Ma István névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
AMERIKA VÁLASZTOTT
Mindez pedig kiegészült a hagyományos keleti-parti elit külpolitikai irányvonalával szembeni ellenszenvvel. (Hogy az általános jobboldali elitellenesség közismert szerepéről most ne értekezzünk külön.) Ugyanis - ahogyan a CNN vezető szerkesztő riportere, Jake Tapper megfogalmazta - ez a választás alapvetően három dologról szólt, és ez a három határozta meg alapvetően Donald Trump győzelmét: a gazdaság (emlékszünk a clintoni időkre: The economy, stupid!); a bevándorlás (new york-i, egyébként liberális barátaimat is végletesen irritálják a az utcán kéregető munkanélküli migránsok egyre szaporodó erőszakos csoportjai), és a külpolitika (amely a hagyományos, de alapjaiban téves felfogás szerint nem igazán játszik szerepet az amerikai választásokon). Dérer Miklós:
Hadd idézzem – kommentár nélkül - Romsics Gergely történészt, aki az alábbi töprengő-elemző kérdéseket fogalmazta meg a múltheti amerikai választásokkal kapcsolatban:
„Az amerikai politika szinte minden elemzés szerint alapjaiban rendült meg az elmúlt szűk egy évtizedben. Választói csoportok ingadoznak pártok között, sok a rejtőzködő szavazó és a két nagy párt is megosztottabb lett. Hogyan képeződik le ez az átalakulás az elnökválasztáson, és segít-e értelmezni, mivel állunk szemben? Új, nagy jobboldali koalíció alakul ki a szemünk láttára, vagy populista hullám? Valóban radikalizálódik a hagyományosan centrista amerikai baloldal? A fél évszázada makacsul stagnáló alsó középosztályi reáljövedelmek, a „kiürülő” társadalmi és politikai közép, a bizonytalan jövedelmi viszonyok és egyre vagyonosodó szupergazdagok által meghatározott új amerikai világ vajon képes lehet-e a konszolidációra? Vagy éppen ellenkezőleg: az ideológiai küzdelmek kiéleződése, az intézményekbe vetett bizalom csökkenése és a külpolitikai befolyás így elkerülhetetlen csökkenése negatív spirálba taszítja az Egyesült Államokat?”
Az eredmények ismertek, udvariasságból kezdjük a vesztes féllel, a demokratákkal és Kamala Harris-szel.
A Biden-Trump elnökjelölti vitán tragikusan szereplő, memóriazavaros elnök, Joe Biden júliusi visszalépése után a kalapból sietve és előkészítetlenül előhúzott elnökjelölt alelnök, Kamala Harris népszerűségét és a Demokrata győzelmi várakozásokat – mint kiderült, rövid távon - nagyon megdobta. Már-már győzelemváró eufória uralkodott el a röviddel előtte még zavarodott és vereségváró Demokraták hangulatán. Miközben a többszáz közvéleménykutató azért változatlanul gyakorlatilag a hibahatáron belüli, vagy ahhoz közeli értékeket mért a jelölteknek, és végig biztosak voltak a bizonytalan végkimenetelben. A Demokrata esélyek problémái viszont fokozatosan világossá váltak annak ellenére, hogy a Biden-Kamala váltás valóban jelentős hatású volt, de korántsem elegendő egy választási győzelemhez.
Visszaütött az a Demokrata gőg és téves helyzetértékelés, amely a volt elnököt, Trumpot tulajdonképpen „megválaszthatatlan” (unelectable) figurának tartotta, személyes tulajdonságai, egész karaktere, nőgyűlölőnek és rasszistának minősített kijelentései, bírósági elítélései, kiszámíthatatlansága stb. miatt, és úgy hitte, hogy a 2020-as veresége visszafordíthatatlanul a múlt számukra nem túl rokonszenves relikviái közé utasította. Nem figyeltek fel arra az érlelődő helyzetre, hogy a 2016-ban még outsider és zavaros Trump - ezt az utóbbi tulajdonságát azért jórészt megtartva – politikussá érett, agendával és több világos – esetenként kritikával kezelhető - elképzeléssel. Nem lehetett véletlen, hogy azok a „big business” körök, amelyek 2016-ban még ellene voltak – a Silicon Valley nagyágyúi, Elon Musk és mások – együttműködési készségüket fejezték ki, vagy éppen teljes mellszélességgel támogatták már a választásokat megelőzően is. A sajtó az egész kampányidőszakban róla szólt, vele foglalkozott, és, ugye, a kritikus vélemény is ráirányította a figyelmet. A politikájának több vonatkozásában erősen kritizálható Biden-t váltó alelnök Harris politikai elképzeléseit pedig nem, vagy alig lehetett megkülönböztetni az elnökétől.
Egyébként ebben a kérdésben - különösen az első napokban – az alelnök is nagyon bizonytalan és határozatlan volt. Ráégett egy újságírói kérdés, melyben azt válaszolta a feltett „mit csinálna másképpen, mint Biden” érdeklődésre azt válaszolta, hogy „nem jut semmi az eszembe”. Ezt a választ a későbbiekben sem tudta feledtetni, hiszen ez azt igazolta, hogy ő sem érzékeli - a Demokraták többségével egyetemben - azt változást sürgető hangulatot, ami eluralkodott az országban, még a saját szavazói között is. (A centrumban a gazdaságban, a baloldalon az Izrael-politikában sürgettek volna friss gondolatokat.)
De nem jött át az alelnök kedvessége, mosolya, feminitása és etnikai összetettsége, bevándorló gyerekek örökbe fogadása, kaliforniai ügyészi teljesítménye. És legfőképpen, hogy alelnöksége négy éve alatti viszonylagos háttérbe húzódása-szorulása is visszaüthetett: a nyilvánosságban nem volt igazán jelen, nem szerepeltették és nem készítették fel akár egy magától értetődő későbbi, nem négy, hanem nyolc év múlva esedékes elnökjelöltségre. Amikor pedig a sokáig makacskodó elnök lemondott az újra jelölésről, már késő volt, kevés idő maradt az építkezésre. Bebizonyosodott egyes szakértők és tanácsadók igaza, akik a félidős kongresszusi választásokkor, 2022-ben vetették fel azt az elképzelést, hogy a koros elnök zárja ki újra indulásának lehetőségét, és ezáltal legyen kellő idő a megfelelő, győzelemre esélyes elnökjelölt kiválasztására és felépítésére.
Kamala Harris-nak nem sikerült teljesen lemosni magáról a baloldaliság bélyegét, ami Amerikában a közbeszédben szélsőségességet jelent. Az a felfokozott identitás-politikai szemlélet, amelyik a különbözőség, a egyenlőség és a befogadás kritikátlan abszolutizálását, a faji és nemi identitás elsőbbségét, az LMBTQ kvázi pozitív különlegességét hangsúlyozta, nem jött át a „vidéki”, nem-nagyvárosi tömegeknél. A Trump kampány ezekben az esetekben sikerrel alkalmazta a „mi” és „ők” végletesen megosztó megkülönböztetést.
Döntőnek bizonyultak a bevándorlási kérdés kezelésének zavarai. Az a menekültügyi rendszert, amely kisszámú hazájában üldözött befogadására volt kitalálva, félreértett, vagy túlságosan kiterjesztett humanizmussal és emberi jogi szemlélettel milliók legális beléptetésére is alkalmazták. Akik bírálták a megoldást, azt rasszistának minősítették. Az áldatlan, mert kezelhetetlen helyzet az egyébként történelmileg befogadó – hiszen jórészt migráns eredetű - amerikai lakosságot drasztikusan bevándorlás ellenessé formálta. (A 2020-ban még csupán 28 százalékban a bevándorlást korlátozni kívánó k aránya 2024-re 55 százalékra emelkedett.) Harris pedig erre a helyzetre nem kínált fel megoldást kampányában.
Ahogy Fareed Zakaria a The Washington Postban írta, elsorakoztatta, szerepet játszott, játszhatott a Demokraták Trump jogi megbüntetését és elítélését sürgető-támogató kampánya, amely éppen ellenkező hatást váltott ki, ahogyan egyébként erre többen figyelmeztettek is.
Donald Trump történelmi győzelme (mindössze második volt elnökként sikerült egy periódus kihagyásával visszatérnie a Fehér Házba újabb négy esztendőre) nemcsak a Republikánusok szenátusi többségével, hanem a populáris szavazatok többségével is kiegészülve a volt elnököt igazi „comback kid”-ként aposztrofálhatjuk. Győzelmének az európai többségi vélekedések megdöbbenése ellenére racionális okai vannak. Bebizonyosodott, amit a felmérések mér előzetesen is jeleztek, hogy az amerikai választók többségét nem a demokrata jelszavak és figyelmeztetések foglalkoztatják. Nem a jobb és bal megosztás megbélyegzőnek is bizonyuló különbségtevései, a rasszizmus és a fasizmus veszélyére hivatkozások, nem a „demokrácia veszélyben” fontos hívófelhívás, és az abortuszkérdések körüli vita sem döntő faktor abban, hogy hogyan szavaznak. A baloldali dogmatizmus és ortodoxia pedig elidegeníti őket. Ilyen lehet az emberi jogok túlságosan kiterjesztő felfogása, az LMBTQ kérdések erőszakos napirenden tartása, a zölddogmatizmus, és hasonló kérdések. A me too és a Black Lives Matter is lecsengett szemükben, he nem volt már eleve idegen számukra. A hagyományos macsóság, a manliness kultusza a közép-nyugati tradíciókban és a fehér munkásosztályban mély gyökereket vert és jól illeszkedik a trump-i MAGA (Make America Great Again) ideológiához.
Mindez pedig kiegészült a hagyományos keleti-parti elit külpolitikai irányvonalával szembeni ellenszenvvel. (Hogy az általános jobboldali elitellenesség közismert szerepéről most ne értekezzünk külön.) Ugyanis - ahogyan a CNN vezető szerkesztő riportere, Jake Tapper megfogalmazta - ez a választás alapvetően három dologról szólt, és ez a három határozta meg alapvetően Donald Trump győzelmét: a gazdaság (emlékszünk a clintoni időkre: The economy, stupid!); a bevándorlás (new york-i, egyébként liberális barátaimat is végletesen irritálják a az utcán kéregető munkanélküli migránsok egyre szaporodó erőszakos csoportjai), és a külpolitika (amely a hagyományos, de alapjaiban téves felfogás szerint nem igazán játszik szerepet az amerikai választásokon).
Nagy paradoxon, hogy miközben az amerikai gazdaság kiváló állapotban van, „hasít”, az emberek ezt nem érzékelik-tudatosítják. Változatlanul az – egyébként mostanra alacsony - múltbéli magas inflációért a jelenlegi adminisztrációt teszik felelőssé. Az viszont igaz, hogy a középosztály – ennek alsó hányadába a munkásság is beleértendő – az utóbbi jó tíz évben jövedelme stagnálását érzékeli, és elégedetlen, ahogyan a növekvő jövedelmi és vagyoni különbségekkel és az üzemanyag árakkal is. (Egy gallon benzin 3 és 5 dollár között van, államonként változó.) A külföldi konkurencia és a termelés hazahozatala és a munkahelyek védelme rokonszenves a szabadkereskedelem előnyei élvezőt, de nem mindenben tudatosító munkástömegeknek.Tehát ez a választás (is) bread and butter kérdések körül forgott nagy részben.
Az (illegális) bevándorlás korlátozását – ahogy volt róla szó - a Biden-adminisztráció (sem) volt képes megoldani. Trump hivatkozhatott a kerítés építésére a mexikói határon, és egyéb ennél drasztikusabb terveire és lépéseire. Az immár több milliósra duzzadt, főleg latin amerikai (latino) migránsok jelentős feszültségeket okoznak, miközben a gazdaságnak szüksége van munkaerőre, persze rendezett toborzással. Trump drasztikus lépéseket kilátásba helyező retorikája mindenesetre termékeny talajra hullott, ezzel szemben az emberi jogi és humanitárius kérdéseket is figyelembe vevő demokrata politika nem volt képes megfelelő hatékony intézkedésekre.
A külpolitikában a hagyományos amerikai elszigetelődési szemlélettől is befolyásolt népesség erősen kritizálta a túlzottnak ítélt nemzetközi szerepvállalást, az anyagi és fizikai részvételt a háborúkban, az intervenciókat, a költségeket és véráldozatokat. Az egyik napról a másikra béketeremtést ígérő Trump ígéretei így rezonálhattak a fülekben.
Végül röviden arról, hogy jó lesz-e nekünk, magyaroknak a Trump-elnökség, profitálunk-e abból a személyes jó viszonyból és egyértelmű elköteleződésből, amely a jelenlegi magyar külpolitikát és az Orbán-Trump viszonyt jellemzi.
A jelenlegi magyar kormánypolitika és személy szerint a miniszterelnök különösen az első időkben bizonyára különleges helyet fog élvezni a Trump-i kommunikációban és narratívában, tekintve, hogy az egyetlen ismertebb kormánypolitikus volt, aki a választásokat megelőzően is Trumpra tette a tétjeit. Az eddigi jó viszony bizonyára kiteljesedik - Trump alapvetően személyi politikaként fogja fel a nemzetközi diplomáciát - , és Mar del Lago-i, valamint washingtoni látogatásokban is meg fog nyilvánulni. Orbán Viktor tekintélye – legalábbis rövid távon mindenképpen - az itthoni hívek és némely bizonytalanok között is tovább fog emelkedni. Európában is akár közvetítői szerepet is betölthet az EU-politikusok és a Fehér Ház között, esetleg Putyinhoz. Személyében is magabiztosabb lesz, hiszen hivatkozhat arra, hogy már másodszor jött be a befutóra tett tétje.
A későbbiekben viszont, amikor a régi-új elnök a fontosabb világpolitikai gondokkal szembesül, ez a kapcsolat sokat veszíthet intenzitásából és fontosságából. A másik, az itteni oldalon pedig az orosz mellett a washingtoni „veszéllyel” is szembesülő EU kényszerűen is összezáruló soraiban zavaró tényező lehet egy kitekintgető disszidens magyar miniszterelnök. A nem különösebben Európa-barát Trump kül- és gazdaságpolitikája – az ukrajnai háború Európa – és így Ukrajna – számára nem előnyös hirtelen lezárása, a NATO-val és az európai védelemmel kapcsolatos ellentmondásos elképzelései, a gazdasági és kereskedelmi háború fenyegetése, a manifeszt Kína-ellenes tervezett lépések, a „konnektivitást” (bármi lett légyen is az) romboló elképzelései – a magyar érdekeket is érinthetik, méghozzá negatívan. Kevéssé valószínű, hogy a jó viszony és a múltbéli érdemek számítanának, és esetleg Magyarország különleges kezelést kapna – ami viszont az európai partnereknél húzná ki a gyufát.
A hagyományosan jónak mondott magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok is nagyon megszenvednék a Trump-i politikát. annál is inkább, mert van – bár nem sokat emlegetett – tapasztalatunk az elnök előző ciklusából, amikor jelentősen csökkenni kezdet az Obama idején emelkedő pályára állott, és Biden alatt szárnyaló kereskedelem.
Vagyis a személyi és nemzeti érdek összeütközése várható, amiben egy nemzeti politikus csak egyféleképpen foglalhat állást. Nem beszélve arról, hogy az amerikai választás eredményének következményei közös és egységes európai megközelítést igényelnének.
A kihívások tehát jelentősek, amelyekkel mind az országnak, mind az orbáni politikának szembe kell néznie. És egyáltalán, az európai politikának, közte a magyar ellenzéknek is, el kellene gondolkodnia a tanulságokról.
Következő cikk: Timothy Garton Ash rettenetes hírnek nevezi Ukrajna szempontjából, hogy megint jön Trump
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Putyin fegyverei és Isten hozzájárulása
Egy neves német történész úgy látja: radikalizálódik az orosz történelemkép, ezt támasztja alá, hogy a Kreml >
Mi történik, ha Trump félreérti a mandátumát
William Galston a Wall Street Journalban óva inti Trumpot attól, hogy túllőjön a célon, mert a >
Előre hozott választás Szlovákiában?
Jókora felháborodást váltott ki moszkvai látogatásával odahaza a szlovák kormányfő, hiszen az osztrák kancellár jó két >
A halálos őrület
A magdeburgi merénylet halálos őrület eredménye, de nem lehet a hagyományos keretekben értelmezni, mert a tettes >
A Georgescu-hadművelet
A Neue Zürcher Zeitung összeállítása időrendbe szedve levezeti, miként szervezték meg a Georgescu-hadműveletet, vagyis a bizonyítékok >
Pannon ég alatt
Lehet, hogy Európában alkonyul, de nálunk vaksötét van. A rendszer vezetői a vaksötétben ordítoznak, mert félnek >
Mi van, ha az oroszok győznek Ukrajnában?
Timothy Garton Ash rettentő nagy bajnak gondolja, ha az oroszok kerekednének felül a háborúban, miközben már >
Roncspártderbi
Hagyjuk a mindig előhúzható demokrácia maszlagot az elvi meggyőződésről, a színes politikai palettáról. Egy mind zsarnokibb, >
Orbán a volt lengyel miniszterhelyettes menedékjogával provokálja Tuskot
A Bizottság szóvivője úgy foglalt állást, hogy bármely uniós állam csak egészen rendkívüli esetekben nyújthat menedéket >
Orbán gyakorlatilag felvásárolta Kárpátalján a magyarokat
A kárpátaljai magyarok a Fidesz-politika játékszerévé váltak, Ukrajna korlátozza a kisebbségek nyelvhasználati jogát, Orbán viszont eszközként >
Közeleg az EU számára az igazság pillanata Ukrajnában
A tárgyalások eredménye „mini München” lehet, és az csak felhívás volna Moszkvának az újabb támadásra. Erre >
A merénylet megváltoztathatja a háború menetét?
Hogy az ukrán titkosszolgálat merész akcióval eltakarította az útból az orosz vegyi fegyverfőnököt, az megváltoztathatja a >