Ma Gergely, Katinka, Alberta, Édua névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Párhuzamos gondolatok 56-ról
„Óvatosabban kellene tehát talán bánni a szavakkal, a hatás- és érzékvadász kijelentésekkel, így ünnepnapokon különösen.” Dévavári Zoltán (Magyar Mozgalom):
Forradalmak elsősorban akkor törnek ki, amikor a megfélemlítés, a retorzió már olyan hőfokra izzott, hogy a többségnek egyszerűen nincs vesztenivalója, nincs hova hátrálnia. Így történt ez 1956-ban is. Aztán kellett ehhez még persze a hatalmi eliten belüli egymással való szembenállás, rivalizálás, a különböző jövőképek közötti markáns különbségek megléte is.
A forradalom eseménytörténete mindenki számára ismert, ahogy annak leveretése, a nemzetközi visszhang, a 800–1000 főig terjedő áldozatok száma és az országot elhagyó kétszázezer kitántorgó egyéni tragédiája, a messzi idegenben való talpra állása és helytállása is. Évről évre ismétlődő felsorolása ez az ünnepi megemlékezéseknek, a különböző, retorikai közhelyektől és fordulatoktól hemzsegő beszédeknek.
Nem kívánok most erről szólni. Az emlékezet, akárcsak a többség és a kisebbség (v)iszonya, mindig is az adott helyzet függvénye, s a világ – nem egyszer tapasztaltuk már – e kérdés(ek)ben is hajlamos a legtöbb esetben a feje tetejére állni.
„A félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „áruló”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg (…): az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.” – írta Bibó István 1946-ban a Kelet-Európai kisállamok nyomorúsága című tanulmánykötetében. Az a Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminisztere, aki csak november hatodikán, két nappal a szovjet invázió megkezdése után hagyta el a parlament épületét, megtagadva a szovjet bábkormány elismerését.
1956 valahol erről is szólt, s az ünnepi megemlékezéskor kötelezően ránk erőltetett jelennel való párhuzamvonás is erről szól. A látszatról és a hazugságról, a korrupcióról és a hamisságról, Közép-Kelet-Európa nyomoráról, s mindennek elutasításáról, mindarról, ami ha bizonyos értelemben az elmúlt évtizedekben meg is változott, átalakult, de azért mentalitásában, gondolkodásmódjában, embertelenségében és brutalitásában, a lényegét tekintve – itt Szerbiában legalábbis, egészen bizonyosan a mai napig jelen van. Államférfinak lenni, népet, nemzetet, közösséget vezetni, a hatalom birtokosának lenni, mikro- és makroközösségben egyaránt mégis csak keveseknek adatik meg.
Többség és kisebbség. Melyik a realitás, melyik a hamisság, melyik az illúzió s melyik a hazugság? Hogyan s mikor? Láthatjuk, a mai napig tapasztalhatjuk, hogy bár a politikai garnitúrák itt a Balkánon jönnek és mennek, de szinte kivétel nélkül mindig a többségre hivatkoznak, a többséget képviselve demokráciát kiáltanak, s a többségben keresik legitimitásukat.
Megpróbálva kívülállóként szemlélni a dolgokat, elrugaszkodva napjaink e hamis és demagóg ködfelhőjétől, emlékezünk és emlékeztetünk. Bibó fenti gondolatára. Vagy például 1957. május 1-jére. A budapesti Hősök terére. A forradalmat leverők több százezres rendezvényére. Az eszmei, a szellemi és a nagyon is valóságos barikádok egyik és másik oldalára. Többség és kisebbség? Vajon hol volt, ki volt, ki és mi számított egyiknek vagy a másiknak? Ki és mi számít ma az egyiknek és a másiknak?
A hatalom birtokában a többségre való hivatkozás, a politikai pártok megtett lépéseinek a legitimálása, amelyek – s e téren sincsenek illúzióink – többnyire a kényszerpályán mozgás kényszercselekvése lévén, a legtöbb esetben kizárólag az egyéni érdekek és a nyers hatalmi megfontolások mentén alakítják a ma Szerbiájában élők mindennapi realitását, nem többek puszta ismétlődő kliséknél.
Oly távol van mindez az államférfiúi attitűdtől, oly távol van mindez Bibó Istvántól vagy Kéthly Annától, s oly távol van mindez a népek, nemzetek szabadságától, főleg akkor, ha csak egy kicsit is körbenézünk, mivel kimondatlanul is mindannyian érezzük, tapasztaljuk és tudjuk – mai életünkre rátelepedett a félelem. A jelentől, a jövőtől, az egymástól és a kilátástalanságtól való félelem érzése itatja át mindennapjainkat, visz sokszor mérgező légkört emberi, kollegiális és baráti kapcsolatokba, a családokba.
Óvatosabban kellene tehát talán bánni a szavakkal, a hatás- és érzékvadász kijelentésekkel, így ünnepnapokon különösen. Építeni, országot szolgálni, nemzetet vezetni, demokratának lenni ezek nélkül is lehet.
A hatalom birtokában, talán egy nap államférfivá válva, viszont jóval nehezebb higgadtan, egyenes gerinccel kitartóan azon dolgozni, hogy a hamisság és a képmutatás békeangyalainak e materializált világában legalább az emberekbe táplált görcsös félelem oldódjon, s egy idő után szűnjön meg.
Mert a szabadság – s ezt ismét csak Bibó mondta – ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Ebben a kérdésben a múltban, a jelenben, de a jövőben is sokan megmérettetnek majd, s sokan könnyűnek találtatnak.
Következő cikk: Csengetett, Mylord?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Merz lehet minden idők legfontosabb német kancellárja
Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy nincs Európában olyan politikus, aki igazodási pont lehetne a vadonatúj német >
Netanhaju abban gondolkodik, hogy vagy elfoglalja Gázát, vagy lakhatatlanná teszi
Bármelyik is következik be, ő csak nyer vele. Mindkét terven az látszik, hogy a szélsőséges politika >
Ha kudarcot vall a Merz-Macron-duó, az azt jelenti, hogy Európa zátonyra fut
Ezt jelentett Párizsból az új kancellár villámlátogatás után a Handelsblattnak Gregor Waschinski. Esélynek gondolja a földrész szempontjából >
Musk fájdalmas búcsúja
A Financial Times szemleírója, Edward Luce úgy ítéli meg, hogy fájdalmas búcsú előtt áll Elon Musk, >
Orbánék harmadik nekifutása Magyar Péter mentelmi jogának megvonására
Magyar Péter azt gondolja: Orbán azért cseszegeti európai képviselőként a mentelmi joga megvonásával, mert így akarja >
Még sugároz a Szabad Európa Rádió
Annak ellenére, hogy a liberális adó évtizedek óta szálka az autokraták szemében és Trump most jócskán >
Fordult a kocka, nagy bajban van Oroszország
Ezt állítja Ambrose Evans-Pritchard, a The Daily Telegraph jobboldali újság világgazdasági szerkesztője. A Washingtonnal tető alá >
Ha megoldást akar Gázában, az USA-nak be kell áldoznia Netanjahut
Ezt nyilatkozta a Neue Zürcher Zeitungnak Gilles Kepel Közel-Kelet-szakértő, a párizsi Politikatudományi Intézet vezető kutatója. Emlékeztet >
Nagyot ment a baloldal Ausztráliában
Hát akkor ennyit a Tegyük Újra Naggyá Mozgalomról – állapítja meg a Wall Street Journal konzervatív >
Kik akadályozzák, hogy újra demokrácia legyen?
Most viszont Magyar Péternek köszönhetően esélyt kaptunk egy második rendszerváltásra, sok minden újrakezdésére, újragondolására – szinte >
Bárki is nyer Romániában, belekerül a 22-es csapdájába
Marc Champion arra számít, hogy holnap a szélsőjobbos Simion fut be elsőként a megismételt romániai elnökválasztáson, >
Ébresztő volt a csaknem 24 órás spanyol és portugál áramszünet
Így véli a Financial Times szerkesztősége, amely szerint a kormányoknak a zöld átmenet mellett gondoskodniuk kell >