2020. január 26. vasárnap
Ma Vanda, Paula, Timóteusz névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Szürreális

Kobzi János (Plajbászblog)
Szürreális
Szabadság tér

Tegyünk egy rövid sétát Budapest – de talán Magyarország – belvárosában, annak szívében, a Szabadság téren.

Induljunk el a Hold utcában északi irányba. Balra a Nemzeti Bank épülete, ahol manapság csak jobbkezek irányítják az ország pénzpolitikáját. Hogy milyen szinten, azt pár lépés után tapasztalhatjuk, hiszen jobbra tekintve ott a szebb időket is megélt Hold utcai csarnok, amely manapság kong az ürességtől. Ha egy szürrealitásra vágyó önsanyargató oda belép, hagyjon fel minden reménnyel. A cifra külső mögött ott tátong a maga rögvalóságában – a nincs.

Most forduljunk be balra a Perzel Mór utcába és induljunk el a Szabadság tér irányába.

Első, és talán legmellbevágóbb meglepetésünk a látvány. Mintha a Jurassic park című film díszletei közé lépnénk. Ötméternyi magas, hüvelykujj vastagságú edzettacél rácsok, várhídszerű akadályok, az utca teljes hosszában. Hogy mit is védenek ezek az erődítményszerűen kiépített „műtárgyak”? Természetesen az Egyesült Államok apró, magyarországi provinciáját, az amerikai követséget. Ha az ember elsétál eme rácsok mellett, valami megfoghatatlan, nyomasztó érzés vesz erőt rajta. Ez lenne az ígéret földjének egy szelete? Kivetülése a szabadságnak és jognak? Olyan szürreális az egész. Különösen azért, mert a háttérben felsejlik az ötágú csillagos, szovjet hősi emlékmű. De miért is csodálkoznánk, hiszen sétánk is a szürrealitás jegyében zajlik.

E festőinek egyáltalán nem nevezhető rácsos „álmot” megkerülve, jutunk a Szabadság tér elipszisének egyik gyújtópontjához, a már említett szovjet emlékműhöz. Szürreális sétánk egyik kiemelkedő obeliszkjéhez, amelyet mostanság rácsok, kamerák és rendőrök vigyáznak. Csakúgy, ahogy a Szabadság tér egyéb objektumait. Azt talán most ne feszegessük, hogy mit is jelképez ezen emlékoszlop – a szabadságot, vagy elnyomást –, akit érdekel, annak könyvtárnyi anyag áll rendelkezésére. Mi most itt állunk a téren, mögöttünk az USA nagykövetsége, balra az obeliszk, és jobbra… Ki más is lehetne, mint Ronald Reagan, talpig bronzban. Joviálisan tekint egyszerre a szovjet emlékműre és az ő kizáró és mindent kontroll alatt tartó „amerikai álmára”, ámbár ez a joviális tekintet hideg, akár a kígyóé.

Reagan válla fölött elnézve a Duna irányába, jó szeműek még kivehetik Nagy Imre szobrát. Nagy Imréét, aki a hídon állva éppen a mélységgel barátkozik. Valamint a délutáni, egyre jobban alábukó Nap fényében a Parlament sötét sziluettjét, amely ráborul a magyar valóság szürrealitására.

Sétánkat az Október 6-a utca felé folytatjuk.

Lassú léptekkel, hogy magunkba szívhassuk a szabadság minden illatát és bűzét. Mert ha jobbra tekintünk, akkor a volt MTV székház épülete magasodik. És szinte még érezni az égő épület, gumik, autók és a gyűlölet izzadságának semmivel össze nem téveszthető szagát. A képzelet játékát a szürrealizmus most kiegészíti egy kisvendéglővel, amely sétánk egyetlen, valóban a szabadságot és békét sugárzó objektuma. Egyedül árválkodik a tér közepén, aprón, törékenyen, kontrasztosan. És oly’ szürreálisan.

Mindeközben lassan közelítünk a tér másik „gyújtópontjához”. Szó szerint, ugyanis itt lelhető fel a Szabadság tér legújabb „ékessége” és a magyar valóság legnagyobb hazugsága, a német megszállási emlékmű. Rácsokkal, kamerákkal és rendőrökkel, ahogyan mostanság a szabadságot Magyarországon elképzelik. Az emlékmű monumentalitását a szürrealitás fehér, nevekkel teleírt kövei törik meg. A sors és a szürrealizmus keserű fintora, hogy pont azon üres terület szomszédságában, ahol a volt Újépület (Neugrebaude), a „magyar Bastille” állt. Azon hírhedt épület, ahol ténylegesen kivégezték gróf Batthyány Lajost, Csány Lászlót, Perényi Zsigmondot és jelképesen számos szabadságért küzdő hazafit, mint például Kossuth Lajost, gróf Andrássy Gyulát.

Ezen sötét emlékek felett átlépdelve, szürreális sétánkat stílusosan egy kis református templomnál fejezzük be, ott, ahol pár hónapja büszkén virít – miért is lepődnénk meg, hogy rácsok védelme mögött – egy bizonyos lovastengerész mellszobra. Azé az emberé, aki mohó szabadságvágyában – vérbe borította az országot.

Az ember miközben áll némán a Tőzsdepalota mellett, a Nádor utca sarkán és visszatekintve szomorúan szemléli a Szabadság tér néma mementóit, valamint a szürrealitás kézzelfogható valóságát, elgondolkodik: valóban a megfelelő nevet viseli a tér?

2014. augusztus 31.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A brutális horvát rendőrség

Csak éppen ha át is jutnak a magas bosnyák hegyeken, ahol még vannak a háborúból visszamaradt >

Tovább

Ahol a szélsőjobb megtanulta visszafogni a szájhősködést

Ma már nem azt mondják, hogy ki kell lépni az unióból, hanem hogy meg kell védeni >

Tovább

Egyetemi hálózatot jelentett be Soros György

A brit közszolgálati média szerint a Soros György által tervezett oktatási, illetve kutató hálózatot sokan válasznak >

Tovább

Foglyul ejtve a senki földjén

Az iránit most azzal fenyegetik a magyar hatóságok, hogy közvetlenül a hazájába küldik vissza, de ott >

Tovább

A nagytőke felelőssége

Az üzletembereknek, bankároknak és politikusoknak megvan a maguk felelőssége, hiszen gerjesztik az egyenlőtlenséget, elősegítik a korrupciót, >

Tovább

Bővítési bonyodalmak

Igazából az a tét a Nyugat-Balkánon, hogy mekkora lehet ott az unió befolyása. Ha nem tesz >

Tovább

Keresztényi kötelességének tekinti...

Sokan Szabadka közelében várakoznak, ahol a helyi magyar kisebbség protestáns lelkésze, Varga Tibor igyekszik némi meleghez >

Tovább

A szélsőjobboldali üzenet

Mert bár eddig is voltak rasszista megnyilvánulásai, de ilyen nyílt gyűlöletre uszításra és normaszegésre korábban nem >

Tovább

Vita a 7. cikkelyről

„Lengyelország ellen jogi eszközöket kell bevetni, Magyarországnak ugyanakkor a pénz a gyenge pontja. Merthogy főleg Orbán >

Tovább

Két tucatból fél tucat

Az első szavazatok előtti utolsó tévévita a korábbiaknál kevésbé harciasabbra sikeredett, de a záró egypercesek mégis >

Tovább

Spiegel: Repedések Orbán hatalmi szerkezetén

A Fidesz belső életéről nem tudni semmit. A pártkongresszusok a létező szocializmus ünnepi gyűléseit idézik, ott >

Tovább

A szólás-, és sajtószabadság 30 éve megképződő árnyoldaláról; náci beszédről és Csurka Istvánról

Harminc éve egy januári vasárnap reggelén hörögve üvöltötte a rádiómikrofonba Csurka, hogy „ébresztő magyarság!”. Akkor riasztón >

Tovább