Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Hogyan tovább?
„A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük.” Bíró András (Dinamó):
Az 1960-as és ’70-es évekkel ellentétben, amikor az USA-ban és nyugaton példátlan szinteket ért el a gazdasági növekedés és a társadalmi jólét, és multikulturalizmus és tolerancia jellemezte a közhangulatot, a jelenlegi globális válság nacionalista, befelé forduló protekcionizmust szül, melynek során teret nyernek a félelmek és az idegengyűlölet. Nem valószínű, hogy az elenyésző figyelem, melyet a közép- és kelet-európai országok kormányai a romák sajnálatos helyzetére mostanáig fordítottak, a jövőben növekedni fog. Akkor hát kinek kellene jövőképet és stratégiát kidolgoznia? Van-e a romák előtt járható globális út – legalább ennek a régiónak az országaiban?
Kevés kivétellel a rendszerváltás után színre lépett roma elit nem mutatott észrevehető hajlandóságot, hogy szembenézzen ezzel a kihívással. Nyilvánosan legalábbis semmi jele annak, hogy képviselőik között nyílt vita folyna erről a témáról. Sokkal hangosabbak, és a médiában nagy súlyt kapnak a személyes támadások és kölcsönös gyanúsítgatások, melyek gyakran az egyes vezetők politikai hovatartozásán alapulnak. Ebből a szempontból az új gádzsó posztkommunista politikai elit a lehető legrosszabb példát mutatta, amit a civil vezetők követhettek. Így alapvetőnek tűnik, hogy elsajátítsák az együttműködő módszerek szellemét és gyakorlati fogásait, és ennek talaján frakciók, koalíciók és platformok alapuljanak. Ennek a szövetségalakításnak meg kell történnie a roma szervezetek között éppúgy, mint a hasonlóan gondolkozó gádzsó szövetségesekkel, amiből közös politikáknak és tetteknek kell kinőniük. Mindez meg- teremtheti a szükséges hólabda-hatást a hétköznapi emberek részéről – ez félelmetes erőt jelent, ha megindul –, mely biztosíthatja a megfelelő meggyőzőerőt ahhoz, hogy jelentős közös akciók és demonstrációk révén hallassák a közösség hangját.
Lenin kijelentette: a nyomor nem forradalmasít; én pedig hozzáteszem, hogy nem is demokratizál. Akik marginalizált közösségekkel éltek és dolgoztak, mint például sok katolikus pap Dél-Amerikában, tanúsíthatják ezt. Az új keletű, tragikus kirekesztés, melyet a közép- és kelet-európai országokban lezajlott rendszerváltás idézett elő, a roma népesség nagy szegmenseit érintette. Ennek a folyamatnak az intenzívebbé válása azzal a demoralizáló hatással járt, hogy tovább mélyült a romákban a passzív áldozatiság érzése, ami a nyomornegyedek kultúrájának érzékelhető növekedéséhez vezetett. Ennek főbb megjelenési formái az önbecsülés hiánya, bűnbakkeresés, kilátástalan életérzés – egyéni és kollektív szinten egyaránt –, valamint a többiek meg- vetése és gyűlölete. Ez a hatalommal nem rendelkező egyénekre és csoportokra jellemző kulcselemekből álló halmaz úgy tűnik, jelenleg mozgósításuk fő akadályát jelenti.
Ezt a gátat jól illusztrálja az az ambivalens attitűd, mellyel a falusi és városi roma munkanélküliek körében fellépő kisstílű bűnözéshez viszonyulnak a roma tisztségviselők. Azzal magyarázzák, sőt mentegetik ezt a nagy nyilvánosságot kapó viselkedést, hogy az a nagymérvű helyi szegénység következménye. Részükről az ilyen bűncselekmények elfogadása a nehéz gazdasági körülményekre adott normális válaszként végső soron megerősíti azt, hogy a közösség áldozatként látja magát. Ami ennél is rosszabb: ha elfogadjuk azt, hogy a bűnözés etnikai jellegzetesség (a romák szegények, ezért lop- nak), azzal igazoljuk a nyilvánosságban egyre jobban terjedő rasszizmust. (…)
Összefoglalva: még ha nem is egy kívülálló dolga az, hogy a demokratikus roma mozgalomnak megmondja, milyen stratégiai döntéseket kellene meghoznia, legalábbis annyi megengedhető, hogy ezt a véleményt jelen esszé olvasóinak kifejtsük. Hasznosnak tűnik megemlíteni az ókori görögök krédóját: „A hatalom előtted van, nyúlj érte és ragadd meg.” Ez a protodemokratikus szabály ma is ugyanúgy érvényes a romákra, mint bármely ország bármely más polgárára. Semmi ok nincs arra, hogy választások alkalmával ne próbáljanak meg befolyásos pozíciókat szerezni, mint amilyen például a polgármesteri poszt, különösen olyan helyeken, ahol sok potenciális roma szavazó van. Bár a Balkán északi részén elterülő országokban erre kevés példa van, ez a vélemény ettől függetlenül érvényes. Számomra a roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ezek a testületek alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodnak, politikájuk átlátható és konszenzuson alapul, a választókerületek elszámoltathatják vezetőiket, és a bizalom – a pakiv – lesz a siker útja.
Talán komikusan hangzik egy ilyen gondolatot korszakalkotó ötletként beállítani, hiszen nincs benne semmi forradalmi; de Magyarországon egy ilyen álláspont eretnekségnek számít, még a liberális romák között is. Senki sem kérdőjelezi meg a szomszédos Romániában és Szlovákiában a nemzetiségi pártok politikai szerepének fontosságát, de ha arról van szó, hogy Magyarországon szükség lenne egy roma pártra, különböző félelmek fogalmazódnak meg. Ezen félelmek közül a legfontosabb, hogy ezzel felszínre kerülne a többség mélyen eltemetett cigányellenessége. Ugyanakkor a kormányok magától értetődő természetességgel valósítanak meg roma programokat, stratégiákat és politikákat, és napirendre került az Európai Roma Stratégia. Ám nehezen érthető okokból illegitimnek számít és elutasításba ütközik az a gondolat, hogy szükség van roma etnikai pártokra.
A történelem megtanított minket rá, hogy a kisebbségek csak akkor kaptak jogokat, ha kiálltak értük. Miért lenne ez másképp a romák esetében? Nincs rövidebb út. Csak elkötelezett vezetők és aktivisták hosszas, gyakran generációkon át tartó erőfeszítése tudja apró lépésenként megszilárdítani a testvéri szolidaritást. Miért lenne ez másképp a romák esetében?
Bár a történelem folyását nem tervezetek irányítják, ez nem akadályozta meg az emberiséget abban, hogy megpróbálja definiálni a jó társadalom szükséges jellemzőit. A romák, akik már súlyos árat fizettek a túlélésért, történelmük során először vannak olyan helyzetben, hogy végiggondolják, milyen előnyei és hátrányai vannak az előttük álló lehetőségeknek. Rajtuk, mozgalmaikon és vezetőiken áll, hogy meghatározzák, mekkora árat hajlandók fizetni a teljes integrációért.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei
Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >
2x40 millió és közte egy kis apróság
Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >
MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC
Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >
Az ember, aki ott sem volt - Szijjártó a Telexen
Ez az interjú szánalmas vergődés volt, az elemi önreflexió teljes hiánya. Felmerül a kérdés, hogy miért >
Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?
Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >
Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania
A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >
Egy örömteli Budapesten, a populisták veresége után egy példátlan átmenet lehetőségét láttam
Mindenekelőtt azonban ott van az a felbecsülhetetlen értékű lehetőség, hogy megmutassuk: létezik kiút a mély populizmusból. >
Mit jelent Orbán veresége a világ többi része számára
A választás geopolitikai következményei is jelentősek lehetnek. Orbán alatt Magyarország többször megvétózta az Ukrajnának szánt segélyeket >
„Soha nem voltunk barátok”
„Ha Vlagyimir Putyin felhív, felveszem” – mondta. „Ha beszélnénk, elmondhatnám neki, hogy jó lenne négy év >