Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Jaj a meggyőzötteknek
Tisza István és a hadba lépés
"A miniszterelnököt egyaránt tekintettek a világégés kirobbantójának és elkötelezett ellenzőjének." Zubor Zalán (hvg.hu):
„A háborúról Tisza és a magyarok döntöttek” – szögezte le sommásan Edvard Benes későbbi csehszlovák elnök egy 1915-ös pamfletjében. De nemcsak ő, hanem már az antant propagandistái is kipécézték Tiszát a háború korai szakaszában. A magyar nemzetiségi politikát nevezte a világháború egyik fő okának írásaiban Robert Seton-Watson brit újságíró és kormányzati tanácsadó, a Monarchián belüli nemzetiségi törekvések egyik fő nyugati támogatója is, aki a magyar miniszterelnököt II. Vilmos német császárral egyenrangú háborús uszítónak kiáltotta ki. A későbbi kisantantállamok politikusai szintén a magyar politikai elitet hibáztatták, hangsúlyozva például, hogy a magyarok Szerbia meghódítására törekedtek, Tiszáról pedig azt terjesztették, hogy valójában ő mozgatja a szálakat az egész birodalomban.
Amikor 1916. október 21-én Friedrich Adler szocialista aktivista lelőtte Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnököt, azt vallotta, hogy eredetileg Tiszát akarta megölni, mert „ő a Monarchia diktátora”. De a Tisza elleni harmadik merényletet 1918. október 16-án megkísérlő Lékai János is akként indokolta tettét, hogy végezni akart „azzal az emberrel és vele azzal a gondolattal, amely a világ lángba borulásának egyik fő okozója”. A Pesti Hírlap beszámolója szerint hasonló jelszavak kíséretében („Öt éve háborúskodunk maga miatt! Maga az oka az ország pusztulásának!”) támadtak 15 nappal később otthonában az egykori miniszterelnökre az életét kioltó katonák is. Akiknek hiába próbált csendesen ellentmondani az áldozat: „az urak, ha jobban volnának informálva, nem vádolnának engem”.
A korabeli közvélemény valóban csupán arról értesülhetett, hogy Tisza gróf a bécsi vezetéssel egyetértésben támogatja a Ferenc Ferdinánd elleni, június 28-ai szarajevói merénylet miatt Szerbiának július 23-án küldött ultimátumot, majd a hadüzenetet is. Az időközben eltelt egy hónap sorsdöntő eseményei és a főszereplők álláspontjának változása csak a háború után vált többé-kevésbé ismertté.
Ekkor derült ki például, hogy részben a magyar kormányfő tiltakozása akadályozta meg a háború még gyorsabb, július eleji kitörését. „A szarajevói merénylet után Tisza azonnal Bécsbe utazott, ahol egyes osztrák vezetők, köztük a vezérkari főnök azonnali, hadüzenet nélküli támadást javasoltak Szerbia ellen. Tisza érdeme, hogy ez végül nem történt meg, ehelyett újabb tárgyalások kezdődtek a Monarchia vezetői, illetve Bécs és Berlin között. Ezek során győzték aztán meg a magyar politikust arról, hogy ebben a helyzetben szükséges a háborút elindítani” – foglalja össze az eseményeket a HVG-nek ifjabb Bertényi Iván, az ELTE adjunktusa.
Tisza olyannyira a háború ellen volt, hogy július 1-jén és 8-án is memorandumban próbálta rávenni Ferenc József császárt: harc helyett diplomáciai úton keressen megoldást (utóbbi levelében elsőként vetette fel a világháború veszélyét). A július 7-ei bécsi közös minisztertanács ülésén ugyancsak az azonnali háború ellen foglalt állást, cserébe szigorú, de teljesíthető követeléseket intézett volna Szerbiához. A július 19-ei közös minisztertanács részben engedett Tiszának: megfogalmazták a Szerbiának átadandó követeléseket, amelyek teljesítésére 48 órás ultimátumot szabtak. E megoldásnak az elfogadásával azonban Tisza gyakorlatilag a háborúra mondott igent. A bécsi német nagykövettel, Heinrich von Tschirschkyvel beszélgetve már 14-én elismerte, hogy az ultimátum bajosan teljesíthető, ám hozzátette: „nehezen határoztam el magam arra, hogy a háborút ajánljam, de most szilárdan meg vagyok győződve szükségességéről”.
Mi vezetett a „vasgróf” – ahogy sokan nevezték – száz évvel ezelőtti pálfordulásához? Bertényi szerint leginkább a Bécstől és Németországtól a folyamatosan zajló háromoldalú egyeztetések során kapott, a Balkánnal kapcsolatos garanciák győzhették meg. Conrad von Hötzendorf báró, a közös hadsereg vezérkari főnöke például megígérte, hogy Erdélyben is állomásozik majd egy hadtest, a németek pedig fogadkoztak, hogy diplomáciai nyomásgyakorlással elérik Románia semlegességét, valamint Bulgária csatlakozását a Hármas Szövetséghez. Tisza ugyanis attól tartott, mint azt Ferenc Józsefnek írt levelében is kifejtette, hogy a Balkánon túlerőben vannak a Monarchia ellenségei. A hivatalosan a Monarchia szövetségeseként számon tartott Románia például jó eséllyel átáll majd az antant oldalára, és kihasználja a szerb háborút Erdély megtámadására.
A magyar miniszterelnöknek ezekről a tárgyalásokról szóló feljegyzéseit, korabeli leveleit az 1920–1930-as években tette közzé az Országos Tisza István-emlékbizottság a Gróf Tisza István Összes Munkái című hétkötetes sorozatban. A Horthy-érában mártírként tisztelt politikus idealizálásának egyik eleme Tisza állítólagos pacifizmusa volt. Az emlékbizottság által kiadott negyedik kötet előszava például azt hangsúlyozza, hogy Tisza valójában július 19-e, vagyis az ultimátum megfogalmazása után is ellenezte a háborút. A Horthy-korszak Tisza-kultuszának hatása máig érződik. A Nemzeti Tankönyvkiadó 2008-ban kiadott történelemkönyvében az olvasható, hogy „az Osztrák–Magyar Monarchia politikusai – szinte kivétel nélkül – a Szerbiának küldött szigorú jegyzék mellett foglaltak állást. A kivétel a magyar miniszterelnök, Tisza István volt.”
Azért is téves a békepárti Tisza mítosza, mert mai hirdetői külön kezelik a korabeli Magyarország sorsát a Monarchiáétól – fogalmaz a HVG-nek Szarka László, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa. „Azok, akik szerint Tisza megpróbált külön úton járni, s a háború kapcsán szembemenni Ausztriával, figyelmen kívül hagyják, hogy a legkövetkezetesebb híve volt az osztrák–magyar dualizmus rendszerének. Jól látta, hogy a történelmi Magyarország integritása hosszabb távon csakis a Monarchia birodalmi keretei közt volt megőrizhető. Ezért végső soron a magyar nemzeti és állami szempontokat igyekezett összhangba hozni az egész birodalom érdekeivel.”
A kor politikusainak túlnyomó többségéhez hasonlóan Tisza sem utasította el elvből a háborút mint a nagyhatalmi politika eszközét: amikor az 1913-as balkáni válság alatt Szerbia ideiglenesen elfoglalta az albániai Scutari kikötőjét, az osztrák vezetőkhöz hasonlóan ő is Szerbia megtámadását javasolta – mutat rá Bertényi. Ekkor azért nem került sor a háborúra, mert a szerbek – orosz tanácsra – végül engedtek az ultimátumnak.
Bár a rendszerváltás óta a magyar történetírásnak sikerült pontos és árnyalt képet alkotnia Tiszáról, egyes kérdések továbbra sem tisztázottak. Nincs például egyetértés abban, hogy a miniszterelnök mennyire volt valódi döntési helyzetben. Bertényi szerint Tiszát nem lehet a körülmények áldozatának tekinteni: „a dualista államban a magyar miniszterelnöknek gyakorlatilag vétójoga volt a közös ügyekhez tartozó külpolitikai kérdésekben”. Vagyis lett volna lehetősége a Szerbiának küldött hadüzenet megtorpedózására, „ám addigra már meggyőződött arról, hogy a tétovázásnál még mindig kevésbé rossz megoldás felvállalni a háborút”. Ezzel szemben Szarka László szerint a vétójog a gyakorlatban keveset ért: „Ferenc József a merénylet után már eldöntötte, hogy a nyáron háborút indít, és ezt a magyar miniszterelnök sem tudta volna megakadályozni: ha Tisza továbbra is ellenzi a háborút, az uralkodó lemondathatta volna.”
Véleményének megváltoztatását Tisza a halála után nyilvánosságra került feljegyzéseiben a szerb sajtó és diplomaták „szemtelenségével” magyarázta. Egy 1929-ben publikált, soha el nem hangzott beszédének jegyzetében bővebb kifejtés nélkül ekként indokolt: „mivel mindég világosabb bizonyítékok kerültek elő a szerb kormánynak a merényletben való bűnrészességéről, de a szerb sajtó és felelős szerb orgánumok részéről kiinduló halmozódó provokációk következtében is, nem lehetett elkerülni, hogy Szerbiának ultimátumot állítsunk”.
Hasonlóan rejtélyes az a július 13-án, Skerlecz Iván horvát bánnak írt levelében olvasható kiszólása, miszerint „tegnap este későn nyugtalanító híreket kaptam Belgrádból”. Akármit is tudott meg, tény, hogy a háborúval kapcsolatos álláspontja ezekben a napokban változott meg gyökeresen. A „nyugtalanító híreknek” talán közük lehetett az ellenzéki vezető, ifjabb Andrássy Gyula gróf július 8-ai interpellációjához is, amelyben arról beszélt, hogy a merénylet óta egyre nagyobb a nyugtalanság a boszniai szerbek körében, és „bármely percben forradalom üthet ki”. Tisza ezt akkor még vitatta, pár nappal később azonban már egészen másképp viszonyult a kérdéshez. Kételyei csak 1914 augusztusában, unokahúgának írott leveléből derülnek ki: „Borzasztó a győztes háború is. Az én lelkemben nyomort, szenvedést, pusztulást jelent minden háború, ártatlan vér kiöntését, ártatlan asszonyok és gyerekek szenvedését.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >