Ma Tivadar, Tihamér, Töhötöm névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Ahol a Duna magyarul folyik...
Agárdi Gábor
Olvasgattam az írásokat a Napló idézőjelben vett őskorából, és rengeteg olyan dolog volt, amit annak idején még fel sem fogtam, nem is érthettem, mert körülbelül hároméves lehettem én akkor, amikor a Napló megjelent.
Csak azt tudom, és arra emlékszem, hogy nagyanyáméknál néztük minden kedden este a Panorámát, ahol képekben mutatták a háborút, a szörnyűségeket. Szarajevó bombázása, emberek futnak az életükért, mindenki retteg, hogy kit fog eltalálni a következő golyó vagy bomba, hogy ki fog rálépni egy széthagyott aknára. Szörnyű dolgok voltak ezek. Azóta jártam Szarajevóban, és csak pár romos épület, bronztáblák emlékeztetnek a véres napokra. Az épületeket újjáépítették, a házak nagy részéről eltűnt a háború nyoma, de az emberek nem felejtenek. Az ismerőseim, akiknél vendégségben voltunk azóta sem merik üresen hagyni a házat, mert szerintük még a kilincset is lelopná valaki, mint akkor a kilencvenes években. Azóta már a tengerpartra költöztek, pedig a háborúnak már rég vége. Olvasva ezeket az írásokat, vezércikkeket, elgondolkodtam, hogy hol voltam én akkor, amikor ezek a dolgok történtek. A helyszín Hódmezővásárhely, egy kisvárosi sörbár. Apám és egyik barátja vezették az üzletet, ők hozták a tőkét, a kávéházas nagyapám pedig a tapasztalatát adta a dologhoz. Emlékszem, minden reggel felkeltünk nagyapámmal, beértünk a sörbárba, ő megfőzte a citromos teát, majd miután megreggeliztünk, nyitott az üzlet. Ő a pult mögött, én pedig a bár üvegablakán bámultam ki, néztem, hogy ki jön be. Aki bejött, azokat – mint egy portás – megállítottam, és az anyáméktól kapott játék orvosi készlettel mindenkit megvizsgáltam egy forintért. Múltak az évek, az üzlet kezdett befutni, de eljött az iskolakezdés, betöltöttem hetedik életévemet, és apám feltette a nagy kérdést:
– Menni vagy maradni?
Engem várt az iskola, anyámat is a munkahelye, szóval 1994 az évszám, amikor eldöntöttük, hogy visszajövünk Szabadkára. Azóta megkérdeztem az igazi okát a nem maradásunknak, és mint megtudtam, egy még most is jó barátunk annak idején nem garantált értünk, nem tudott vagy akart befogadó levelet írni, és ezért kellett visszajönnünk. Szóval igazából ezért nem maradtuk, persze az, hogy Szabadkához kötött minket minden, az is egy indoka volt az eljövetelünknek. Apámmal azóta sokat beszélgettünk erről, és egyszer megkérdezte egy újságcikk kapcsán, hogy mit tekintek én a hazámnak, hogy hol is van az én hazám. Pár másodperces csend után rávágtam, hogy Szabadkától Újvidékig, ahol a Duna még magyarul is folyik. Mosolygott, majd megjegyezte:
– Szabadkától, Újvidékig, onnan meg Pestig, ugye?
Belegondolva Pest, Hódmezővásárhely, Szeged, mindenhol voltam, laktam is ezeken a helyeken, és kicsit őket is magaménak érzem. Ha Magyarországra megyek, valahogy az olyan mintha hazajönnék, ha nem is abban az értelemben vett haza, de legalább olyan mintha a legjobb barátomhoz mennék. A legjobb barátomnál pedig családtagnak számítok, csak ne maradjak túl sokáig, és lehetőleg ne ebédeljek náluk minden egyes alkalommal, amikor ott vagyok.
1994, újév, Szabadka. Apám készítette a pezsgőt, éjfélkor koccintottunk, aztán átkapcsoltam az Infó csatornára, majd a szüleim táncoltak az andalító zenére. Egymásra néztek, anyám pedig csak annyit mondott:
– Jövőre majd jobb lesz. Reméljük.
Lehet, hogy elcsépeltnek hangzik ez a szó, hogy remény, de akkor nekünk, akik végül itt maradtak, sokat jelentett. Hogy jó volt visszajönni, vagy jobb lett volna valahogy Magyarországon maradni, most már tudom, hogy mit kellett volna választani, de akkor nem volt könnyű. Akkor így lehetett, és azóta ez van. Az otthonom pedig Szabadkától Újvidékig, ott ahol magyarul is folyik még a Duna, beleértve Pestet, Szegedet és Hódmezővásárhelyt, ahová úgy mehetek, mintha a legjobb barátomhoz mennék.
Kommentek
Feri,
Kada će mo udariti jedan dobar pref-partiju.
Ovo ti je dobro, ali i tvoj drug iz Kanade je OK.
Pozdrav Ćato-Senta-Novi Sad
Kösz szépen! Örülök, hogy tetszik.
Gábor
Gábor,
Nagyon jóóóó!
Feri
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Mit kockáztat Meloni Európa szolgálatában
A Die Welt főkommentátora arra buzdítja az európai szövetségeseket, hogy támogassák az olasz kormányfőt, amikor az >
Tiltakozó hullám söpör végig Közép- és Kelet-Európán
Magyarországról és Szlovákiáról indul, áthalad Szerbián és más nyugat-balkáni államokon és elér egész Törökországig, illetve Grúziáig. >
A liberális nemzetközi rend után
Az Európai Külkapcsolati Tanács elnöke úgy látja, hogy vége a liberális nemzetközi rendnek, de a földrésznek >
A magyaroknak kell megszabadulniuk Orbántól, ha úgy látják jónak, ebbe nem szabad kívülről beavatkozni
Stephan Löwenstein, a Frankfurter Allgemeine Zeitung közép-európai tudósítója gondolja így és megállapítja, hogy a kormányfő folyton >
Európa jelenleg a szabadság szigete
Bármennyire is fura ez, de, ha alaposabban szemügyre vesszük a gondjait, akkor azok nem is annyira >
A szerb elnök mesterséges „népi mozgalommal” igyekszik elfojtani a diákok tiltakozását
Ehhez ösztönzést kap Dodiktól, illetve Orbántól. Utóbbi az EU-ra és a világ liberálisaira utalva azt üzente >
Trump súlyosan megsebesült, ez azonban még jól jöhet Európának és Nagy-Britanniának
Így véli Will Hutton, a Guardian vasárnapi számának volt főszerkesztője. Kiemeli: itt az idő kialakítani az >
A meggyőzhetetlenek
Máris minden tele van azzal a kormányzati reklámmal, amely a párt egyik brüsszeli képviselőjének két kiforgatható >
Te, jó ég, hol élek?
Ezt írja Fareed Zakaria a Washington Postban, aki szerint Trump ugyan befagyasztotta az új vámterhek jó >
Még messze nincs vége a Trump-féle kereskedelmi zűrzavarnak
Az elnök csupán időt kért, ám változatlanul valós a világgazdaságra leselkedő veszély. Ezzel együtt nem szabad >
Túl kockázatos az EU-békefenntartók számára, hogy letartóztassák a boszniai szerbek vezérét
Dodik ugyanis nem hajlandó bevonulni a börtönbe. Hiába kért segítséget a szarajevói kormány Brüsszeltől, túlságosan is >
Sajtószabadság ügyben az uniónak először a sorain belül kell rendet teremtenie
Nem kizárt, hogy a Brüsszel szerződésszegési eljárást kezdeményez, éppen Orbánt és Ficót használva fel elrettentő példaként. >