Ma Áron, Ferenc névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (3.)
Ma estefelé kedvenc időtöltésem közben, a Tiszán kuttyogtatva, Hocekkal a másik hajóban, valahol a Maros felett, ráfutok B. Nandi barátomra, aki kinn ücsörög a háza előtti stégjén. Régen találkoztunk. Megállok mellette, és elkezdünk beszélgetni. Említem neki a Napló online változatát, és hirtelen bevillan 1992. december 30.
Ekkor már működött Szegeden a zentai konzulátus épülete – a Mojo – , (a gyöngébb változat, a rögtönzött klón), ahova mi zentaiak, bácskaiak, vajdaságiak és jugoszláviaiak, rendszeresen be-bejártunk, hogy egymás között elbeszélgessünk, híreket cseréljünk, mint általában azok, akik emigrációba kényszerültek. Az este, valahol éjfél előtt éppen azon morfondíroztunk néhányan, hogy másnap hazamegyünk szilveszterezni. Már kezdtük beleélni magunkat, amikor Nandi megjelent az ajtóban és a lépcsőről hangosan leszólt:
– Sehova! Gizi mama azt üzente, senki sehova ne mozduljon! Most jöttem Zentáról, és ismét nagy mozgósítás várható. Mindenki fél, retteg, szökik, amerre tud, bujkál, a haveroknál alszik… Áll a bál javában.
Mint akit leszartak, szállt el azonnal mindannyiunk kedve.
Ma megkérdeztem tőle, emlékszik-e még az esetre? Kis töprengés után bevillan neki is a dolog, majd hirtelen megkérdezi:
– Hány éve vagyunk már itt?
– Tizennyolc lesz szeptemberben – válaszolom tüstént. – Nagykorúak leszünk – teszem hozzá keserűen, majd megkérdezem:
– Hogy érzed itt magad Nandikám?
Elkomorodik, elszomorodik, látom az arcán, mélyen el is gondolkodik, majd kinyögi:
– Az igazat megvallva, sehogyan, szarul, mint aki nem találja a helyét.
Csak keserűen mosolygok és teszem hozzá: - Mint a palesztinok…
– Ha hazamegyek, már régen nem az, ami volt, ha visszajövök… – és legyint egyet – állandóan valahol útközben, úton vagyok, hol is vagyok? – szóval kesereg.
Pedig ő is azok közé tartozik, aki aránylag rövid idő alatt, itt az anyaországban újra egzisztenciát teremtett önerőből, tehetségből, szorgalomból, rátermettségből, és mindazon komparatív előnyökből, amelyeket magával hozott. Messze sikeres embernek vallhatná magát, és ez eszébe sem jut. Valahol legbelül, legmélyebben ő is, mint mi mindannyian, sérült, és nem találja a gyógyírt. Keresni keresi. De létezik-e ilyen gyógyír?
Talán csak a munkaterápia. Addig még intenzíven dolgozol, hajtod magad, kíméletlenül, hogy addig se gondolkozz, ne emlékezz, talán elodázod kínjaid egy részét. De abban a pillanatban, amint leállsz és emlékezel, rád tör a fájdalom.
– Ennek így kellett történnie? – teszed fel számtalanszor a kérdést önmagadnak és nem hiszel a válaszoknak.
Én sem járok itt szinte sehova. Tizennyolc év elteltével minden még mindig idegen.
– Ha nem lenne itt a Tisza, magam sem tudom, hogy bírnám ki? Leköltöztünk egész évre – jegyzi meg halkan, miközben ellöki a hajót, én meg visszakiabálom:
– Ha nem lenne ez a hajóm, a Szanatórium, talán már én is belehülyültem volna… A víz megnyugtat, és maga az a tudat, ha nem állok meg kikötni, egyszer hazavisz… Arra folyik, ahol születtem, az első falu a határon túl – kiabálom már, majd még hangosabban:
– Mikor rántod már össze a társaságot itt nálad?
– Bármikor, csak gyertek… – kiabálja vissza és tudom, biztos vagyok benne, hogy így is gondolja.
Ez megnyugtat. Ő még az a fajta ember, aki azt mondja, amit gondol, és azt gondolja, amit mond. A ritka fajta.
Számomra a legnehezebb volt felfogni azt (bár elfogadni nem tudom a mai napig), hogy az anyaországban a legtöbb ember nem azt mondja, amit gondol, és nem azt gondolja, amit mond. Szimpla képmutatás, üres rongyrázás, alakoskodás, sumákolás.
Persze, hogy vannak kivételek. Magam is ismerek néhányat. Ők is ugyanúgy viszolyognak ettől a sajátos népbetegségtől, mint én. Sőt, még szégyellik is, amikor ez szóba kerül, mintha csak tehetnének róla.
Szolzsenyicin a Gulag szigetcsoportban Sztálin legnagyobb bűnének rója fel, hogy lelkileg és erkölcsileg törte meg az élőket. A túlélők és megélők egyaránt egy, vagy akár több emberöltőre megnyomorodnak lelkükben.
Talán ez a magyarázat a jelenségre, hisz ha nem is oly morbid változatban, de elég hosszú ideig kísértett itt is Sztálin szelleme, annak sajátos, gulyásos, puhított formája, amitől nem könnyű megszabadulni. Nemzedékeket szoktattak a túlélés legkézenfekvőbb, kaméleoni változataira.
Ezt a kabaré műfaja hosszú ideig komolyan ki- és felhasználta kacagtató terápiaként a nép számára.
Megy a mellébeszélés tovább, mintha ez lenne a természetes. Talán az is, de nem nálam. Nem nálunk.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szerbia katonai unióról álmodik Magyarországgal
A megfigyelők a két ország együttműködését aggodalommal szemlélik. Vučić és Orbán jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. A >
Egy szokatlan barátság
A Budapestről, illetve Tel Avivból keltezett összeállítás szokatlan barátságnak nevezi Orbán és Netanjahu viszonyát, bár mint >
Vance grönlandi vendégszereplése erkölcsi szempontból téves, stratégiailag pedig katasztrofális
Timothy Snyder a Guardianben azt gondolja, hogy Vance kurta grönlandi vendégszereplése nem csupán erkölcsi szempontból volt >
Lázadnak a szerb és török fiatalok, a Nyugat sunyi módon hallgat
Paul Lendvai szerint ugyan a tömegek más és más okból fordultak szembe Ergogannal, illetve Vučić-tyal, de >
Netanjahu Budapesten
Szinte az egész világsajtó beszámol arról, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság letartóztatási parancsa ellenére a héten >
Az már fasizmus, ami most van Amerikában
Így értékeli a Die Zeitban a Yale Egyetem filozófusa, Jason Stanley, aki éppen ezért két professzor >
A hazafiság elve és gyakorlata
Aztán jött Magyar Péter. Ő ugyan senkit nem csábít el más pártoktól, sőt épp az ellenkezőjét >
A Signalgate bagatellizálása rosszabb mint maga a botrány
Hogy a Fehér Ház próbálja bagatellizálni a Signalgate-et, az rosszabb, mint az alapbotrány maga, hogy ti. >
Miért hirdeti Orbán a szerb nacionalizmust?
A magyar miniszterelnök igyekszik országát közép- és dél-európai regionális hatalomnak beállítani. Emellett az etno-nacionalista nézetek sem >
12 pontban az orosz–ukrán háborúról
„Még egy ilyen győzelem, és végképp elveszünk” – mondta állítólag az épeiroszi Pürrhosz király több mint >
Trump a végén sírni fog, de nem csak ő
Chris Patten azt jósolja, hogy Trump politikája nagy szenvedést hoz az egész világra, megtépázza Amerika tekintélyét. >
A Trump-kormányzat részéről az ostobaság jelenti a legnagyobb veszedelmet
A hutik elleni támadásról napvilágot látott részletek teljes hozzá nem értésről és nagyképűségről tanúskodnak, és ez >