Ma András, Andor, Andrea névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Nyűgös tűnődés a szabadelvűségről
A kezdet úgy hozta, hogy különösebb megfontolás vagy nyomós ok nélkül, a reánk annyira jellemző szorongás karmaiban sem vergődve – tán a kissé hebehurgya rögtönzés hanyag nemtörődömségét palástolandó – kilétem fölfedésének mellőzését kértem, miközben lazán vallottam arról, mit is várok első maszek hetilapunktól.
Félő, halk közhelyropogást is előidéztem, belevegyítve azt a hiteles kocsmamoraj simogató háttérzenéjébe (nem lőttem ki effajta kecskerímeket: „sok-sok sikert, srácok, reszkessetek... zsarnokok” – bár, mi tagadás, bátran bökhettem volna!), hogy a végére – lássék: ki a legény a gáton – agyam látványos elsülése után szavaljam a kíváncsiskodó riporter mikrofonjába: „Bizony, nehéz lesz függetleníteni magatokat az aktuális szerbiai napi politikától!”
Ezután a szerkesztők az első számban – gondolom, pipogya inkognitómmal szembeni megtorló intézkedésként –, függetlenül és szabadon, elhagyták mondandóm végéről talpig „vakmerő”, sőt: hős megjegyzésemet a nagy, vörös, szerb, napi meg miegyéb akármiről, engemet pedig erre az alkalomra Erős Pálnak kereszteltek. Kész szerencse, hogy ezt a ceremóniát nem sarló-kalapácsos, vörös csillagos módszerrel vitték végbe!
Az elmúlt 40 esztendő viszontagságos keresztelőiről jut eszembe: sekélyes fantáziájú társaság ez a komcsi, volt eszük elvenni, betiltani az aggódó, vívódó, gyönge ember egyik végső mentsvárát, a hitet, a vallást, addig azonban már nem terjedt ideológiájuk, hogy templomainkat a keresztek helyett a fönt nevezett szimbólumokkal ékesítsék, és így váltsák valóra szörnyű álmom rémlátomását.
Diadalittas csataüvöltés: át a pártházból a templomba! Az eszmétől megrészegült menet, rituálisan vörösre pingált, vonalas-csíkos csecsszopókkal a karokban, Isten-Marx-Lenin stb. házába tör, ahol a templomkerti uborkafák egyikéről határozott emberszabású léptekkel lelejtő pártfej elegáns, meggyszínű palástban, egyik kezében sarló-kalapács, a másikban – hogy kifinomult bársonykezét a hegy és az él föl ne sértse – gömbölyített csúcsú vörös csillag, mely instrumentumokkal a boldog szülők repeső szívének üdvözítő megdobogtatására, kultikus köröző mozdulatokkal beiktatja a kisdedeket, a piros pártkönyvvel rendelkezők sokezres (a régi szerint milliárdos) táborába. Vérszomj nélküli spektákulum…
Szó, ami szó, ott tartottam, hogy nem rossz fedőnévváltozat az Erős Pál, tetszett is szerfölött, ámbátor igencsak nehezményeztem az egységes köztársaság népszutyongtató magatartására vonatkozó megjegyzésem kihagyását vagy kifelejtését, pedig nem is neveztem nevén a gyermekmonstrumot, csupán aktuálisnak napinak és politikának tituláltam.
Nos, hat szabadelvű szám megszületése után olyannyira fölbátorodtam, hogy a sajtószabadság tágítása vagy megbéklyózása lehetőségének lázas kutatása közben az alábbi érzésem szerint – modellértékű történetet is elmondom, halálmegvető kurázsival:
Ücsörgőnk egynéhányan a klub lélekoldó füsthomályában, közismert ellenzékiek, rosszhiszemű megbélyegzéssel élve – régi reakciósok: szabadelvű lapunk amerikai tudósítója, valamint az angol fővárosban többszörösen megfordult, loboncos sörényű „keményzenész”, a vad mesék meséiével népszerűséget szerzett orgonaművész, továbbá ezen sorok szerény szerzője, gyermeki ujjongásokkal és poénokkal örvendezve a viszontlátás varázslatos tényének. Csajozunk. Álmodik a nyomor. Politizálunk. Kényszerít a nyomor, bár még nem üres a gyomor. Az is igaz: mindazt elviselni, ami itt folyik, kell hozzá jó gyomor! A sajtóra, karakánságra, szabad hírlapírásra terelődik a szó. Újabban fölvett szokásomhoz híven dicsérni kezdem a Magyar Szót friss, színes és a hatalomnak be nem hódoló szerkesztéskoncepciója miatt. Nincs időm megindokolni. Tézisemet öreg „nehézfémes” haverom ellentmondást nem tűrő hangon és megcáfolhatatlan érvvel tapossa a talajba:
– Ne magyarázz nekem szabad újságírásról! Ha az a véleményed, hogy hülye az államelnök vajon megírhatod-e?
Kórusban hümmögünk.
– Nem, na látod, ezek szerint szabad újságírás, itt, nálunk, egyszerűen nem létezik.
Eképen kalandoznak fürge, fickándozó gondolataim mostanság. Megírható-e egy s más? Talán igen. Igen!?
Majd elfelejtem hozzátenni: a muzsikus nevén nevezte az elnököt. Én nem tettem. Akkor, most, ki itt a daltonista? Az orgonista, az államelnök, jómagam vagy…
A gondolatok szabadok – ezt Handke évtizedekkel ezelőtt bölcsen megállapította. Csatlakozom álláspontjához, és kissé kétkedve bár, de bizakodva megtoldom: leírható. Továbbmegyek – talán közölhető is.
Következő cikk: Nyílt levél B. B. Emíliához
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Ukrajnának új ellensége lett: az, hogy a Nyugat belefárad a háborúba
Az egyik neves amerikai biztonságpolitikai szakértő azt mondja, hogy mindenképpen el kell kerülni Ukrajnában a vereséget, >
Miért védem Izraelt?
Saját bevallása szerint Bernard-Henry Lévy egész életében a palesztinok ügyéért küzdött, ám most mégis Izrael támogatja >
Európában jelenleg jobbról fúj a szél
Paul Lendvai arra hívja fel a figyelmet heti kommentárjában a Der Standardban, hogy Európában jelenleg jobbról >
A pártrendszer széttagoltsága veszélyt jelent az EU számára
A Standard brüsszeli tudósítója veszélyesnek nevezi az EU szempontjából, hogy egyre inkább széttöredezik a földrészen a >
Izrael elvesztette a háború ellenőrzését
Minél tovább tart a tűzszünet, annál nagyobb lesz a nyomás Netanjahura, hogy folytassa az erőfeszítéseket a >
Orbán Viktor az uniós kilépéssel kokettál
Így kemény feladat elé néz ma Budapesten az Európa Tanács első embere. A magyar vezetés ugyanis >
Európának az a baja, hogy túl vonzó
Ezt Timothy Garton Ash állítja a Financial Times-ban, aki szerint a migráció ügyében hozott kemény intézkedések >
A megszűnt nemzeti szuverenitás nyomában
A diktátorokat általában a realitásoktól elszakadt, magányos emberként írják le a politikai elemzők. Tévednének? Ez a >
A holland szélsőjobb: az eredeti mindig legyőzi az utánzatot
Ezt emeli ki a Le Monde vezércikke. Adott esetben hiba lett volna, ha a migráció kimarad >
A holland választások tanulságai
A Guardian vezércikke úgy ítéli meg, hogy a holland választás eredménye láttán Európának okulnia kell a >
Új fejezet indult a magyarországi rágalomhadjáratban
Orbán Viktor új szintre emeli a vitát Brüsszellel. Ideértve a von der Leyen elleni plakátokat, valamint >
Kezd hatni a nyomás Netanjahura – a tűzszünet lehetősége arra utal, hogy valami megváltozott
Ezt fejti ki Simon Tisdall, a Guardian külpolitikai szemleírója. Nincs arról szó persze, hogy felpuhult volna >