Ma Petra, örs névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Vezetők vezér nélkül
Ha áttanulmányozzuk a történelmi dokumentumokat, rájövünk, hogy minden nagy történelmi fejlemény mögött véletlenek sokasága áll, és hogy a világtörténelem legkiemelkedőbb személyiségei is csupán koruk termékei, vagy a társadalmi körülmények zsinórján rángatott bábok voltak. Éppen ezért úgy tűnik, a diákok egyszerre csomagolták be a győztes és a történelmileg igaz képletet, amely így hangzik: vezetők vezér nélkül. Aleksej Kišjuhas (Danas):
Meg tudja változtatni egyetlen ember a világot? Szeretjük azt gondolni, hogy igen. A dél-afrikai apartheid felszámolása elképzelhetetlen lett volna egy olyan aktivista nélkül, mint Nelson Mandela. India függetlenné válásához Gandhira volt szükség. Hasonlóképpen nincs relativitáselmélet Einstein nélkül. Oppenheimer nélkül nincs atombomba, ahogy a nácizmus legyőzése sem képzelhető el Sztálin nélkül.
Aztán nincs automobil Karl Benz nélkül, nincs okostelefon Steve Jobs nélkül, nincs elektromosság Nikola Tesla nélkül, és nincs „Tesla” Elon Musk nélkül. Vagy: nincs első szerb felkelés Karađorđe nélkül, ahogy október ötödike sem Zoran Đinđić nélkül – nem igaz?
Most pedig hasonlóképpen gondolkodnak a szerbiai diáktüntetésekről is. Meg tudják-e változtatni a hatalmat a diákok erős, vagy legalább jól felismerhető vezető nélkül? Akkor is, amikor a Diáklistán még az olyan „ismert arcok” sincsenek rajta, mint Vladan Đokić vagy Milo Lompar? Miközben a blokádoló diákok X-fiókjának „kitűzött” – vagyis legfontosabb – bejegyzésében világosan ez áll:
„Nincsenek olyan egyének, akik a közösség fölött állnának. Nem követjük a személyi kultuszt. Tevékenységünk kollektív, megfontolt és felelősségteljes. Ez sem a hely, sem az idő nem az egyének kiemelésére szolgál, hanem az összetartozásé és a szolidaritásé.”
Lehetséges másfajta politika?
Valójában a diákoknak tökéletesen igazuk van. Az az elképzelés pedig, hogy egyetlen ember képes megváltoztatni a világot, korunk makacs ideológiája, illetve kultusza – és egyik legnagyobb tévedésünk, ahogy azt Rolf Dobelli publicista és vállalkozó igen szemléletesen írja. Túlságosan hajlamosak vagyunk arra, hogy túl sok érdemet tulajdonítsunk egy-egy okos vagy bátor embernek, aki éppen a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen találja magát.
A kognitív tudományokban Daniel Dennett filozófus ezt a tévedést „intencionális beállítódásnak” nevezte. Ennek lényege, hogy gyakran szándékot feltételezünk minden változás és minden történés mögött, függetlenül attól, hogy valóban tudatos és szándékos cselekvésről volt-e szó. Evolúciós őseink számára jobb volt azt feltételezniük, hogy ha zörgést hallanak a bokorból, akkor egy kardfogú tigris vagy ellenséges harcos közeledik, mint azt, hogy csupán a szél mozgatja a leveleket. Mi pedig azoknak a hominidáknak vagyunk a leszármazottai, akik hajlamosak szándékot és cselekvő szereplőket látni ott is, ahol valójában nincsenek.
A történetírásban ezt az elképzelést a „nagy emberek elmélete” néven ismerjük. Eszerint a történelmet elsősorban kivételes egyének – vezetők, hadvezérek, gondolkodók, feltalálók, messiások – alakítják. A különféle Alexandroszok, Napóleonok és Sztálinok azok, akik akaratukkal mozgásba hozzák a nagy változásokat, míg a széles tömegek és a társadalmi körülmények csak másodlagosak. A „nagy emberek” elméletét azonban már régen elvetették, ahogy azt a gondolkodásbeli tévedést is, amelyre épül. Egyébként már a felvilágosodás filozófusai, például Montesquieu is tisztában voltak ezzel. Ő mondta: „Luther Mártonnak tulajdonítják a reformáció érdemét. De annak meg kellett történnie. Ha nem Luther lett volna, lett volna valaki más.”
Ahogy Dobelli írja, ugyanez igaz a nyomtatott könyvekre, illetve a nyomdagépre. Vagy a gőzgépre, az izzólámpára, a telefonra, a repülőgépre és minden hasonlóra. Ha Gutenberg nem lett volna, valaki más előbb-utóbb kifejlesztette volna a könyvnyomtatás technológiáját. Nyomtatási technikák évszázadokkal Gutenberg előtt is léteztek – Kínában is –, ő csupán a már létező és az új technológiákat (mozgatható fémbetűk, megfelelő prés, festék) kombinálta hatékony termelési rendszerré.
James Watt is csak továbbfejlesztette a már létező gőzgépet (Thomas Newcomenét és másokét), hatékonyabbá téve azt az ipari felhasználás és az ezt követő ipari forradalom számára. Az elektromosság felfedezése után már csak idő kérdése volt, mikor gyullad fel az első mesterséges fényforrás. Ráadásul még Edison sem volt az első, aki ezt megvalósította – legalább 23 másik mesterember és feltaláló kísérletezett előtte, próbálkozott, bütykölt, és érte el, hogy a vezetékek felizzanak.
Alexander Graham Bell és Elisha Gray pedig ugyanazon a napon nyújtotta be szabadalmi kérelmét a telefonra. Ha egyiküket a szabadalmi hivatal felé menet elütötte volna egy ló, a történelem akkor is nagyjából ugyanúgy alakult volna. A Wright fivérek pedig csak egyikei voltak annak a sokaknak, akik a vitorlázórepülőt motorral próbálták kombinálni. Ha ők ketten soha nem léteztek volna, az még nem jelenti azt, hogy ma hajóval utaznánk Törökországba vagy Egyiptomba. Épp ellenkezőleg.
Ha nem hiszünk ebben, gondoljunk a modern innovációkra. Amikor az otthoni számítógépek az 1980-as években megjelentek a piacon, valakinek sürgősen ki kellett fejlesztenie egy széles körben használható operációs rendszert. Ez a valaki történetesen Bill Gates lett. Valaki más talán nem ért volna el ugyanilyen sikert, de ma akkor is lennének hasonló szoftveres megoldásaink.
Vagy: okostelefonjaink talán nem lennének ennyire dizájnosan csiszoltak Steve Jobs nélkül, de többé-kevésbé ugyanúgy működnének. Hiszen az okostelefon valamennyi technológiája már korábban is létezett (GPS, SMS, e-mail, internet, MP3, digitális kamera, érintőképernyő), Jobs és csapata pedig csupán vonzó módon csomagolta össze őket egyetlen készülékbe.
Egyszerűen fogalmazva: minden „nagy találmány” története valójában lassú, fokozatos innovációk és már létező technológiák kombinációjának története, nem pedig annak a pillanatnak a története, amikor egy „nagy ember” a semmiből feltalál valamit. A legnagyobb tudományos áttörések is valójában viszonylag függetlenek az olyan konkrét személyektől, mint Galilei, Newton vagy Darwin – még ők is „óriások vállán álltak”.
Galilei is csupán továbbfejlesztette a már létező távcsövet, a differenciál- és integrálszámítást Newtontól függetlenül Leibniz is felfedezte, az evolúcióról pedig Darwin saját nagyapja, Erasmus is írt – versben! Amint a mérőműszerek elérik a szükséges pontosságot, a felfedezések előbb-utóbb „maguktól” megtörténnek. Ez a tudomány átka: az egyes kutatók lényegében nem fontosak, noha pedagógiailag kétségtelenül kényelmes őket hősökké vagy bálványokká változtatni. De amit fel kell fedezni, azt valaki, valamikor úgyis fel fogja fedezni.
Végül ugyanez érvényes a politikai történelemre is. Luther, Gandhi, Mandela vagy Gorbacsov, akárcsak Gutenberg, Edison, Gates vagy Jobs, mindannyian koruk termékei, illetve gyermekei voltak, nem pedig a szülei. Természetesen mindegyikük fontos folyamatokat irányított a saját taktikájával és ügyességével, karizmájával és víziójával. De ha nem ők lettek volna, lett volna valaki más.
De akkor ki döntötte meg az apartheidet? A vasfüggönyt? Slobodan Miloševićet? Ha nem a „nagy emberek” vagy a „vezetők” írták a világ történelmét, akkor ki?
Dobelli válasza: senki. Vagy mindenki és minden együtt – mindegy. Személytelen társadalmi és gazdasági körülmények, jó szervezettség, a rezsim repedései és még egy rakás nem szándékos véletlen. Ahogy a nyomtatás, az ipari vagy a digitális forradalom esetében, itt is névtelen emberek tömegének apró, fokozatos hozzájárulásai működnek, nem pedig azoké a „vezetőké”, akikre az utókor előszeretettel emlékszik.
Igazságtalannak vagy őrültségnek tűnhet, de ha nem lett volna Zoran Đinđić, lett volna valaki más. Hiszen – emlékszünk? – „Gotov je” („Vége van!”). Vagyis valaki más, valamikor (később) ugyanúgy sikeresen „összecsomagolta” volna az ellenzéki koalíciót, a győztes kampányt és a felkelést.
Egyébként ha 2000-ben a Szerb Megújhodási Mozgalom jelöltje, Draža Mihailović unokája, Vojislav Mihailović csak valamivel több szavazatot kapott volna, Koštunica és Milošević a választás második fordulójába került volna. (Milošević pedig konszolidálta volna a hatalmát és/vagy megölte volna ellenfeleit – ki tudja?) Mindezt érdemes tudni a mi október 25-énk előtt.
A diákok ezért másfajta vezetést akarnak: olyan kollektívát, amelynek közös az esze. Választási listájuk szakemberekből és integritással rendelkező emberekből áll, akik többnyire ismeretlenek a szélesebb nyilvánosság előtt – és ezt tudatlanságból a szemükre is vetik.
Az ellenzékkel ellentétben azonban a vezető nélküli diákmozgalom immár csaknem két éve létezik, és nem esett szét. Sőt, „vezetőként” maga mögé állította az egész társadalmat. Szórakoztató látni, mennyire tanácstalan a rezsim (de a különféle megsértődött Lomparok is) ezzel a politikával szemben, ezért piszkos kampányát a régi módszer szerint személyekre irányítja, például Ilija Srdanovićra.
Holott a történelmi események végtelen számú trend és személytelen hatás melléktermékei. A történelem úgy működik, mint a közlekedés, nem pedig úgy, mint egyetlen autó: senki sem irányítja és senki sem vezeti. A történelem alapvetően rendezetlen, véletlenszerű és kiszámíthatatlan.
Ha áttanulmányozzuk a történelmi dokumentumokat, rájövünk, hogy minden nagy történelmi fejlemény mögött véletlenek sokasága áll, és hogy a világtörténelem legkiemelkedőbb személyiségei is csupán koruk termékei, vagy a társadalmi körülmények zsinórján rángatott bábok voltak.
Éppen ezért úgy tűnik, a diákok egyszerre csomagolták be a győztes és a történelmileg igaz képletet, amely így hangzik:
vezetők vezér nélkül.
Következő cikk: A hatalom bűvöletében
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Vučić utolsó napja a hatalomban
Ha az összecsapások az a választás utáni forgatókönyv, amelyet a volt elnök elképzelt, tudnia kellene, hogy >
Ne dőljünk be a hamis optimizmusnak
Nem szabad naivnak lenni és egyszerűen csak reménykedni. Kapcsolatba kell lépni azokkal az emberekkel, akik szükség >
Miért döntött úgy Vučić éppen most, hogy „átlagember” lesz?
Vučić lemondásának fontos célja lehet az is, hogy csökkentse a részvételt nemcsak a parlamenti, hanem a >
Mondhassa, nem báncsa a fülem
Egykori általános iskolám ebédlőjében, a falon függött egy tábla, rajta: Magyar ember evés közben nem beszél! >
Miért éleződnek ismét a feszültségek Magyarország és Ukrajna között?
Összességében a magyar kormány Ukrajna-politikája a kezdeti enyhülés után most koordinálatlannak, impulzívnak és világos cél nélkülinek >
Vezetők vezér nélkül
Ha áttanulmányozzuk a történelmi dokumentumokat, rájövünk, hogy minden nagy történelmi fejlemény mögött véletlenek sokasága áll, és >
Mi köti össze, és mi választja el Trumpot és Vučićot?
Mi marad? Valójában semmi, csak az összezavart és tájékozatlan polgárok, akik egyre inkább alattvalókká válnak.Ha azonban >
Ki hitelesítette a választási listákhoz gyűjtött aláírásokat?
Boban Stojanović politológus az elmúlt hetekben folyamatosan közli a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatait a közelgő >
Már nagyon kevés idő maradt: ki az az őrült, aki nem Vučić ellen szavaz?
Az egyetlen kiút az Aleksandar Vučić és Ivica Dačić rendszeréből való kilépés. A háborús bűnösök kiszolgálóiból >
Számíthat-e még Vučić a Vajdasági Magyar Szövetségre?
A biztosnak tekintett együttműködéstől, vagyis attól, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség a október 25-i előrehozott parlamenti >
Megáradt a Tisza reménye
Bár a polgárok továbbra is óvatosan mérlegelik Magyar Péter miniszterelnök lépéseit, az uralkodó érzés az, hogy >
Botrány a szerb közszolgálati televízióban
Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić éppen arról kezdett volna beszélni az RTS Dnevnik 2 című híradójának élő >