Ma Zita, Mariann, Anasztáz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Paraszt az Orbán-politika sakktábláján
És: mi lesz az 50 milliárd sorsa?
„Inkább gyarmatosítás, mint fejlesztéspolitika, a korrupció melegágya, mely súlyosan telepszik a térség valamennyi országára.” Népszava:
Eltűnt a magyar kormányzati kommunikációból a határon túli magyarokról szóló fejezet, mert a külhoni magyarság mindig is csak egy paraszt volt az orbáni politika sakktábláján. Többek között azért, mert a kettős állampolgárság politikai haszna csekély lett, a következő választásra már nem is számolhatnak vele. Törzsök Erika kisebbség- és nemzetpolitikai szakértőt, a Civitas Europica Centralis Alapítvány elnökét kérdeztük.
- Múlt héten rendezték Budapesten a magyar–magyar csúcsot, a Máértot, rövidesen ülésezik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a KMKF is. Nemzetpolitikai nagyüzem az év vége. Ön e terület ismerője, és a rendszerváltás óta folyamatosan egyik szereplője is, vagy kutatóként, vagy kormányzati személyként. Hogyan látja e terület átalakulását?
- 1990-től errefelé úgy tűnik, mintha a határon túli magyarokkal való foglalkozás Istentől a jobboldalnak lett volna kiosztva a magyar politikai piacon, s a jobboldal ki is csavarta ebből a témából hatalmi törekvéseihez, amit csak lehet. Fehér hollónak számított, ha valaki liberális létére tudta, hogy mi történt a 20. században a Kárpát-medencében, s másként képzelte a folytatást. Engem nem egy 1990 utáni politikai karrier reménye, vagy valami nosztalgia indított arra, hogy elinduljak Erdélybe, vagy Kassára, esetleg Újvidékre. A rendszerváltás előtt rendszeresen jártam ezekben a térségekben és olyan nagyszerű emberektől tanultam a kisebbségpolitikát, mint Bretter György, Kapussy Antal, Fülöp G. Dénes , vagy a Forrás második nemzedékének tagjai ; Végel László, Bányai János; de Grendel Lajos sőt az egykori Duray Miklós is azok közé tartozott, akik meghatározták azt a látásmódot, ami lényege szerint nem sérelmi politikára, hanem pragmatikus megoldásokra épült. Így engem személy szerint ebben a kérdésben annak a 20. századi traumának a feloldása vezetett, mely abból indult ki, hogy nem revizionista alapon hogyan lehet meghaladni Trianont? Erről a kiindulópontról nyilván nem Nagy-Magyarország revíziója lebegett a szemem előtt, hanem annak a lehetőségnek a megragadása, hogyha valóban európai integrációban lehet gondolkodni, akkor egy belső határok nélküli Európában milyen együttműködéseket, partneri kapcsolatokat lehet és kell építeni a határok mentén lepusztult térségek revitalizációjára. Ebbe a gondolkodásba nem fér bele a klientúra építés, a sérelmi politizálás, a szimbolikus elemek túltengése, s az, hogy Budapestről mondják meg, mi a teendő. Ugyanakkor a magyar politikának és diplomáciának mindig gyengéje volt az úgynevezett utódállamokkal való kapcsolat. A Kádár korszak „be nem avatkozás politikája”, a hamu alatt izzó nacionalizmus az egyik oldalon, a szomszédos országok többségének ugyancsak gyanakvó, olykor megalomán, ugyancsak nacionalista politikája a másikon, nem tette könnyűvé a Kelet-európai népek nyomorúságának – ahogy ezt Bibó oly pontosan megírta – meghaladását 1990 után sem. Már csak azért sem, mert 1920 után Magyarország többé-kevésbé szinte egynemű nemzetállam lett. A magyarok jelentős tömegei kisebbségbe kerültek az utódállamokban, ahol viszont az adott térségekben hagyományos volt az etnikai sokszínűség, a tolerancia, ami némiképp a legsötétebb Ceausescu-korszakban is valamennyire megmaradt a társadalomban. No, nem a hivatalos politika szintjén. 1990 után a magyarországi jobboldali kormányok paradox helyzetbe kerültek, mivel úgymond küzdenek a szomszédos országokban jelentkező nemzeti egyneműsítő törekvések ellen, miközben Magyarországon maguk is homogenizáló politikát folytatnak./Ez napjaink menekült krízisében is remekül megjelenik./.
Ez tehát egy olyan megoldhatatlan állandó feszültségforrás a maga ellentmondásosságában, amit a magyarországi úgynevezett nemzetpolitika nem tudhat hitelesen, eredményesen kezelni. Az európai integráció ezt az ellentmondást tudná feloldani, ha Magyarország erre törekedne. De nem errefelé törekszik, mintha nem látnák, hogy Magyarország és a szomszédos országokban élő magyarság számára az EU felbomlása tragikus következményekkel fog járni. Holott, ha visszapillantunk, már 1994-98 között, majd 2006-tól, megjelennek azok az eszközök, melyek a múltba révedő sérelmi politika helyett pragmatikus megoldásokat tettek lehetővé. Racionális, átlátható támogatáspolitika mellett, olyan fejlesztéspolitika lehetősége nyílt meg részben EU-s joganyagok, részben határok menti európai uniós források megjelenésével, ami egy modernizálódó, kohéziós politikát folytató valódi autonómiákat, együttműködő világot teremthet. De az is láthatóvá vált, hogy a szomszédos államokban élő magyarok helyzetében csak akkor lehet pozitív elmozdulást remélni, ha jó államközi, politikai viszony alakul ki a szomszédos országokkal, és főképp akkor, ha Magyarországnak jó a nemzetközi imidzse.
- A rendszerváltás után jó is volt.
– Igen, a kilencvenes évek elején ilyen téren még komoly helyzetelőnyünk volt például a Ceausescu utáni Romániával szemben. Nem véletlen, hogy Phare-programokba is először Lengyelországot, Csehországot, Magyarországot vették be. Az európai integráció első körébe Románia nem is került be. Magyarország helyzeti előnyét kénytelenek voltak a román pártok és kormányok is akceptálni, ennek pedig kétségtelen kisugárzása volt az ottani megújuló, létrejövő magyar intézményrendszerre és közösségre, politikára, magyarokkal kapcsolatos bukaresti játszmákra egyaránt. Ezért is az 1994–98-as időszakban nagy lehetőségét láttam annak, hogy feloldjuk a 20. század szörnyű tragédiáit, azt a feldarabolását világunknak, amely igazából nem hozott megoldást senkinek.
– Hogyan? Miként gondolta?
- Romániában például az akkori törvények lehetővé tették volna az összes államosított magyar ingatlan visszavásárlását hihetetlen olcsó áron. Forrásokat kellett volna erre fordítani a magyar kormánynak, de erre nem volt politikai akarat. Később, mint már jeleztem, a térség európai integrációja jelentette a lehetőséget, hiszen ha az EU kohéziós politikája érvényesül, akkor az EU részévé válnak a románok, csehek, szlovákok, horvátok, magyarok egyaránt. Ha ebben gondolkodik az ember, akkor másképpen közelíti az ott élők helyzetét, a velük való kapcsolattartást, a magyar kormányok feladatát. Ebben gondolkodva, nem azt latolgatta, hogy melyik magyarországi párt mögé fognak felsorakozni az ott létrejött politikai erők, vagy, hogy milyen klientúrát lehet Budapestről kiépíteni. Az 1993-as koppenhágai csúcstalálkozó után, ahol eldöntötték hogy a közép és kelet-európai államok az EU tagjai lehetnek - 1994-98 között már ténylegesen együttműködések rendszerét próbáltuk megvalósítani, melyek ténylegesen arra is jók lehetnek, hogy a leomlott határok ellenére is megmaradt mentális határokat is lebontsuk. 2010-től a magyar kormány nem így látja, aminek következtében Szlovákiában kiesett a parlamentből az MKP, s nem véletlen, hogy a 2009-ben létrejött politikai formációt, a magyar-szlovák együttműködést szorgalmazó Híd-Mostot nem tekintik legitim magyar érdekvédelmi szervezetnek, nem működnek vele együtt, holott ez a jövő, ha tetszik, ha nem. Az etnikai politizálás önmagában nem lehet eredményes.
(...)
Most, hogy már nem nagyon lehet újabb szimbolikus lépéssel előhozakodni az állampolgárság, nemzeti összetartozás napjának törvénybefoglalása után, a kormányzat is azt hangsúlyozza, prioritás a fejlesztéspolitika. Ez egyfajta beismerése annak, hogy mégiscsak valami jó is történt abban a bizonyos „elmúltnyóc évben”?
– Szó sincs róla. Ezek csak szavak. Akkor, amikor egy térségben megjelent egy újabb forráskihelyezés, amiről nem lehet tudni, hogy milyen módon és kik által lesz felhasználva…
– A Vajdaságra gondol? (Novemberben 50 milliárdos hosszú távú, ám részleteiben nem ismert szerbiai–vajdasági gazdaságfejlesztésről döntött az Orbán-kormány - szerk. )
– Igen, de nemcsak a Vajdaságban, más területen is ez következik. Ez nem egy kiszámítható, stabil szabályozási környezet megteremtését szolgálja, inkább gyarmatosítás, mint fejlesztéspolitika, a korrupció melegágya, mely súlyosan telepszik a térség valamennyi országára. A gazdaság- és intézményfejlesztésnek, együttműködésnek nagyon komoly technikái, világos, áttekinthető mechanizmusai vannak, komoly szakértelmet igényel. Meg lehetett volna teremteni a szükséges intézményes hátteret, úgy, ahogy azt az EU az egtc-intézményének bevezetésével tette. Ám az európai területi együttműködések esetében is az a helyzet, hogy ha létre is hozzák őket a határ két oldalán lévő települések, megyék, a belső szabályozások, a protekcionista szemlélet lefojtja a bennük rejlő lehetőségeket. Óriási különbségek vannak az ily módon létrejött intézmények között is. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy azokat az uniós forrásokat, amelyek Magyarországnak rendelkezésére állnak, elköltsük, hanem hogy hatékonyan használjuk fel. A határ menti térségekbe komoly uniós pénzek voltak rendelve már 2007–13 között. A magyar–román határ mentén erre az időszakra 250 millió euró fejlesztési pénz volt adott, a szlovák–magyarra 176 millió. Ha az lenne a szándék, hogy ezeket a pénzeket toljuk össze más forrásokkal, és olyan projekteket valósítsunk meg, amelyek jó szakpolitikák mentén vannak kidolgozva, az nagyon hasznos lehetne a térségben élők számára, a határ mindkét oldalán. De nem ezt tapasztalom, nincsenek átgondolt, kidolgozott megvalósítási tervek, nem tud kialakulni az együttműködésekből egy szinergia, ami megállítaná a leszakadó térségek helyzetének további romlását.
– Hivatalos közlés szerint ezeket a forrásokat az utolsó centig fel is használták.
– Igen. Csepreghy Nándor miniszterhelyettes jelentette be, hogy még soha nem volt példa arra, hogy az uniós forrásokat az utolsó fillérig elköltsék. Erről két dolog köztudott – hihetetlenül, mintegy egyharmadával felültervezettek voltak a projektek, ami már önmagában a korrupció melegágya. Másrészt csak a klientúra juthatott hozzá a forrásokhoz. A magyar gazdaság szerkezeti átalakulása elmaradt, sőt a kialakult klientúrák akadályai minden új technikai lehetőség bevezetésének. Ily módon azokról Magyarország lemarad, ahelyett, hogy motorjává vált volna a térségben. Ez egy demoralizáló helyzet. Ahol a szakpolitikáknak nincs becsülete, a fejlesztéspolitika üres szó marad. 25 éve a határ mentén a legelmaradottabb térségekben, például a Dunától északkeletre, a szlovák–magyar határ két oldalán nem változott semmi. Ugyanakkora a munkanélküliség, a szegénység, nincs társadalmi mobilitás, de térségi sem. (…)
Következő cikk: Mégsem kell a Hóman-szobor Székesfehérvárnak
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ha Horthy Miklós lehetett tengernagy hadiflotta nélkül!
Orbán Viktor vendégül látja Trump híveit, mert az elnök újraválasztásában reménykedik. A CPAC rendezvényére egész Európából >
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >