2019. augusztus 20. kedd
Ma István, Bernát névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (25.)

A két öreg tiszai jóbarát, csírkefogó

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (25.)
Laci és Ede a szanatórium teraszán...

Ede és Laci ma valahol a nyolcvan körül. Mindketten vagy hetven éve élnek a Tiszán, a folyó szerelmesei. Nagy horgászok és lókötők. Egymást – ha együtt vannak – folyamatosan, szinte szünet nélkül ugratják, heccelik. Én őket valamikor az ezredforduló táján ismertem meg, amikor Rezsővel lementem az úszóházra, ahol az óta is „lakom”, ha csak tehetem. Szegeden ez az én szanatóriumom.

Nehezen fogadtak be a bennszülöttek, mint „szerbet”, de addig jártam a nyakukra, amíg csak szóba álltak velem. Később már meséltek is szabadon előttem. Néha az volt az érzésem, mint ha nem bíznának bennem, amolyan idegen elemnek számítottam. Talán nem vagyok valami besúgó, esetleg kém? Ki tudja, mi fordult meg a fejükben. Főleg azzal nem arattam sikert, hogy hol szerb-horvátul, hol angolul vagy éppen németül szólaltam meg, amikor arra lehetőség mutatkozott, mert olyan vidékről érkezett vendég, aki ezeken a nyelveken értett és beszélt.

Amikor ez a két öreg elemébe volt és elkezdték a baszkódást, órákon át képes voltam egy helyben ülve hallgatni őket az árnyékos és hűvöst adó, pirosra meszelt tető alatt. Innen is a Piros Úszóház név, amely alapján a miénket megkülönböztetik a szegediek a másik három-négy hasonló létesítménytől. Tény, hogy helyileg ez van a legjobb partszakaszon. Innen a kilátás nappal is és este is, amikor már feljön a hold, és szikráznak a csillagok, olyan látványban részesíti a teraszon ülőket, amit csak öcsémet idézve tudok a legegyszerűbben kifejezni, amikor először jött le hozzám a vízre meglátogatni. Hosszú, fáradalmas autózás után, megállt a terasz közepén, valahol húsz méterre a parttól, alatta a szelíden hömpölygő folyó, majd a távolba nézett: „Most már értem. Itt én is el tudnék tölteni egy hónapot, vagy akár egy egész életet.”

Laci és Ede mindig együtt jártak egyforma hajóikkal horgászni. Alig várták, hogy a szörnyű munkaidő befejeződjön, és már rohantak is az úszóházra. A hétvégéket, ha kisbalták estek is az égből, a Tiszán töltötték. Már péntek kora délután bepakoltak a hajókba és irány felfelé az ányási kanyarba. Abban az időben még hal volt bőven a folyóban, a kérdés csak az volt, aznap eszik-e vagy ahogyan ők mondogatták, éppen iszik-e? Edény mindig volt náluk. Só, paprika, na meg a folyó kenyér, a pálinka vagy rum, nem maradhatott otthon. Néha be is csíptek, de volt hely és idő az ilyen helyzeteket kipihenni. Legfeljebb a hal nem csak a csalit, hanem az egész felszerelést vitte magával.

Néha magukkal vitték a Ló Doktort is. Állatorvos barátjukat tisztelték e néven. Legendák keringnek azon történetekről, amiket így hármasban átéltek. Többször hallottam ezeket a meséket, de egyszer sem unatkoztam, mert a történet gerincét és a szereplőket kivéve, az izgalmas és érdekes körítés állandóan, a mesélő személytől függetlenül, változott. Amikor együtt próbálták ezeket a történeteket rekonstruálni, mindig kitört a balhé. Lecigányozták egymást, összevesztek, elküldték a másikat a picsába. Idegen, ha hallotta távolabbról a balhét, azt hihette, ezek azonnal egymás torkának esnek, és addig szorongatják azt, amíg az egyik ki nem leheli az utolsó leheletét is. Először én is kissé megijedtem. Csak később jöttem rá, hogy ezek az emberek már csak így létezhetnek, ez a barátságuk évtizedes alapja, lényege. Ők már mindent, amit lehetett, milliószor elmeséltek egymásnak és így, hogy még véletlenül se unatkozzanak, saját magukat szórakoztatták. A civakodás szerves része volt a mókának.

Egyszer Laci a pénteki nagy rohanásban csúnyán elvágta a kezét. Ede és a Ló Doktor már elindultak felfelé. Ő viszont visszafordult, és a sürgősségi osztályra ment, ahol kapott tetanuszt és összefoltozták a sebet. Így bekötött karral, több órás késéssel érte utol a zsiványokat, akik addig már jócskán a rum nyakára hágtak. Amikor a pólyás kezét meglátták, először megrémültek, majd erre a témára is jött a fekete humor. Laci, amikor már nem bírta cérnával, megkérdezte a Ló Dokit, ő ihat-e a tetanuszra? „Lacikám, lónál nem árthat. Igyál nyugodtan.” Válaszolta a kótyagos állatorvos. Úgy berúgtak, hogy csak másnap hajnalban tértek magukhoz, amikor már a hideg a csontig hatolt.

Ha halat nem fogtak, mert azok aznap éppen csak ittak, és nem ettek, akkor maradt a vízen úszkáló vadkacsák becserkészése. Aznap kacsa pecsenye volt a vacsora. De történt, hogy szopós „bárányból” készült pörkölt. „Amikor hajnalban észrevettem az őzgidát a vízen úszni, átkiabáltam Lacinak, hogy estére „báránypaprikás” lesz vacsorára. Ez volt a jel. Nehogy valamilyen arra kódorgó hal vagy vadőr megértse a lényeget. El is kaptam a grabancát, berántottam a csónakba, az éles kés már előkészítve. Pillanatok alatt lekaptam a szőrmét róla, és már zsákban is volt az eledel. Azt meg betettem a hajó elejében lévő tárolóba, hogy hívatlan szemek elől elrejtsem. Amikor felértünk a táborba, már kaptam is elő a bográcsot és a hagymát, odakiáltottam a Cigánynak, hogy húzza azt a fekete valagát, és szedjen minél több tűzrevalót az erdőben, úgy se alkalmas más munkára, amíg én előkészítem a finom falatokat.” Mondta Ede egy szuszra a mesét.

Azután jött a harcsa története, amely éjjel kettőkor, alvás közben csöngetett fel hozzá, valahol a szerb és magyar határ körül. Nála mindig legalább hat pecabot volt bedobálva, és ilyenkor ettől nagyobb gond és veszély horgászt nem is érhet. Persze, hogy mindent összekuszált a hatalmas jószág, miközben a hajót a szerb oldalra húzta. Abban az időben ez meg még külön veszéllyel is járt. A végén elvágta a zsinórt, és csak szentségelt napkeltééig, amikor végre kiönthette lelkét Laci barátjának, aki a történet helyszínétől vagy száz méterre arrébb szunyókált, amíg Ede a fenevaddal küzdött. Ezt a horgászmesét is hallottam kis ezerszer, a harcsa súlya az ötven és száz kiló között mozgott. Kétszer véletlenül sem volt ugyanakkora.

Most az idén már Ede és Laci is eladta hajóját, amit valamikor a hetvenes években még Laci guberált a cégbe, ahol pártdirektívára éppen igazgatót mímelt. Ezek az alumínium rocsók, ha mesélni tudnának?

Az úszóházat is felújítják. Új tulajdonos, egy bosnyák srác vette meg. A látványtervek alapján, kacsalábon forgó csoda készül. Nekem csak a szanatórium jellege maradjon meg. A többit nem bánom. Na, meg a jó csevap.

A rikkancs ismét jelenti (26.)

2009. november 13.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az egységes európai értékrend ködfüggönyben

Az új magyar-német legfelső szintű forduló azonban újólag csak azt erősítette meg, amit vezető nyugati politikusok >

Tovább

Az M1 ismét hamisított?

Tegnap kora délutántól végigszáguldott egy hír a teljes magyar professzionális és közösségi médián: Merkel soproni beszédében >

Tovább

Orbán új öntudata

A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >

Tovább

A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >

Tovább

Az ibizai csodára várva

Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >

Tovább

Gyűlöld is

S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >

Tovább

Németh Miklós nem hisz a kerítésekben

A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >

Tovább

Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa

A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >

Tovább

A békés egymás mellett élés Szigete

A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >

Tovább

Menjenek végig ezen az úton!

Ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni. De akármilyen szörnyű is lesz az előttünk >

Tovább

Groteszk: Merkel és Orbán együtt Sopronban

Ők ketten azért alkotnak furcsa párt, mert a kancellár olyasvalakivel ünnepli a demokrácia újjászületését, aki saját >

Tovább

Egy hiányzó mondat

Ezt az ominózus, „hátgerinctördelős” utolsó mondatot időközben a Pesti Srácok eltávolította. Ebben a pillanatban ez még >

Tovább