte írni a saját számait, és 2007-be kiadtuk azt a lemezt, ami meghozta az igazi áttörést. Ez lett az év jazz lemeze. Elárulom, hogy az angol nyelv a jazz nyelve, mint ahogyan a pop zenéé is, másként szól, hangzik, és ezért hallasz kevesebb magyar nyelvű ilyen zenét. De azért tervben van egy magyar nyelvű lemez kiadása is.

– Mesélj a japán csodáról. Oda hogyan kerültetek ki és mik a benyomások, tapasztalatok?

– Mint azt már Veronika említette, az Internet segítségével talált meg bennünket egy japán hanglemez forgalmazó cég, majd a kezdeti sikerek után egy japán kiadó már önmaga adta ki a lemezeinket és hívtak meg ezek bemutatójára. Persze ez a kiadó nem egy óriás cég, ezért az utazás költségeit nekünk kellett előteremteni. Különböző pályázatok útján ez sikerült is, és így utaztunk, először csak pár napra, majd most legutoljára már hosszabb időre. A japán közönség rendkívül hálás, és nagy szakértő. Nekik, ha valaki Európából jön zenélni, külön megtiszteltetésként veszik. Óriási volt a hangulat és a siker is. Ez számunkra is egy csodás világ, az ismeretlen távoli kelet világa. Egyszóval, lenyűgöző. Úgy bántak velünk, hogy néha már mi éreztük kellemetlenül magunkat. A technikai személyzet a tökély csúcsán, az álom zongora minden egyes billentyűje külön megtörölgetve. Ezt, amikor láttam, ahogyan a színpadmester, egy idős bácsika billentyűről billentyűre végig tisztogatja azt, majd a zongora lábait, a hátulját, megvallom, megkönnyeztem. Szinte hihetetlen. Majd amikor koncert után megyünk el, a komplett profi személyzet a földig hajlongva köszöni meg a remek estét. Tokió, pedig egyszerűen leírhatatlan. Azt látni kell, éjjel és nappal is. Csodálatos. A közlekedés kultúrája felfoghatatlan. Másodpercre pontosak. Mindenben a lehető legracionálisabbak. A városrészek átláthatók, mindenhol térképek angol nyelven is. Yokohama, ahol szintén felléptünk, ma már egybe nőtt Tokióval. A tisztasági túltengés, nekünk, európaiaknak, hihetetlen. Port nem láttam, ha meg az eső esett és netán egy autó lefröcskölt, nem okozott gondot, mert a víz megszáradt és nem maradtak foltok. A Fuji sajnos felhőben volt, amikor oda kirándultunk. Ezt sajnálom, de talán lesz még alkalmam újra próbálkozni.

– Kicsit irigykedve hallgatlak, mert Japánba soha sem jártam, pedig sokat olvastam e távol-keleti nép évezredes kultúrájáról, tradícióiról. Mindig csodáltam a hozzáállásukat.

– Egyik éjszaka a szállodaszobában arra lettem figyelmes, hogy az asztalra tett boros üvegek, amelyeket emlékbe vásároltam, táncolni kezdtek. Rengett a föld. De ez ott szinte mindennapos esemény. Csak nekem volt különös. Tudnék még mesélni, de vár az egyéves kisfiam. A mindennapi szertartásos fürdetés kihagyhatatlan. Pedig volt dzsem is, az egyik éjszaka, és az ott játszó zenész mikor megtudta, hogy honnan jöttünk, mindjárt örömmel újságolta, hogy ő is játszott már Pesten.

– Rengeteget dolgozol, játszol. A háttér biztosítva?

– Igen, anélkül ez nem megy. Jogász az élettársam, és így már két éve ő ott tartja a frontot, ahol neki kell, én meg teszem az én dolgom. A zene szeretete közös kapocs, de az nem lenne elég. Hasonló értékrend kötelező.

 – Ezt a beszélgetést nem lehet abbahagyni, ezért csak pihenünk egyet és folytatjuk. Te mész fürdetni, én meg Pablót vágom kenterbe. Köszönöm, hogy eljöttél.

Blahó Attila lemezén, amit ajándékba hozott nekem, és a Bíborszív címet viseli, Kollmann Gábor szaxofonon játszik, Csuhaj-Barna Tibor basszus és a doboknál Szabó Csaba. Így áll össze a Blahó Attila Quartet. Kitűnő zene füleimnek.

A rikkancs ismét jelenti (29.)

2009. december 4.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

USA, EU – együtt Kínával szemben

Azt is meg kellene magyaráznia, hogy Kína alá akarja ásni a szabad és nyitott nemzetközi rendet. >

Tovább

Újabb háború Európában?

Az EU-n belül első ízben tűnik úgy, hogy lassanként két modell vetélkedik egymással: a liberális demokratikus, >

Tovább

Sírásóverseny

Állampolgári öntudat nélküli massza – most így látom a metrókocsiban körülöttem levőket. Miként nagyjából az egész >

Tovább

A SZER akkor és azóta

Nem tudom, hogy lesz-e magyar adás és ha igen, mikor. Azt hallom azonban, hogy a magyar >

Tovább

Az egységes európai értékrend ködfüggönyben

Az új magyar-német legfelső szintű forduló azonban újólag csak azt erősítette meg, amit vezető nyugati politikusok >

Tovább

Orbán új öntudata

A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >

Tovább

A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >

Tovább

Az ibizai csodára várva

Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >

Tovább

Gyűlöld is

S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >

Tovább

Németh Miklós nem hisz a kerítésekben

A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >

Tovább

Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa

A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >

Tovább

A békés egymás mellett élés Szigete

A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >

Tovább