2019. október 21. hétfő
Ma Orsolya, Zsolt névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

1914

Végel László
Végel László
1914
Európa 1914-ben (The9988 illusztrációja)

Végel László Közéleti naplója (a nyomtatott változat a Családi Körben jelent meg):

Posztszocialista vándorbot

A szigetekről menekülnek a városokba, a városokból a nagyvilágba, hallom minduntalan a mondatot a dalmát tengerparton (is). Horvátország belépése az Európai Unióba napirendre tűzte a szakképzett munkaerő elvándorlását. A közszolgálati televízió riportere, Ivica Grudiček, tényfeltáró riportban számol be róla. A szakemberek feltételezték, hogy a gazdasági válság csökkenti a gazdag országok befogadóképességét, ám az ellenkezője történt: az elvándorlás növekedett. A horvát köztelevízió munkatársai két országot emeltek ki, amelyekben fokozódott az elvándorlási hullám. Az egyik Magyarország. Nyilatkoznak az Ausztriában, Angliában és az Egyesült Államokban dolgozó magyar szakemberek, akik szerint nem az a baj, hogy a fiatalok elhagyják az országot, hanem az, hogy nem térnek vissza. A nyilatkozók sem hajlandók visszatérni, hálásak a befogadó országnak. Bulgária szintén komoly gondokkal vergődik. A kormány úgy próbál javítani a helyzeten, hogy az Ukrajnában élő bolgároknak és azoknak a macedóniai polgároknak, akik bolgároknak vallják magukat, állampolgárságot adományoz. Ez természetesen az ukrajnai és a macedóniai bolgár kisebbségek létét ásta alá, de a piac és a gazdaság törvényei kegyetlenek. Ám nemcsak ez a gond, hanem az is, hogy az új állampolgárok az első alkalmat kihasználva szintén a Nyugatra távoztak. A bolgár kisebbségek vesztettek, Bulgária pedig nem nyert. A nyugati kapuk pedig továbbra is tárva-nyitva a szakemberek előtt. Angela Merkel Németországba csalogatja őket, hiszen kiderült, hogy Németországban 2025-ben hatmillió megüresedett munkahely várja a bevándorlókat.  

A pártkegyenc lelkiismerete

M. Jadranka felsóhajt és gondterhelten az asztalra teszi Thomas Bernhard önéletrajzi írásait. Azt mondja Bernhardhoz menekült, mivel napokon belül le kell adnia az intézményének irodalmi programját. Vannak dolgok, amelyeket nem kerülhet meg. Elsőnek meg kell hívnia a hatalom levő párt kedvenc íróját és egyben tisztségviselőjét. E nélkül biztos, hogy nem fogadják el a programját. Igen, csakhogy ez lehetővé teszi, hogy meghívjon egy írót is, aki nem tartozik a pártkegyencek közé. Az pártkegyenc estjén megjelenik a helyi lap tudósítója, de csak azon, mert a másik estről már nem adnak hírt az újságok. Az újságíró ugyanannak az elvárásnak tesz eleget, mint ő. Cinkoskodva összenéznek, mindketten tudják, hogy miről van szó, azonban azzal vigasztalják magukat, hogy sor kerül arra a másik estre, amiről hallgatni kell. Vigasztalom a hölgyet, nem egyedi esetről van szó, így néz ki a posztkommunista pluralizmus, amelyben fellelhető a preventív cenzúra figyelmeztető ujja.  Ez érhető tetten a gazdaságban, a közigazgatásban, a közvállalatokban, miért eresztene gyökeret a kultúrában?  Tudni kell, hogy ki az úr a házban! De a hallgatás a legszörnyűbb, folytatja. Azért olvassa Bernhardot, hogy némiképpen könnyítsen a lelkén. Nem vagyok biztos, hogy az osztrák író segíteni tud, nekem viszont a pártkegyenc jut eszembe. Mi van az ő lelkiismeretével?

Versailles unokája, Jalta gyermeke

Jövőre üljük az I. világháború kitörésének 100 éves jubileumát. A horvát lapok máris jelzik, hogy ebből az alkalomból színre viszik Miroslav Krleža Galícia című drámáját, s vele kapcsolatban nagy kiállítást is szerveznek. Megemlékeznek a Szent István csatahajó elsüllyesztéséről, s az érdekesség kedvéért megemlítik, hogy ezen a hajón tíz nemzet legénysége szolgált. A történet jelképes: a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia süllyed el a háború első hónapjaiban.  Szarajevóban ezúttal másként ünnepelnek, mint eddig. Az I. világháború kitörésének napján a sokat szenvedett Szarajevóban nem Gavrilo Principet ünneplik, hanem a bécsi filmharmónia hangversenyezik. A történészek pedig újragondolják a tegnapi történetet. Olvasom, hogy az új kutatások szerint Gavrilo Princip személye nem is fontos, a levegő puskaporos volt, a háború nélküle is kitört volna. Terrorista volt vagy csak „merénylő”, kérdezik a történészek. Apai nagyapámra gondolok, aki az századelőn Jánoshalmáról Szenttamásra költözött, ahol olcsóbbak voltak a termőföldek. A békeidők mámorában bizonyára álmában sem gondolt arra, hogy küszöbön a háború, s örök életére egy másik országban ragad. Újvidéken a háború előtt felavatták a villamosjáratot és a városvezetők azt forgatták a fejükben, hogy ez a város majd megelőzi Budapestet. Biztos, hogy ők sem gondoltak a háborúra. Az apám 1914-ben született, Versailles gyermeke volt, én meg annak unokájaként két értelmezés között vergődtem. A jugoszláv állam a nagy győzelmet ünnepelte, a magyar nemzet pedig a nagy vereséget. Nem az irredentistákra gondolok, hiszen az európai irányultságú Babits Mihály még elképzelni sem tudta Magyarország új térképét. Versailles unokája voltam, aztán Jalta gyermeke lettem. A berlini fal ledöntése után újra előtérbe került a Versailles. Vajon Jugoszlávia véres felbomlása nem a versailles-i atyák testamentumát valósította meg? Mindez megfordul a fejemben a Beton lipcsei különszámában megírandó esszém kapcsán. Immár útra bocsájtottam a regényem, a Neoplanta avagy az ígéret földjét, amely éppen 1914-ben kezdődik, és amikor még nem volt tudható, hogy milyen véres XX század vár ránk. Újvidékről írok, de erről a századról is. Újvidék csupán metafora. Több kritikus ezt érzékelte, amikor közép-európai regénynek (is) nevezte.

Baljós jelek

Jövőre Magyarországon biztosan parlamenti választások lesznek, Szerbiában pedig egyre nagyobb a valószínűsége. A köznyelv még durvább lesz, a sárdobálás pedig megszokott. Mindinkább feleslegesnek érzem magam, mert a jelenségek foglalkoztatnak, holott hatalomért vívott harcban a kidobó- és a verőlegényeké a szó. Ebben a sokszor alantas küzdelemben a dzsungel törvénye érvényesül, nincsenek szabályok, nincsenek elvek, s legkevésbé veszik figyelembe az átgondolt érveket. A következetesség káros fényűzés. Időnként veszélyes. A vajdasági magyar közéletben máris elhangzott a figyelmeztetés: akinek nincs politikai tisztsége, az ne szóljon a közgondokról. Annak nincs joga bírálni. A demokratikus társadalmakban a polgári erények közé tartozik a kritikus véleményalkotás, és természetesen a bírálat is, a kisebbségben viszont bűnnek számít. Ezért aki nem akar magának rosszat, írjon a kertről, a szerelemről, s a rossz közérzetéről. Stb. Akkor legalább nem lesz néma, hanem csicsereg a tartomány.

Mi maradt?

Éjszaka Vörösmarty. A vén cigány. „Majd ha elfárad a vész haragja…”, olvasom. Ez maradt. A kegyetlen remény. 

Jelentésmódosulás

Manapság a bátorságnak, egyenesen vakmerőségnek számít a türelem és a hangyaszorgalom.

Naiv kérdés

„Személy szerint egyébként mindenképpen jó ötletnek tartom a megbeszéléseket, mert csökkenteni, avagy betemetni kellene azt a hatalmas árkot, amely a pártok között tátong”, nyilatkozta Pásztor Bálint a VMSz parlamenti képviselője Aleksandar Vučić ama szándékával kapcsolatban, hogy tárgyalni fog a parlamenti pártok képviselőivel Szerbia jövőjéről. Az ifjabb Pásztor rendszerint higgadtan és tárgyilagosan szólal meg, ezúttal is így beszél. Érzelmileg kétségkívül nehéz feldolgozni az ilyesféle tárgyalásokat, de egy politikus nem tehet mást: tárgyal. A legfontosabb azonban, hogy választóinak ne csak szokványos közleményben, hanem részletesen számoljon be a tárgyalások menetéről.  Miben értettek szót és miben nem? Felmerül azonban bennem a kérdés, hogy ugyanez a higgad, tárgyilagos szemléletmód miért nem érvényesül a magyar kisebbségi pártok kapcsolataiban is. Miért nem ülnek le egy asztal mellé, hogy beszéljenek a magyar kisebbség jövőjéről is. Ha ez lehetséges a Szerb Haladó Párttal, akkor miért lehetetlen „magunk között”? Ki fogja itt betemetni az árkokat? Nem vagyok abban biztos, hogy a vajdasági magyarok ezzel rokonszenvezni tudnak. Attól tartok, újra büntetnek. 

Megtörtént!

Lazar Krstić pénzügyminiszter kinevezésekor azt találtam lejegyezni, hogy legyen az új miniszter első dolga a kultúrára szánt költségvetési pénzek növelése. Megtörtént! Nem csak a közszolgálati rádió és televízió tétele növeli a kultuszminisztérium költségvetését, hanem azon felül több pénzt kapott ez a minisztérium. A miniszter közölte, hogy tisztában van a kultúra áldatlan helyzetével, ez csak az első lépés, jövőre még többet kap a kultúra.

Horthy szobra

A belgrádi napilapok és az európai hírügynökségek sorra beszámolnak arról, hogy egy templom előtt Budapesten felavatták Horthy Mikós mellszobrát. Ebből az alkalomból több száz antifasiszta polgár tüntetett ellene, a szélsőjobboldali szervezetek pedig Horthy melletti rokonszenvtüntetést rendeztek. Ők Horthy Miklóst nemzeti hősnek tartják. Bárhogy is vizsgáljuk, ezúttal a szélsőjobboldal elégedett lehet. Azzal is számolni kell, hogy a hír nagyfokú ellenállást vált ki azokban a vajdasági szerbekben (is), akik nem számítanak nacionalistáknak. Nem gondolom, hogy ez megrendíti a szerb és a magyar kormány eddigi jó viszonyát, viszont azzal számolni lehet, hogy a társadalomban erősödni fog a magyarok iránti gyanakvás.   

Felejteni!

Anikóval egyre kevesebbet csomagolunk a bőröndbe, de azok évről-évre nehezebbek. Indulás előtt egyre csak arra gondolok, hogy milyen jó lenne a bőröndökről megfeledkezve évekig maradni. És felejteni.

2013. november 11.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Az erkölcs visszanyal

A szavazás előtti héten sok millió magyar polgár kényszerült szembenézni a dilemmával, hogy Orbán Viktornak higgyen-e, >

Tovább

Miért vesztette el a Fidesz Budapestet

Amit Orbán a Fidesz közösségének titulál, ellenben az ellenzék fideszes maffiának nevez, azt a vakhűség, az >

Tovább

Ki nyert vasárnap?

Érdemes megemlíteni viszont Karácsony józan és egyben biztató nyilatkozatát: azt, hogy az együttműködés érdekében nyomban kapcsolatot >

Tovább

Bumeráng

A megtörténtekre nem azért kell emlékeznünk, mert az “történelem” hanem azért, mert ennek köszönhetjük akár pozitív >

Tovább

Érinthetetlen-e Orbán?

A szex- és korrupciós botrány megrengeti az orbáni rendszert. Normális körülmények közepette a helyi választások sokkal >

Tovább

Egy szerény javaslat

Úgyhogy azt javaslom, senki ne keressen létező és nem létező kifogásokat: ha már egyszer mi nem >

Tovább

Ritka összefogás Orbán ellen

Ritka módon összefogtak Budapesten Orbán ellenfelei és Isztanbul példája nyomán azt remélik, hogy a főváros a >

Tovább

Gyalázatunk vissza fog hullni ránk

Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában, hogy a Törökországban élő hárommillió menekültet oda tudja telepíteni, és ezzel >

Tovább

A vasárnap ígérete

Nem tudom, Borkai Zsolt győri híveire kijózanító hatású volt-e mindaz a pusztító tény, amit az elmúlt >

Tovább

A magyar Ibizagate

A jobboldali politikus olyan kompromittáló helyzetben lepleződött le, hogy magyarázat aligha lehetséges. Az időzítés pedig éppen >

Tovább

Brexit, Brüsszel, Orbán...

“A magyar jelölttel való leszámolást a jobboldal rábízta a baloldalra és a szélsőbalra baloldali; a románét >

Tovább

Haverok, buli, keresztény szabadság

Az egyik hajón Fekete Pákóra rakja meg a kurvát a polgármester, a másikon ugyanakkor a Despacitóra >

Tovább