2019. augusztus 23. péntek
Ma Bence, Róza, Szidónia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Modiano Nobel-díja nyomában

Szerbhorváth György
Szerbhorváth György
Modiano Nobel-díja nyomában
Jean Patrick Modiano

„Lehet, hogy nem is vagyunk – hisz olyan sokan eltűntek már.” Szerbhorváth György (Librarius):

Hogy mi, magyarok az irodalmi díjak kapcsán ölre megyünk, nem új fejlemény, a Prima Primissimás „Turczi-botrány” már hab a tortán, hisz emlékezzünk csak vissza, hányan s hogyan rökönyödtek meg Kertész Imre Nobel-díján 2002-ben, vagy fordítva épp azon, hogy idén állami díjat vett át. Lovamat egy díjért! De már a díjnak sem örülünk, legfeljebb a lóvénak.

Ám akkor is a hű meg a ha megy, amennyiben olyan író kapja a Nobel-díjat, akiről legfeljebb a vájtfülűek hallottak, ráadásul az írótól alig jelent meg magyarul valami – pedig olybá tűnik, a bizottság idén nem lőtt mellé. A francia Patrick Modiano írónak már az élete is regényes (jó, kisregényes, inkább szüleié volt az a háborús Párizsban, apja el is tűnt). Életművének egyes darabjait pedig már olvashattuk, és épp tavaly döntött úgy az egyik kiadó, az egész életművet magyarosítja. Hajrá!

Egyelőre A Kis Bizsut találhatjuk meg újra a könyvesboltokban, illetve a híres Dora Brudert (már akinek szerencséje volt/van), vagy újonnan az Augusztusi vasárnapokat és az Éjfűt. Október 9-én, fél órával azután, hogy kihirdették az eredményt, a Szabó Ervin Könyvtárban egyetlen példány sem volt hozzáférhető, igaz, függetlenül a díj kihirdetésekor, és inkább amiatt, mert alig van pár példány.

Modianót tehát alig valaki is ismerte/olvasta errefelé, pedig a szakértők szerint közelít Kertész Imréhez, W. G. Sebaldhoz és Célinéhez is, nekik meg mégiscsak van egyfajta kultuszuk a magyar olvasók körében. II. világháború, holokauszt, háborús bűnök és kollaborálás, kutatás az eltűnt személyek iránt, emlékezet, vélt és valós emlékek – kell ennél több nekünk? Ráadásul kicsit Camus-re hajazó nyelvezet, egzisztencializmus, Franciaország, Párizs, a világháború utáni világ, elhallgatott bűnök, őszi ködben és gyönge lámpafényben úszó Szajna-parti kis utcák, fura kis alakok, azt sem tudjuk, jelentéktelenek-e vagy sem. Fiatal lányok (ahogy őket a francia filmek javából ismerjük), pincérek, kávéházi alakok, (talán igazi) nyomozók, vagy csak önjelöltek. Hangulat. Sötét boltok utcája – ez a címe78-as munkájának, amellyel bevágódott.

A jövőre hetven éves író flamand (belga) anya és szolúni zsidó apa származéka, lánya, Maria ismert francia énekesnő. De az életrajzi szöszölés helyett inkább egy olyan regényéről szólnék, ami még magyarul nem olvasható, a kezembe szerbül került, mert a szerb könyvkiadás még mindig gyorsabb, mint a magyar, és seperc alatt kiadták a Dans le café de la jeunesse perdue c., 2007-es regényét (a Nobel-díjasság nagy üzlet persze).

Már a cím arra késztet minden bölcsészt, hogy a tarisznyájába tegye (ahogy anno Garaczi írta: bölcsészlányok Nietzschével a szatyorban), már csak a címe miatt is: Az elveszett ifjúság kávéházában. Magam két hétig hordtam magammal nagykabátom zsebében, metrón, várakozás közben lapozgattam, ide-oda, mint egy elvetemült/tönkrement, de nagy tervekkel bíró francia entellektüel – akár hőseinek némelyike. Nem merném azt állítani, hogy kiugró próza ez (lévén franciául sem tudok), de hogy íze van, bizserget, azt éreztem.

Rögtön Proust ugrik be, de jobb, ha most nem irodalomtörténeti- és elméleti helyét keresgéljük, hiszen egy kis párizsi kávéházban ücsörgünk (ez minden valamire való ember életcélja, de még nekem sem jött össze), a Le Condé nevűben, ahol látszólag semmi sem zajlik. Megjelenik egy titokzatos fotográfus – valamikor a hatvanas években zajlik a történet –, aki lefényképezgeti a törzsvendégeket, zömük író, irodalmár, vagy annak adja ki magát. Elkéri a furcsa füzetet, amelybe a vendégek érkezésének és távozásának idejét írja be a tulaj, kvázi passzióból. A fotós ugyan visszahozza a füzetet, de többé nem jelenik meg, viszont aláhúzgál pár nevet, elsősorban egy fiatal lányét, Louki-ét, alias Jacqueline Delanque nevét. Őt figyeli meg egyik titokzatos én-elbeszélőnk is, aki egykor talán rendőrnyomozó lehetett, vagy a titkosszolgálat embere, isten tudja, itt minden(ki) sejtelmes, akár a lámpafény a Le Condé asztalainál. Ő is a lány élete után nyomoz, akiből szintúgy én-elbeszélő lesz, kisebb kihágás miatt a rendőrségen szembesül a kérdésekkel és saját életének kérdőjeleivel, hogyan s miért kerültek fel anyjával faluból a városba, járt-e gimibe, s ha nem, miért hazudik? De mások kapcsán is ez merül fel, ki kicsoda, mi a neve egyáltalán, hol volt, ha járt egyáltalán arra?

A regénynek ilyenformán aligha van története, még annyi sem, mint Camus-nél: csak egzisztenciák vannak, emlékező-felejtő, bizonytalan, keresgélő lelkek, akiknek vagy volt a múltban valami támpontjuk, vagy nem volt, vagy elvesztettek valamit, vagy sem, de az biztos, hogy úgy érzik, hiányzik valami. S noha szerbből fordítanék ide egy kis részt, talán még így is érződik, hogy karácsonytájt elveszett, keresgélő lelkek számára jobb olvasmány talán nincs is, mint a művei, avagy az Az elveszett ifjúság kávéházában:

Még ma is megtörténik velem éjszaka, hogy az utcán meghallok egy hangot, mely a nevemen szólít. Rekedt hang. Kicsit elhúzza a szótagokat, és rögtön felismerem: Louki az. Megfordulok, sehol senki. De nem csak éjszakánként, hanem azokon a süket nyári délutánokon is, amikor a pontos évet sem tudjuk. Minden elölről kezdődik, mint egykor. Ugyanazok a napok, ugyanazok az éjjelek, ugyanazok a helyek, ugyanazok a találkozások. Ugyanannak az örök visszatérése.

Vagy sem. Lehet, hogy nem is vagyunk – hisz olyan sokan eltűntek már. Emlékek, az ifjúságunk, de ami a legszörnyűbb: emberek is.

2014. december 10.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Sírásóverseny

Állampolgári öntudat nélküli massza – most így látom a metrókocsiban körülöttem levőket. Miként nagyjából az egész >

Tovább

A SZER akkor és azóta

Nem tudom, hogy lesz-e magyar adás és ha igen, mikor. Azt hallom azonban, hogy a magyar >

Tovább

Az egységes európai értékrend ködfüggönyben

Az új magyar-német legfelső szintű forduló azonban újólag csak azt erősítette meg, amit vezető nyugati politikusok >

Tovább

Orbán új öntudata

A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >

Tovább

A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >

Tovább

Az ibizai csodára várva

Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >

Tovább

Gyűlöld is

S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >

Tovább

Németh Miklós nem hisz a kerítésekben

A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >

Tovább

Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa

A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >

Tovább

A békés egymás mellett élés Szigete

A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >

Tovább

Menjenek végig ezen az úton!

Ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni. De akármilyen szörnyű is lesz az előttünk >

Tovább

Groteszk: Merkel és Orbán együtt Sopronban

Ők ketten azért alkotnak furcsa párt, mert a kancellár olyasvalakivel ünnepli a demokrácia újjászületését, aki saját >

Tovább