Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
A barátság határai
Javában tartott az ország elhülyülése, és ez már engem is közvetlenül érintett. Pszichésen, egzisztenciálisan, sokféleképp. Bár még mindig be-be ültem valahova egy-egy régi, Fidesz-szavazó ismerősömmel, de már csak előre egyeztetett program mentén: nem politizálunk. Egykor együtt átkoztuk Kádárt és rendszerét, de most szabályt hoztunk a kölcsönös képmutatásról. Ennek azonban vége, már nem találkozom egyikkel sem, elkerülöm a kínos színjátékot: gyerekek, lakáscsere, osztálytalálkozó, kéne egy új autó, esetleg egy közös ismerős halála… közben egy szó sem az országot s benne engem, magamat is szétfeszítő, megfojtó dolgokról. Ez egyre nehezebben ment. És nem az a kérdés, joga van-e valakinek a gonoszra szavazni. Szavazzon. Nem is az, hogy kötelessége-e felismerni a gonoszt. Mit tegyen, ha egyszer képtelen rá. Az a kérdés, én hogyan viszonyuljak olyan emberekhez, akik örültek a CEU elüldözésének, tapsoltak az SZFE eltiprásakor, és úgy általában a kormánnyal egyetértve ők is minden pusztítást győzelemként ünnepelnek. Mit teszel akkor, ha egy pusztulásra ítélt országban elpusztul a végső menedék is, a közös emberi? Bruck András:
Egy ideje kényelmetlenül érzem magam, ha a társaságomban Fidesz-szavazók is vannak, ahogy gyerek- és asszonyverők, lányfuttatók, drogdílerek közé se vágyom. Nem volt mindig így. Magától értetődőnek tartottam, hogy parlamenti demokráciákban egyszer a tieid győznek, másszor az enyéim. Nem számít, nincs nagy különbség közöttük. Csakhogy Magyarországon 2010-től baljós, mindinkább vészjósló változások indultak be; sorban tűntek el szabadságunk biztosítékai, garanciái, bennem pedig évről évre erősödött az az érzés, hogy már nem a demokrácia valamely színárnyalatáról szavazunk, nem a nemzeti előbbre jutás egyik vagy másik útjáról, hanem markánsan és összetéveszthetetlenül jóról és rosszról. És akkor már nagyon is számított, hogy a tieid vagy az enyéim.
A vészjósló jelek egyre csak sokasodtak: a demokráciából már csak foszlányok maradtak, a parlament értelmét vesztette, a kormány hívei azonban mintha mindebből semmit nem láttak volna. Tényleg nem akadt közöttük egyetlen egy sem, aki a legalább a wikipédiában megnézte, mit írnak az illiberális demokráciáról? Hogy az miféle szörnyszülött és mi történik azokkal az országokkal, amelyeket vezetőjük erre az útra kényszerített? Akkortájt még beszélgettem kormánypárti ismerősökkel. Vitatkoztam, érveltem és érveket vártam, de hiába: a pápa előbb vonná kétségbe Isten létezését, mint egy kormányszavazó O.V. szavahihetőségét. Bármi, amit kiejt a száján, megbeszélhetetlenné válik. Egyre kínosabb volt nekem a szavazói között és velük, és nyilván ők is így voltak velem.
Javában tartott az ország elhülyülése, és ez már engem is közvetlenül érintett. Pszichésen, egzisztenciálisan, sokféleképp. Bár még mindig be-be ültem valahova egy-egy régi, Fidesz-szavazó ismerősömmel, de már csak előre egyeztetett program mentén: nem politizálunk. Egykor együtt átkoztuk Kádárt és rendszerét, de most szabályt hoztunk a kölcsönös képmutatásról. Ennek azonban vége, már nem találkozom egyikkel sem, elkerülöm a kínos színjátékot: gyerekek, lakáscsere, osztálytalálkozó, kéne egy új autó, esetleg egy közös ismerős halála… közben egy szó sem az országot s benne engem, magamat is szétfeszítő, megfojtó dolgokról. Ez egyre nehezebben ment. És nem az a kérdés, joga van-e valakinek a gonoszra szavazni. Szavazzon. Nem is az, hogy kötelessége-e felismerni a gonoszt. Mit tegyen, ha egyszer képtelen rá. Az a kérdés, én hogyan viszonyuljak olyan emberekhez, akik örültek a CEU elüldözésének, tapsoltak az SZFE eltiprásakor, és úgy általában a kormánnyal egyetértve ők is minden pusztítást győzelemként ünnepelnek. Mit teszel akkor, ha egy pusztulásra ítélt országban elpusztul a végső menedék is, a közös emberi?
Nem tudhatom, kinél, hol húzódik a számára már átléphetetlen határvonal, de ami engem illet, még az egykori barátok kedvéért sem akarok soha többé úgy tenni, mintha egy normális, átlagos országban élnék; ma ti nyertek, holnap mi, éljen, így működik a demokrácia, miközben már nincs demokrácia, meghalt, eltaposták, én pedig igenis neheztelek az asztalnál velem szemben ülőre, mert ha csak egyetlen szavazat erejéig is, őt is felelősnek tartom a ránk szakadt tragédiáért. Tudom, sokan elfogadják az ilyen korlátok közé szorított beszélgetés feltételeit, úgy érzik, ha már a rezsimmel szemben tehetetlenek, legalább a privát életüket hadd őrizzék meg érintetlenül. Elismerem, akad számukra nem könnyen diszkvalifikálható igazolás: a megosztottság kizárólag a hatalom érdeke, nekünk viszont muszáj szóba állnunk egymással.
A legutolsó alkalomkor mégis felrúgtam a telefonon kötött megállapodást: semmi politika. Már fizettünk, amikor megkérdeztem egykori haveromat, mit tesz majd, ha pár év múlva nálunk is bekövetkezik, ami Belaruszban, hogy a rendőrség brutális eszközöket vet be a tüntetések szétverésére, a börtönök pedig megkínzott ellenzékiekkel lesznek tele. Azt mondta, hülye vagyok, szedjek Xanaxot, itt sosem lesz Belarusz, él és virul a demokrácia, egyre szépül, gazdagodik az ország. Ráhagytam. Úgy gondoltam, ez valójában nem nekem szólt, ilyenkor saját magát manipulálja még eltökéltebb hitbe. Van ilyen, a pszichológia ismeri: magunkat is becsapjuk, hogy megtévesszünk másokat.
És ha ma összefutnék vele az utcán, csak megkérdezném, hogy szerinte a kormány legfrissebb intézkedése, a Magyar Orvosi Kamara egy nap alatt megszavazott tönkretétele, milyen céllal történt? A hazai egészségügyben kínlódó betegek érdekében, vagy azért, hogy a kormánnyal szembeni minden akaratmegnyilvánulás megtorlásával megbízott miniszternek könnyebb dolga legyen? Ő pedig, ebben biztos vagyok, ezt felelné: de hiszen te magad mondtad, hogy megszavazták a parlamentben. Látod, hogy demokrácia van?
Következő cikk: A Lineker-ügy olyan fenékberúgás a BBC-nek, amelyre szüksége van
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Hány tonnát nyom Európa
20 éve politikai szempontból különösen fontos volt, hogy Magyarország és Lengyelország bekerüljön az EU-ba, ma viszont >
A befejezetlen projekt
Hatalmas sikernek bizonyult az Unió keleti bővítése, mert az azóta eltelt időben a korábbi választóvonal mindkét >
Időkapu
Lehetséges, hogy kisebb Ukrajna lesz, de hogy ez az Ukrajna Európa részévé válik és szemben fog >
Ha Horthy Miklós lehetett tengernagy hadiflotta nélkül!
Orbán Viktor vendégül látja Trump híveit, mert az elnök újraválasztásában reménykedik. A CPAC rendezvényére egész Európából >
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >