Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Feladom
„Ember vagyok. Nő vagyok. Anya vagyok. Ápolónő vagyok. Csak egy ápolónő, aki megpróbálta a lehetetlent.” Sándor Mária (Facebook):
A feketeruhás nővérként ismert ápolónő ma reggel a blogján az alábbi bejegyzéssel jelentette be: elfogyott az ereje, feladja a küzdelmet az egészségügy helyzetének elfogadhatóbbá tételéért:
„Megtanultam veszíteni, mert csak egy ápolónő vagyok!
Szokásos lehangolt reggel, csapódnak a vasszekrény ajtajai az öltözőben. Nem szólunk egymáshoz, az öltözőajtóban némán várjuk egymást. Ha ezt kívülálló látná, azt hinné valami probléma van köztünk, de nincs. Mi csak a rendszert utáljuk. A leamortizált, kiszolgáltatott rendszert.
Tudjuk, csak egymásra számíthatunk. Egész nap, egész héten, egész évben... mi kolléganők vagyunk.
A kiskonyhában reggeli kávé, az éjszakás írja az átadót, néhány infúziót még kicserél, hogy legalább reggel 10-ig kitartson. Azért átvétel közben figyelem a pumpákat és számolok, mikor, hol kell majd cserélni, de úgy is változnak a gyógyszer adagok reggeli vizit után.
Még a reggeli megbeszélés előtt berobbannak az orvosok, végigfutnak az osztályon, aztán eltűnnek. A kolléganő már húzza az EKG-kat és már csapdos, hogy már megint nem jó a gép. Húzza oda a másikat, teszi föl az egyszerhasználatos tappancsokat sokadszorra, amíg csak tapad. Jó az még... örülünk, hogy egyáltalán van és nem kell másik helyre menni kéregetni.
De ez sem működik. Én a lázlapokat írom, közben fölteszem a vérnyomásmérőket és fél szemmel követem kolléganőm küzdelmét a két rossz géppel. Nem szoktunk egymás munkájába ”belenyúlni„, de némán lépünk oda segíteni, ha kell. Próbálok segíteni, nézem a vezetékeket, nincs-e megtörve valamelyik. Nem találom a hibát én sem.
A 3 év körüli kislány fekszik nyugodtan, egy üres cumisüveget szorongat és nagy barna szemeivel nézi a küzdelmünk a gépekkel. Boldog, hogy nem fáj, amit csinálunk. Nem tűvel közelítettünk felé, már ez is megnyugtatja és nem a reggeli gyógyszerbevételért könyörgünk.
Málnaszörpben, vagy teában oldjuk fel? Miben szeretnéd bevenni? Összetörve picike darabokban vagy le tudod nyelni egészben? Semmiben – hangzik a válasz.
De itt még nem tartunk, egyelőre csak egy EKG-t szeretnénk lehúzni, de csak nem sikerül..
Érkezik a reggeli, akiről tudjuk hogy nem vár műtétre, annak egy kis folyadékot már adunk.
A kislány nyújtja is az üres cumisüveget és néz a rácsok közül a nagy barna szemeivel. Némán, csak a cumit nyújtja. Kakaót öntök bele, már több napja túl van a műtéten, kicsit bágyadt – úgy ítélem, de nem az „én betegem” és már fordulok vissza az enyémekhez.
Kolléganőm elmegy jelezni, hogy egyik gépünk sem működik – már megint – és nem tudjuk végezni a munkánkat és mindjárt vizitelni kéne, pedig addigra jó lenne ha meglennének az EKG-k.
Háttal állok, az enyémekről szedem le a vérnyomásmérőket, tekerem a monitorok köré és rögzítem az adatokat. Beszélgetek velük, közben hallom, kiesik a cumisüveg, tompán koppan a földön. Megfordulok és leguggolok, hogy kiszedjem a kiságy alól. Bemosolygok az ágyba hogy nem baj, adok másikat, de a kis test már élettelenül fekszik... és kezdődik a reggeli őrület...
Évekkel ezelőtt történt... de egy nővér megy tovább, a szívén elevenen élnek ezek a sebek vagy kérgesedik egy idő után. És egyszerre szakad le a kéreg az újabb és újabb sebeknél. Amikor megvolt az esély, hogy még tehet valamit, csak a nemműködő rendszer nem engedte...
Ember életek nap mint nap, és emberéletekért küzdő, még mosolygó kolléganők.
Értük indultam! Akikkel nap, mint nap, együtt dolgoztam és úgy éreztem, senkit nem érdekel az Ő nyomoruk és szenvedésük. Vezetők tömege áll fölöttük, akik tehetnének és csak hallgatnak kiszolgálva a nem működő rendszert.
A Magyar betegek életéről van szó! Nem működik a rendszer!
Az amortizációt mindenki látja, ha belekerül tapasztalja és megtapasztalja az emberhiányt.
De hogy mit él át a benne dolgozó, azt senki kívülálló nem érti.
A tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot, a megalázottságot, a közönyt, a reménytelenséget. Amit a nővérek nap, mint nap megélnek. És aki teheti, menekül. Menti a saját életét, a saját lelkét.
Abban az országban, ahol 64 ezer ember (és mennyivel több!) csak viccnek számít, abban az országban ahol milliárdok folynak ki értelmetlenül, abban az országban ahol nincs ellenzék, mert mindenki csak az önös érdekeit képviseli és képtelenek megegyezni és összefogni, abban az országban volt egy nővér aki hitt az összefogásban.
Akkor is, ha pont a saját korrupt vezetői – akik tehetnének valamit – csak hallgatnak és csak kiszolgálják az jelen politikai rendszert, mert nem akarják a jól fizető állásukat elveszíteni-, úgy gondolta, hogy mégis a legkisebbek vagyunk többen! És mindenki tudja, hogy igazunk van, a Magyar beteg megérdemli a tisztességes becsületes betegellátást, ami ma NINCSEN MAGYARORSZÁGON.
Sokan képviselik a magyar egészségügyet pénzért, ez a munkájuk. Évek, évtizedek óta élnek ebből. Az, hogy munkájuk semmit nem ér, elismerni nem tudják. Mert nekik így jó. Így kényelmes.
Egy év telt el, mióta ”meghirdettem„ a Feketeruhás hétvégéket. Nem vagyok politikus. Nem vagyok egészségügyi vezető. Ember vagyok. Nő vagyok. Anya vagyok. Ápolónő vagyok. Csak egy ápolónő, aki megpróbálta a lehetetlent.
”...Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha;
Nem így; míg jött a sors, a mostoha,
És megmutatta, hogy Te: én vagyok,
S ha Te sorvadsz el, én is elhalok,
Mint a levél, ha elszárad a fa,
Mint a gyermek, kit elhágy az anya,
Szeretlek népem mindhalálig...„ ( Reményik Sándor )
Nem tartozom azok közé, akik nem tudnak visszalépni és nem tudják elismerni – megbuktam. Szégyellem, hogy egy olyan országban kell élnem, ahol az ország vezetése mindent fontosabbnak tart, mint magát az embert! Ezt a csatát bebuktam. Egy év telt el. Feladom!
Mégis megérte, mert olyan emberekkel találkoztam, akik jók. De úgy látszik, mégis mi vagyunk kevesebben. Ott leszek mindenhol, ahol az igazságért állnak ki a jó emberek. Ott leszek mindenhol, ahol Magyarország a szabadságharcát vívja a rajta uralkodó gonosz felett.
Megtaláltok, ha segíthetek, de elől menni már nem tudok . Túl sokat vesztettem.
Szégyelld magad hiteles egészségügyi vezetés, szégyelld magad Ország vezetés, hogy hagyod a magyar embereket szenvedni és meghalni .
Én szégyellem, hogy elfáradtam. Elnézést kérek, de csak egy ápolónő vagyok.
Köszönöm szépen a Társaimnak a kitartást (pihenhettek), köszönöm szépen a hiteles Médiának a tudósításokat és Köszönöm szépen Magyarország, hogy értettétek miért indultam. Mindent köszönök, de célom nem értem el. Bocsánatot kérek!
Szeretlek Kolléganők és Kollégák, de a korrupciót legyőzni nem tudom.”
Sándor Mária
Következő cikk: A diktátorok lélektana, a tömegpszichózis eszközei
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >
Az ember, aki kihívja Orbán Viktort
A kormány elbizonytalanodása kézzel fogható. A kegyelmi ügy keményen eltalálta Orbánékat, annál is inkább, mert a >