Ma Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Utánlövések
A szarajevói merénylet és legújabb utóélete
„A megemlékezések megint inkább csak megosztottságot hoztak a térségbe, mint megbékélést.” Sokcsevits Dénes (Magyar Narancs):
Egyes egyének vagy kisebb csoportok által végrehajtott akciók történelmi folyamatokra gyakorolt hatását sokan alábecsülik, mások túlértékelik. Így van ez a szarajevói merénylettel is, amely közvetlenül hozzájárult a maga korában még csak nagy háborúnak, majd az újabb világégés után I. világháborúnak elnevezett katasztrófa kitöréséhez.
Nyilván azoknak is igazuk van, akik úgy látják: a kontinens vezető államai már évek óta készültek a nagy összecsapásra. Két, egymással élesen szemben álló katonai szövetség jött létre, az Antant és a központi hatalmak. Gyakran emlegetik a háború okaként a német hatalmi politikai törekvéseket, a gyarmatok újrafelosztásáért folytatott küzdelmet. Aki nem csupán egy oldalra tolja a felelősséget, megemlíti esetleg az orosz nagyhatalmi politikai szándékokat is, vagy a britek és franciák csekély hajlandóságát az érdekszférák (újbóli) kompromisszumos felosztására, amire pedig már több példa volt Európa korábbi történetében. Ugyanakkor ma egyre inkább erősödik történészkörökben (legutóbb Cristopher Clark ausztrál születésű oxfordi professzortól hallottam) az a gondolat, hogy az I. világháború "véletlenül" tört ki, a politikai döntéshozók hibás helyzetfelmérése nyomán. Tény, hogy minden hadba lépő európai ország fővárosában rövid, gyorsan befejezhető háborúra számítottak (mire a falevelek lehullanak, katonáink hazatérnek...). Sem a politikusokban, sem a katonai vezetőkben nem tudatosult, hogy a védekező fegyverek átmenetileg fölénybe kerültek a támadó fegyverzettel szemben, s ez hosszú, négy és fél évig tartó véres állóháborút eredményezett. A háború végeredménye persze nemcsak az Antant által előbb bevetett harckocsikon múlott. Kellett hozzá az USA pihent és jól felszerelt hadereje is, a tengeri és gyarmatokkal rendelkező Antant-hatalmak nagyobb természetes erőforrásai, valamint a központi hatalmak erőtartalékainak kimerülése (utóbbiakon még az sem segített, hogy a forradalmak miatt Oroszország különbékét kötött ellenfeleivel).
Mégis, közvetlenül a Balkán volt az a puskaporos hordó, amely lángra lobbantotta Európát, és részben a világot is. A hosszú 19. század a Balkán-félszigeten új nemzetállamok születését eredményezte az Oszmán Birodalom romjain. E folyamat záróakkordja volt az I. Balkán-háború 1912-1913-ban, amikor a félsziget kis nemzetállamai kiűzték Európából a törököket. Az 1913. június-júliusában lezajlott II. Balkán-háború azonban (amikor Szerbia, Montenegró, Görögország és a később csatlakozott Románia összecsapott Bulgáriával) egy új korszak, az egymással szemben álló balkáni kisállamok korának a nyitánya volt. Itt világosan megmutatkozott a balkáni országok miniimperializmusa, nyers gazdasági és egyéb hatalmi érdekeket követő logikája, kíméletlen nacionalizmusa. E háború eredményeként Bulgária az I. világháborúban a központi hatalmakhoz csatlakozott, Szerbia és Montenegró az Antant híve volt, míg Törökország szintén Berlin és Bécs pártfogását élvezte.
Veszélyes elemek
A szerb nemzetállam területi igényeit a 18. század végétől kezdve többen megfogalmazták; a legismertebbek Ilija Garasanin tervei 1844-ből, illetve Jovan Cvijic elképzelései a 20. század elejéről. A szerb állam mindig is két irányba szerette volna megnövelni területét. Az egyik, balkáni irányban az első Balkán-háborúban a szerbek gyakorlatilag szinte mindent megszereztek, amit akartak (kivéve az albánok rovására megvalósítani kívánt tengeri kijáratot). Szerbia nem titkolt célja volt Bosznia-Hercegovina, illetve a részben szerbek lakta Délvidék megszerzése. E törekvéseknek útjában állott a Habsburg-monarchia. A 19. század utolsó évtizedeiben az Osztrák-Magyar Monarchia és az Obrenovic-uralkodóház Szerbiája között (titkos megállapodás alapján) viszonylag békés, jó kapcsolat volt. Ezt a helyzetet borította fel 1903-ban szerb katonatisztek egy csoportja, amikor meggyilkolta Sándor királyt, az utolsó Obrenovic-uralkodót, s helyére az orosz- és franciabarát Karadjordjevic Pétert ültette. Az előző korszak politikai pártjai letűntek a színről, s gyakorlatilag egyeduralkodóvá vált a parasztok körében korábbi nézetei miatt népszerű Radikális Párt. Ahogy a szerb történetírás hangoztatja, demokratikus reformokat hajtottak végre (bevezették férfiak számára az általános választójogot). Ez igaz, de gyakorlatilag ellenzék nélkül működött az ország, s az elégedetlenek parlamenten kívüli eszközökkel kívánták elérni céljaikat. E csoportosulások legfőbb célja azonban korántsem a parlamentáris demokrácia erősítése, hanem a térségben lakó valamennyi szerb egyesítése volt. E gondolatot időnként tágabban értelmezték, és beleértették (a bolgárokat kivéve) más dél(i) szláv nemzetek tagjait is. A legbefolyásosabb és egyben legradikálisabb csoport az 1904-ben alakult Egyesülés vagy Halál nevű csoport (népszerű nevén Crna Ruka, azaz Fekete Kéz) volt, amely jelentős befolyást szerzett a hadseregben is. Ez korántsem puszta terrorszervezet volt, ahogyan sok felületes történeti munkában olvashatjuk. Vezetői közt magas rangú katonatisztek, befolyásos személyiségek voltak, legismertebb vezetőjük Dragutin Dimitrijevic Apis vezérkari ezredes, a szerb titkosszolgálat egyik irányítója volt. A Balkán-háborúk sikerei nyomán számos fiatal és türelmetlen katonatiszt inkább a Fekete Kéz gyors megoldásokat sürgető irányvonalát követte, mint Nikola Pasic miniszterelnök megfontoltabb, bár hasonló távlati célokért dolgozó politikáját, amely nem tartott időszerűnek és hasznosnak egy rövid időn belül bekövetkező háborút a Monarchiával. A horvátországi szerbek politikai vezetőjét, az ekkor Horvátországban vezető erőnek számító Horvát-Szerb Koalíció irányítóját titkos levelekben a budapesti kormánnyal (és Béccsel) való megegyezésre buzdította, hogy országának legyen ideje erőt gyűjteni egy később bekövetkezendő konfliktushoz.
Mindkét szerb irányzat veszélyt látott viszont Ferenc Ferdinánd trónörökös politikájában, amely a Monarchia trialista átalakítását látszott támogatni. Belgrádban úgy vélték, hogy a horvát vezetéssel megvalósuló, a szlovéneket és a boszniai muszlimokat is maga mellé állító állami egység létrehozása súlyosan akadályozná a Bosznia-Hercegovina megszerzésére irányuló törekvéseiket. Az 1908-as ún. annexiós válság idején azonban a szerb kormány meghátrálásra kényszerült - erős orosz támogatás hiányában kénytelen volt elfogadni azt, hogy a Monarchia bekebelezte az általuk is olyannyira óhajtott tartományt. (Bosznia-Hercegovina valójában 1878, a berlini kongresszus óta a Monarchia fennhatósága alatt állt, az annexió már csak formálisan tette semmissé a Porta uralmát. Ennek ellenére mind a boszniai szerbek, mind a muszlimok súlyos érdeksérelemként élték meg.)
Nincs béke
A Fekete Kéz magához vonzotta a Monarchia délszláv tartományainak radikalizmusra hajlamos fiataljait (nemcsak szerbeket, kisebb számban horvátokat és muzulmánokat is). Szerbiában egyeseket kiképzett és ellátott fegyverrel, s többen közülük merényleteket hajtottak végre Boszniában és Horvátországban, vezető tisztviselők ellen. E monarchiabeli csoportosulások közé tartozott a Mlada Bosna (Ifjú Bosznia) nevű szervezet is. Szerbiában a Fekete Kéz befolyása egyre nagyobb lett, kis túlzással kettős hatalom alakult ki - a Pasic-kormánynak nem volt közvetlen köze a merénylethez. A szarajevói merénylőcsoport három tagját is a Fekete Kéz képezte ki Szerbiában, látta el pisztolyokkal és gránátokkal, s szerb vámosok segítségével juttatta át a határon. A merénylők a trónörökös tervezett útvonaláról is tudtak (előre közölték az újságok). Mégis, az első merénylő bombája célt tévesztett, a trónörökös pár mögött haladó gépkocsi alatt felrobbanva két tisztet és tíz nézőt sebesített meg. Bár a városházán történt látogatás után a terv szerint a trónörökös pár más útvonalat használt volna, ezt elfelejtették közölni az élen haladó autók sofőrjeivel, így a menet az eredeti irányba fordult. A kapkodva kiadott parancsok zűrzavart okoztak, s a tömegben Gavrilo Principnek sikerült lelőnie a trónörököst és feleségét.
A Monarchia vezetése német biztatásra (bár Tisza István magyar miniszterelnök eleinte ellenkezett) Szerbia elleni gyors büntetőakcióban gondolkozott. Oroszország Szerbiát az osztrák-magyar ultimátum elutasítására buzdította, és részleges mozgósításba kezdett. Végül az osztrák-magyar hadüzenet nyomán a két katonai szövetség egymásnak esett, kitört az I. világháború, amely - ahogy a szerb miniszterelnök megjósolta az ultimátum elutasításának napján - az Osztrák-Magyar Monarchia bukását okozta.
Száz évvel a történtek után újabb vita bontakozott ki a térségben a szarajevói merénylet előzményei, következményei és a felelősség kérdése kapcsán. A bosznia-hercegovinai, szarajevói Történettudományi Intézet három éve nagy nemzetközi konferenciát kezdeményezett a centenárium alkalmából. Úgy vélték, az évforduló jó lehetőség tárgyilagos eszmecserét folytatni a múltról, kezdeményezésükhöz azonban végül csak a regensburgi, grazi kutatóműhelyek, ljubljanai, zágrábi, szkopjei, szófiai és budapesti történeti intézetek csatlakoztak, a vezető szerb kutatóintézetek nem. Sőt, a párizsi székhelyű nemzetközi történészszervezet és a francia történészek sem. Ezek után 2014. május 30-31-én Belgrádban utóbbiak külön értekeztek, s az ottani konferencia résztvevői közül csak kevesen mentek el június 18-22. között Szarajevóba. Így a megemlékezések megint inkább csak megosztottságot hoztak a térségbe, mint megbékélést.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Göröngyös úton
A nagy teszt azonban a határon túli magyar pártokhoz és az ésszerűtlenül felduzzasztott külhoni intézményrendszerhez való >
Orbán-fáradtság
Szamorukov szerint Ukrajna vonatkozásában Magyar Péter jóval békülékenyebb lesz elődjénél, ami nem jelenti azt, hogy Kijiv >
A transzatlanti MAGA-fantázia
A magyarországi parlamenti választás ebben a hónapban nem volt egyértelműen Trump melletti vagy elleni népszavazás. Orbán >
Orbán és Vučić autokráciájának hasonlóságai és különbségei
Szerbiának sokkal nehezebb dolga lesz. Nemcsak Vučić rendszere miatt, hanem azért is, mert nem nézett szembe >
2x40 millió és közte egy kis apróság
Orbán Viktornak 2005-ben, immár nem miniszterelnökként, egy különös mondat hagyta el a száját Friderikusz Sándor A >
MAGYAR PÉTER ÉS DEÁK FERENC
Magyar Péter eddigi politikai művét hasonlítgatták már sok mindenhez, de egyvalamihez nem. Ahhoz a korhoz, személyhez, >
Az ember, aki ott sem volt - Szijjártó a Telexen
Ez az interjú szánalmas vergődés volt, az elemi önreflexió teljes hiánya. Felmerül a kérdés, hogy miért >
Lehet-e, legyen-e jövője a Fidesznek?
Antall József emlékezetes szavai, „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”, valóra váltak, Magyar Péter forradalmat csinált és győzelemre >
Orbán Viktor felépített egy „propagandagépezetet”. Magyarország következő vezetőjének le kell azt bontania
A propagandarendszer lebontása időigényes lesz. A Tisza kétharmados többséggel visszafordíthatja a jogi változtatásokat, de a magánmédia >
Mit várok a Tisza kormánytól?
A kétharmados felhatalmazást, az erős mandátumot azért kapta a kormány a választóktól, hogy a szükséges jogi >
Orbán korszaka egy szempillantás alatt véget ért, és Magyarország következő miniszterelnöke egy sietős ember
Pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének hivatalából magas szintű delegáció érkezett Budapestre informális >
Végre
Megtörtént a felszabadulás, forradalom zajlik, a rendszer végre megváltozhat. Magyar Péter történelmi érdeme, hogy elindította a >