Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
Napi ajánló
Győzhet-e Kamala Harris?
Joe Biden reménytelennek ígérkező elnökjelöltségét a Demokrata Párt vezetői megpuccsolták pár hónappal a novemberi elnökválasztás előtt. Kamala Harris meglepő repülőstartja alapvetően megváltoztatta a választási kampány dinamikáját, a demokrata oldalon felcsillant a győzelem reménye. De kitart-e a lendület november 5-ig? Eltérő politikai programok vagy inkább markánsan különböző személyiségek uralják a kampányt? Mit kell Harrisnek tennie, hogy minél inkább biztossá tegye a Trump elleni győzelmet? Dobozi István (Élet és Irodalom):
A június végi Biden–Trump elnökjelölti televíziós vitát követő éles fordulatok már-már a szürrealizmus határát súrolják. A vitában Joe Biden elnök több mint ötvenmillió amerikai szeme láttára demonstrálta, hogy fizikailag és szellemileg alkalmatlan egy újabb elnöki ciklusra. Úgy látszott, a november 5-i választáson a Donald Trump mögött egységesen felsorakozó republikánusok ellen a demokratákra biztos vereség vár a nyolcvanegy éves Bidennel nemcsak a Fehér Házért, hanem a Kongresszusért folyó versengésben is. Republikánus körökben már földcsuszamlásszerű győzelemről fantáziáltak. Fönnállt a domináns pártrendszer kialakulásának kockázata Washingtonban: a Fehér Ház megkaparintása mellett republikánus többség a Kongresszus mindkét házában. Mindez kiegészülve a Legfelsőbb Bíróságon és az állami kormányzók körében már meglévő erős konzervatív fölénnyel. A politikai spektrum másik oldalán nem kevesen keseregtek a trumpista autokrácia tényleges beköszöntének veszélye miatt.
Ami a veszélyt illeti, Biden valóban felelőtlen politikai játékot folytatott, amikor személyes hiúságát („Csak én tudom legyőzni Tumpot!”) a pártja és az ország érdekei fölé helyezte. A jelöltséghez görcsösen ragaszkodó elnököt végül a demokrata vezérkarnak kellett megpuccsolnia és lemondásra kényszerítenie július 21-én, alig három és fél hónappal a következő elnökválasztás napja előtt. Ez páratlan lépés az amerikai elnökválasztások történetében.
Az időzavar miatt még mini primaryre (pótelőválasztásra) sem kerülhetett sor, hanem logikusan Kamala Harris alelnök került Biden helyébe, akit az előválasztási küldöttek augusztus elején – virtuális szavazással – a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltjévé választottak. A tökéletes pártegységet sugárzó múlt heti chicagói elnökjelöltállító gyűlésen formálisan is Harris fejére helyezték a koronát. Először lett színes bőrű női politikus a demokraták választási zászlóvivője, de olyan szereplő, aki korábban még Biden elnöknél is népszerűtlenebb volt. Szabályos előválasztási küzdelemben halvány esélye sem lett volna a győzelemre az olyan demokrata nagyágyúkkal szemben, mint például Gretchen Whitmer michigani, Gavin Newsom kaliforniai vagy Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó.
Harris villámrajtja
A jelöltváltás után vált világossá, hogy pártján belül, de főként azon kívül sokan mélyen alábecsülték Harris valóságos politikai képességeit. Mert amit Biden visszalépése után a fiatalos lendületű, derűs és magabiztos kaliforniai politikus a választási kampányban elért, az kisebbfajta politikai csodával ér fel. A demokrata jelöltcsere egy hónapon belül olyannyira felvillanyozta a letört választási sereget, hogy a demokraták ma már nem vereségben, hanem Trump legyőzésében gondolkodnak, sőt napról napra magabiztosabban reménykednek. Miután a közvélemény- kutatásokban Biden egyre inkább Trump mögött kullogott, Harrisnak sikerült a hanyatló trendet – legalábbis átmenetileg – megfordítania. Ráadásul a „túl öreg elnökjelölt” egy csapásra a republikánusok problémája lett. (Harris ötvenkilenc, Trump pedig hetvennyolc éves, és szemlátomást egyre gyakrabban áll be nála kognitív „gyújtási zavar”.)
A demokraták megújult lelkesedését, vaskos politikai hangulatváltozását jelzi, hogy a Harris-kampányhoz rekordmennyiségben dől a pénz, nemcsak a megadonoroktól, de az egyszerű szavazók millióitól is, akiknek többsége első adományozónak számít. A demokraták kampánypénztárcája hirtelen jóval vastagabb lett, mint a másik táboré. Az alelnök kampányrendezvényei hatalmas lelkes tömegeket vonzanak.
Harris üstökösszerű felemelkedése fölöttébb felkészületlenül érte a Trumpstábot, amely egész kampánystratégiáját a több szempontból gyöngélkedő Bidenre alapozta a biztos győzelem reményében. Trumpot annyira kizökkentette a demokraták jelöltcseréje, hogy fölvetette annak „ténylegesen alkotmányellenes” voltát. Az állítás nyilvánvaló képtelenség, s az exelnök minden valószínűség szerint a trumpista kemény magnak címezte arra az esetre, ha elbukná a választást. Trump már most tudatosan és módszeresen készíti fel követőit a novemberi választás tisztaságának kétségbe vonására: „A demokraták csaltak a legutóbbi elnökválasztáson, és csalnak a mostanin is.” A washingtoni hatóságoknak a lehető legrosszabbra – erőszakos cselekményekre – is fel kell készülniük Trump választási veresége esetén.
Politikai fogáskeresés
Harris alelnökként egyetlen fontos területen sem játszott valóban prominens szerepet a Biden-adminisztrációban. (Talán az abortuszhoz való alkotmányos jog védelmében lehetett a legerősebben hallani a hangját.) Például az amerikai közvéleményt fölöttébb nyugtalanító migrációs válságért viselt felelősséget – több mint hétmillió illegális bevándorló három és fél év alatt – aligha lehet levenni Biden válláról. (A republikánusok mégis Harrisra ragasztották a „bevándorlási cár” gúnyos címkéjét.) Az elnök ebben a kérdésben – a Demokrata Párt progresszív szárnyának erős nyomására – valójában a republikánusok által kárhoztatott „nyitott határok” politikáját követte hivatali idejének java részében.
Az inflációs válságot – a fogyasztói árak átlagosan húszszázalékos felfutását – úgyszintén nehéz lenne az alelnök nyakába varrni. Az utóbbi négy évtized legmagasabb inflációs hullámáért a fiskálisan fegyelmezetlen elnök a fő felelős, aki nyakló nélkül költekezett, főként szavazatvásárlásra. Ha a 2022. novemberi időközi kongresszusi választásokon Bidennek nem sikerült volna feltartóztatnia az előre jelzett republikánus „vörös hullámot” – így a Kongresszus mindkét házának republikánus kézre kerülését –, akkor semmi esélye nem lett volna a 2024-es demokrata elnökjelöltségre. Harris erősen balos („progresszív”) kaliforniai politikai múltja és népszerűtlen alelnöki tevékenysége ellenére Trumpnak mostanáig nem sikerült hathatós politikai fogást találni riválisán. Ezért kedvenc fegyveréhez, a durván személyeskedő, olykor rasszista fölhangú támadáshoz folyamodik Harris ellen („bunkó”, „szocialista holdkóros”, „alacsony az IQ-ja”, „nagyon hirtelen lett fekete a bőrszíne” stb.). Harrist azonban Trumpnak sokkal nehezebb démonizálnia, mint a széles körben népszerűtlen Hillary Clintont a 2016-os kampányban. Rendkívül szoros választási harcot feltételezve, Trumpnak nincs komoly esélye a győzelemre, ha csupán a konzervatív törzsbázisára támaszkodik, minden potenciális szavazóra szüksége lesz. Ám ezekkel a politikai infantilizmusba hajló, személyeskedő kirohanásokkal valójában Harrisnek dolgozik, mivel elidegeníti magától a nők, az etnikai kisebbségek, valamint a mérsékelt és bizonytalan szavazók egy részét. Kön- nyen lehet, hogy ebből az elnökválasztásból a személyiségek viadala lesz, és szinte borítékolható, hogy ha így alakul, a szavazók többségének szemében Harrisnek áll a zászló.
Apró előny Harrisnél
A leginkább megbízhatónak tartott országos felmérésekben Biden Trumppal szembeni hátrányát Harris hetek alatt kis fölényre változtatta, ez azonban a mintavételi hibahatáron belül van. Az alelnöknek sikerült pozíciót javítania több „billegő” államban is (például Arizonában és Észak-Karolinában).
Senki nem tudja azonban megmondani, hogy a hirtelen támadt Kamalaeufória kitart-e a választás napjáig. Tény, hogy az amerikaiak többségének továbbra is „kedvezőtlen” véleménye van az alelnökről. A republikánus kampánystáb előbb-utóbb kitapogathatja Harris politikailag legsebezhetőbb pontjait. A demokratákat óvatosságra kell hogy intse az is, hogy az elektori kollégiumra alapozott közvetett, aránytalan szavazási rendszer a republikánus elnökjelölteknek jelent beépített előnyt az egyes államok népessége közti számottevő különbségek miatt. 2016-ban Hillary Clinton úgy bukta el az elnökválasztást, hogy az összes szavazatból több mint két százalékkal többet kapott, mint Donald Trump. A legutóbbi hat elnökválasztáson a republikánusok úgy kaparintották meg háromszor is a Fehér Házat, hogy csak egyszer szereztek összesített szavazattöbbséget.
A demokratáknak számolniuk kell azzal is, hogy a független jelöltként induló Robert F. Kennedy Jr. kilépése a kampányból – erre közvetlenül a chicagói konvenció után került sor – Trumpnak fog kedvezni. Az excentrikus jelölt nyíltan Trump mögé állt, és felszólította híveit az exelnök támogatására. Kennedy szavazati súlya legutóbb öt százalék körül volt. A közvélemény- kutatási adatok megbízhatóságát illetően pedig figyelembe kell venni, hogy – nem teljesen tisztázott okok miatt – Trumpot rendszeresen alulmérik. Ez volt a helyzet a 2016-és a 2020-as elnökválasztáson is.
Mire építhet Harris?
Ez az elnökválasztás talán a korábbiaknál is szorosabb lesz. Elképzelhető, hogy a féltucatnyi bizonytalan kimenetelű középnyugati és déli billegő államban (Michigan, Pennsylvania, Wisconsin, Georgia stb.) néhány tízezer szavazat dönti majd el a végleges kimenetelt. Alig több mint két hónap maradt a választásokig, a hajrában még sok minden történhet. Mit tehet Harris annak érdekében, hogy az utóbbi hetek kedvező politikai hullámát meglovagolva november 5-én történelmet csináljon, és Amerika első női elnöke legyen?
Nem építhet csupán Joe Biden 2020- ban győztes – alapvetően antitrumpista – választási koalíciójára, kiváltképp amiatt, hogy a demokraták számára döntő fontosságú fekete és latino kisebbség, valamint a fiatal szavazók körében az utóbbi években szignifikáns lemorzsolódás volt tapasztalható. Célzott kampány-erőfeszítéssel Harrisnek komoly esélye van eme kulcsfontosságú rétegek megnyerésére. Jó döntés volt Tim Walz minnesotai kormányzó alelnöki jelöltsége, aki új választókat hozhat a demokratáknak nemcsak a Nagy-tavak környéki rozsdaövezetben, hanem a „vidéki Amerikában” is, ahol a demokratáknak roppant gyöngék a pozíciói.
Az utóbbi évtizedekben majdnem mindegyik szoros elnökválasztást a bizonytalan vagy független voksolók döntötték el, akiknek arányát a választók tizenöt százalékára becsülik. A felmérések azt mutatják, hogy a bizonytalanok többsége Trump felé hajlik, mélyen kiábrándultak Bidenből, főként a magas infláció és a migránsválság miatt. Az exelnököt alkalmasabbnak vélik a gazdaság, az illegális bevándorlás, a bűnözés és a nemzetbiztonság kezelésére. Harrist túl liberálisnak tartják. Megnyerésükre az alelnöknek akkor van esélye, ha végképp felhagy korábbi radikális elveivel, és elmozdul a politikai centrum felé. Már több kérdésben bizonyította, hogy megvan benne a szükséges politikai rugalmasság. Lemondott például az illegális határátlépés dekriminalizálásáról, az egészségbiztosítás teljes mértékű államosításáról, a rendőrség további finanszírozásának leállításáról és az Amerikát energia-szuperhatalommá tévő repesztéses szénhidrogén-kitermelés betiltásáról. (Mindezek a Demokrata Párt Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez által vezetett, befolyásos progresszív szárnyának fontos programpontjai.)
A chicagói konvenció első napján a küldöttek elfogadták a Demokrata Párt „progresszív vízióját” a következő négy évre. A dokumentum hemzseg a hagyományos demokrata politikai prioritásoktól és kívánságlistáktól (a középosztály fölemelése, általános egészségbiztosítás, a gazdagok és a nagyvállalatok fokozottabb megadóztatása stb.). A platform azonban nem kötelezi az elnököt a kormányzati program konkrét részleteinek kidolgozására.
Mindez elvezet a legfontosabb választási ismeretlenhez: milyen konkrét gazdasági, szociális és külpolitikai programmal és elképzelésekkel készül Harris az elnökségre, mit kíván másképpen csinálni, mint Joe Biden? Ez az, amit Amerika a leginkább tudni szeretne, és ami várhatóan eldönti majd a novemberi referendumot. Harris eddig meglepően keveset hozott nyilvánosságra kormányzati terveiről. Csupán egyes gazdasági elképzeléseit, ígéreteit ismertette viszonylag részletesen. A feltehetően kutyafuttában összerakott gazdasági tervet azonban még liberális körökben is kedvezőtlenül fogadták. A demokratákat támogató Washington Post szerkesztőségi cikkében egyenesen „kiábrándítónak”, „populista reklámfogásnak” bélyegezte a tervet. Kiváltképp éles bírálatokat kapott a magas fogyasztói árak miatti megélhetési és lakhatási nehézségek leküzdésére kilátásba helyezett központi árellenőrzés, amely – a magyar ársapkákhoz hasonló módon – szövetségi szinten törvényileg tiltaná meg és büntetné az „árfelhajtást” az élelmiszerek, gyógyszerek és a lakásszolgáltatások körében. A tervet amiatt is erős bírálatok érték, hogy állami beavatkozással és pénzügyi támogatással akar minden jelentős problémát megoldani, miközben az új kormány eleve fönntarthatatlan fiskális aránytalanságokat fog örökölni a Biden-kormánytól (tavaly már 7 százalékos volt a költségvetési hiány, a szövetségi kormány GDP-arányos deficitje pedig 100 százalék fölé ugrott). Fönnáll az infláció kiújulásának a veszélye – hangzik a kritika.
Harris ígéri, hogy rövidesen újabb programokkal (adózás, migráció, abortusz, külpolitika stb.) rukkol elő, amelyek – remélhetőleg – a gazdasági tervnél realisztikusabban lesznek megalapozva. Két hónapja van a választás napjáig. Addig még sok víz folyik le a Potomacon. Game on!
Következő cikk: „A jelenben is a múltban élünk. Mindig siratjuk a múltat.”
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Roncspártderbi
Hagyjuk a mindig előhúzható demokrácia maszlagot az elvi meggyőződésről, a színes politikai palettáról. Egy mind zsarnokibb, >
Orbán a volt lengyel miniszterhelyettes menedékjogával provokálja Tuskot
A Bizottság szóvivője úgy foglalt állást, hogy bármely uniós állam csak egészen rendkívüli esetekben nyújthat menedéket >
Orbán gyakorlatilag felvásárolta Kárpátalján a magyarokat
A kárpátaljai magyarok a Fidesz-politika játékszerévé váltak, Ukrajna korlátozza a kisebbségek nyelvhasználati jogát, Orbán viszont eszközként >
Közeleg az EU számára az igazság pillanata Ukrajnában
A tárgyalások eredménye „mini München” lehet, és az csak felhívás volna Moszkvának az újabb támadásra. Erre >
A merénylet megváltoztathatja a háború menetét?
Hogy az ukrán titkosszolgálat merész akcióval eltakarította az útból az orosz vegyi fegyverfőnököt, az megváltoztathatja a >
A kancellár beszéde pontosan mutatja, miért bukott meg
A német kancellár ugyan elvesztette a bizalmi szavazást, ahogy várta, ám az ez alkalomból mondott beszéde >
A világ nem tudta megmenteni Szíriát, most hagynia kell megválasztania a jövőjét
Simon Tisdal véli így a Guardianben. A külpolitikai szakíró sajnálattal állapítja meg, hogy a beavatkozás Izrael >
Raszputyin Romániában
Mint ahogy az erdélyi magyar politika, vagy legalábbis számos itteni magyar értelmiségi is most ébredhetett rá, >
Amikor a diktatúrák összeomlanak
Hans Rauscher úgy látja Asszad csúfos vége után, hogy a diktatúrák nem tartanak örökké, egy csapásra >
Maradjon inkább Orbán Viktor?
Találgatás helyett inkább kérdezek: csak nem Magyar Péternek van igaza, és a régi ellenzék összejátszik a >
Oroszország gyengébb, mint ahogy gondolnánk
Fareed Zakaria úgy véli így a Washington Postban, hiszen Asszad Putyin értékes vazallusa volt, az orosz >
Fennáll a veszély, hogy Közép-Európa gazdasága megsínyli Trump politikáját
Erre figyelmeztet a Standard & Poor’s jelentése, amely a térség keleti felének szuverén adósság besorolásával foglalkozik. >