2024. december 12. csütörtök
Ma Gabriella, Johanna, Franciska névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Az elmélet sem, az életrajz sem úszható meg

Bányai János
Bányai János
Az elmélet sem, az életrajz sem úszható meg

Egy viszonylag kis terjedelmű (négy filozó­fiai tanulmányt tartalmazó) kötetben – Vajda Mihály: Marx után szabadon, avagy miért nem vagyok már marxista?, Gondolat, Buda­pest, 1990 – előszó, bevezetés, utószó és még önéletrajz is…

Ezek mind „tényközlő” műfajok, az előszó és az utószó rendszerint a közölt írás vagy írások megszületésének, ki­adásának körülményeit írja le, a bevezetés arra szolgál, hogy a szerző oda irányítsa az olvasó figyelmét, ahol, szerinte, az alapgon­dolatok találhatók. Az önéletrajz viszont, mint igazi „tényműfaj”, („a tényszerűség igé­nyével fellépő első személyű s egy életút tapasztalatait összegező műalkotás” – Szávai János) valóságos hátteret és kontextust ad, adhat a könyvhöz, ha a szerző úgy gondolja, hogy erre szükség van. S gondolhatja, hiszen a legelvontabb filozófiai vagy tudományos gondolatsornak is van, lehet kimondottan személyes és individuális háttere. A háttér viszont sohasem mellékes.

Vajda Mihály könyvében a tényközlő írások – az Előszóból derül ki – nem is ehhez a kötethez íródtak, korábban már megjelentek más könyvekben, és olyan írásokra is hivat­koznak, amelyek nincsenek benne ebben a könyvben. Az Önéletrajz is egy másik könyv­höz készült.

Valóban „furcsán szerkesztett kötet” a Vaj­da Mihályé. A tényközlő írások, bár eljátsszák hagyományos szerepüket a furcsa szerkesz­tés folytán másról is beszélnek; annyira önál­lóak – a Bevezetés és az Utószó például –, hogy versenyre is kelnek a filozófiai tanulmá­nyokkal. Az önéletrajz pedig azt is elmondja, miként lehetséges az életrajz Közép-Európá­ban, és hogy bármennyire is nem heroikus a kor, amelyben élünk, hiszen jól felépültek körülöttünk az „operettországok”, az életrajz mégsem úszható meg. Miként az elmélet sem. Az Utószóban írja Vajda Mihály: „Az az érzésem, hogy sokan megalkuvásnak érzik tettek helyett elméleteket gyártani. Holott po­litizálni mindenkinek kell (kellene), az elmélet­alkotás, a speciális tudást (s főleg szabad időt) igénylő megismerés és megértés viszont annak a privilegizált társadalmi csoportnak a feladata, amelyet értelmiséginek nevezünk.” A megállapítás argumentációja a Bevezetésben található: „Alapvetően engem is az érdekel, hogy a társadalomban, amelyben élek, melyek a legégetőbb, megoldásra váró, megoldást sürgető konfliktusok, melyeknek forrásai, nyilvánvalóan, létező, de kielégítet­len, némelykor az adott struktúrákon belül kielégíthetetlen szükségletek. De ha a létező, élő, így vagy úgy explikált szükségletekből, az ezek kielégítetlenségéből származó konfliktu­sokból indulok is ki, hogyan foglalhatnék állást elmélet híján? Minden konfliktusnak többféle megoldása lehetséges. Ha az egyiket választom a több lehetséges közül, érvelnem kell mellette. Ezeknek az argumentumoknak csak valamifajta elmélet adhatja alapjait. Tu­dom, minden ilyen érveket szolgáltató elmé­let mögött végső soron választás rejlik, egzisztenciális választás. Minthogy azonban az ember szabad észlény – mindkét karakterisztikumára hangsúly esik – érvelni is képes – vagy talán köteles is? – választásai mellett, így hát nem úszhatja meg az elméletet” De éppen ezért nem úszhatja meg az életrajzot sem. Az életrajz választásokból áll, „egziszten­ciális választásokból”. Marx választása, hitek és elkötelezettségek választása és vállalása, a lemondás a marxizmusról, a hitvesztés mind a „szabad észlény” döntése, ami nem lehet meg elmélet nélkül, ám Kelet- és Közép-Eu­rópában életrajzi következmények (vagy ered­mények) nélkül sem. Ha nem is heroikus a kor, életrajzokat azért kitermel.

Vajda Mihály önéletrajza az „elméletet gyártó” értelmiségi „egzisztenciális választásá­nak”, döntésének, de tehetetlenségeinek is dokumentuma. Amiről a tanulmányok szól­nak, hogy miért zsákutca a reálszocializmus, hogy miért jutott történelmi csődbe a marxiz­mus társadalomelmélete, ahhoz rajzolja meg a már nem marxista szellemi önarcképét azét, aki – fiatalkorában – öntudatos kommu­nista volt, minthogy meg volt győződve arról, hogy a történelem szörnyűségei (zsidóüldö­zés, fasizmus; akkor még erről volt szó, a sztálinizmus még nem lépett ebbe a sorba, bár ott volt ékesen) „csak úgy háríthatók el, ha a kommunizmus elveinek megfelelően átalakítjuk a társadalmat”. Az öntudatos elkö­telezettség csakhamar repedezni kezdett. Pél­dául már 1951-ben, amikor „nem értettem, hogy miért kell az életszínvonal jelentős emel­kedéséről beszélni, amikor az éppen je­lentősen csökken. Nem tudtam felfogni, miért nézik hülyének az embert.” Aztán a kitelepítések. A hiten és elkötelezettségen ütött rések ahhoz a felismeréshez vezették, hogy „Valami baj van. Valószínűleg rosszul csinálják a Jót.” Sőt az a gyanú Is felébredt, hogy „talán valahol az elmélet Is sántít”. A reáltudományokban tehetséges Vajda Mihály az első kételyek nyomán megy el marxiz­mus-leninizmust tanulni. Azzal az erkölcsi tőkével, hogy az ifjonti elkötelezettség nevé­ben „azon kívül, hogy sok hülyeséget beszél­tem, nem keveredtem bele semmifajta disznóságba.” A hit már megingott, de a hitvesztést még visszatartják az ötvenes évek közepének eseményei: „Ha nem 1954-et írunk, ha nem jön a XX. kongresszus, meg 56 (furcsa, de így van), akkor talán már ez idő tájt rájövök, hogy az elmélet is sántít – vagy éppenséggel cseppet sem sántít, hanem a szocializmus építésének nevezett disznóság adekvát ideológiája. De mindez jött.”

A hitvesztéshez is idő kell, úgy látszik. Bár elég gyorsan játszódik le. Európának ezen a tájain sok életrajz bizonyítja a hitvesztés elha­lasztását, a hitvesztés nyomán született élet­rajzi változásokat. A szocializmus jól el tudta halasztani a hitvesztést Például Vajda Mihály számára is, aki még november 4-e után is, amikor „vérbe fojtottak egy népmozgalmat”, és már nem hitte, hogy „van ebből emberi életet jelentő kiút”, még mindig hitt abban, „hogy ez majd szép lesz – egy napon”. De nem lett szép, legfeljebb díszesebb, csillogóbb, színesebb, zenésebb… Igazi operett.

Vajda Mihály nem ment el '56-ban, és később is csak két-három évre. Újabb tapasz­talatok vártak rá az egyetemen, Heller Ágne­sek körében, a Filozófiai Intézetben, a Husserl-tanulmányok, a Lukács-, a fasizmusról szóló tanulmány megírása közben és a megírás után is. Minél inkább halasztgatta a „kádárista konszolidáció” az értelmiségi kijó­zanodását és hitvesztését, annál erősebbek a kijózanító tapasztalatok, '68, Csehszlovákia, pártélet, a Lukács-iskola belső vitái. Egyre rosszabbul funkcionál a jól kitalált „operettország”, egyre világosabb, hogy már nem lehet megúszni az elméletet, a személyes választás­hoz érvek kellenek, az érvek az elméletből származnak, de életrajzot is teremtenek: ál­lásvesztés, külföldi tartózkodás, szabadúszás.

Nem halasztható tovább a hitvesztés. Ko­rán kezdődött, sokáig tartott. Az értelmiségi hitvesztése nem átállás, nem köpönyegforga­tás; megélt elmélet és életrajz. S ebben még a régi hit emléke is fenntartható. A gondolko­dásban, az elméletgyártásban, a bírálatban. A bölcs önirónia privilégiumában: „Nem aka­rom többé megváltani a világot, néha azon­ban szeretnék tenni valamit azért, hogy egy icipicit jobb legyen. De hát a margón vagyok, mert úgy gondolkodom, ahogy gondolko­dom Ott is maradok mindaddig, amíg ki nem gömbölyödik világunk, amíg meg nem szűnik a különbség a széle meg a közepe között. De hát mikor lesz ez?”

Addig még sok érv kell. Elméletből, elmé­lethez, életből, életrajzhoz. Merthogy nem úszható meg egyik sem. Jó tudni, hogy semmi sem úszható meg szárazon.

1990. november 27.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Miért kezd ideges lenni Orbán Viktor tábora

A Die Presse szerint, mert a Tisza Párt most először határozottan vezet a Fidesz előtt az >

Tovább

Valóban csak a gazdaság?

A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét >

Tovább

Trump nevetséges állásfoglalása

Nevetségesnek minősítette Donald Trump Szíriával kapcsolatos állásfoglalását a New York Timesban Thomas Friedman kommentátor, aki háromszor is >

Tovább

Ki veszi át Szíria irányítását?

Az Economist elemzése azt latolgatja, vajon ki veszi át Szíria irányítását, miközben egyáltalán nem biztos a >

Tovább

Mindenszentek napja Újvidéken

A végtelenül cinikus hangnem, mellyel az államfő a határozottan fellépő tüntetőket illette, mindenesetre valóságos tendenciára mutat >

Tovább

A szír polgárháború tétje az, ki uralja az egész Közel-Keletet

Ezt állapítja meg Neil MacFarquhar, aki csaknem 30 éve dolgozik a New York Timesnál.  Hogy a lázadók >

Tovább

Az Orbánt váltó lengyelek vissza tudnak-e térni a normális állapotokhoz

Sokak szerint Magyarország minden idők legrosszabb uniós elnökségét produkálta a most véget érő félévben, de az >

Tovább

Hogyan borít Orbán kihívója

Magyarországon eddig két dolog volt biztos: a halál, és hogy Orbán győz. De csak eddig volt >

Tovább

Lehet, hogy Meloni lesz Európa aduásza Trumpnál

Bármennyire is úgy gondolja Orbán Viktor, hogy ő az amerikai politikus magától értetődő ideológiai szövetségese. Az >

Tovább

A merkelizmus tragédia Trump és Putyin korában

Ezt fejti ki a volt kancellár most megjelent emlékiratai kapcsán Andreas Kluth, aki bevallja: annak idején >

Tovább

Ez már nem a gyerekekről szólt

Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné >

Tovább

Putyin a pusztításban és a kiutasításban bízik: mi lesz az ukrajnai menekültekkel?

Putyin azon van, hogy romboljon Ukrajnában és lehetőleg minél több embert üldözzön el – már jó >

Tovább