Ma Izidor névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (54.)
Emberségből jeles
Sáfrány Ferenc
A történet dátuma 2010. június 8. Megjegyzendő. Ma tapasztaltam, amit egyébként jól tudok, hogy a téma az utcán, ebben az esetben a vendéglőben, a kocsmában hever, csak hegyezni kell a füleket. Csak azt sajnálom, hogy nem voltam szem- és fültanú. De megpróbálom a hallottak alapján rekonstruálni a helyzetet.
Magyarország, Szeged, napjainkban. Egy igen idős bácsi, reszkető kezekkel, Déli Aprót árulva, hogy kicsinyke kis nyugdíját kipótolja, betér az Art vendéglőbe. Általában hétfőnként jár erre, de ma ebédelni és gondolom vacsorázni is, úgy este hat óra környékén jelent meg. Megkérdezte Timit, a szorgalmas pincérlányt, „Aranyoskám, mit ajánl, ami olcsó és laktató?” Gondban a kiszolgáló hölgy, mert ismeri a bácsikát, máskor is evett itt egyszer-egyszer túrós csuszát, majd kivágja: „Egyen egy zóna marhapörköltet, körettel, salátával, az csak kilencszázkilencven forint.”
„Drága az, nekem, aranyoskám” – motyog félhangon, mint ha magának beszélne az öregember, majd csuszát rendel hatszázért.
Közben az egész történetet hallja, akarva, akaratlanul is Levente, az egyik fiatal, kedves és ismert törzsvendég, aki éppen vacsoráját fejezné főnöke társaságában. Odahívja Timit és rákérdez a lényegre, majd megkéri, hogy a bácsinak hozza ki a csuszát, és azt számolja az ő számlájához, majd fizetne, de meggondolja magát, és a pörköltet rendeli meg, fizet és távozik, mint akinél e gesztus a legtermészetesebb. Ezt mi, még én is, aki az egészet most hallgatja, tudjuk, Levente már csak ilyen. A ritkább fajtából. Szeret ide járni, mert jól főznek, családias a hangulat, stb.
A lényeg még csak most kezdődik.
A bácsi, amikor a kért csusza helyett meglátja tányérján, a gazdagon merített, szaftos és illatozó pörköltet, először nem hisz a szemének, majd a fülének.
„Kisasszony, én csuszát rendeltem.”
„Igen, de ez a pörkölt már fizetve van.”
„Nem, ez még nincs fizetve.”
„De, egy úriember, aki az előbb itt volt, már rendezte a számlát.”
„Azt már nem, csak ugrat engem, és magácska akarja ezt nekem kifizetni.”
„Nem, komolyan mondom, hogy egy fiatalember fizette ki a vacsorát” –teszi hozzá Timi, majd magában halkan, nekem már hangosan mormolja, bár tehetném…
A bácsi reszkető kezekkel, valahol nyolcvan körül, tisztességesen ledolgozva a rászabottat, még mindig dolgozgat, rikkancs a javából, sorstárs, hozzáfog az étkezéshez. Timi közben már a könnyeivel küszködik, de itt még mindig nem értünk a lényeghez.
A bácsi, mint aki már régen evett ilyen sokat és jóízűt, befejezvén a „lakomát”, hívja a pincérnőt.
„Kisasszony fizetek!” – markában a sok apró, amit Timi felé nyújt.
„De már mondtam magának, az étel fizetve.”
„Azt már nem!” – hadakozik az öreg, és megpróbálja lerakni az asztalra a pénzt. Timi felkapja, és tuszkolja azt vissza a bácsi markába. Így megy ez hosszú ideig, a másodpercek ólomlábon peregnek ilyenkor. Kínos az ügy mindenki számára. Végül Timi megáll a kijárati ajtóban, elállva az utat, és végső kétségbeesésében már majdnem könyörög.
„Az Isten szerelmére, tegye el azt a pénzt, a vacsora fizetve. Legközelebb még én is veszek egy újságot, ha jön.”
„Kislányom, holnap hozok neked egyet ingyen.”
„Nem ingyen.”
„Akkor leteszem ide a padlóra, amikor nem is látja” – válaszolja az öreg, majd lassan, csoszogva elhagyja a vendéglőt.
Leventém, mi ebből a tanulság?
Olyan világban élünk, sajnos, ahol már a legegyszerűbb emberi gesztus is megkérdőjelezett. Sok ilyen vacsora várat még magára, amíg az emberek újra elhiszik, hogy itt nem szánalomról van és volt szó, csak egy kivételről, aki még mindig embernek nézi az öreget, az éhezőt, az elesettet, és nem tud elmenni mellette, hogy ne tenne valami apróságot, csekélységet érte, és nem a lelkiismeret hangos kalapálásának megnyugtatására. Arról, hogy még mindig boldog az, ki adhat, főleg ha azt tiszta szívvel, őszintén teszi.
Timi, most már elengedheted könnyeid.
Ui. A történet szereplői nem kitalált, hanem valós, hús-vér emberek! Itt élnek közöttünk, csak kevesen.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Tolnai Ottó
Nem, Tolnai Ottó nem kozmopolita lokálpatrióta, ez nem kozmopolitizmus és nem lokálpatriotizmus – bármennyire kedves volna >
Egyesített erővel a nemzetközi jog ellen
Netanjahunak rengeteg dolga lenne otthon, mégis – és a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) körözése ellenére – >
Orbán Viktor vörös szőnyeget terít Netanjahu lábai elé
Ugyanakkor Maya Sion, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora súlyos hibának tartja a látogatást. Mert azzal mindenekelőtt >
Szerbia katonai unióról álmodik Magyarországgal
A megfigyelők a két ország együttműködését aggodalommal szemlélik. Vučić és Orbán jó kapcsolatokat ápol Moszkvával. A >
Egy szokatlan barátság
A Budapestről, illetve Tel Avivból keltezett összeállítás szokatlan barátságnak nevezi Orbán és Netanjahu viszonyát, bár mint >
Vance grönlandi vendégszereplése erkölcsi szempontból téves, stratégiailag pedig katasztrofális
Timothy Snyder a Guardianben azt gondolja, hogy Vance kurta grönlandi vendégszereplése nem csupán erkölcsi szempontból volt >
Lázadnak a szerb és török fiatalok, a Nyugat sunyi módon hallgat
Paul Lendvai szerint ugyan a tömegek más és más okból fordultak szembe Ergogannal, illetve Vučić-tyal, de >
Netanjahu Budapesten
Szinte az egész világsajtó beszámol arról, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság letartóztatási parancsa ellenére a héten >
Az már fasizmus, ami most van Amerikában
Így értékeli a Die Zeitban a Yale Egyetem filozófusa, Jason Stanley, aki éppen ezért két professzor >
A hazafiság elve és gyakorlata
Aztán jött Magyar Péter. Ő ugyan senkit nem csábít el más pártoktól, sőt épp az ellenkezőjét >
A Signalgate bagatellizálása rosszabb mint maga a botrány
Hogy a Fehér Ház próbálja bagatellizálni a Signalgate-et, az rosszabb, mint az alapbotrány maga, hogy ti. >
Miért hirdeti Orbán a szerb nacionalizmust?
A magyar miniszterelnök igyekszik országát közép- és dél-európai regionális hatalomnak beállítani. Emellett az etno-nacionalista nézetek sem >