Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Ünnep képpel
Öreg Dezső
Azt mondják, még mindig erős a jugónosztalgia Szerbiában. Lehet, de akkor elég ügyesen álcázzák. Az idei november 29-e e tekintetben már egészen mindennapinak tűnt. Csak egy-két pajkosabb paródiázó kedvű kolléga emlékezett meg róla meglehetősen sután. Sokkal több szó esett az albán nemzeti ünnepről. Amiről egykor nem is tudtuk, hogy majdnem ugyanarra a napra esik, amelyen akkor a nagy délszláv köztársaság napját ünnepeltük. Akarva-akaratlan mi kisebbségiek is. Most sokan attól tartanak, egyre nyíltabban, hogy belátható időn belül a Nagy Albánia nemzeti ünnepe lesz november 28-a. Amelyet, gondolom, akarva-akaratlan, az esetleg ottrekedő kisebbségiek is ünnepelnek majd.
Az ünnepi vezércikkek helyett tele a sajtó riogatással, rémisztőbbnél rémisztőbb hírekkel. Meg fenyegetéssel. Amit mostanában a korrupció elleni elszánt és kíméletlen leszámolásnak becéznek. Fenyegetőznek a politikusok, most már nem csak egymás között, hanem az üzletembereket is célba vették. A legnagyobbat, vélhetően leggazdagabbat. A hét első napjára időzítették a vele való rendőrségi beszélgetést. Mint polgárt, nem pedig mint vádlottat idézték be. Még nem tudni, potenciális tanúként, vagy esetleges vádlottként. Minden esetre szó sincs arról, amiről a sajtó nagyban cikkezett, hogy már régen külföldön van, csak nem tudni, Oroszországban vagy Cipruson. De hát ilyen az itteni sajtó. Az is bulvár, amelyik nem bulvár. Bár látni silányabbat is a térségben. Politikafüggő, politika központú minden tekintetben. Arról viszont már nem tehet, hogy a politikusok is bulvárok. Arról sem igazán, hogy igénytelen kiszolgálójukká vált. Mert az újságírók viszont munkahely meg pénzfüggők. Egzisztenciális okokból. Így a moralizálásnak nemigen marad tere.
A fenyegetőzéseket egyébként a kesergés váltja szabálytalan időszakokban, de biztosra vehető rendszerességgel. Mindkettő belső használatra. A nemzetet ért igazságtalanságok feletti kesergés. A nagyok és erősek arroganciája, a kicsiny elesett iránt. Itt van ugye a két hágai ítélet, gyors egymásutánban. A horvát tábornokok után szabadlábon a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egykori vezetője is. Akivel – minden jel szerint – rövidesen tárgyalni kell. Mint miniszterelnökkel. A megbékélést, annak fogalmát ismét a gyűlölet váltotta fel. Az igazságtalanság, az elkövetett igazságtalanság érzése. Kollektív szinten. Az európai irányultságot jobbára már csak a külföldi vendégekkel való találkozókon veszik elő. Mert nem mondhatnak mást. Mármint, hogy Szerbiának nincs más választása, mint a kijelölt európai út. Mert tényleg nemigen válogathat. Abból a négy pillérből, amelyet az ENSZ közgyűlés mostani elnöklője jelölt ki a májusban megbukott államfővel közösen még szerbiai külügyminiszterként, mára másfél ha maradt. Három részre darabolva. Peking , ugye, mégiscsak nagyon távol van, nem is biztos, hogy ellátnak idáig. Igaz, Vajdaság kormányfője meg a parlamenti elnök az egész hetet Kínában töltötte, tartományközi látogatáson. A 100 milliós Kuangtung tartományban. Jók az együttműködési lehetőségek – szögezték le komolyan a messzi távolból. Csak egy kicsit aránytalanok – az elvárások – tenném hozzá, biztos rosszmájúan. Ha én is ott lettem volna és Vajdaságnak, az itteni embereknek és az itteni gazdaságnak az érdekeit védtem volna elszántan, biztos másképpen gondolnám. Szóval marad Moszkva, Washington meg Brüsszel. Az utóbbi, mint az Unió székvárosa mégis a legközelebbi. Három szomszédunk a tagállama. A negyedik meg már majdnem tagja. Hát kire támaszkodjon az ember, ha nem a szomszédokra? Még akkor is, ha korábban szemet vetett egyesek kertjére, udvarára.
Mert az már régen volt, amikor itt még ünnepelték a köztársaság napját. Amikor itt még az egykori vezér képe lógott a falon a középületekben. Meg a külképviseletekben. Azóta lekerültek a képek a falról, sokáig senki nem képviselte méltóságával az ország minden polgárát. Most, az új elnök képe ismét felkerül a falra a követségeken meg a konzulátusokon. Így rendelkezett a külügyminisztérium. Ez a gyakorlat a világban – mondják. Itt az ideje, hogy tizenpár évre a demokrácia beköszönte után végre mi is felzárkózzunk ehhez a szabad világhoz.
Következő cikk: Hol van ma a Đinđić temetésén összegyűlt tömeg?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
“Soha sem késő”
Az új Bizottság demokráciáért és jogállamért felelős biztosa bejelentette: hajlandó esélyt adni az Orbán-kormánynak, hogy az >
Miért kezd ideges lenni Orbán Viktor tábora
A Die Presse szerint, mert a Tisza Párt most először határozottan vezet a Fidesz előtt az >
Valóban csak a gazdaság?
A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét >
Trump nevetséges állásfoglalása
Nevetségesnek minősítette Donald Trump Szíriával kapcsolatos állásfoglalását a New York Timesban Thomas Friedman kommentátor, aki háromszor is >
Ki veszi át Szíria irányítását?
Az Economist elemzése azt latolgatja, vajon ki veszi át Szíria irányítását, miközben egyáltalán nem biztos a >
Mindenszentek napja Újvidéken
A végtelenül cinikus hangnem, mellyel az államfő a határozottan fellépő tüntetőket illette, mindenesetre valóságos tendenciára mutat >
A szír polgárháború tétje az, ki uralja az egész Közel-Keletet
Ezt állapítja meg Neil MacFarquhar, aki csaknem 30 éve dolgozik a New York Timesnál. Hogy a lázadók >
Az Orbánt váltó lengyelek vissza tudnak-e térni a normális állapotokhoz
Sokak szerint Magyarország minden idők legrosszabb uniós elnökségét produkálta a most véget érő félévben, de az >
Hogyan borít Orbán kihívója
Magyarországon eddig két dolog volt biztos: a halál, és hogy Orbán győz. De csak eddig volt >
Lehet, hogy Meloni lesz Európa aduásza Trumpnál
Bármennyire is úgy gondolja Orbán Viktor, hogy ő az amerikai politikus magától értetődő ideológiai szövetségese. Az >
A merkelizmus tragédia Trump és Putyin korában
Ezt fejti ki a volt kancellár most megjelent emlékiratai kapcsán Andreas Kluth, aki bevallja: annak idején >
Ez már nem a gyerekekről szólt
Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné >