2019. július 16. kedd
Ma Valter, Irma névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (15.)

Bosanac, a barátom, az életművész

Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (15.)
Milovan barátom, karnyujtásnyira a menyországtól...

Már régóta készülök, hogy róla írjak. A becsületes neve Milovan Šavija. 1980-ban ismerkedtünk meg Vrhnikan, ahol mindketten hazafias kötelezettségünket töltöttük éppen.

Ő valahol december környékén jelent meg a laktanyánkban, átvezényelték, és ahogy belépett az egység által bitorolt területre, felemelte fejét, és körülnézett. Azonnal láttam, hogy megérkezett az az ember, akihez egy életre kötődni fogok. Magas, vékony, inkább sovány testét értelmesnek tűnő feje határozta meg, amely azonnal értelmiségi alakot adott egész lényének. Belevágtunk a közepébe. Fél óra alatt minden lényegi kérdést átbeszéltünk, amelynek részleteit a mai napig vitatgatjuk, amolyan szókratészi módszerekkel, hol élőszóban, hol írásban, hol csak egymásra gondolva, teret és időt adva a távoli hullámok által okozott rezgéseknek, melyek az utóbbi időben Vancouverből érkeznek, ahova a kilencvenes évek közepén költözött az őrület elől, amely őt is utolérte Doboj környékén, Preslican, ahova az emberek elől menekült. Ő nekem a balsejtelmet már 1983-as látogatásom során előre jelezte, miután beleszagolt a környék levegőjébe, és nagy undorral konstatálta, hogy az emberek megbolondultak. Itt hamarosan patakokba fog ömleni ismét a vér, az értelmetlen és mély indulatok felkorbácsolva, csak a szikra hiányzik. Nem akartam neki hinni. Nem tudtam neki hinni. Pedig ha akkor rá hallgatok, és időben eladok mindent, ami szülőföldemhez köt, akkor akár a kaszinóban is, vagy a tőzsdén szerencsét próbálhattam volna. De hát én szerettem a hazámat, Jugoszláviát, büszke voltam rá, eszembe nem jutott volna valaha is, hogy elhagyjam.

Az irónia mestere. Még a katonaságnál tapasztaltam, hogy akár az édesanyjából is pillanatok alatt szamarat csinál, csak a hecc kedvéért. Egyik melegebb tavaszi szombat délelőtt az ügyeletes katona jelenti neki, hogy látogatója érkezett. Nem akart neki hinni, hisz ki keresheti itt őt, szinte senki nem tudja, hogy itt van. Ő nem jelezte senkinek, hogy Karlovacról áthelyezték. Csak nekidurálta magát, és engem is magával cipelve a bejárati fogadóhoz mentünk. Amikor a szülei kétségbeesett arcát látva  elkiáltotta magát, nem értettem semmit:

– Ti meg mit kerestek itt?

– Fiam, már nyolc hónapja egy szót nem hallottunk rólad, egy betű nem sok, annyit nem írtál nekünk, elmentünk Karlovacra meglátogatni, ahol csak a hűlt helyedet találtuk. Majd amikor itt végre rád találunk, neked az a legfontosabb, hogy megkérdezd, mit keresünk mi itt?, hát téged fiam, hogy élsz-e egyáltalán?! – hadarta egy szuszra az édesanyja, amíg apja csak cinkos mosoly mentén fiára kacsintott, mire ő:

– Persze, hogy élek, azért nem jelentkeztem. Ha nem élnék, biztos, hogy szóltam volna. – és ekkor már hatalmas hahotában törtek ki mindketten, apa és fia, amíg az anya az egészből egy szót sem értett. Ekkor tapasztaltam, hogy az alma nem esett messze fájától. Ezek mindketten az élő és húsbavágó irónia mesterei. Szegény asszony, mennyit kaphatott ő ettől a két bitangtól. Majd fel sem ocsúdva a kezdeti meglepetésemből, felszálltunk a városba igyekvő buszra, melyet a déli nap kellően felfűtött, és ekkor Milovan az anyjának odakiáltott:

– Eredj, szólj a vezetőnek, hogy azonnal kapcsolja ki a fűtést, itt melegebb van, mint a pokolba! – és amikor az anyja elindult előre, hogy intézkedjen fia kérelme kapcsán, hatalmas hahotába törtek ki ismét a Šavijak.

Amikor Dobojban meglátogattam, és már vagy ötödször próbált hülyét csinálni az anyjából, hol a TV készülék nyolcadik emeletről való kidobásával, hol bármi egyéb marhaság kapcsán, akkor komolyan megfenyegettem. Ha ezt nem hagyja azonnal abba, legalább a saját édesanyjából ne csináljon minden létező alkalommal bohócot, legalább addig ne, amíg én itt vagyok, mert ez engem zavar már, szedem a sátorfám és az életben többet nem lát. Kis ideig hatott a fenyegetés.

De az igazat megvallva, ha tehette belőlem is pillanatok alatt majmot faragott. Ez tipikus bosnyák életforma. A valóság talán csak így elviselhető Boszniában. Ahogyan annak idején a Top Lista

Nadrealista csapata röhögtetett mindenkit, holott már akkor nyugodtan zokoghattunk volna, mert az a baszkódás is előre látta a közeledő fekete levest.

Kicsin múlott, hogy nem állították hadbíróság elé barátomat, midőn a századparancsnok rábízta a századot a terepmunkák levezénylésével, elvégre civilben építészmérnök. Nos, amikor kivonultak a terepre, Milovan kiadta a napi, heti és havi parancsot:

– Most jól figyeljetek katonák, mert csak egyszer mondom, felőlem itt kint azt csináltok, amit akartok, csak engem hagyjatok nyugodtan olvasni! – és szétzavarta a bandát kezében éppen egy Fromm könyvet szorongatva. A század el is vadult kellő gyorsasággal a vadonban, akár a Brando által vezényelt Apokalipszisében és észre sem vették a közeledő veszélyt a zord brigádparancsnok képében, aki egy váratlan pillanatban a kočevjei erdő kellős közepén lecsapott rájuk. Hogy nem kapott azonnal szívinfarktust, amikor a meztelen és félmeztelen csürhére rátalált, azt a mai napig nem értem. Felsorakoztatta a „hadsereget”, miután a katonák nagy nehezen és rettentően lassan felöltöztek, jelentést kért a sorban álló első bakától. Persze az első szónál már elhangzott az ostav, és ez így ment vagy kínos, nagyon kínos negyed órán át, amikor Milovan megelégelte az újabb ökörködést és kipattant a sorból:

– Ezredes elvtárs, én jelentem, hogy ebből a századból senki nem tud jelenteni! – és cinikusan elhúzta a szája szélét.

Nos, az ezredes, aki Triesztet szabadította fel annak idején, ha ott a helyszínen nem lőtte agyon, ő már megúszta. Helyette ingerülten bevágta magát szolgálati dzsipjébe és ráordított a kormánynál reszkető katonára.  – Indíts azonnal és a brigádparancsnokságig meg ne állj! Ezt az idiótát meg a hadbíróság majd helyére rakja!

A történetet én a századparancsnoktól tudtam meg, amikor egy szép vasárnap délelőtti kedvenc időtöltésemben zavart meg, fűkaszálás közben, midőn ügyeletes tisztként benn kellett neki rohadni a kaszárnyában, és látván az én messziről sugárzó boldogságom, rám szabadította az ügyeletes katonát azzal a paranccsal, hogy azonnal hagyjam abba a kaszálást, meg a fütyörészést, és tüstént jelentkezzem nála raportra.

– Ferenc, komoly gondban vagyok. Tudom, hogy Milovan jó barátod, és érdekel a véleményed.

A puki elrendelte, hogy hadbíróságra kell vinnem az ügyét – és ekkor részletesen elmesélte az ő által ismert történet egy verzióját, amiről én addig egy szót nem tudtam.

– Ha komolyan gondolja kapitány elvtárs, akkor mindent megtesz, hogy ez az ember ne kerüljön hadbíróság elé, mert ő képes a bírókból is szamarat csinálni. Nem fél senkitől és semmitől és a végén, mivel ő csak egy egyszerű tizedes, ön fogja elvinni a balhét, mint századparancsnok. Ő azzal fog érvelni, hogy itt egyetlen tiszt nem áll a feladata és beosztása magaslatán, sőt még az erdőbe elszökött és bujkáló hadnagyra is rávereti a vasat, akinek akkor épp ott kellett volna lenni, de amikor meghallotta az erdőben a közeledő motorzúgást, kámforként eltűnt és csak három nappal később került elő. Maga az a tiszt, aki képes minden veszélyt időben felmérni és kikerülni, ha nyugdíjig itt szándékozik maradni, mindent meg tesz, hogy Milovan a lehető legegyszerűbben és leggyorsabb leszereljen és eltűnjön az ezredes hatósugarából. Ez az én véleményem. A szellemet nem lehet bezárni, számára nem létezik börtön – fejeztem be rögtönzött védőbeszédem, majd mint aki még nem mondott eleget, elmeséltem neki hogyan reagált De Gaulle, amikor belügyminisztere vigyorogva újságolta neki 68-ban a lángoló Párizsban, hogy letartóztatta még Sartre-t is.

„Maga vadbarom! Azonnal engedje ki! A szellemet nem lehet bezárni, majd elfárad és hazamegy. Még csak az hiányzik nekem, hogy mártírt csináljunk belőle. Hol tanulta maga a szakmát?”

Később, Zentán, elmeséltettem a történetet Milovannal is, és akkor jöttem rá, hogy mennyire okosan cselekedett a századparancsnok, megfogadva tanácsom, amikor a lehető leggyorsabban hazazavarta barátom valami mondvacsinált „nagradno” tizenöt nappal, mert amikor rákérdeztem, hogy félt-e következményektől, csak kajánul mosolyogva ennyit mondott:

– Én, féltem-e? Nem, alig vártam, hogy végre alkalmam legyen az egész bandát a helyére rakni, a kurva a…t, naplopó banda az egész. Nem is értettem, miért olyan sürgős nekik, hogy leszereljek. Csak most értem én magam is, a te mesédből meg az egészet… én azt hittem, valóban Ljubljanába visznek, amikor értem jöttek. Csak volt esze a mi B. Rajko kapitányunknak.

Még a katonaságnál meséltem Milovannak első, 79-es amerikai utamról és megjegyeztem, hogy ha legközelebb alkalom adódik, jöhet velem. Jött is. Sőt, állandóan azzal nyaggatott, mikor indulunk?

De ezekről a történetekről majd legközelebb.

A rikkancs ismét jelenti (16.)

2009. szeptember 6.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Név: Francisco, írta: 2010. május 6. 23:37:58

Persze ciril betűkkel, amit az ábra szerint itt nem olvashatunk. De nem baj, itt a link, talán ez segít:

http://www.politika.rs/rubrike/Moj-zivot-u-inostranstvu/West-Coast-SHljivovica.sr.html
Név: Francisco, írta: 2010. február 13. 12:07:53

Konacno je dosao dan, to jest vece, koje smo nestrpljivo iscekivali vise od sedam godina. Moram na pocetku reci da sam se jedva dovukao do stana. Na nesrecu isao sam sa posla bas u vreme kada je deo grada gde stanujem na trenutak postao centar najveceg vojno-policijskog manevra u citavom univerzumu. Zbog toga sam se jedva probio do zgrade kroz kordone policajaca i kojekakvih  ?security? agenata. O kolonama najluksuznijih policijskih automobila koji su jurili u svim pravcima sa upaljenim treptecim svetlima i sirenama da ne govorim. Doduse srecom sve su to ?green? vozila sa ?Hybrid? masinama, tako da je vazduh besprekorno cist i transparentan. To je omogucilo dezurnim helikopterima koji su prekrili nebo da neometano i uz najvecu mogucu vidljivost obavljaju veoma odgovorni posao kontrole neba. Buka koju stvaraju njihove masine, koje mislim jos uvek nisu ?green?, je samo deo cene koju moramo podneti zbog ostvarenja vrhovnog cilja koji je postavljen, a to je bezbednost. Bez obzira na navedene teskoce bilo je to jedno zaista nezaboravno vece koje ce se beskrajno dugo pamtiti, pogotovu ovde na zapadnoj obali. Osim malo tople prolecne kise i laganog pacifickog povetarca nista, pa ni odsustvo snega i hladnoce, cak i na planinama, nije moglo poremetiti praznicnu atmosferu ovog februarskog predvecerja. Jer zimski vojno-policijski manevri bili su zamisljeni da se odrze bas u ovo vreme na ovaom mestu uz prisustvo mnogo snega i niskih temperatura, koji bi dodatno motivisali sve ucesnike da uloze nadcovecanske napore u sudaru sa prirodnom stihijom. Ta stihija je nazalost izostala, to jest desila se greskom na istocnoj obali, tamo gde nije bila predvidjena. Sve se, cini se, zaverilo kako protiv organizatora, tako i protiv ucesnika ali i posmatraca ovih manevara. Narocito im nisu isle u prilog statistike koje su pokazivale da je u ovim krajevima bilo nemoguce da se desi tako nesto, to jest najtopliji februar jos od poslednjeg ledenog doba pre 40.000 godina. U tacnost i pouzdanost podataka koje su objavile carske metereoloske sluzbe naravno ne treba sumnjati.

No oni koji su sumnjali da ce manevri doziveti neuspeh prevarili su se. Ovo je ipak 21 vek, vek najneverovatnijih tehnoloskih dostignuca, koja su omogucila da se na borilista vec nedeljama sa udaljenih planina kamionima prenosi svez i hladan sneg. Posto je potreba za snegom bila tako velika, a broj ?green? kamiona ogranicen, u zadnjem trenutku odluceno je da su u bitku ubace i kamioni koji nisu ?green?. Tako su cast i duh olimpizma spaseni po cenu nesto malo, uvereni smo da je to zaista zanemarljivo, emisije CO2. Tako je dokazano da je ovo je ipak vek kada i  bele, zimske olompijske igre mogu da budu ?green?

Milovan Savija, Vankuver 12 februara 2010.
Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 8. 9:00:01

R.Robi meglátása:

Szia Feri!
Hát igen... Hamvas már 50-70 évvel ezelőtt megfogalmazta ezeket a gondolatokat és nem akármilyen szinten. A büdös komcsik őt is kőkeményen mellőzték. Ez van most is. Az aktuális "hatalom" mindig is üldözte a kiváló szellemeket hacsak nem tudta maga mellé állítani őket. De akik pénzért, jólétért vagy félelemből benyalnak, azokat természetesen nem lehet a kiváló szellemek közé sorolni.
Jó fej ez a boszanac, kár hogy olyan messze költözött...
Szabadságban hazátlanul vagy egy kibaszott "hazában" rabszolgaként... Ez is megfelel az anyagi világ "irányítóinak".
Üdv. Robi

Név: Francisco, írta: 2009. szeptember 6. 13:56:25

Akik szeretnének Milovanrol, az életművészről többet megtudni,olvassák el a következő gondolatokat,személyesen az ő tollából.Ehhez kell egy kis nyelvismeret,de ahogyan ő megtanulta autodidakta módon az angol nyelvet, bárki megtanulhatja a szerbet.
Íme itt az első lecke:
       Dobili smo novog cara ? Bajka o Novom Rimu

Dok su novorimske legije sejuci strah, smrt, i razaranje nastavljale da sirom sveta izvrsavaju sveti zavet svojih slavnih prethodnika u prestonici Novog Rima pred milionskom masom podanika uz nezapamcenu pompu, gotovo teatralno, izvrsena je primopredaja carskih nadleznosti. Neron Dablju Bus, pomalo umoran, rezigniran i ne tako zadovoljan kao sto bi se moglo ocekivati od coveka koji je punih 8 godina vladao najvecom i najmocnijom imperijom u celokupnoj istoriji covecanstava, predao je carsku duznost svom nasledniku Vaspazijanu Baraku Huseinu Obami.

Otkako je novorimska imperija usla u najvisu fazu razvoja civilizacije primopredaje carskih titula i duznosti na prvi pogled deluju mnogo humanije i  dostojanstvenije. Nekada u Starom Rimu carevi su se smenjivali nasumice i bez nekog prepoznatljivog reda. Oni sposobniji i vispreniji znali su na tronu provesti i po 30 pa i vise godina. Ne tako cesto su znali i umirati na prestolu prirodnom smrcu u dubokoj starosti. Medjutim, cesce su uspevali sastaviti samo po nekoliko godina vladavine umiruci kao zrtve spletki i zavera ne navrsivsi ponekad ni 30 godina zivota. Izbora nije bilo kao danas. Vladali su uglavnom oni najlukaviji i najokrutniji.

Dvehiljadegodisnje istorijsko iskustvo, ali i neosporni kulturni napredak doveli su do takozvane dvomandatne osmogodisnje carske vladavine. Naime doslo se do spoznaje da je osam godina optimalan period u kome bilo koji prosecan carski izabranik moze ispoljiti sve svoje urodjene vladarske potencijale i sposobnosti u sluzbi svetim ciljevima sirenja demokratije i slobode medju varvarskim narodima, kao i odrzavanja blagostanja  i dobrobiti svih onih podanika koji vec zive u slobodi i demokratiji. Ovoga januara 2009 godine posle Hrista bili smo srecni svedoci jedne od skoro tipicnih primopredaja carske duznosti. Dobili smo 44-og cara otkako je ustoliceno novorimsko carstvo.

Novorimski carevi ne moraju, kao njihovi starorimski prethodnici, da budu obdareni narocitim talentima. Cak ne moraju da budu ni lukavi, ni snalazljivi, niti okrutni kao nekada. Sistem vladavine carstvom se u mnogome izmenio postavsi do te mere sofisticiran i zakulisan, tako da je obicnom prosecno inteligentnom podaniku gotovo nemoguce da dokuci njegovu sustinu. Carevi samo na prvi pogled imaju neogranicenu moc. Pre bi se moglo reci da su oni samo marionete i istureni pioni, cija je uloga da svojim prisustvom samo ocuvaju formu i privid vladavine jednog coveka kome je narod, to jest podanici, svojim glasovima omogucio da bude boziji izaslanik na zemlji u jednom ogranicenom periodu vremena. Istovremeno pravi centar odlucivanja je zamaskiran i sakriven od ociju i mogucnosti shvatanja obicnih smrtnika. U novorimskoj svetskoj imperiji stvarni vladari su otudjeni centri upravljanja i odlucivanja kontrolisani od mocnih industrijskih koncerna, takozvanih korporacija. Tako da se pojava Vaspazijana Baraka Huseina Obame kao 44-og cara, to jest predsednika, kako ga zovu Novorimljani, ali i svi ostali podanici sa blize i dalje periferije carstva, vise predstavlja akt manipulacije, nego odraz izbornog takmicenja i borbe za vlast. To utoliko pre sto Vaspazijan sa svojom crnom bojom koze predstavlja prvog crnoputog cara u dve hiljade godisnjoj istoriji carstva.

Zbog svega toga u svakodnevnici Novog Rima izostale su krvave i ocajnicke borbe za titulu cara, koje su bile glavno obelezje 400 godina istorije Starog antickog Rima. Danas su, takozvane demokratske izborne utakmice za osvajanje takozvanog poverenja takozvanih biraca pre medijska atrakcija i produzetak modernih gladijatorskih igara, ciji je cilj da zabave gledaoce i odvuku njihovu paznju od surove svakodnevnice, a ne da predstavljaju izraz njihove volje, u sta su oni uglavnom cvrsto uvereni. Od careva se stoga trazi da budu dobri zabavljaci, govornici i manipulatori, da budu naociti, da se lepo smeju, te da budu toliko uverljivi glumci da biraci stvarno poveruju u njihovu carsku moc i mesijansku ulogu. Okrutnost, bezobzirnost, nemilosrdnost i krvolostvo su svakako prisutni i u novorimskoj vladavini, kao sto su bili prisutni svih ovih vise od dve hiljade godina istorije carstva. Medjutim, oni nisu tako vidljivi kao nekada, vec su vesto umotani u glamurozne tirade o sirenju slobode, kulturnih vrednosti Novog Rima i naravno nezaobilazne demokratije. Dok nasmejani car, okruzen najblizim saradnicima i vrednim novinarima, potpisuje carske ukaze, koji treba da predstavljaju mudre i promisljene odgovore i resenja za najzamrsenije probleme sa kojima se carstvo svakodnevno suceljava, istovremeno daleko od ociju javnosti citavi centri, u kojima danonocno rade na stotine hiljada eksperata, strucnjaka i cinivnika, obavljaju onaj prljavi i najcesce krvavi deo posla umotan u oblandu humanizma i sirenja ljubavi, bratstva i zajednistva medju potlacenim narodima carstva.

Suoceno sa mamutskim izazovom vladavine i kontrole citave planete carstvo je bilo primorano da stvori veoma kompleksan i zamrsen vladajuci sistem, koji je opet omogucio uposljavanje i angazovanje velikog broja ljudi kojima je omoguceno da bez ustrucavanja ispoljavaju najmracnije ljudske porive, prvenstveno one za izivljavanjem nad slabim i nemocnim, te ubijanjem drugih ljudskih stvorenja u neogranicenim kolicinama. Stoga za samo mesto cara i ne vlada toliki interes, jer se na periferijskim poslovima, kojih je u izobilju, moze daleko lepse provoditi dragoceno vreme. Iz tog razloga ponekad se cak desi da na carski presto zaluta neka osoba sa kvalitetima i talentima koji su daleko ispod standarda cak i za cisto protokolarnu carsku funkciju. Nesto slicno se desilo sa upravo odlazecim carem Neronom Dablju Busom, cije su poslednje godine vladavine i glavni stab a i veci deo podanika jedva docekali da prodju. Zato se od njegovog naslednika Vaspazijana Baraka Huseina Obame ocekuje da povrati carskoj tituli auru neospornog autoriteta i vodje kakvog najsuperiornija nacija u istoriji covecanstva zasluzuje.

Stvorivsi gotovo savrsen sistem kontrole citave planete Novi Rim je cini se ostvario hiljadugodisnji gotovo mitski san o neogranicenoj vladavini kojoj se nemoguce odupreti. Kombinacija apsolutne vojne premoci i politicke kontrole koja se ostvaruje perfidnom primenom taktike smisljene jos u Starom Rimu : Divide et impera ( zavadi pa vladaj ) citavo covecanstvo je dovedeno u polozaj ropske zavisnosti od centra carstva. Cak i od nekadasnjih mocnih evropskih drzava, ciji su pretci ucestvovali u rusenju Starog Rima, stvorene su vazalne kolonije, koje samo prividno predstavljaju nezavisne drzave, a u stvari su deo periferije carstva sa takozvanim vladama koje se brinu o cisto komunalnim problemima kao sto su uklanjanje smeca ili gusenje eventualnih lokalnih pobuna robova. Da se ne govori o takozvanim malim narodima, kojih je svaki dan sve vise. Da bi se lakse kontrolisali ti narodi se dele na sve manje i malobrojnije na cije celo se dovode poslusne elite ciji je osnovni zadatak da izazivaju medjusobnu netrpeljivost i mrznju medju narodima, koji se ne retko zavrsavaju ratovima. Na taj nacin se trosi dragocena kreativna energije koja bi inace mogla biti upotrebljena na sagledavanje svog ropskog polozaja ili ne daj boze na pruzanje otpora vladarima.

Zahvaljujuci dobro proucenim iskustvima Starog Rima, koja su istovremeno vesto prilagodjena duhu modernog vremena, vladarima Novog carstva posao odrzavanja vlasti i drzanja citave planete u poslusnom statusu je neverovatno olaksan. Dok je nekada satarorimskim carevima i njihovim legijama bilo potrebno i po nekoliko stotina godina da u potpunosti pokore i osvoje pojedine teritorije i narode, uz istovremene ogromne troskove i gubitke, danasnji carevi to rade kompjuterski precizno, bez upotrebe vojne sile, bez vecih troskova koristeci do savrsenstva razvijene metode politicke manipulacije i ekonomske prinude. Osvajanje je prakticno nevidljivo i neprepoznatljivo. Nove provincije se stavljaju pod kontrolu prividno zadrzavajuci takozvanu slobodu i nezavisnost, tako da lokalno pokoreno takozvano stanovnistvo nije ni svesno svog polozaja. Te provincije postaju clanice Organizacije ujedinjenih naroda, koja u  stvari predstavlja komonvelt pridruzenih i pokorenih provincija. One imaju svoje zastave, himne, sportske reprezentacije, imaju svoje vlade, parlamente, politicare. Medjutim, to je sve, farsi nalik, deo velike igre. O sudbini tih naroda i provincija odlucuje se negde daleko u nekom nevidljivom stabu, cije instrukcije i naredbe poslusno izvrsavaju lokalni namesnici oliceni u demokratski izabranim predstavnicima naroda. To sve novorimsku imperiju prakticno nista ne kosta. A koliko je samo bilo potrebno napora, energije, ljudskih zrtava i finansijskih troskova da bi se odrzala vlast na periferijskim prostranstvima Starog Rima.

Ako bi se pokusalo uporednom analizom doci do odgovora na pitanje koji su to kljucni faktori koji su doprineli da Novi Rim stvori tako savrsen sistem vladanja i odrzavanja dominacije onda bi paznju svakako trebalo usresrediti na dve najvaznije poluge: ekonomsko-finansijska i neogranicena manipulacija.

Privredni sistem antickih civilizacija, kojima je pripadao i Stari Rim, mogao bi se definisati kao agrarno-vojni, gde se glavnina privrednih aktivnosti svodila na proizvodnju hrane i sredstava, to jest, oruzja za ratovanje. Treca glavna grana privrede, gradjevinarstvo, to jest, izgradnja gradova, vojnih utvrda i komunikacija, bila je u direktnoj funkciji vojnih osvajanja i odrzavanja granica koje su se stalno sirile. Naravno ne treba zaboraviti i pljacku novoosvojenih teritorija kao jedan od vaznih izvora finansiranja antickih carevina. Ovakav sistem je bio veoma trom i zahtevao je ogromne napore da bi se, pogotovu velike carevine, koje su zauzimale znacajna prostranstva, mogle duze vreme ekonomski odrzavati. Zbog toga se nijedno veliko anticko carstvo nije duze odrzalo. Pre ili kasnije su propadala zavrsavajuci u finansijskom kolapsu. Takav prilicno prost, jednosmeran i nerazgranat privredno-finansijski sistem odrzavao se hiljadama godina sve do srednjeg veka, kada se javljaju prvi zacetci modernog bankarstva, koje je u kombinaciji sa efikasnom eksploatacijom bogastava sa udaljene periferije omogucenom tehnoloskom superiornoscu, stvorilo osnovu za izgradnju savremenih parazitskih centara moci, koji su bez mnogo truda mogli da stvaraju i gomilaju neogranicena bogatstva. Taj sistem se usavrsavao nekoliko stotina godina, da bi uz pomoc industrijsko-tehnoloske revolucije dostigao svoj vrhunac i savrsenstvo u danasnjoj ekonomsko-finansijskoj dominaciji Novog Rima. Zahvaljujuci cinjenici da je na zakulisan i neproziran nacin isprepletao citavu svetsku ekonomiju u jedan medjuzavisan sistem novorimski ekonomski stratezi su upregli sve pa i one najudaljenije i najmnogoljudnije provincije da robovski rade na obezbedjenju finansijske potpore ocuvanju dominacije Novog Rima. Na taj nacin su obezbedjena stalna i gotovo nepresusna novcana sredstva za finansiranje stalne modernizacije vojno-industrijskog kompleksa, povremenih ratova za zastrasivanje potencijalnih pobunjenika i policijsko-obavestajno-bezbednosnog aparata za ocuvanje supremacije i neogranicene vlasti. Istovremeno na taj nacin je citavo covecanstvo upregnuto da bi se u centralnoj novorimskoj provinciji Americi na parazitski nacin odrzavao visok zivotni standard i pohranjivala svest o sopstvenoj izuzetnosti. Kao sto se vidi nije vise potrebno kovati ili stampati lazni novac jer je pronadjen sistem da onaj pravi dotice neograniceno iz nepresusnih izvora.

Medjutim da bi se omogucilo da na ovakav nacin postavljen ekonomsko-finansijski sistem funkcionise bilo je potrebno takodjer do savrsenstva razviti jedan drugi sistem. To je sistem manipulacije celokupnog covecanstva kako bi se skrenula paznja podanika, kako onih iz centralne provincije, tako i onih sa najudaljenije periferije od bilo kakve pomisli da bi se vladajuci sistem mogao dovesti u pitanje. Kada se govori o manipulaciji onda taj fenomen, u svetlu savremenih iskustava, treba unekoliko prosiriti u odnosu na ono sto se pod tim pojmom podrazumevalo jos pre samo nekoliko decenija. U manipulaciju treba, osim vec pomenutih metoda kontrole iz domena politike, ukljuciti i koristenje visoko sofisticiranog polja zabave, zatim sirokog spektra sve savrsenijih elektronsko-digitalnih sprava za cije koristenje je razvijena gotovo egzistencijalna potreba kod najsirih slojeva podanika.Anticka formula: hleba vina i igara, kao primitivan i arhaican oblik manipulacije, koji je omogucavao starim carstvima da opstaju izvesno vreme, razvio se tokom nekoliko hiljada godina u neunistiv sistem totalne kontrole i apsolutne bezbednosti od bilo kakve opasnosti da bi iko sistem mogao da ugrozi, koji ce omoguciti Novom Rimu vecnost. Zahvaljujuci tehnoloskom napretku i industrijskoj efikasnosti sprave poput celularnih telefona opremljenih sa jos bezbroj pratecih mogucnosti, kao i ostale sve brojnije igracke za zabavu i ubjianje ne samo vremena nego i kreativnih i emancipatorskih potencijala njihovih korisnika, preplavile su citavu planetu postavsi dostupne sirokim slojevima podanika cak i iz onih najudaljenijih i najsiromasnijih provincija carstva. Tako je na efikasan nacin premosten problem dokolice i slobodnog vremena, koji u anticko doba nije bio tako izrazen. Naime tehnoloski razvoj je kod rastuceg sloja podanika iz povlastene zone periferije carstva smanjio deo vremena provedenog u radu stvorivsi visak slobodnog vremena zvanog dokolica. Rafinirani sistem zabave, cije su glavne tacke oslonca sportski spektakli i filmski opijati, potpomognut pomenutim elektronskim spravama i telekomunikacijama odigrali su na perfidan nacin dvostruku ulogu. Zavladavsi u potpunosti sa sve duzim vremenom dokolice oni su s jedne strane onemogucili i apsorbovali covekovu kreativnu energiju i potencijale, a samim tim sprecili da se slobodno vreme utrosi na eventualno dublje kriticko razmisljanje, koje bi moglo da, dovodeci ga u pitanje, podrije temelje sistema.

Mozgovi isprani nacionalizmom i laznom samosvescu o vaznosti i velicini sopstvene nacije, navijackim sportskim strastima, kondicioniranom potrebom da se trosi dragoceno vreme na koristenje sve zavodljivijih elektronskih sprava sa sve razvijenijim repertoarom mogucnosti, postali su tako pogodan medij za sistem savrsene i apsolutne manipulacije. Vladati masama sa tako obradjenim mozgovima ne pretstavlja vise veliki problem. To je postao rutinski posao za cije obavljanje su dovoljni nizi cinovnici u monstruoznom aparatu vlasti. Tako su u pomenutoj antickoj formuli: hleba, vina i igara prva dva clana: hleb i vino postali suvisni. Usavrsena formula Novog Rima ima samo jedan clan a to je: igara. Ta formula polako podanike carstva pretvara u savremene zombije, koji ne samo da nemaju potrebu za postavljanjem kritickih pitanja, nego ce uskoro izgubiti i potrebu za radom ili bavljenjem bilo kakvom smislenom ljudskom delatnoscu.

Uzimajuci sve navedeno u obzir velicanstvena promocija novog 44-og cara  poprima jednu novu dimenziju. Do tada nevidjena masa od dva miliona ljudi okupljenih po hladnom januarskom vremenu da prisustvuju ceremoniji koja je predstavljala samo puku formalnost, stotine miliona ispranih mozgova sirom carstva koji su klicali novom caru ocekujuci cudo, samo su jos jedan od dokaza da Novi Rim predstavlja visokotehnologizirani i modernizirani produzetak Starog Rima. Nezavisnim posmatracima se cinilo da je sve isto kao pre dve hiljade godina,uz zanemarljivu razliku: urbani dekor prestonice Novog Rima zbog vremenske distance je pretrpeo izvesne promene, a indoktrinirana masa odusevljenih podanika je zbog velicine Novog carstva neuporedivo veca. Ukoliko se nastavi sa poredjenjima moze se zapaziti zapanjujuca slicnost odlazeceg cara Nerona Dablju Busa sa njegovim imenjakom Neronom Klaudijem Cezarom Avgustom, koji je Starim Rimom vladao tacno pre dve hiljade godina. Nijednog od njih nisu krasile bas preterane intelektualne sposobnosti. Drugi je u nastupu ludila zapalio starorimsku prestonicu, dok je prvi ostao zapamcen po tome da je u slicnom nastupu paranoicne pomame poceo da rusi najznamenitije gradjevine novorimskih gradova. O slicnosti Vaspazijana Baraka Huseina Obame sa njegovim imenjakom Titusom Flavijusom Vaspazijanom, koji je vladao Starim Rimom krajem prvog veka nove ere, moze se samo nagadjati. Titus Flavijus Vaspazijan je ostao zapamcen po tome sto je za svoje vladavine sagradio cuveni rimski Koloseum, koji cak i za danasnje pojmove predstavlja tehnicko cudo. Bio je to stadion koji je mogao da primi 50.000 posmatraca, imao u to vreme sistem za pokrivanje, a arena za gladijatorske borbe mogla se upumpavanjem vode pretvoriti u ogromno jezero u kojem su se odrzavale cak i borbe brodova. Mozda bi od njegovog upravo ustolicenog imenjaka mogli ocekivati da napravi neko slicno gradjevinsko cudo. Na primer stadion za million posmatraca, koji bi omogucio novorimskim poklonicima gladijatorskih igara da prekim putem lakse dospeju do carstva nebeskog.

Prica o tom carstvu nebeskom i vecnom zivotu stvorena je u okviru religije poznate pod imenom Hriscanstvo, zacete bas neposredno pre no sto ce Klaudije Cezar Avgust zapaliti starorimsku prestonicu. Cini se da je Novi Rim svojom moci i neunistivoscu vec dostigao hriscanski ideal vecnosti, dok su njegovi podanici, razvivsi se hiljadugodisnjom evolucijom u bezbrizne zombije, veoma blizu carstva nebeskog. Zaneseni modernim gladijatorskim igrama, svim mogucim vrstama zabave i razbibrige te neodoljivom privlacnoscu tehnoloskih cudesa, istovremeno izlozeni beskrajnom politickom i komercijalnom manipulacijom oni kao da ne borave na zemlji. Za njih gravitacione sile, koje su nas eonima vezivale za majku zemlju, kao da vise ne postoje.


Milovan Savija, 26 januara 2009.














Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az európai szélsőjobb B terve

A mindennapokban az obstrukció érvényesül majd, a keletiek bizonyították, hogy képesek vétózni, de ők is vesztettek: >

Tovább

A „kereszténydemokrata” csavar

Orbán mostanában nem illiberális, hanem keresztény demokráciaként jellemzi rendszerét. A fő üzenet továbbra is a migránsok >

Tovább

Gábor György: “összekeverik a… Gizikét a gőzekével, a teniszpályát a pénisz tájával”

A Pesti Srácok összes félművelt tollforgatója csatasorba állt egy újságírónak látszó kollégájuk mellett, aki ellenségnek nevezte >

Tovább

Az év végéig befejezni a jogállami eljárást Magyarország ellen

Párizs egyetért a Bizottsággal és az Európai Parlamenttel abban, hogy a jövőben a tagállamok csak akkor >

Tovább

A történelem kifehérítése

Nem állja meg a helyét az sem, hogy csakis a nyilasok üldözték a zsidókat. A halálvonatok >

Tovább

Néppárti rehabilitálás Orbán számára?

Mindkét részről enyhíteni igyekeznek az ellentéteket. Ám egy magyar forrás szerint továbbra is bizonytalan, maradhat-e a >

Tovább

Orbáni emlékezetpolitika: a magyar nemzet áldozat

Bejön, mert Trianon elfed minden kényelmetlen tényezőt az emlékezetkultúrában. Így eltakarja, hogy a magyarok egészen 1944-ig >

Tovább

Magyarország lerobban

A Fidesz lop, központosít és propagandát tol, de a szó valódi értelmében nem kormányoz. Erre a >

Tovább

Amerika valódi hangja

És ugyanez a szellem hatotta át a kongresszusi delegáció múlt heti tevékenységét is. Őszinte üzenetük azonban >

Tovább

Brüsszeli narancs

Az Orbánék által állítólag megfúrt Weber így most maradt annak az EPP-nek a frakcióvezetője, amibe A >

Tovább

A mi Háry Jánosunk

Aki csak magyar sajtót olvas (és lehet az bármelyik, mert a magukat függetlennek képzelők is ugyanúgy >

Tovább

131 ember. Vagy gazember?

Most pedig zavartalanul, mintha kizárólag az övék lenne, letapossák az ország talán legnagyobb kincsét, a “legnagyobb >

Tovább