2024. június 15. szombat
Ma Jolán, Vid, Viola névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Kígyók és skorpiók

Egy magyar színész francia naplója

Bicskei István
Bicskei István
Kígyók és skorpiók

Legjobban a kígyóktól féltem. Alatto­mos jószágok, csendben kúsznak, várat­lanul és nagyon gyorsan támadnak, nincs idő a védekezésre.

Kígyók, skorpiók. Azt mondják, az Azúr-part tele van velük. Hát hogy a fenébe ne lenne tele, hiszen az Adria partja is tele van. Tizenöt éves voltam, Mali Lošinjon nyaraltam (édesanyám jó­voltából, aki ott főzött egy szállodában). Rettenetesen beleszerettem egy szőke osztrák leánykába. Gyönyörű, korombeli csitri volt, a családjával nyaralt. Kilomé­tereken át követtem őket a parton. Nya­kig bokrok közt rejtőzve lestem, amint mezítelenül napozott távol mindentől, mindenkitől. Kígyók, skorpiók? Ki a Jóis­ten törődött velük? Tőlem akár a szá­mon is ki-be járhattak volna, anélkül, hogy észrevettem volna, mert a szám tátva maradt a gyönyörtől, a csodálko­zástól, a légszomjtól.

Ki a Jóisten törődött az azúr-parti kígyókkal, skorpiókkal? Egyetlen dolog volt fontos: a munka, a film. Film.

„Ne bassz, Ember! Franciába mégy filmezni?!”

„Igen, tudod ez csak próbaforgatás.”

„Ne bassz, Ember! Hű! Ezek után le se szarsz maj’ bennünket!”

„Dehogynem. Vagyis izé. Igen. Azaz­hogy nem hát. Illetve.”... (Most mit mondjak?)

„Hát, nem is tudsz franciául, faszikám!”

„Nem, de nem is lényeges, mert tu­dod, ez tulajdonképpen magyar film, il­letve magyarul beszélünk. Csak a franci­ák pénzelik.”

„Ja, hogy magyar, izé, hogy magyarul beszéltek Ja. Az más.”

Igen. Eléggé hihetetlennek tűnik, hogy egy magyarul beszélő produkciót csak franciák pénzeljenek. Kende mesélte később, amikor már együtt iddogáltunk munka után chateauvalloni rezidenciánk­ban, hogy nem hitt igazán Szkipének, amikor fölhívta telefonon Párizsban. Az egész enyhén szólva is valószínűtlennek tűnt. Elsősorban az, hogy Párizsban az egyik legmenőbb színház vezetője ma­gyar, de az együttes 90 százaléka is. Hősiesen bevallotta, hogy még nem hal­lott az együttesről, ezért fölöttébb gyanús volt neki, hogy az állam ennyi pénzt fektet be egy próbálkozásba, olyan em­berek részvételével, akik filmmel még nem foglalkoztak. De vén filmes róka lévén tudta, hogy azok a munkák jönnek be, amelyek az ember legvadabb álmait is felülmúlják.

Természetesen keserű szájízzel vette tudomásul, hogy valaki rossz tréfát űzött vele, ugyanis a legrészletesebb térképe­ken sem találta Chateauvallont. De az ösztöne azt súgta, hogy elég őrült vállal­kozásról van szó, keresgéljen tovább, mígnem egy régebbi térképen rátalált arra a vézna kis gilisztára, amely Toulonból indult ki és rövid tekergés után Chateauvallonban végződött. Lám, lám. No, Kende, úgy sincs pillanatnyilag élet­be vágó sürgős dolgod. Pár száz frank még van a zsebedben, vágj neki!

Így találkoztunk Kende Jánossal, és így kapott a produkció egy kiváló, világ­szerte elismert operatőrt, akiről nem so­kan tudják, hogy marseille-i születésű. Sokszor emlegette, hogy egyedüli ope­ratőr, aki a megszokottal ellentétben Nyugatról Keletre ment.

Nem teszek tehát hányást a szemükre azoknak, akik nemigen hittek, vagy hisz­nek ebben a produkcióban. Hiszen ma­gam is úgy indultam útnak, hogy kí­gyókkal és skorpiókkal volt tele az agyam. Tulajdonképpen még tiszteletdí­jat sem reméltem. „Ugyan, ki ad pénzt próbaforgatásra?” Több mint tíz filmet forgattam, és tudom, mit jelent pénzt szerezni egy filmhez. Annyira nehéz, hogy magyar filmet csak három-négy évenként forgatnak nálunk. Majdhogy­nem mindig újra kell tanulni a szakmát. Még szerencse, hogy itt van nekünk ez az egy szem Újvidéki Színházunk. De meddig?! Pedig az mindent elkövet a fennmaradásáért. Nemrégiben még a kisvárdai fesztiválra sem mert elmenni, nehogy irredentizmussal, szeparatizmus­sal, nacionalizmussal vádolják. (Mint ahogy szokás.) Érdekes, tavaly még nem vádolták. De talán a színház igazgatóját kellene erről faggatni, biztosan többet tudna mondani. Noha, gondolom ő is mindent elkövet, hogy megőrizze az igazgatói székét.

Tehát a pénztelenségről van szó; igaz, az Újvidéki Színházról nem lehet elmon­dani, hogy rengeteg pénz áll a rendelke­zésére. (Ha most valaki azt kérdezi, hogy hova folyik el az a sok pénz itt, a Vajdaságban, illetve Szerbiában, hát an­nak azt ajánlom, hogy lépjen be a Re­formerők Szövetségébe, majd megtudja. Mert azok még meg merik mondani.) Nincs szándékomban politizálni, de amint összehasonlítom, hogy a két or­szágban mekkora figyelmet és pénzt for­dítanak a kultúrára, kénytelen vagyok észrevenni az „enyhe” különbséget, és arról igazán nem tehetek, ha ez politizá­lássá fajul.

No de, vissza Franciaországba! (Istenem, alig várom!) Valahol ott szakadtam el, hogy ki pénzelhet egy próbaforgatást. Nem filozofálgatok sokáig. Volt pénz. Sok. Persze Szkipének (Nagy József) meg kellett dolgoznia ezért, tíz kemény éven keresztül.

Szkipe. Mi a Jóistenen tud annyit vigyorogni? Egyébként a kígyók és skor­piók mellett az úton többször kaptam heves szívdobogást, nem a légzsákok és a jó popójú stewardessektől, ha csak a találkozás pillanatára gondoltam. Szor­galmasan telítődtek a könnyzacskóim, amikor lelki szemeim előtt megjelent a hatalmas Orly repülőtér, irdatlan embertömegével, amint egyenesen Szkipe karjaiba sodor. Igen. Hát repülőtér, az volt, majdnem eltévedtünk. Tömeg azonban nemigen. Mégsem vettük azonnal észre Szkipét. Egyszer csak megszólalt mellettünk szerényen, csendesen, mintha a szabadkai autóbuszról szálltunk volna le Kanizsán, hogy véletlenül összefussunk vele egy szürke hétköznapon: „Szevasz­tok”. És a vigyor. No meg az elmaradhatatlan Bidiz cigaretta (nem tudom pontosan, hogyan írják helyesen ezt az eukaliptuszlevélből sodort, nagyon erős illatú vékony kis cigarettanevet).

Míg élek így fogok rá emlékezni. Ilyen volt tíz évvel ezelőtt is. Remélem, már nem változik meg. De miért is változna? Mindenki így ismeri Párizsban, Kanizsán és Európa összes nagyobb városában. Rettentően élvezte a forgatást. Az első napon, amikor még Kende nélkül pró­báltunk, alighogy lenyomta a kamera indítógombját, már szakadt meg a röhö­géstől. Rengeteg energia és féktelen jó­kedv szorult belé. Azt hiszem, ezek hiá­nyában sohasem született volna meg a Comedia tempio, és a többi előadás. 

1991. június 18.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A fasisztoid lázadás a maga korában

Mint ahogy a harmincas évek vége felé szinte minden zsidó családban előfordult Európában, hogy valamelyik rokon >

Tovább

Tanyasi történet

Jártam nemrég egy tanyán. Befordultam a két fasor láttán, leültem a kockás abroszhoz, rendeltem ezt-azt, és >

Tovább

A választás után a 30-as éveket emlegeti a sajtó, de attól az EU fényévekre van

Ezt állítja Josef Joffe, a nagy tekintélyű német újságíró a Neue Zürcher Zeitungban. Szerinte ugyanis Le >

Tovább

Pressman: Nincs ingyen ebéd

A budapesti amerikai nagykövet arra figyelmeztette az Orbán-kormányt, hogy nincs ingyen ebéd, azaz ára van annak, >

Tovább

Magyar a magyar rónán

A színrelépése óta olyan a közhangulat, mint Arthur Miller drámájának, a Salemi boszorkányoknak Salem nevű falujában. >

Tovább

Pofon Orbán Viktornak – remény Magyarországnak

Az Európai Néppárt már mint jövendő testvérpártot üdvözölte a Tiszát, ez segíthet a pártnak abban, hogy >

Tovább

Orbán arcot vesztett a választáson

Megrendült a verhetetlenségének a nimbusza. Erősen igyekezett, hogy diadalnak állítsa be a kellemetlen pofont kötelességtudóan tapsikoló >

Tovább

Orbán Viktor évek óta először elveszítette az abszolút többséget

A Tisza Párt veszedelmesen szorongatja. Ily módon hosszú idő után ismét van olyan politikai erő, amely >

Tovább

A magyar politika egyre erősödő újonca tízezreket vitt ki az utcára

A választás előtt közvetlenül tömegmegmozdulást szervezett Orbán kihívója, mert abban bízik, hogy csapást tud mérni a >

Tovább

Európa a démonaival harcol

Úgy tűnik, pont akkor mutat amnéziát, amikor egyszerre több válságot kellene megoldania. Pedig Mitterrand már csaknem >

Tovább

Érzelmek rabságában

Magyar Péter komplex politikai tehetsége közül az egyik éppen az, hogy tud a nép nyelvén beszélni, >

Tovább

A világosság lobogója alatt

Sosem késő a világosság lobogója mögé állni a Sötétség Államában. Szabad gondolkodás, szabad szó után szabad >

Tovább