2020. május 28. csütörtök
Ma Emil, Csanád, Vilmos névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

A megérdemelt Trianon

„Amikor a csíki röhög a nagymagyar matricával megérkező táposokon, amikor az zokogva borul le az első székelykapunál.” Papp Sándor Zsigmond (Maszol):

A hazaszeretet mibenlétéről olvasok épp egy esszét, s egyszer csak ezen a lábjegyzeten akad meg a szemem. „A szülőföld szeretete szinte természetesen alakul ki; ám aki pl. a Bakonyban – tehát hegyvidéken – született és gyermekeskedett, ezt az érzelmet aligha tudja automatikusan átvinni a számára idegen tájat jelentő síkvidékre még akkor is, ha tudja, hogy ugyanannak az országnak a része. Ezért nehéz elgondolni, hogyan szerethetné Magyarországot hazájaként egy olyan székely, aki – mondjuk – Csíkszeredán született, nevelkedett és éli életét, miközben itt csak vendégként járt.”

Tizenegy vagy tizenkét éves lehettem, amikor először pillantottam meg a Balatont. Talán öt, amikor a Fekete-tengert. Semmit nem tudtam még a hazáról a kötelező román hazafias verseken túl, amelyek, minél jobban harsogták őket, annál kevesebbet mondtak, ám azt valahogy mégis sejtettem: a tenger előtt én mindig idegen maradok, a tó előtt nem. A lángosszagú, sekély vizű, rántotthús-meleg Balatont ugyanúgy lehetett szeretni, ahogy a Vidám parkot, a Verne-sorozatot a könyvesboltban, vagy a dunakavicsot. Kincs volt, ritka, mégis otthonos. Mert egyszer csak ott volt a haza, bár kifolyt a tenyeremből, de ott volt megfoghatóan, érezhetően. Ahogy a tenger sosem, az akkor is képeslap maradt, amikor már térdig gázoltam a hullámaiba.

Abban egyre kevésbé vagyok biztos, hogy van szülőföldem, ám abban egyre biztosabb, hogy van hazám. Még ha „automatikusan” nem is tudom átvinni az érzelmet a síkság széléről a domboknak mondott hegyekre, a kicsit mindig gőgös Pestre, vagy a minden évben meglátogatott Siófokra. A fent említett lábjegyzet szerzőjének talán ezt sosem tudnám megmagyarázni észérvekkel. Mint ahogy azt sem, hogy pont az effajta kijelentések miatt vesztette el majdhogynem végképp a balliberális oldal Székelyföldet és a Partium egy részét. Egyetlen rossz népszavazással, otromba tapintatlansággal és ostoba kivagyisággal húgyozta körbe a területét. Azért mert nehezen gondolta el azt, ami másnak oly könnyed és természetes. Ha jól értem, akkor a vendég ne hencegjen a hazaszeretetével, mert az csak képzeletbeli lehet, arra pedig komoly ember nem támaszkodik. Persze fordítva is megvan ez, amikor a csíki röhög a nagymagyar matricával megérkező táposokon, amikor az zokogva borul le az első székelykapunál. Pedig egy kicsit a tápos is hazaérkezik. Még ha ezt is nehéz elképzelni olykor.

Valahogy ezekben a gesztusokban látom én Trianont. Nem a könyvek súlyos idézeteiben, nem az állami búslakodásban és ünnepségekben, a baráti hazaárulózásban, a megértés illúziójára sem törekvő kommentek vérgőzében, hanem itt, ezekben az elejtett, szalonképes mondatokban. A magunk jól megérdemelt Trianonját. Az ezerszer aláírtat. Amikor az egyik faszább magyarnak látja magát a másiknál, hiszen az táppal és nem anyatejjel szívta magába a hazát, liheg a kaptatón és nem bírja a hideget. Míg a másik már azt is elvitatná a székelytől, hogy ismerősként szeresse azt, amit talán sosem látott. Mintha a haza nem lehetne sejtelem és vágy, remegő kép a televízió bolhái mögött, egy rég olvasott mondat, soha be nem teljesült ígéret.

És amikor megelevenedik, elénk lép: valóságosabb lesz mindennél. Felszámolja vendég mivoltunkat, mert feltétel nélkül befogad. Hiszen sosem voltunk igazán távol. Ahogy tán egy filozófus mondta egykoron: nem tudnám megmondani, hogy mi is az az elefánt, de ha szembejön, megismerem. A felismerés bennünk rejlő lehetőségét elvenni valakitől eltartott kisujjal, vagy megkérdőjelezni okoskodás mögé bújva: talán rosszabb, mint leköpni őt. Az utóbbiban ugyanis őszinte az indulat.

Valahogy ezek miatt lesz egyre kisebb a haza, miközben elvileg határok sincsenek már. Ez az elegáns lenézés teszi, hogy egyre magányosabban lakjuk a ránk szabott hazát, miközben vaskos árulózással próbáljuk elhessegetni a ránk szakadt egyedüllétet. Mert valahogy úgy hisszük, csak a velünk mindenben egyetértő, bólogató, akarat nélküli árnyékunk lehet csak tagja a körbehúgyozott, talpalatnyi hazának.

 

2016. február 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Orbán Viktor mint ma született bárány

Magyarország mint vegytiszta jogállam? Budapest most ezt a képet igyekszik terjeszteni magáról, ám igazából rossz bohózatot >

Tovább

A német kétszínűség

Németországban a Telekom lengeti a szivárványszínű zászlót, Magyarországon azonban hallgat, mert így kívánják az üzleti érdekei, >

Tovább

„Orbánnal szoros kötelékben”

Ez a címe a Frankfurter Rundschau cikkének a szlovén kormányfőről, miután Ljubljanában az ellenzék 10 ezres >

Tovább

Orbán mint modell Vučić számára

Szerbia is tovább illiberalizálódik, Orbán módszerének felhasználásával, ám az ország így aligha lesz alkalmas jelölt az >

Tovább

Merkel európai fordulata

A német kancellár már megnyerte az 500 milliós gazdasági segélycsomagnak a V4-eket, mert egy hete arról >

Tovább

Bill Gates lenyúlta Soros szerepét

Ezért valószínűleg azon sóhajtozik: „ilyen az, amikor az embert elhagyják egy fiatalabbért”. Közben pedig bánatosan egy >

Tovább

Irodalmi nemzet a magyar

Mert hát nem ugyanazt mondja a nemzeti testtel és lélekkel egylényegű legfőbb jogforrás, mint a szépíró, >

Tovább

Szabad a gazda

Az ellenzék két helyszínen érezheti magát félig-meddig otthonosan, a Hit Gyülekezete ATV-s stúdiójában és az EMIH >

Tovább

Orbán kettős játéka

Egyrészt nekimegy az uniós partnereknek, majd  egy lépést tesz hátra, de a végén azért bevisz egy-két >

Tovább

„Orbán, a provokatőr marad”

Ám senki se gondolja azt, hogy a lépés akár egy jottányit is változtatott a magyar menedékpolitikán. >

Tovább

A nemzet közszelleme volt béklyóban

S ez olyan destruáló hatással volt az egész világra, hogy az új generációk már úgy nőttek, >

Tovább

Orbán populista, Trump egy bohóc

Mind a hívei, mind az ellenfelei azt gondolták, hogy most majd ő lesz Amerikában Orbán, aki >

Tovább