Ma Regina névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Kit választunk hőseinknek – Živojin Mišićot és Koča Popovićot vagy – Ratko Mladićot?
A hős hadvezérről – és/vagy a beteg öregemberrel szemben elkövetett igazságtalanságról – szóló mítosz segítségével az egész szerb népet fegyvertársaként és bűntársaként mutatják be. Ehhez pedig már nem szabad hozzájárulnunk. Egy lelketlen bűnözőről, egy közönséges bűnözőről volt szó. Erkölcsi nulláról és gyáváról, aki éveken át bujkált; a szerb nép szégyenéről és árulójáról. Mert a Ratko Mladić által elkövetett bűnökkel való azonosulás, valamint tényleges cinkosainak, segítőinek és szurkolóinak tovább élő gépezete Szerbia minden problémájának legmélyén húzódik. A „rendszer” folyamatos küzdelme azért, hogy a háborús bűnök büntetlenül maradjanak, mind a mai napig nem engedi ennek az országnak, hogy fejlődjön és lélegezzen. Aleksej Kišjuhas (Danas):
Meghalt Mladić. Kiőrjöngtük magunkat? Elég volt? Vagy talán nem? Talán mindent kezdhetnénk újra elölről? Ezért rendezünk szurkolói fáklyás felvonulásokat Višegradban és Banja Lukában, Belgrádban és Újvidéken? De mégis, minek szurkolunk pontosan, ha szabad kérdeznem? A háborús bűnöknek? Talán a népirtásnak? Vagy még egy kis meleg, nacionalista, rothadó váladéknak és giccsnek anyagi és szellemi nyomorúságunk sivatagában? Akkor hát elő a „tábornok” sapkájával, és irány a „Facebook-sztori”? Valóban, mit mond ez el rólunk?
Hogyan szeretnénk, hogy emlékezzenek ránk, hogyan tekintsenek ránk: viszonylag tisztességes, civilizált és erkölcsös emberekként? Az ördögbe is, mint – emberekre, és nem barbárokra vagy vadállatokra? Szerbia nem az egyetlen ország, amely háborús bűnösöket magasztal, de Szerbiában ez nemzeti sport. Hé, (para)állami tiszteletadás egy háborús bűnösnek? Másfelől: vajon Szerbia végre őszinte lett önmagával és a háborúban betöltött saját szerepével kapcsolatban? Vajon ez valamiféle „népi felszabadulás”, vagy mi? Kényelmes alkalom egy újabb „poturicák elleni hajszára”? Az antirat, úgynevezett Második Szerbia „autosovinisztáinak” végső leszámolására, ennek az egyre törékenyebb társadalmi erkölcsi iránytűnek, lelkiismeretnek a felszámolására? Éljünk, és majd meglátjuk. Egyelőre csak egyvalami zajlik a szemünk előtt: a halálkultusz gondos ápolása és öntözése. Az akolban vagy a disznóólban mindig akad valami disznóság.
Kit választunk hőseinknek? Živojin Mišićot és Koča Popovićot vagy – Ratko Mladićot? Mert a hősök a társadalom tükörképei a kollektív emlékezetben. És ki volt, illetve ki maradt Ratko Mladić? Egyébként a következő mondatokat nyugodtan „megírhatta” volna egy nagy nyelvi modell, vagyis a „mesterséges intelligencia” is, ingyenes paranccsal – annyira dokumentált és közismert minden. Tehát egy vérengző, gyilkos és háborús bűnös, akit népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények – üldözés, kiirtás, gyilkosság, erőszakos áttelepítés, Szarajevó lakosságának terrorizálása és ENSZ-katonák túszul ejtése – miatt 2017-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Öt és fél évig tartó per, 530 tárgyalási nap, 592 tanú vallomása és csaknem tízezer bizonyíték után.
És soha egy szemernyi megbánást sem mutatott, épp ellenkezőleg. A tárgyalás kezdetén a közönség egyik tagja – egy túlélő vagy egy srebrenicai áldozat rokona – felé a torka előtt végighúzta az ujját, vagyis elvágással, lemészárlással fenyegette.
Nyilatkozatai között ilyenek is szerepelnek: „Velešićet lőjétek, Pofalićet lőjétek, ott nincs sok szerb. Ne tudjanak aludni, zavarjuk össze az eszüket” (1992. május 28.); „A cél az, hogy lehetetlenné tegyük az életet” (1995. március 8.); „Az enklávé célja nem az, hogy túléljenek, hanem hogy eltűnjenek” (1994. július 1.); vagy: „Valahányszor Szarajevó mellett megyek el, megállok, és útközben megölök valakit” (1994. augusztus 15.). Természetesen kamerák előtt is: „Íme, 1995. július 11-én itt vagyunk a szerb Srebrenicában. Eljött a pillanat, hogy a dahiják elleni felkelés után ezen a vidéken bosszút álljunk a törökökön.”
Mert „a szerb nép vére arra kényszerít bennünket, hogy megbosszuljuk; a határt emberi vérrel írták fel és emberi fejekkel jelölték meg” (1992. november 10.).
Ő nem egy csatákat vezető katonatiszt volt, hanem civilek, nők, gyermekek és öregek elleni mészárlások szervezője. Ezután pedig tizenhat éven át bujkált az igazságszolgáltatás elől, újabb áldozatokat – és egy helyben toporgó államot – hagyva maga mögött. A gonosz pedig mindig hazatér, így nemrég az újságírók és polgárok szerint Ratko Mladić képével ellátott mellényes verőlegények ütlegelték Užice lakóit.
Knintől és Dalmáciától Szarajevón át egészen Srebrenicáig mindenütt, ahol megfordult, csak halált hintett maga után. Tömegsírok, koncentrációs táborok, elűzések, kínzások, gyilkosságok és egész közösségek módszeres megsemmisítése maradt utána. Egyetlen „sikere” az volt, hogy a katonai fölényt az üldözés és a gyilkolás gépezetévé változtatta.
Személyesen is közvetlen katonai ellenőrzést gyakorolt a Prijedor környéki Omarska, Keraterm és Trnopolje táborait működtető egységek fölött. Szarajevóban gyermekek és civilek haltak meg mesterlövészek golyóitól, miközben kenyérért és vízért mentek. Mladić ezt mondta: „Folyamatos félelemben és állandó várakozásban kell tartani őket. Minél több veszteséget okozni” (1993. június 2.), illetve: „A világ mind a négy égtája felől blokád alá vettem Szarajevót. Nincs kijárata, egérfogóban van” (1992. május 25.).
Srebrenicában elválasztotta a férfiakat és a fiúkat, majd napokon keresztül végrehajtotta módszeres meggyilkolásukat: „Nesibe, néped sorsa a te kezedben van. Fennmaradhattok vagy eltűnhettek” (1995. július 12.). És mi az, ami még nem világos? Kit ünneplünk és kit állítunk példaképül, Dodiktól Breskvicáig, Vučevićtől Lidija Vukićevićig?
És most egy életfogytiglani börtönre ítélt személy, ó, micsoda eretnekség, meghalt a börtönben? Hát nem éppen ez a lényeg? Áldozatainak tízezrei nem kapták meg azt a kiváltságot, hogy öregkorukban, orvosi ellátás mellett haljanak meg. Őt pedig „egészben” temetik el, a család kívánsága szerint, ellentétben azokkal, akiknek holttestét szétszórták, majd tömegsírokból újra kiásták és áthelyezték, hogy megpróbálják eltüntetni a bűncselekmények nyomait.
Mi itt a civilizáció, és mi a sötétség szíve?
Ezért a médiában zajló vita, illetve a közvélemény-kutatások „hős vagy háborús bűnös?” kérdése mindenekelőtt erkölcsi, és nem politikai kérdés. A szerb társadalom erkölcsi, nem pedig politikai összeomlásáról árulkodik. A Szerbiában uralkodó médiatörténetekben Mladić áldozatai egyáltalán nem jelennek meg, csak eljárási kérdések: vajon börtönben kellett-e meghalnia, vajon igazságosan járt-e el Hága – mindezt halálkultuszának párhuzamos felépítésével kísérve.
Mit mond nekünk ez a média által végrehajtott, alkímiai átalakítás tragikus figurává és mártírrá? Őt mossuk tisztára, vagy a saját lelkiismeretünket?
Mit teszünk valójában, ha emlékművet állítunk és mítoszt építünk egy háborús bűnös köré? Ez nem csupán az ő halálának kultusza, hanem a halál és mások megölésének kultusza is. Az üldözés és a tömeggyilkosság cselekményeit a legitim nemzeti történelem részévé, a hatalom, a hűség, a tábornoki szakértelem és a „nép védelmének” bizonyítékává változtatjuk.
Nem annak ellenére ünnepeljük ezt az embert, amit tett, hanem azért ünnepeljük, amit tett.
Mit üzennek nekünk Ratko Mladić felajzott rajongói? Azt, hogy egy másik nép meggyilkolása fáklyákat és ünneplést érdemel, nem pedig csendet és szégyent. És talán éppen ez a legromlottabb az egészben.
A hős hadvezérről – és/vagy a beteg öregemberrel szemben elkövetett igazságtalanságról – szóló mítosz segítségével az egész szerb népet fegyvertársaként és bűntársaként mutatják be. Ehhez pedig már nem szabad hozzájárulnunk.
Egy lelketlen bűnözőről, egy közönséges bűnözőről volt szó. Erkölcsi nulláról és gyáváról, aki éveken át bujkált; a szerb nép szégyenéről és árulójáról. Mert a Ratko Mladić által elkövetett bűnökkel való azonosulás, valamint tényleges cinkosainak, segítőinek és szurkolóinak tovább élő gépezete Szerbia minden problémájának legmélyén húzódik. A „rendszer” folyamatos küzdelme azért, hogy a háborús bűnök büntetlenül maradjanak, mind a mai napig nem engedi ennek az országnak, hogy fejlődjön és lélegezzen.
Azt gondoltam, hogy a rovatomban meg sem említem Ratko Mladić (halálát). Szándékosan nem térek ki rá. Nem azért, mert jelentéktelen, hanem mert a közöny vagy az apátia néha a legerősebb válasz – és éppen ezek nyomasztják leginkább a személye és gaztettei tisztelőit. Ezért sem kell diadalmaskodni vagy italokat bontani, még akkor sem, ha egy hatalmas vérengző és gonosztevő halt meg.
Ugyanis minél inkább „gyűlöljük”, vagyis minél többet emlékeztetjük az embereket a bűneire, annál jobban élvezkednek rajta a rajongói. Számukra ez annak a jele, hogy fontosak, és hogy győznek.
Elég csak a rezsim bulvárlapjaira nézni, amelyek tele vannak az olyan beszámolókkal, hogy „a blokádolók leköpik a tábornokot és a szerb áldozatokat”. Aztán eszembe jutott valami. A „Danas” számára írt legelső, 2006. március 2-án megjelent publicisztikám éppen Ratko Mladićról és az akkoriban terjedő öngyilkosságáról szóló találgatásokról szólt. Valójában pedig arról, hogy kollektívan képtelenek vagyunk beszélni a bűneiről, miközben készek vagyunk tragikus hőssé változtatni.
Mi változott?
Boldogabbak lettünk? Okosabbak?
Húsz évvel és ezer publicisztikával később Mladić valóban halott. És mi?
Ezért az élet a lehető legjobb válasz a halál és a gyilkolás kultuszára.
Miközben Višegradban egy hídon fáklyákat gyújtanak a halott „tábornok”, az elítélt háborús bűnös tiszteletére, valahol a közelben valaki más éppen szoptatja a gyermekét, vagy iskolába viszi. Meggyet szed, paradicsomot öntöz, kenyérért megy, kiteregeti a ruhát vagy megjavítja a tetőt.
Ez a dolog, nem pedig az olcsó transzparens, az igazi – akár háborús – győzelem.
Az élet a maga legegyszerűbb és legmakacsabb formájában – a gyermekek, a szerelem, a zene, a kétkezi munka és az étel az asztalon – az egyetlen olyan emlékmű vagy kultusz, amelyet a népirtás nem tud kisajátítani.
Ez annak a bizonyítéka, hogy a kiirtás kísérlete kudarcot vallott, miközben nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy a gyilkosság legyen az utolsó szó.
A születés, az esküvő, egy elültetett fa, a reggeli kávé és a nap hétköznapi ritmusa nem igényel falfestményt vagy emléktáblát.
De végül mégis ezek azok, amelyek túlélnek minden halálkultuszt.
Éljenek!
Következő cikk: Elkezdődött a selyemzsinór megszorítása a TV Nova és az N1 körül?
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A világot gengszterek és diktátorok sodorják a szakadék szélére, de van út egy jobb jövő felé
Először is: a második világháború utáni világrend legfontosabb pillérei, bár súlyosan meggyengültek, egyelőre még nagyjából a >
„Bilincset az Orbán-rendszer haszonélvezőire”: Magyar Péter megkezdi az oligarchák kezébe került vagyon és pénz felkutatását
Magyar Péter azt ígérte a magyaroknak, hogy visszaszerzi a jogellenesen megszerzett vagyont az Orbán Viktor-korszakból. Most >
Elkezdődött a selyemzsinór megszorítása a TV Nova és az N1 körül?
Elkerülhetetlenül megkezdődik majd a hírműsorok fokozatos megnyirbálása – márpedig Vučić számára ez a legfontosabb cél –, >
Kit választunk hőseinknek – Živojin Mišićot és Koča Popovićot vagy – Ratko Mladićot?
A hős hadvezérről – és/vagy a beteg öregemberrel szemben elkövetett igazságtalanságról – szóló mítosz segítségével az >
„Lengyel forgatókönyv” szerb módra: képesek-e a fiatalok az idősebbek segítsége nélkül megváltoztatni a hatalmat?
„Bár az utcai aktivitás csökken, a Szerb Haladó Párttal szembeni elégedetlenség nem csökken, és a közvélemény-kutatásokban >
Ratko Mladić temetése: állami tiszteletadás, uniós nyomás és Szerbia múltjához való viszonya
„Szerbiában nincs olyan kisebb város, ahol ne lenne legalább egy, Ratko Mladićot dicsőítő falfestmény. Az a >
VMP-KÖZLEMÉNY: MAGYAROK VAGYUNK, NEM „MAGAROK”!
A közvetlen szakmai és kiadói felelősség a kiadót terheli: a lektor feladata a hibák jelzése, a >
Guardian: Kémprogrammal vették célba szerbeket az ország „eddig dokumentált legnagyobb megfigyelési hullámában”
A Share közlése szerint a célba vettek között voltak a szerb diákmozgalom tagjai is, amely 2024 >
Mikor fogja Szerbia eltávolítani Ratko Mladićot a hatalomból?
Vučić és cinkosai uralmuk idején valódi Ratko Mladić-kultuszt építettek ki, tovább hamisították a múltat, majd a >
Megijedt Vučić az újvidékiek fogadtatásától, és ezért halasztotta el a pénteki újvidéki fellépését?
Az užicei nagygyűlés kudarca után – amelyen még a kormánypárti médiában is inkább a helyiek füttykoncertjét >
N1: A rezsimhez közeli média szerint október 25-én lesznek a választások – Minek kell addig megtörténnie?
Augusztus folyamán végül azt mondta, hogy ő az egyetlen európai elnök, aki le fog mondani hivataláról >
Vučić Újvidéken: Visszatérés a bűntett helyszínére
Újvidék polgárai – ezt minden lépésnél hallani lehet, és bizony a közösségi médiában is kötetekben lehet >