Ma Fülöp, Jakab, Zsaklin, Jefte, József névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Szimbolikus játszmák
„A hiba nem a zászlóban, hanem a politikai osztály megtévelyedettségében, mely osztály megérett arra, hogy leváltsák: újra kell kezdeni.” Magyari Nándor László (Systemcritic):
Amit köznapi emberekként öröktől való (sőt nem egyszer szent és érinthetetlen) hagyománynak vélünk, a leggyakrabban „kitalált tradíció”, mely egy sor társadalmi gyakorlat, rítus, szimbolikus jelentőséggel bíró folyamat[i], és ezeken keresztül a történelmi múlt valamely szakaszával való kontinuitást hivatott megjeleníteni (a román történészek által sokat emlegetett román, dák-római kori kontinuitás, száz éves „elmélete” is ilyen rég dédelgetett tradíció, sőt historiográfiaivá avanzsált hagyomány, vajmi kevés köze van a tudományhoz, de annál több a szimbolikus nemzetépítéshez, mítosz, mely éppen a nem létező történelmi források miatt keletkező feszültség föloldását szolgálja. Az a naiv, aki nem ismeri ezt föl, és másként tekint a román történelmi mitológia központi magjára). A kitalált és aztán egy többé-kevésbé ritualizált folyamat eredményeként, a tárgyi szimbólum segítségével/közvetítésével megerősített tradíciót akár szimbólumépítési gyakorlatnak is nevezhetjük. A szimbólumok melyekkel együtt élünk, és amelyek létrehozásának részesei vagyunk, hiszen azok lényege nem is belső tartalmukból, hanem a használók (fogyasztók) hozzá kapcsolódó értelmezéseiből, sőt érzelmi azonosulásukból származik, történelmi termékek, és mint ilyenek időben változóak. De nem elméletről, hanem a székelyzászlónak, mint közösségi/etnikai szimbólumnak és a hozzá kapcsolódó tradícióteremtő társadalmi gyakorlatnak a politikai karrierjéről, a játszma jelen állásáról szeretnék beszélni. És mindjárt leszögezném, hogy egy tizenéves régiséggel rendelkező szimbolikus tárgyról, lobogóról van szó, melyet egy politikai nyomásgyakorló (informális) csoport próbál elejétől fogva elfogadtatni (promózni), a székely etnikai/nemzeti identitás jelképeként használni. Nem állítom, hogy az illető szervezet (SzNT) világos szabályrendszert vagy rituális eljárási rendet talált volna a zászló tradícióvá tételéhez, abból gazdálkodott, ami adódott. Ezért a rituális folyamat egyáltalán nem volt sima az ők részéről sem (felsorolni is nehéz azokat az ad hoc lépéseket, gesztusokat, félig-meddig kidolgozott dramaturgia szerinti rítusokat, amelyekkel máris próbálkoztak a kezdeményezők, a sportvetélkedők alkalmainak kihasználásától, március 15.-i ünnepségeken át ki-, föl-, körbe, stb. vonulásokig, és rá vonatkozó tanácsi döntésekig, stb., bezárólag), mégis beindult a folyamat; a zászló és az általa szimbolizált közösség elindult a tradícióteremtési folyamat beláthatatlan hosszúságú útján; az elakadás elsősorban a külső – többségi és/vagy hatalmi – ellenállás miatt történt/történik, a hatalmasságok annak a román történeti mítosznak a nevében lépnek föl az új szimbólum ellen, mely az „egységes nemzetállam” szellemében („statolatria” - államimádat) véli fölfedezni a román nemzeti identitás legfontosabb magját. Ennek a történelmi mítosznak, etno-nacionalista föllépésnek és túlbiztosítási igyekezetnek ma a prefektusok a reprezentánsai (bár nem függetlenül a kormányzati akarattól), és a Székelyföldön ők az „elrománosítási” projekt[ii] utóvédharcosai. Viszont paradox módon az a szimbolikus agresszió, amivel a prefektusok a zászlót és a hozzá kapcsolódó rituális gyakorlatot üldözik, elősegíti annak (akár nyílt, akár szubverzív) megerősödését, szimbolikus jelentőségének megnövekedését (legjobb példa erre, hogy körülötte már nemcsak regionális, hanem összmagyar szolidarítás alakult ki, rengeteg magyarországi településen, és még a budapesti Parlamenten is ott lobog: deterritorializálódott): ez, ha úgy tetszik, harcedzetté teszi a zászlót. Meglátásom – pontosabban a politikai pragmatizmus (issue based policy) szempontjai – szerint a zászlóharcot táplálni fölösleges energiapazarlás, végeláthatatlan szimbolikus játszma mindkét oldalon, de szemmel láthatóan egyik fél sem kíván kihátrálni belőle, presztízsharc, ezért pedig győzni egyik félnek sem lehet.
A szimbólum megerősítését egyéb politikai eszközökkel és más rituális folyamatokkal is lehet segíteni.
A székely zászló minden bizonnyal reálisan létező (népi) elvárásoknak felel meg, és bár, mint minden szimbólum többértelmű (alkalmat teremt a manipulációra, mint ahogy Izsák Balázs, de a székelyföldi kiskirályok nem különben, ily módon próbálják saját politikai tőkéjük növelésére használni), és többféle jelentésréteggel bír. Jól reprezentál egy sajátos helyzetű közösséget[iii], nemcsak a román többséggel szembeni pozícionálódással, hanem a magyarságon belüli sajátos „etnikai jellegű” székely identitás reprezentálásának terén is. Ugyanakkor a zászló és a köréje épülő tradíció a közösséget (communitas) igyekszik képviselni az adminisztratív struktúrával szemben[iv], az autonómiatörekvéseket, melyek éppen új határok kijelölését sürgetik.
A székely zászló rövid idő alatti meghonosításának rituális folyamatát akasztotta meg a legújabb fejlemény, az, hogy a Hargita megyei tanács – visszakanyarodva, de most már a kovásznaiakkal való egyeztetés nélkül – a 2009-es intézményesítési kísérlethez, megyezászlónak fogadtatta el azt. Az a szimbolikus jelentés, amit a zászló, mint közösségi, és ezért a jelenlegi adminisztratív struktúra ellenében létrehozott jelkép elsődlegesen képvisel, lett fölülírva egy – egyébként kontesztált és merőben mesterkéltnek tekintett, ráoktrojált, stb., megye tanácsa által hozott – adminisztratív határozattal. Észreveszi vagy sem, tudatosan, politikai tőkeszerzési vágyból tette vagy megtévelyedésből, zavarodottságból, sőt bűnös tudatlanságból, a megyei tanács (és a javaslatot tevő elnök) gesztusával nem segíti, hanem lejáratja, jelentőségét csorbítja a székely lobogónak[v]. A fölösleges kisajátítási gesztus, mely minden bizonnyal csak a szimbolikus harc kiújulását eredményezi, éppen arról az értékvesztésről és zavarodottságról tanúskodik, amelyet az RMDSz kulturális „kormányzata” mutat akkor, amikor „természeti képződményeket”[vi] próbál erdélyi magyar (sic!) értékekként kisajátítani, saját propagandisztikus céljai számára eszközként használni. A hiba nem a zászlóban, még a kitalált tradíciók rituális elfogadtatásának a gesztusában sincs – ezek csak kifejezik a mély válságot –, hanem a politikai osztály megtévelyedettségében, mely osztály megérett arra, hogy leváltsák: újra kell kezdeni.
[i] Eric Hobsbawm brit történész, társadalomfilozófus, veti föl (társaival együtt) a problémát, miszerint az idők ködébe vésző, sőt már-már öröktől fogva létezőnek hitt tradíciók nagyrészt kitalált hagyományok, melyeknek eredetét ugyan nem tudjuk minden esetben pontosan datálni, vagy dokumentálni, mégis sokkal „fiatalabbak”, mint azt köznapi emberek gondolnák. A tradíció kitalálása, Hobsbawm és tsai szerint, egy társadalmilag elfogadott és többé-kevésbé szabályozott, leggyakrabban rituális és szimbolikus gyakorlat, melynek célja, hogy „ismétlés által bevéssen bizonyos értékeket és viselkedési normákat, melyek automatikusan magukba foglalják a múlttal való kontinuitást” (Eric Hobsbawm, Introduction, In: E.Hobsbawm – T. Ranger (Eds.) The Invention of Tradition, 1983, Cambridge UP, 7 p.).
[ii] Lucian Boia írja le hitelesen a folyamatot, és azt is, hogy az „elrománosítás” sikerült, visszafordíthatatlan, ideje lenne „európaiként gondolkodni” a románoknak, felhagyni a nemzet túlbiztosítási gyakorlatával, mely fölösleges energiapazarlás és társadalmi méretű visszahúzó erő.
[iii] Az, hogy egy régiót is viszonylag egyértelműen reprezentálna, már problematikusabb, itt vitatkoznék Patakfalvi Czirják Ágnes írásának azzal a kitételével, hogy egy valamelyest is egységes regionális identitást, területi önreprezentációt is kijelöl. És nemcsak külső okokból, az akadályoztatás miatt nem képes regionális reprezentációra – legalábbis egyelőre –, hanem mert Székelyföld ma egy változó geográfiájú, körülhatárolatlan terület. Az SzNT elképzelése szerint a valamikori székekhez tartozó településekből áll, más autonómia-tervezetek szerint a három úgymond „székely megye” területét öleli föl, és ennyiben hozzákapcsolódik a jelenlegi adminisztratív felosztáshoz, stb., ez a bizonytalanság viszont megjelenik a zászlóhasználat szimbolikus jelentésmezejében is. Székelyföldön szép számban élnek nem-székelyek és határain kívül is szép számban élnek székelyek, köztük nem valamiféle adminisztratív kapocs (ilyenre volt kísérlet a „székelyigazolvány” kezdeményezésekor), hanem a kulturális/identitásbeli azonosulás teremt kohéziót. Territorialitást az hozhatna ha a zászlót egy létező vagy majdani állam, vagy autonóm struktúra jelképeként használnák, ez még nem cél és nem valóság. Így a székely zászló a leginkább a székely „elképzelt közösséget” (mint azt az éppen eltávozott Benedict Anderson mondaná) reprezentálja, Székelyföld nagyon is porózus határaitól függetlenül.
[iv] A közösség itt a hierarchiáktól viszonylag független, az adott esetben homogénnek tételezett székely etnikai identitás köré szerveződő csoportot jelenti, melyet a szimbólum igyekszik reprezentálni, illetve megerősíteni. Ezért a communitas szemben tételeződik a struktúrával, jelen esetben a fennálló adminisztratív/politikai berendezkedéssel, egészen úgy, ahogyan azt Victor Turner, merőben más környezetben fölfedezi, illetve leírja (lásd. V. Turner – A rituális folyamat, 2002, 107-145 p.).
[v] Cinikus vagy sem, de ma ott tartunk, hogy ha a Hr megyei prefektus is úgy akarja, a magyar Parlamenten a hargitai megyezászló fog lobogni és már nem a székely (közösségi) lobogó.
[vi] Így lett a Tordai-hasadék, vagy a Székelykő (sic!) erdélyi magyar kulturális érték, mintha ugyan a természet kultúra lenne, és főként etnikai/nemzeti jelleggel bírna. Jellemző, hogy amíg jobb népeknél a nemzeti kultúra értékeit az egyetemes kultúrához való hozzájárulással mérik – és ez eddig esetünkben is így volt – a mai kulturális politika éppen megfordítva jár el. Minél marginálisabb az egyetemes kultúra szempontjából, valamely kulturális teljesítmény, viszont minél „mélymagyarabb/székelyebb”, azaz sajátosabb, annál magasabbra értékeli. Így előzhetik meg a bejáratott, nemzetközi elismerést jogosan kivívott irodalmi/művészeti/tudományos, stb., teljesítményt, a hivatalos kultúrpolitika rangsorában, a wasalbertek giccses provincializmusa. Sokan reménykedtünk abban, hogy Erdélyben ez nem következik be, hát a wasalbert felolvasó estekkel, vagy Nyirő hamvainak „körbehordozásával”, és aztán a Tordai-hasadékkal ez nagyon is bekövetkezett.
Következő cikk: Orbánék már Merkel jövőjéről spekulálnak
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Az amerikai hadsereg elveszítette előnyét. Irán után ezt már mindenki tudja.
A jó hír az, hogy a Kongresszus, a kormányzat és a Pentagon most már tisztában van >
Göröngyös úton
A nagy teszt azonban a határon túli magyar pártokhoz és az ésszerűtlenül felduzzasztott külhoni intézményrendszerhez való >
Orbán-fáradtság
Szamorukov szerint Ukrajna vonatkozásában Magyar Péter jóval békülékenyebb lesz elődjénél, ami nem jelenti azt, hogy Kijiv >
A transzatlanti MAGA-fantázia
A magyarországi parlamenti választás ebben a hónapban nem volt egyértelműen Trump melletti vagy elleni népszavazás. Orbán >
Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei
Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >
2x40 millió és közte egy kis apróság
Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >
MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC
Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >
Az ember, aki ott sem volt - Szijjártó a Telexen
Ez az interjú szánalmas vergődés volt, az elemi önreflexió teljes hiánya. Felmerül a kérdés, hogy miért >
Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?
Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >
Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania
A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >