Ma Kelemen, Klementina, Kolumbán névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Elfideszeződés – az utolsó kapocs
„Az elmúlt 25 évre jellemző egyensúlypolitika felborult és innentől Budapestről diktálják a pontos időt a rommagyar politikában.” Magyari Nándor László (Systemcritic):
(…) Most éppen egy ilyen eltitkolt és eltitkolnivaló politikai momentumnak vagyunk tanúi – már akik vesszük a fáradtságot és odafigyelünk a történésekre, sőt kis időt arra is szánunk, hogy az elhallgatás/elhallgattatás mögül alig fölsejlő információkra reflektáljunk –, amikor az RMDSZ „elfideszeződésének” legújabb, immár bizonyosságként előálló, fejezetéről kapunk nagyon kevés információt. Történt ugyanis, hogy az RMDSz egyik alapítványa (Eurotrans Alapítvány) szerződést kötött a magyarországi kormánnyal (nem fogják kitalálni mire?), ugyanarra, amire az ú.n. „demokráciaközpontok” vesznek fel támogatást, vagyis a megkönnyített honosítással kapcsolatos teendők segítésére. Nos, eddig úgy tudtuk, és az RMDSz akárhányszor szóvá is tette, illetve sérelmezte ezt, hogy a honosítási irodák támogatása bujtatott pártfinanszírozás, melyet az Orbán-kormány éppen az RMDSz támogatásának ellenében nyújt a kis ellenzéki formációknak (EMNx-ek), most pedig hirtelen arról próbálnak meggyőzni, hogy az új szerződés nem hasonló módon fog működni, hogy nem rejtett pártfinanszírozásról szól. A szervezet elfideszeződése, a magyar kormány patronátusának elfogadása régóta napirenden van, egyes lépéseiről, az igazodási kényszerről, igaz csak félszájjal de beszéltek a vezetők, és igyekeztek titokban rendezni az ügyet. Azért eddig is tudni lehetett róla, a kiszolgáltatás, a szerződés-kényszer viszont a kormányból való önkéntes távozással nőtt meg, vált halaszthatatlanná. És minden okunk meg van arra, hogy kijelentsük, a döntésben már a Fideszhez és elvárásaihoz való kényszerű igazodás játszott szerepet. A kilépésre sem közvéleménybeli változások, sem Kelemen Hunornak az elnökválasztás első körében való elbukása nem ad magyarázatot, de még arra a bizonytalankodásra sincs egyéb magyarázat, melyet miniszterelnök-helyettesként, mandátuma utolsó szakaszában mutatott a pártvezér. A kiéheztetés eredménnyel járt, a zsarolás elérte célját (t.i. Antal Árpád fidesznyik készült váltani Kelement az áprilisi kongresszuson, ha ez utóbbi nem adja be a derekát a Fidesznek!), a magyar kormánypártok bedarálták az RMDSz-t (is). Az elmúlt 25 évre jellemző egyensúlypolitika[i] felborult és innentől Budapestről diktálják a pontos időt a rommagyar politikában, a kényszerigazodás pedig, számtalan problémát ígér.
Mielőtt bárki is felvetné a kérdést, hogy miért problémás az, ha az RMDSz “szorosra fűzi a kapcsolatát” (sic!), illetve lényegében alárendelődik a jelenlegi magyar kormányzatnak és pártjainak?, igyekszem összefoglalni a probléma néhány vonatkozását (hosszú kifejtésre nem lévén terem).
Azzal kezdem, hogy az önálló és belső egyensúlyokon alapuló, sőt bizonyos értelemben még egyfajta belső demokratizmust (legalábbis nyomokban) megőrző szervezet, sikereit azzal érte el, hogy jó helyismerettel és bukaresti beágyazottsággal, a szimbolikus/kisebbségi politizálás mellett pragmatikus (issue based) intézkedéseket is foganatosítani tudott, az elmúlt időszakban. A magyar kormány pedig – tekintve, hogy ez idő szerint egyetlen román politikai erővel sem áll közeli viszonyban – legjobb esetben is szimbolikus politikai üzeneteket fogalmazhat meg (máris teszi), amit aztán az itteniek „közvetítenek”, illetve hangoztatnak. A budapesti kormányzat nemcsak térben van távol a bukaresti és általában romániai politikai mezőnytől, hanem távolra esik a nagyobb nyelvi, kulturális mezőnyben is, és nem utolsó sorban, valós szociológiai ismeretek híján képtelen reális képet (ugyanakkor mások a társadalmi valóság észlelésére kialakított – nem egyszer előítéletes és sovén – reprezentációi) alkotni az itteni folyamatokról; az ottani kormányfő által (éppen Tusnádon) meghírdetett illiberális demokrácia és állam, itteni esetleges felépítése kisebbségi jogaink gyakorlásának, kibontakozásunknak legfőbb akadályává válhat: nekünk kisebbségieknek, a nyugati típusú demokratikus kibontakozás adhat esélyt; aztán az érdekkülönbségeken túl (a budapesti érdekek nem mindig és nem mindenben esnek egybe – főként nem automatikusan – az itteni magyarság jól felfogott érdekeivel), az ottani politikai vezérkar felelőssége korlátozott az itteni politikával kapcsolatban, hiszen a következményeket mi, és nem ők fogják elviselni (a magyar kormányzatnak, mint kibicnek, ebben a vonatkozásban „semmi sem drága”); a pesti diktátumok esetében még annak az esélye sem adott, hogy demokratikusan (bár a rommagyarság kis hányada szavazott a legutóbbi magyarországi választásokkor) felléphessünk azok tartalma ellen, legfennebb az itteni elöljárók leváltásával lehetne olyan helyzetet teremteni, mely a szervezeti önállóság visszaszerzését célozná, erre viszont reális esély nincs, hiszen nem népszavazás, hanem kliensekből összeverbuvált kongresszusi küldöttek fogják újraválasztani a szövetségi vezérkart, stb., hogy csak a formális szempontok némelyikét vessem fel. Ettől is lényegesebb, hogy tartalmi vonatkozásban a jelenlegi magyar kormány kiszámíthatatlan és ambivalens, ingadozó és sokszor követhetetlen kül- és határontúli magyarokkal kapcsolatos politikát folytat. A kormányzati kommunikáció egy része autonómiát támogat, más része (lásd. szászjenő-féle NSKI), pedig Budapest központú einstandolásról, sőt ki-és áttelepítésekről, stb. beszél. És eljutottunk máris az egyik (nemrég explicit módon megfogalmazott) külpolitikával kapcsolatos utasításhoz, mely sajátos viszonyaink között teljesíthetetlen és kisebbségi társdadalmunkra nézve kontraproduktív (sőt Kárpátalján egyenesen veszélyes). A decemberi KMKF ugyanis azt az elvárást fogalmazta meg a határon túli szervezetekkel kapcsolatban, hogy kövessék a magyar külpolitika „keleti nyitását”! Nem is taglalom, milyen fajta elszigetelődéshez vezetne, még a kérdés felvetése is számunkra (máris keringenek a legkülönfélébb összeesküvés elméletek és agyrémek azzal kapcsolatban, hogy Putyin segítségével jönne létre erdélyi magyar autonómia!).
Közéletünket hosszú időre meghatározó politikai gesztus volt viszont, a Fidesz zsarolására elkövetett kormányból való önkéntes kilépés (méghogy ez bizalom-, illetve hitelerősítő gesztus lenne, vagy (ál)ellenzékből jobban megvédhetők az eddigi eredmények – nagyobb hazugságok aligha szabdalták a rommagyar politkai mezőnyt!), az országos politikai mezőnyből való visszavonulás, bevezető szakasza lehet a parlamentből való kimaradásnak (persze sokan régóta hajtogatják a lenini elvet, hogy „minél rosszabb, annál jobb”, és a parlamenten kívül is van élet, és a Székelyföldön kell politizálni, stb., csak érveik nincsenek ez mellett!), a szövetség kis regionális és országos reprezentáció nélküli pártocskává válásának. Ez nemcsak „a logika dolgai szerint, hanem a dolgok logikája szerint” is erősen valószínűsíthető.
[i] Már az 1993-as RMDSz-en belüli „rendszerváltással” kezdődően a szövetség, olyan módon pozícionálta magát a romániai politikai szcénán – és ez az „állam az államban” modell egyik sarkalatos eleme –, hogy három pilléren álljon. 1) Egyfelől az elmúlt időszakban kiderült, hogy a szövetség a román politikai mezőny legstabilabb politikai/kisebbségi pártja (a román közeg irányába minden bizonnyal így jelenik meg – e helyütt nem mennék bele a „párt, és vagy érdekképviselet” vita taglalásába), mely bizonyítottan kormány(koalíció)képes. 2) Másrészt a Magyarországgal, és nem csak a mindenkori kormánnyal és kormánypárt(ok)kal, hanem az ellenzékiekkel is – lásd. „egyenlő közelség” (Az “egyenlő közelség politikája”, lényegében Markó Béla és az által fémjelzett korszak egyik központi politikafilozófiai elképzelése volt, nem csak a magyar-magyar-román viszonylatban, hanem általában egyensúlyra törekvést jelentett, jó ideig a szövetségi belpolitikában, a belső pluralizmus támogatásában is.)
elve – való kiegyensúlyozott és stabil viszony segítette a külpolitikai megjelenést, a román politikai hatalommal szemben pedig „zsarolási potenciált” biztosított (különösen az EU-s integráció folyamán, amikor a két országot két lépcsőben vették be a tagok közé – román fáziseltolódással); nagyban javította az amúgy asszimetrikus tárgyalási képességet. 3) Harmadrészt pedig, szinte teljes egészében maga mögött tud(hat)ta a romániai magyar szavazókat, hiszen választásokkor nem volt romániai magyar vetélytársa. Fontos megjegyzezni, hogy a három pillér, vagy legalábbis annak potenciális összehangolása, szinergiájuk, mindhárom vonatkozásban kiépített monopolhelyzetet teremtett (volna), ami nemcsak elvi és politikai tőke viszonylatában, hanem az allokációs, illetve redisztribúciós vonalak és hálózatok kézben tartásával is növelte az RMDSz politikai/közösségi súlyát.
A Fidesz-RMDSz viszonyt hosszú ideje az a hol látens, hol félig-meddig nyílt konfliktus határozza meg, amely a szövetség két (2. és 3. pillér) és közvetlen áttétellel (1. pillér), mindhárom pillérét érinti, még pontosabban erodálja azokat. Magyarán, a konfliktus nem ideológiai, vagy egy konjunkturális, és/vagy személyfüggő jelenség, hanem az RMDSz és a Fidesz egymástól merőben eltérő politikai pozicionáltságától és annak dinamikájától függő, mély ellentétekre épülő, és kiterjedt konfliktuális jelenség. Ami a Fidesz-RMDSz viszony konfliktusos jellegét illeti tehát, az természetesen nem a mostani választásokkal kezdődött, sőt előélete talán sokkal fontosabb, mint a mostani szavazás, és azzal áll kapcsolatban, amit az RMDSz magyar-magyar politikai doktrínájának, illetve mint fentebb már jeleztük, annak elfogadásaként írhatunk le. A doktrína lényegét úgy foglalhatjuk össze, hogy a szervezet – legalábbis szándéka szerint – egyforma „közelséget” tart, mind a mindenkori magyar kormánnyal, mind pedig a (nem szélsőséges) román politikai pártokkal; politikai partnerséget igyekszik kiépíteni a magyar politikai szereplőkkel, függetelnül azok ideológiai elköteleződésétől és – lényegében – ugyanezt az egyensúlyi (esetleg ez esetben nevezhetnénk „egyenlő távolságtartásnak” a doktrína itthon érvényes változatát, ami lehetővé tette a kormányba lépést, nem is csak egy ciklusban!), és partneri politikát igyekszik folytatni a román politikai hatalom és pártok irányába; a doktrína lényegéhez tatozik az is, hogy elvárta és elvárja, hogy a szövetséget tekintsék a romániai magyar közösség „egyetlen” legitim képviselőjének, szóvivőjének; és nem utolsó sorban egy olyan pozíció is hozzátartozott az egyensúlypolitikához, mely biztosította a magyar-román kapcsolatok közvetítőjének szerepét a szövetség számára.
A mai magyar kormánypárt szinte a kezdetektől nem volt hajlandó elfogadni az „egyenlő közelség elvét”, kiváltságos – lényegét tekintve asszimetrikus, paternalista, vagy patronális – viszonyrendszert szeretett volna létrehozni, „baráti kapcsolatokra” építve azokat. Nem állít(hat)om, hogy az itt következő kronológiai sor, egyben egy átgondolt és következetesen végrehajtott (egyébként miért ne?) forgatókönyvnek, vagy politikai stratégiának a stációi, de értelmezésem – minden bizonnyal – nem áll távol a valóságtól. A klienturális rendszer elemeit szorgalmas és hosszú munkával, erdélyi jelenléttel, beágyazódással, előválogatással, stb. végezték, ennek keretet leginkább a nyári Bálványosi-Tusnádi egyetemek és a köréje intézményesült személyek tevékenysége teremtett. Kihasználva jelenlétéből származó viszonylagos ismertségét, és beágyazottságát – no, meg a többi magyarországi párt tapogatózó, lassú és vonakodó, stb. fellépését az itteni politikai szcénán – a Fidesz, a mainstream ellenében, először azok mögé az RMDSz-en belüli politikai csoportosulások (belső platformok) állt, amelyek „szellemi vezetője”, szürke eminenciása Tőkés László volt. Majd adott ponton, a „választás szabadságának” jelszavával, a pluralizmus szükségességének hangoztatásával osztotta meg az RMDSz-t, támogatta a Reform Tömörülés kiválását a szövetségből, és ezzel egy ellenzéki versenypárt létrejöttét segítette (2008 - MPP). Alig két évvel később, a Szász Jenő vezette párt kudarcai miatti kiábrándulásból és a Szász-Tőkés konfliktus hatására egy új párt létrehozásánál bábáskodott a Fidesz, azután, hogy a szintén Fidesz-Tőkés patronálta be nem jegyzett „civil társadalmi szerveződés” az EMNT-t pénzelte. Az új párt, az EMNP egyenesen a kormányzó pártok „nemzetegyesítési politikáját” kívánta megtestesíteni, illetve megvalósítani. Viszont a Tóró-féle új párt sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a helyhatósági választásokon való gyenge szereplése, egy apró-párt szinte kilátástalan helyzetébe sodorta. Ezzel mintegy párhuzamosan lassan modellé válik az az eljárás, hogy a Fidesz „kiemel” (paradox módon fölöttébb sikertelen, és elhasználódott!) politikusokat a romániai magyar közegből és mintegy jutalomként szolgálataikért, közvetlen pártkatonává („a keresztapa fogadott családtagjává”) lépteti elő őket. Ez történt először Szász Jenővel, akit az MPP éléről való elmozdítást kompenzálandó magas állami (fantom)hivatal élére nevezett ki a vezér, majd Tőkés László, az EMNx (EMNT és EMNP) ikonikus alakja igazolt át a Fidesz EP listájára, személyes védnök nélkül hagyva pártocskáját.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Putyin nem csak a Nyugatot próbálja figyelmeztetni
Az hangsebességnél gyorsabb rakéta kilövésével Putyin nem csupán a Nyugatot próbálta figyelmeztetni, hanem saját népének is >
A gyűlölet mint hiány
Vajon mitől lesz valaki éppen palesztinpárti a Közel-Kelettől ezer kilométerekre? És ők miért veszik készpénznek az >
Mi van, ha bukik?
Várható-e, hogy a választások eredményétől függetlenül kilenc, tizenkettő, akárhány évre kinevezett pártcselédek és -kreatúrák udvarias meghajlással >
Az EU bővítése és Oroszország
Mindebből az EU számára több következtetés adódik. Az orosz befolyás ellensúlyozása érdekében továbbra is törekednie kell >
Vizsgáznak Európában a liberális értékek, mert erősödik az antiszemitizmus
Az Economist szerint ez a legrégebbi csapás a földrészen. Sajnálatos módon visszatér az a fajta türelmetlenség, >
Elon Musk egyszerre jelent lehetőséget és veszélyt – Trump fő rombolójaként
Ezt rögzíti az Economist szerkesztőségi véleménye. Merthogy a milliárdos az amerikai kormányzatot célozta meg és így >
Hogyan készül Orbán a választásra
Magyarországon csak két év múlva lesz a választás, de Orbán Viktor már jó előre gondoskodik arról, >
Lehet, hogy Európának éppen Trumpra van szüksége
Azért, mert magának kell olyan gondokat megoldania, mint az euróövezet gazdasági stagnálása, valamint a földrész biztonsága. >
Biden döntését Putyin meg fogja torolni
Simon Tisdall u Guardianben úgy ítéli meg: igen nagy horderejű Ukrajna számára, hogy Biden az utolsó >
Rövid út vezethet keletre
Arra kell számítani, hogy Trump alatt az ország egoista birodalom lesz, ám ennélfogva szétesik a szabályokra >
Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai kapuján dörömbölnek
Simon Tisdall a Guardianben arra figyelmeztet, hogy Putyin, Hszi és Trump, vagyis a barbárok már Európai >
A tervezett kinevezésekkel Trump egyértelműen elárulja, miként akarja irányítani az országot
Ezt fejti ki a Guardian kommentátora, Jonathan Freedland. A névsort úgy válogatta össze, hogy az is >