2019. november 20. Szerda
Ma Jolán, Zsolt, ödön, Bódog névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Balsors

Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós
Balsors
(beyzayildirim77 illusztrációja)

„Fügét mutat Budapest többségében balközép vagy baloldali beállítottságú közönségének.” Tamás Gáspár Miklós (Népszabadság):

A balközép ellenzék tehetetlensége és ismétlődő veresége nem is annyira rejtélyes, mint amilyennek látszik.

Ez a szerencsétlenség nem ok nélkül következett be, és nem ok nélkül tartós.

Ugyanis az ellenzék politikája a lényegét tekintve ellentmondásos, és ezt az ellentmondást a jelenlegi körülmények között – úgy látom – lehetetlen leküzdeni.

Az ellenzék azt állította – alapjában helytállóan –, hogy az Orbán-rezsim által létrehozott ún. Alaptörvény nem felel meg a demokratikus és jogállami alkotmányosság követelményeinek, értéktelen papírrongy csupán.

Ezek után fölesküdött az Alaptörvényre, s evvel legitimálta. Az Alaptörvény látszólag (s ez hamis látszat) legitim volt formailag – hiszen kétharmados többséggel fogadta el az Országgyűlés –, de most „tartalmilag” is legitimmé vált, hiszen evvel az ellene szavazó ellenzék is (hallgatólagosan) megígérte, hogy a keretei között fejti ki törvényhozói és egyéb politikai tevékenységét.

Az ellenzék megállapította – alapjában helytállóan –, hogy a választási törvény módosítása voltaképpen intézményesített választási csalás, és nem teszi lehetővé, hogy bárki más országos választást nyerjen, nemcsak a szélsőjobboldali kormánypárt.

Ezek után részt vett a 2014-i országgyűlési választásokon, s evvel legitimálta a radikális jobboldal osztatlan uralmának fönntartását hosszú időre. Így egyszer s mindenkorra lehetetlenné tette a választási bojkottot mint tiltakozási formát.

Az ellenzék közhírré tette, hogy ebben a választási rendszerben csak úgy lehet akár szerény sikert elérni, ha a négy demokratikus párt egységesen indul. Ennek az egyenes ellenkezője következett be, a balközép, szociálliberális és zöld pártok ellenségeskedése folytatódik, annak ellenére, hogy a – sokkal értelmesebb – balközép ellenzéki választók ezt a legnagyobb undorral szemlélik.

Az ellenzék – teljesen helytállóan – megállapította, hogy a helyhatóságok hatásköreinek elvonása (a kíméletlen központosítás) értelmetlenné teszi az ún. önkormányzati választásokat.

Ezek után (a rendelkezésre álló szerény, ám a mostani helyzetben) a legnagyobb erőkkel elindult az ún. önkormányzati választásokon, újabb ostoba összezördülésekkel untatva és bosszantva saját közönségét, s evvel legitimálta a községi (helyi) demokrácia megszüntetését.

Az ellenzék – helyesen – megállapította, hogy a budapesti választási rend kihívóan pimasz átalakítása és a fővárosi közgyűlés de facto megszüntetése értelmetlenné teszi a fővárosi választásokon való részvételt.

Ezek után az ellenzék persze a fővárosban is elindul az ún. önkormányzati (az „önkormányzat” kifejezés ma merő gúny csupán) választáson, és főpolgármester-jelöltet állít az esélytelen Falus doktor bácsi és Csárdi András, a humanista és környezetvédő zöldséges amúgy bájosan groteszk személyében. Evvel legitimálja Budapest különállásának és önkormányzásának durva fölszámolását (ami még a Horthy-rendszernek se sikerült ilyen mértékben), és fügét mutat Budapest többségében balközép vagy baloldali beállítottságú közönségének.

Az ellenzék leghatásosabb, ám roppantul népszerűtlen szószólója, Gyurcsány képviselő (volt miniszterelnök) „rendszerellenzék”-ről beszél. Mindeközben Gyurcsány képviselő, elvbarátai és szövetségesei a rendszer parlamentjében ülnek.

Magyarországon még a közelmúltban is volt „rendszerellenzék”, a demokratikus ellenzék az 1980-as években. Ha annak idején a Kádár-rendszerrel szemben álló demokratikus ellenzék Gyurcsány képviselőnek és politikai barátainak (és meghitt belső ellenségeinek) a logikáját követte volna, akkor részvevőinek testületileg be kellett volna lépniük az MSZMP-be, iparkodniuk kellett volna, hogy küldöttek legyenek a pártkongresszuson, és hogy beválasztassák magukat a Központi Bizottságba. Ehelyett a valódi rendszerellenzék úgy döntött, hogy inkább pár száz példányos illegális sokszorosítványokat (szamizdatokat) tesz közzé, és informális összejöveteleken, a rendőri zaklatásnak kitéve próbálja beindítani a szabad társadalomtudományos, történeti, politikai – és morális – párbeszédet. (Pedig írhattunk volna a Valóságba is, azt többen olvasták, és előmozdíthattuk volna a reformokat, amelyeket semmissé vagy legalábbis időszerűtlenné varázsolt hamarosan a rendszerváltás.)

Evvel a balközép értelmetlenné teszi mind a „rendszerellenzék” fogalmát, mind az önérzetes, öntudatos, radikális szembenállás lehetőségét a nagyközönség számára. (Valójában ez a szembenállás, akár az 1980-as években, ma pár száz fős, egymástól is elszigetelt szubkultúrákban, szektákban és diskurzusokban „virágzik”, ezek semmivel se kiterjedtebbek,mint a régi Beszélő dicsteljes korszakában.)

A „rendszerellenzék” beilleszkedik a rendszerbe, tehát nem az, amit magáról állít, ami politikai és erkölcsi tekintetben egyrészt tűrhetetlen, másrészt kilátástalan. Gyurcsány képviselő „sátáni”-nak véli a pillanatnyi hatalmat, ugyanakkor ugyanazokon a meggypiros szőnyegeken sétál az Országház folyosóin, mint az Orbán-rezsim általa is megválasztott tisztségviselőként legitimált bérencei. Ha Gyurcsány képviselő a „rendszerellenzékhez” tartoznék, akkor nem volna képviselői mandátuma, és nem lennének vállalatai és vállalkozásai. (Bajnai, a másik volt balközép miniszterelnök egyszerűen – mint józan, okos üzletember – megszökött a dilemma elől.)

A parlamenti (és helyhatósági) ellenzék tisztán jelképes, politikai értelemben totálisan haszontalan jelenléte különféle testületekben mindössze azt bizonyítja a hazai és a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarországon ma jogállam van, parlamenti demokrácia (és több más ilyesféle) – ami egyébként a saját véleménye szerint sincs.

A balközép bukása nem annak köszönhető, hogy (...) rosszul kormányzott. 2002 és 2006 között is rosszul kormányzott, mégis újraválasztották. A bukást a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okozta, amelynek a kihatásaira (...) a jobboldal gyógyírt kínált.

Az ellenzék létezésének látszatát az ellenzéki értelmiség keltette. Az ellenzéki értelmiség szétmángorlása és szétpofozása után elérkezett az ideje, hogy az egyre magabiztosabb (és jó okkal magabiztos) Orbán-rezsim elkezdje a fölvásárlását. A hivatalos antiszemitizmust takarékra tették, nyilvánvalóan egyre több lesz a Hof- und Hausjude. Egyre több írástudó fogja fölfödözni – lakájhagyományainknak megfelelően – konzervatív velleitásait. Egyre több antikapitalista fog ráébredni, hogy ő csak (vagy elsősorban) antiliberális. Egyre több liberális jön majd rá, hogy ő mindenekelőtt antikommunista. Egyre több jogvédő eszmél majd rá, hogy ő nem baloldali, hanem a jogállami kritériumok szakmai védelmezője, az inkluzív-befogadó és egalitárius szakpolitikák tudora, akinek – egek! – semmi köze semmiféle baloldalhoz, csak a jogállamias szakpolitikákhoz. Egyre több aktivista látja majd be, hogy a korrupció, kérem szépen, pártsemleges.

Egyre több ember világosodik meg a tekintetben, hogy „a politika” (mint olyan) sátáni. Az „elhatárolódás a pártpolitikától” semmi egyebet nem jelent, mint azt, hogy „rettenetesen be vagyok gyulladva”.

Az ún. baloldali politika legnépszerűbb értelmiségi és/vagy publicisztikai tollhősei neokonzervatívok.

2014 májusában még úgy tetszett: van határ. Ez a határ: a fajgyűlölet. Azóta viszont a balközép miskolci polgármester-jelöltje, a cigányellenes kijelentéseiről elhíresült rendőrtiszt NEM ellenzi az ottani romák kiüldözését a városból. A jelölt választási jelszava: „Miskolc a miskolciaké”, amivel – ezt a helyi viszonyok ismerői jól tudják – arra utal, hogy a jobboldal (hozzá hasonlóan rasszista) jelöltje nagyváradi, azaz romániai magyar, azaz büdös oláh. Rommagyarok, kifelé!

Evvel a balközép ellenzék nemcsak a kormánypárti, hanem az ellenzéki szélsőjobboldalt (szélső-szélsőjobboldalt) is legitimálja. Miért is ne, ha már a rendszer minden elemét igazolja a viselkedésével.

Miközben nyilvános retorikájával minden elemét tagadja.

Nem egyéb ez, mint a szó és a tett ősrégi ellentéte.

A legnagyobb baj az, hogy ezek után a balközép ellenzék viselkedésének megváltoztatása – ugyanevvel a személyzettel – tökéletesen hiteltelen volna. Nem lehet hétfőn beilleszkedni a rendszerbe (csak azért, hogy az egyre kisebb, öregecskedőbb, pénztelenebb apparátust valahogy eltartsák), hogy kedden azt süvöltsék vakmerőn: elsöpörjük ezt a neohorthysta bagázst.

A balközép ellenzék ezt a dilemmát retorikailag egyféleképpen, gyakorlatilag másféleképpen kívánta eldönteni. A kudarc hiánytalan. Se hatalom, se becsület. Se pénz.

A balközép bukása nem annak köszönhető, hogy – ameddig létezett –rosszul kormányzott. 2002 és 2006 között is rosszul kormányzott, mégis újraválasztották. A bukást a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okozta, amelynek a kihatásaira a (szándékait a totális hatalomátvételig eltitkoló) jobboldal gyógyírt kínált. Ebben az Orbán-kormány valóságos és látszólagos sikereket ért el, mindenesetre elutasította az addigi gazdaságpolitikát. A népi többség egyetértésével. Ez az elutasítás a gyakorlatban fölöttébb részleges, de a Fidesz a bűnbakok –maradandó hatású – kijelölésében mesteri teljesítményt nyújtott. Még mindig meg nem valósított középosztálymentő csomagja reményt nyújtott a politikailag aktív lakosság (tehát egy kisebbség) többségének, győzelme ezért – politikai értelemben – reális. A demokratikus, alkotmányos, jogállami berendezkedést a népi képzelet az ún. neoliberális politikákhoz és elitekhez köti (ugyan tévesen, de ez közömbös), ezért a köztársasági restaurációs projekt kudarcra van ítélve, most és mindörökké.

Az, hogy ma már az MSZP is elveti a „neoliberális” politikát, és vissza óhajt térni a szociáldemokrata (azaz népjóléti, újraelosztó, egyenlősítő, vagyis hagyományos baloldali értelemben demokrata) politikához, helyeselhető, de észrevehetetlen, elkésett. Ráadásul az egyenlőség problémájának komoly fölvetése olyan mértékben helyezné a középpontba a romakérdést – a romák belefoglalása a társadalmi igazságosságot szolgáló, egyenlőségi programba: biztos vereség; kihagyásuk: erkölcsi lehetetlenség –, hogy ez még nagyobbra növelhetné (még fair választási küzdelem esetén is, amire semmi esély) a kormányzó szélsőjobboldal (s vele a még szélsőbb jobboldal) képviseleti és társadalmi előnyét, befolyását. Továbbá: ha ez az MSZP (ismétlem: önmagában helyesen) erre vállalkoznék, akkor a politikai csatatéren az ellenzéki liberálisokkal ütköznék össze, nem pedig a rendszer vezetőinek – főleg csak szavakban – antiliberális, anti-neoliberális/anti-neokonzervatív,antimonetarista gazdaságpolitikai hitvilágával.

(„Ortodoxabb” megoldás, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó és a magas, egységes forgalmi adó, nem is létezik.)

De a legfontosabb itt az, hogy tökéletesen mindegy, hogy a balközép ellenzéki pártok mit gondolnak.

A baloldali gondolat él, ám az Országgyűlésen és a helyhatóságokon kívül, az államon kívül, a rendszeren kívül. De még ez is halvány, rejtőzködő, bizonytalan, csak egyik komponense az értelmiség és a prekariátus lázadó érzésvilágának, kisebbségi – jogvédő-tiltakozó, művészi és társadalomtudományi – kultúrájának.

A balközép ellenzéknek egyetlen mentsége van: a létezését – éppúgy, mint az Orbán-rezsim létezését – lehetővé tévő szorongás, apátia, közöny, beletörődés nem az oka, hanem a következménye a rendszernek. A széttöredezett, civakodó, tehetetlen és ihlettelen ellenzék természetes velejárója a fokozatosan alakuló diktatúráknak.

Ha valamelyen hirtelen és megjósolhatatlan gazdasági és társadalmi válság nem változtat meg mindent, és a rá következő választás (ha még lesz „szabad” választás valaha) nem szorítja 30 százalék alá a Fideszt és a Jobbikot együttesen, akkor az ellenállást majd elölről – az abszolút nulla pontról – kell újrakezdeniük egyszer másoknak, akiket nem is ismerünk. Talán még gimnazisták.                                                                      

2014. szeptember 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Soros György: A berlini faltól az új falakig

Az amerikai-magyar üzletember szerint a világ forradalmi időket él, világszerte erősödik a nacionalizmus, a jövő bizonytalan. >

Tovább

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább

Magyarország immár nem demokrácia

Erre persze jöhet a másik oldal azzal, hogy Karácsony Gergely lett a budapesti főpolgármester. Ám Isztanbult >

Tovább

A halottak nem válaszolhatnak

Schmidt Mária egy államilag finanszírozott rendezvénysorozat kormánybiztosaként ismét azt teszi, amit Orbán Viktor 30 évvel ezelőtt, >

Tovább

Erődemonstráció

A november 7-ére gondosan kitervelt és megrendezett káosz nem volt más, mint a felcsúti nemzetvezető erődemonstrációja, >

Tovább

Önök úgy humanisták, ahogy orbánék krisztusi keresztények

Gyilkolni, kedves Dobrev Klára, nem csak fegyverekkel lehet. Olykor egy-egy szavazat is elég hozzá. Hadd ne >

Tovább

A nagy vonzódás személyes okai

A török üzletember, Adnan Polat boltolt Orbán vejével és rendbe hozatta Gül baba türbéjét. Azon kívül >

Tovább

Mi lett a szabadság új hajnalából

Kína nem halad a demokrácia felé, Oroszország visszatért a tekintélyelvűséghez. Új demokráciák jöttek ugyan létre, de >

Tovább

Az ellenzék káros purifikátorai

Én azt gondolom, hogy nekünk, akik szavazatainkkal segítettük az ellenzéki összefogás győzelmét, bíznunk kell bennük mindaddig, >

Tovább

Többszázezer bevándorló a migránsellenes keleten

Magyarország főként Délkelet-Ázsiára alapoz, de emellett ösztöndíjakkal igyekszik jelentkezőket becsábítani az arab térségből. És a születések-halálozások-elvándorlások >

Tovább

Nincsenek eszközök a gengszter tagállamok megfékezésére

A New York Times pár napja még a csilivili vadonatúj magyar stadionokat állította szembe az ország >

Tovább