Ma Ervin, Klétusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Halottak háborúja
Megoldás mindig van, ha azok, akiknek a hatalmat a kezébe adták a választók – bőven kapott az államfő is magyar szavazatokat –, hajlandók véleményt mondani és a véleményüknek érvényt szerezni. Erre valók a vezetők. Erre való az állam. A román állam is. Markó Béla (Transindex):.
Úgy tűnik, Úzvölgyében egy katonatemetőnyi területen sem az első, sem a második világégés nem ért még véget. Látszólag halottak háborúja ez, egyesek valóban ott nyugszanak, mások nem, de végső soron áldozatok voltak mindannyian. Viszont a napokban e földalatti háborúskodás immár földfeletti etnikai összecsapással is fenyegetett. Helyeslőleg hallgattam azokat az RMDSZ-es kollégákat, helyi vagy megyei magyar vezetőket, akik mérsékletre intettek mindenkit, és nem válaszoltak a provokációra. Értettem azt is, miért hangzott el többször, nemcsak magyar, hanem román újságírók vagy politikusok szájából, hogy ami Úzvölgyében zajlik, nem hasonlítható a huszonkilenc évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történtekhez. Ilyenkor nem tanácsos fölösleges pánikot kelteni, és nem hasznos az egykori sebek felszakítása sem, hiszen tagadhatatlan, hogy máig nem derült fény 1990 fekete márciusának igazi bűnöseire, miközben a román igazságszolgáltatás újabban buzgón foglalkozik az 1989. decemberi forradalom – népfelkelés, államcsíny? – homályos vagy félhomályos részleteinek tisztázásával, sőt, a marosvásárhelyi márciuson átlépve a bukaresti június 13–15-öt is teszi-veszi az ügyészség.
NEM NEHÉZ KITALÁLNI,
hogy miért maradt ki ebből a román–román játszmából Marosvásárhely, és miért nem vizsgálták ki máig sem, hogy kik voltak az akkori események értelmi szerzői. Hát éppen azért, mert ez egy másik játszma volt: az így vagy úgy ma is folytatódó román–magyar konfliktus egyik tragikus pillanata. Ennek ellenére tényleg nem kell ezt Úzvölgye kapcsán felemlegetni. Vagy mégis? Más idők, más helyzet, mondhatná valaki. Nos, az idők csak akkor másak, ha mi is másak vagyunk. Románok is, magyarok is. Megváltoztunk-e huszonkilenc év alatt? Abból, amit látok, ez egyáltalán nem biztos. De ismétlem, egyetértek azzal, hogy a múlt felhánytorgatása könnyen a román–magyar viszony elmérgesedéséhez vezethet, aminek vannak is már jelei, például a román külügyminisztérium inkább konfliktuskereső, mintsem konfliktuskezelő nyilatkozatai. Mintha a külügyminiszter nem is ugyanaz a személy volna, aki ezelőtt huszonvalahány évvel sokszorosan nagyobb diplomáciai érzékről tett bizonyságot, ugyancsak román–magyar ügyekben.
Nem keresem hát az analógiákat a múlttal, de egy-két tanulságot talán nem árt megfogalmazni.
Beszéljünk például arról, hogy annak idején Marosvásárhelyen is felhasználta valaki – vagy valakik – az ortodox egyházat a görgényvölgyi románok mozgósítására. Most sem árt megkérdezni, hogy közvetlenül a pápalátogatás érzelgős, lelkendező levezénylése után, a háromnapos ökumené rózsaszínű felhőjéből kibontakozva, vajon miért vállalkozott ez az egyház – illetve bármelyik képviselője – ilyen megjósolhatóan konfliktussal fenyegető temetőavatásra.
Netán emlékezzünk arra, hogy csak akkor normalizálódott a helyzet Marosvásárhelyen, amikor a – még egyébként nagyon gyenge – központi hatalom hajlandó volt közbelépni.
Esetleg idézzük fel a kolozsvári Mátyás-szobor történetét, amikor a piros-sárga-kék pados polgármester magyarfaló lendületét csak úgy tudtuk megakasztani, hogy az állam elnökét és kormányát meggyőztük, nem érdeke senkinek az újabb etnikai feszültség.
Vagy gondoljunk vissza a marosvásárhelyi Bolyai középiskola miatti robbanásveszélyes helyzetre a kétezres években, és hogy egyik pillanatról a másikra abbamaradt minden tüntetés és ellentüntetés, ahogy a miniszterelnökkel sikerült megállapodni a mindkét fél által elfogadható megoldásban.
Aztán jöjjünk közelebb az időben, és utaljunk egy másik iskolaügyre, a szintén marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetének rendezésére, ugyancsak kormánydöntéssel.
Majd példálózzunk ismét egy történelmi szimbólummal, az aradi Szabadság-szoborral? Addig tartottak a tiltakozások, addig protestáltak a Nagy-Románia Párt hívei, amíg a kormány meg nem egyezett velünk, és egy kormányhatározattal visszaállíthattuk a szoborcsoportot.
NEM FOLYTATOM.
Abban az országban, ahol él majdnem másfél millió magyar, ne lehetne hatóságilag megvédeni egy magyar (és mellesleg: német) katonatemetőt, miközben – nagyon helyesen – háborítatlanul ott vannak országszerte mindenütt a szovjet hősök temetői? Nem analógia ez sem? Dehogynem! Ugyanis attól függetlenül, hogy ki melyik oldalon állt életében: a temető az temető.
Nem hiszek abban, hogy államfő, miniszterelnök, belügyminisztérium, hadügyminisztérium, titkosszolgálat, mindenki tehetetlen. Azt sem hiszem, hogy a bukaresti kormánypalota előtti erőszakos jelenetek csak úgy spontánul ismétlődtek meg Úzvölgyében, az Isten háta mögött. Ráadásul talán még egyik-másik szereplő is ugyanaz volt, mint a Victoriei téren. Klaus Johannis miért hallgat? Viorica Dăncilă miért hallgat? A pártelnökök miért hallgatnak? A hallgatás beleegyezés. De mibe? Abba, hogy egy adott pillanatban legionárius szertartásokra is emlékeztetett az úzvölgyi ünnepség?
Nem mindegy, mit tesznek ezután a csíkszentmártoniak vagy dormánfalviak, mint ahogy fontos a magyar kormány fellépése, az RMDSZ bukaresti közbenjárása, Hargita és Bákó megye különböző intézményeinek a reakciója is. Ám én most az államfőt is szeretném hallani. És a miniszterelnököt is. Vétkesek közt cinkos, aki néma. Mellesleg a külügyminiszterre már nem vagyok kíváncsi. Hátha mégis megmarad jó emlékezetemben olyannak, amilyen volt hajdanában. Bár nem nagyon hiszem.
Megoldás mindig van, ha azok, akiknek a hatalmat a kezébe adták a választók – bőven kapott az államfő is magyar szavazatokat –, hajlandók véleményt mondani és a véleményüknek érvényt szerezni. Erre valók a vezetők. Erre való az állam. A román állam is.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Von der Leyen ismétel, vagy?
Az Economist úgy ítéli meg, hogy von der Leyen nagy esélyes ugyan, mégsem lesz könnyű elérnie, >
A Fico-kormány átneveli a közmédiát
A populista-nacionalista szlovák kormány neki kezes intézményre akarja lecserélni a közmédiát. Már elfogadta az erre vonatkozó >
Nehogy tragikus hős legyen
Míg a kérdésén gondolkodtam, „Hogy bírod lelkileg ezt a sok valóságot a fejedben?”, ő már válaszolt >
Politikai válság Horvátországban
Paul Lendvai azt írja a horvát választás után, hogy a zágrábi politikában jelenleg minden elképzelhető. Válság >
Veszélyes lehet-e ez az ember Orbán számára?
Nemigen fordul elő, hogy valaki veszélyessé válik Orbán Viktor számára, de most valami megmozdult az országban, >
A szélsőjobb át akarja venni Európát és Meloni mutatja hozzá az utat
Ezt írja Rómából a New York Timesban David Broder, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg a mai >
Orbán illúziói a nagyságról
Orbán hiú reményei összeomlottak. A miniszterelnök azt remélte, hogy egy nacionalista, bevándorlás-ellenes, Putyin-párti ellenforradalmat vezethet Európa >
Káoszba fulladt a brüsszeli szélsőjobbos konferencia
A New York Times szerint örül az európai jobboldal, mert brüsszeli tanácskozásukat törölni próbálták. Pedig a >
A Guardian arra szólítja fel Iránt, illetve Izraelt, hogy lépjenek vissza a szakadék széléről
Ellentétük ugyanis nyílt háborúval fenyeget. A világ persze nem tudja, mit szabadítanak el a megtorló akciók, >
Nagy siker lett volna az iráni légitámadás elhárítása?
Roger Boyes, a Times diplomáciai szerkesztője azt elfogadja, hogy újrakeverték a geopolitikai kártyákat. Immár Teherán közvetlenül >
A világ a háború szélén áll
Izraelnek nincs más választása: válaszolnia kell az Iránból indított támadásra – küldi elemzését Izraelből a Daily >
A Közel-Kelet egy olyan, nagy háború küszöbén áll, amelyet senki sem akar
Erre mutat rá David Ignatius, a Washington Post biztonságpolitikai szakírója. A Biden-kormányzat felhasznál minden lehetséges diplomáciai >