2019. október 23. Szerda
Ma Gyöngyvér, János, Gyöngyi névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Napi ajánló

Porhintés

J. Garai Béla
J. Garai Béla
Porhintés
Balalajka ködben (Nagori-Kirashi illusztrációja)

Amikor majd a reformok kapnak prioritást a kormánypártban és nem a hősi múlt felidézgetése. J. Garai Béla (Vajdaság Ma):

„Nincsen semmilyen összeesküvés, legfőképpen magunk vagyunk a hibásak mindazért, ami velünk történt”, írja Aleksandar Vučić az Informerben megjelent, meglepően őszinte szerzői cikkében. A közismerten alacsony hazai munkamorál kapcsán pedig arra ösztönöz, hogy „a munka legyen a fő ideológiánk”. Majd mindezek alapján fogadkozik, hogy kormánya nem áll el a reformoktól, leküzdi az ellenállást, és késedelem nélkül végrehajtja a szükséges változtatásokat, tételesen felsorolva, hogy milyen kulcsfontosságú jogszabályok meghozatalára készülnek a következő hetekben.

Azt is bevallja azonban, hogy tudatában van: aki szembe kerül a szerb mentalitással, beidegződésekkel és táborokkal, az rendszerint vesztésre van ítélve.

Végre egy vezető, aki levonta a következtetéseket a múlt hibáiból (és vélhetően tulajdon tévelygéseiből is), és bátran belevág a dolgok sűrejébe... Gondolnánk, ha nem tapasztaltuk volna az elmúlt két évben, amióta Vučić haladói hatalmon vannak, hogy a szép ígéretek rendre papíron maradnak. (…)

Még ha el is tekintünk a könnyelmű ígérgetésektől, az át nem gondolt határidőktől, a kormánypárti gárda nem úgy fest, mint amely komolyan gondolná Szerbia megújhódását és osztaná Vučić nézeteit például arról, hogy „legfőképpen magunk vagyunk a hibásak azért, ami velünk történt”.

Az első világháború centenáriumi megemlékezései is arról tanúskodnak, hogy az ország vezetősége képtelen szabadulni a hősi mítoszoktól, és megpróbálja tisztára mosni a száz évvel ezelőtti belgrádi kormányt, szerb nemzeti hőssé avatni a szarajevói merénylet elkövetőjét, holott Gavrilo Princip éppen hogy a délszláv eszmék jegyében követte el tettét. És közben abban az illúzióban ringatják magukat, hogy balanszírozni tudnak az unió és Moszkva között. Ahogyan Tomislav Nikolić nyilatkozta nemrég: Tito politikáját kívánja folytatni a Nyugat és Moszkva közötti egyensúlyozásban. Vagy hogy Szerbia lehet a kapocs a nyugati világ és az oroszok között. Ahogyan ezt a Putyin-imádó szerb elnök elképzeli, aki – mint egy moszkvai látogatása alkalmából kijelentette – „csak Szerbiát szereti jobban, mint Oroszországot”.

Pedig nem a balalajka és a testvéri szeretet határozza meg a szerb-orosz viszonyt, hanem Moszkva nagyhatalmi érdekei és Szerbia energetikai kiszolgáltatottsága, amiért jórészt éppen a mostani kormány a felelős. A háromszáz millió eurós gáztartozás az oroszoknak és a Déli Áramlat gázvezeték, amelyhez oly nagy reményeket fűznek (évi kétszáz millió euró tranzitbevételt emlegettek a szerződés aláírásakor). Jön a gáz a szeretett orosz testvérektől, mi pedig csak kasszírozzuk a milliókat... Aztán kiderült, hogy a szerződés nincs összhangban az Európai Unióval kötött energetikai megállapodással, mert az uniós előírások tiltják, hogy egy cég – esetünkben a Gazprom – monopólium helyzetbe kerüljön egy ország piacán, egymaga képviselje a termelőt, a hálózat fenntartót és a tulajdonost. Bulgáriát már rákényszerítették, hogy leállítsa a vezeték építését, ha pedig ott nem épül meg, akkor vajon mit szállítanak a szerbiai szakaszon? És ha Belgrád tényleg uniós tagságra számít, akkor tekintetbe kell vennie a brüsszeli kifogásokat.

Ezek a szörnyű nehéz problémák kerültek napirendre a szerb kormányfő moszkvai tárgyalásain, majd visszatérve, a hét közepén a német kormánypárt, a CDU ide látogató küldötteinek számolhat be arról, hogy mit sikerült intéznie az oroszoknál. És ha nem tud jó hírekkel szolgálni, utána ismét elmondhatja, hogy „magunk vagyunk a hibásak mindazért, ami velünk történik”. Merthogy két lovat szeretnénk megülni egy fenékkel.

A német vonalat szintén Vučić forszírozza, csaknem annyira, mint Nikolić az orosz barátságot. Angela Merkel kancellár asszony ritkán tapasztalhat akkora lelkesedést, annyi hódolatot egy külföldi vendég részéről, mint a szerb miniszterelnök legutóbbi látogatásakor. Szerbia őszinte partnere szeretne lenni Németországnak, vége az eddigi gyakorlatnak, hogy itthon egyet mondunk, külföldön pedig mást... hangoztatta a balkáni vendég.

Csak azt nem tudni, hogy az új partnerség érdekében mikor teljesítik a németeknek a szerb uniós csatlakozás elé szabott kemény feltételeit, köztük azt, hogy öt év után végre vonják felelősségre azokat a hatósági embereket, akik 2008-ban, a Koszovó függetlenségének kihirdetése miatt rendezett belgrádi zavargások idején utasítást adtak a feldühödött tömegnek, hogy rohamozza meg a nyugati nagykövetségeket, köztük a németet. Vagy azt a feltételt, hogy Belgrád de facto ismerje el a koszovói realitást, vagyis a tartomány elvesztését. És foglaljon világos állást Bosznia-Hercegovina szuverenitása mellett, térítse észre Milorad Dodik banjalukai kiskirályt, aki folyton Belgrádban próbál szövetségeseket találni romboló tevékenységéhez. Mert ha valóban tisztelik a szomszédos ország területi integritását, akkor Nikolić nem tehet olyan kijelentést – mint Dodikkal való legutóbbi találkozóján -, hogy „nem találták még fel azt a ragasztót, amivel össze lehetne ragasztani Bosznia-Hercegovinát”. Vučićnak el kellene határolódnia a banjalukai despota szecesszionista kijelentéseitől, de elvbarátja és szellemi atyja, Tomislav Nikolić álláspontjától is.

És június 28-án, Víd napján Szarajevóba kellett volna utaznia az első világháború évfordulója kapcsán a megbékélés jegyében rendezett nemzetközi találkozóra, és nem az Emir Kusturica és Milorad Dodik által az úgynevezett Andrićgradban rendezett nacionalista összeröffenésre.

Ha ez megtörténik, ha azt tapasztaljuk, hogy valóban a reformok kapnak prioritást a kormánypártban és nem a hősi múlt felidézgetése, a pozíciószerzés, az ellenzék kiszorítása az összes zsíros állásból, ha valóban „a munka képezi a fő ideológiát”, akkor hitelt adhatunk Aleksandar Vučić fogadkozásának, és nem tekinthetjük újabb porhintésnek.

2014. július 8.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Orbán washingtoni embere

A New York Times úgy mutatja be a budapesti amerikai nagykövetet, mint aki elszabadult és keresztezi >

Tovább

Macron politikai vandalizmusa a Balkánon

Az Euobserver kommentárja alaposan leszedi a keresztvizet a francia elnöktől, aki magához akarja ragadni az kezdeményezést >

Tovább

A magyar ellenzék Isztambul-momentuma

Nagy hiba volt Orbán részéről, hogy nem vette le még időben a tábláról Borkait, mert máskülönben >

Tovább

Putyin, Orbán Ukrajna ellen hergelte Trumpot

Az orosz és a magyar vezető szerepéről George Kent, a külügyi tárca helyettes államtitkára számolt be >

Tovább

Az erkölcs visszanyal

A szavazás előtti héten sok millió magyar polgár kényszerült szembenézni a dilemmával, hogy Orbán Viktornak higgyen-e, >

Tovább

Miért vesztette el a Fidesz Budapestet

Amit Orbán a Fidesz közösségének titulál, ellenben az ellenzék fideszes maffiának nevez, azt a vakhűség, az >

Tovább

Ki nyert vasárnap?

Érdemes megemlíteni viszont Karácsony józan és egyben biztató nyilatkozatát: azt, hogy az együttműködés érdekében nyomban kapcsolatot >

Tovább

Bumeráng

A megtörténtekre nem azért kell emlékeznünk, mert az “történelem” hanem azért, mert ennek köszönhetjük akár pozitív >

Tovább

Érinthetetlen-e Orbán?

A szex- és korrupciós botrány megrengeti az orbáni rendszert. Normális körülmények közepette a helyi választások sokkal >

Tovább

Egy szerény javaslat

Úgyhogy azt javaslom, senki ne keressen létező és nem létező kifogásokat: ha már egyszer mi nem >

Tovább

Ritka összefogás Orbán ellen

Ritka módon összefogtak Budapesten Orbán ellenfelei és Isztanbul példája nyomán azt remélik, hogy a főváros a >

Tovább

Gyalázatunk vissza fog hullni ránk

Erdogan etnikai tisztogatást végez Szíriában, hogy a Törökországban élő hárommillió menekültet oda tudja telepíteni, és ezzel >

Tovább