Ma Tamás, Péter névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (78.)
Karácsonyi emlékek
Sáfrány Ferenc
Mélyen élnek bennem gyerekkorom karácsonyi emlékei, a hatvanas évekből, amikor még igazi nagy telek voltak Bácskában, sokszor mínusz húsz fok hideggel és derékig érő hóval. Hivatalosan abban az időben a Karácsonyt, mint ünnepet csak családilag éltük, mert a párt és propagandája nem tűrte a nyilvános hagyományőrzés e formáját. Ez a tény talán még külön varázst is szolgáltatott az ünnephez. Mi gyerekek, ebből nem értettünk akkoriban semmit, csak szüleink suttogásaiból sejtettük, hogy valami tiltott, de ezért különösen fontos és szép eseményre készülünk. Magát a karácsonyfát is „titokban”, legtöbbször sötétben hozta haza édesapám, miután valahol a piacon, újévi faként árulva, huszadika környékén megvette. Később már töves volt a fa, amit ha igazi szerencsénk volt, kora tavasszal kiültettünk a kertbe, és az megfogta, életre kelt, így elszaporodtak a fenyőfák az udvarunkban. Nem mindig sikerült és olyankor édesanyám nagyon bánkódott.
Huszonnegyedikén reggel előkerült a mézes pálinkás üveg, melyet a szülők meghúztak, majd a szakajtó, melybe édesapám szalmát, csutkát, egy almát és egy fej fokhagymát tett, na meg a kis söprűt, és az asztal alatti sarokba helyezte. Ez volt nálunk a „jászol”, melybe beleképzeltük a december 25-én éjfélkor megszületett kis Jézust.
Kora délutánra elkészült a finom, böjtös ebéd, a vajas bableves, mézes mákos csík gyúrt tésztából. Édesapám a családfő szerepében szétvágott egy piros almát négy részre, majd megpucolt egy fej fokhagymát, mindenkinek adott egy-egy gerezdet, az előre megtört dióból egy-egy szemet, a mézes csuprot az asztalra helyezte, és elmondta az asztali áldást. Soha nem felejtette el megjegyezni a következőket:
„Fiaim, ha bármikor az élet elvisz benneteket a világ bármely részére, és máskor nem tudnátok jönni, soha ne feledjétek, hogy ezen a szent napon a családi ház ajtaja tárva nyitva vár benneteket haza.”
De sokszor eszembe jut Karácsony környékén intelme. A ház, amelyben valamikor laktunk az Alvégben, majd a másik, ahova elköltöztünk, és ott mostanság édesanyám egyedül éldegél. Várja haza fiait, mert még ketten voltak, hallani sem akartak az anyaországba való áttelepülésükről, hiába próbálkoztunk öcsémmel.
Az is eszembe jut, hogy 1980-ban, amikor a haza Szlovéniába szólított egy röpke évre, először nem ünnepeltük együtt a karácsonyt. Katonaságnál nem egyszerű kivitelezni az ilyen személyes óhajokat, de nem is lehetetlen. Az egész század nagy lázban égett már napok óta, ki hány nap szabadságot kap, mert azért erre már akkor is odafigyeltek, akiknek ez volt a dolguk. Még nem ment el a józan ész, nem forrt fel a vér, az őrület váratott magára.
December 22-én este nagy volt ott is az ünnepi hangulat, a hadsereg napja, szent és mindenek felett. Este éppen ügyeletes voltam, amikor az egyik baranyai horvát srác elmesélte saját történetét. Olyan családban nőtt fel, ahol az anyja nem több, vak, süket és néma volt. Így hozta őt világra. Mikor megkérdeztem tőle, hogyan beszélgetnek egyáltalán, akkor megfogta kezemet és mutatta, hogy így, érintésekkel. Ma is kiver a verejték, amikor ez eszembe jut.
Másnap felsorakoztatták a századot, ünnepélyesen kihirdették azok nevét, akik öt, vagy tíz nap szabadságot kaptak az ünnepekre való tekintettel, amelyet szolgálatukkal, magaviseletükkel, mint példás katonák jogosan kiérdemeltek. A mi századunkban nem voltak kivételezettek. A rafinált századparancsnok erre az egy dologra kényesen odafigyelt.
Amikor a neveket sorban felolvasták, az illető katona, aki a saját nevét hallotta, kilépett a század elé, és ott tisztelegve megköszönte a bizalmat, jutalmat. Nem lepődtem meg a nevem hallatán, sőt el is vártam, hogy közöttük legyek. Ezért előre magamban megfogalmaztam, mit fogok mondani:
„Köszönöm a bizalmat, kapitány elvtárs, én most nem megyek haza, de kérném, hogy helyettem ezt a baranyai katonát küldje szabadságra, mert neki sokkal nagyobb szüksége van erre a jutalomra, mint nekem. Ő is keményen megdolgozott érte” – mutattam a sorban állók között a megfelelő személyre, akit itt most szándékosan nem nevezek meg. Akkor megneveztem.
Néma döbbenet. Nem értette sem a parancsnok, sem a körülöttem álló katonák, mi történik, ha csak azt nem, hogy ez végleg megőrült. Eddig se volt százas, mert állandóan dolgozott, szemetet szedte, amerre járt, egy talicskát tologatott, lapáttal, söprűvel, most meg még haza sem akar menni.
De a kapitány elfogadta javaslatom. Én megnyugodtam, a meglepődött baranyai srác meg egy-egy könnycseppel küszködött, de öröme határtalan volt.
Huszonnegyedikén délelőtt hozzáfogtam egy hosszú levél írásához, amíg az egyik oktatási teremben a politikai fejtágítás folyt. Haza írtam édesanyáméknak. Ez az első Karácsony, amit a családomtól távol töltök, de már saját döntésem alapján. Kezdtem levelem, amelyeket mindig töltőtollal és kék tintával írtam. Ahogy a sorok szaporodtak, könnyeim eleredtek, és némelyik a tintát maszatolva a lapra hullott, hatalmas pacákat hagyva emlékbe, úgy írója, mint olvasója számára. Az egyik pillanatban a mellettem ülő katona meglökött, majd halkan, hogy az unalmas előadást ne zavarja, odaszólt:
„Mi van veled, Feri? Mi bánt? Nem vagy jól?” – csak úgy záporoztak a tömör kérdések.
„De, jól vagyok, csak szüleimnek írok levelet. A többit meg nem mesélem, mert úgy sem értenéd meg. Ezek örömkönnyek” – válaszoltam neki, nehogy a végén még kétségbe essen.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Roncspártderbi
Hagyjuk a mindig előhúzható demokrácia maszlagot az elvi meggyőződésről, a színes politikai palettáról. Egy mind zsarnokibb, >
Orbán a volt lengyel miniszterhelyettes menedékjogával provokálja Tuskot
A Bizottság szóvivője úgy foglalt állást, hogy bármely uniós állam csak egészen rendkívüli esetekben nyújthat menedéket >
Orbán gyakorlatilag felvásárolta Kárpátalján a magyarokat
A kárpátaljai magyarok a Fidesz-politika játékszerévé váltak, Ukrajna korlátozza a kisebbségek nyelvhasználati jogát, Orbán viszont eszközként >
Közeleg az EU számára az igazság pillanata Ukrajnában
A tárgyalások eredménye „mini München” lehet, és az csak felhívás volna Moszkvának az újabb támadásra. Erre >
A merénylet megváltoztathatja a háború menetét?
Hogy az ukrán titkosszolgálat merész akcióval eltakarította az útból az orosz vegyi fegyverfőnököt, az megváltoztathatja a >
A kancellár beszéde pontosan mutatja, miért bukott meg
A német kancellár ugyan elvesztette a bizalmi szavazást, ahogy várta, ám az ez alkalomból mondott beszéde >
A világ nem tudta megmenteni Szíriát, most hagynia kell megválasztania a jövőjét
Simon Tisdal véli így a Guardianben. A külpolitikai szakíró sajnálattal állapítja meg, hogy a beavatkozás Izrael >
Raszputyin Romániában
Mint ahogy az erdélyi magyar politika, vagy legalábbis számos itteni magyar értelmiségi is most ébredhetett rá, >
Amikor a diktatúrák összeomlanak
Hans Rauscher úgy látja Asszad csúfos vége után, hogy a diktatúrák nem tartanak örökké, egy csapásra >
Maradjon inkább Orbán Viktor?
Találgatás helyett inkább kérdezek: csak nem Magyar Péternek van igaza, és a régi ellenzék összejátszik a >
Oroszország gyengébb, mint ahogy gondolnánk
Fareed Zakaria úgy véli így a Washington Postban, hiszen Asszad Putyin értékes vazallusa volt, az orosz >
Fennáll a veszély, hogy Közép-Európa gazdasága megsínyli Trump politikáját
Erre figyelmeztet a Standard & Poor’s jelentése, amely a térség keleti felének szuverén adósság besorolásával foglalkozik. >