2019. szeptember 20. péntek
Ma Friderika névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Meg kell határoznunk közös érdekeinket

Egy újvidéki tanácskozás tanulságai

Bálint István
Meg kell határoznunk közös érdekeinket
Autonómia (Lohey fotója)

Szeptember végén nagy jelentőségű tanácskozást tartottak Újvédéken négy magyar párt és féltucatnyi magyar társadalmi szervezet képviselői. A már lejátszódott (a választások, helyhatósági bonyodalmak stb.)  és a küszöbön álló (Nikolić elnök budapesti útja stb.) eseményekkel kapcsolatban megfogalmazták a vajdasági magyar érdekeket, követeléseket és igényeket. Szinte listát készítettek a vajdasági magyarságot pillanatnyilag leginkább érintő kérdésekről. Mivel mindezek a követelések általános vajdasági magyar érdekeket képeznek, a taácskozáson minden további nélkül jelen lehetett volna a VMSZ és a Nemzeti Tanács képviselője is. Mivel ez nem történt meg, a tanácskozás rávilágított egy nagyon időszerű közös, vajdasági bajunkra is: nem vagyunk képesek  együtt meghatározni-megfogalmazni alapvető közös érdekeinket sem. Mert a közös érdekkel szemben felülkerekedik a pártpolitika. Ez pedig azzal jár, hogy a párt szempontok mindig fontosabbak lesznek a közös érdekeknél. Így a hozzáállást is az határozza meg, hogy ki a kezdeményező-indítványozó és nem az, hogy közös érdekről van szó.

Ez a szerencsétlen helyzet tarthatatlan. Okvetlenül szükség van arra, hogy párthovatartozástól függetlenül együtt határozzuk meg: mi a vajdasági magyarság közös érdeke, mi az amiért minden vajdasági magyar síkra száll, függetlenül attól, melyik pártnak vagy szervezetnek a tagja. Még akkor is, ha történetesen valamelyik nemmagyar pártnak vagy szervezetnek  a tagja, mert úgy véli, hogy ilymódon könnyebben érvényesíthet bizonyos közös vagy egyéni érdekeket. Az ehhez szükséges tanácskozást a VMSZ-nek vagy a nemzeti tanácsnak kellene összehívni, mert jelenleg hiányzik Ribár Béla, akinek volt akkora tekintélye, hogy egy pártpolitikán felül emelkedő tanácskozást összehívjon. (Bozóki Antal betölthetné ezt a szerepet, ha mindenki elismerné.)

Egy ilyen tanácskozás előkészítésének elindítására és pusztán annak  illusztrálására, hogy milyen kérdéseket tárgyalhatnánk az ilyen tanácskozásokon, készült ez az írás. Példaként egy stratégiai, két taktikai és egy gyarkorlati kérdést említenék a fenti cél érdekében.

A demokrácia a közös érdek

A közös érdek meghatározása a demokrácia központi kérdése. Magát a demokráciát is az teszi az eddig kitalált leghatékonyabb rendszerré, hogy (annak szellemében, hogy Renan szerint a nemzet permanens népszavazás) a közös érdekek tudatosításának, megfogalmazásának és érvényesítésének folyamatában szükségtelenné teszi az állandó vitát, esetleg gyakori népszavazást. E helyett négy évre meghatározza, hogy ki az, aki megszabja mi a közös érdek, ki az illetékes annak érvényesítésében.

A klasszikus demokráciában ez aránylag egyszerű dolog. Őfelségének van kormánya és Őfelségének van ellenzéke. Ebből adódik, hogy az ellenzék tudja meddig mehet a kormány támadásában, hol az a határ, amelyet ha átlép akkor már Őfelségét támadja, az ő tekintélyét sérti. És a kormány tudja meddig mehet az ellenzék mellőzésében, az ellenzék elleni harcában, hol az a határ, amelyet ha átlép, már Őfelségét támadja, sérti. A rendszerváltás országaiban nem tanulták meg, vagy ahol volt demokrácia elfelejtették ezt az egyszerű szabályt. De lassan, a mostani gazdasági nehézségek hatására a fejlettebb demokráciákban is hajlamosak lesznek arra, hogy megfeledkezzenek róla.

Így esik meg napjainkban elég gyakran és mind több országban, hogy az egyik oldalon a kormány úgy tesz mintha ő lenne a nemzet és nemcsak annak négy évre felhatalmazott képviselője és nem ő meg az ellenzék együtt adná a nemzetet. (Ezek az évek még ennek ellenkezőjét is kitermelték. Annak idején a Fidesz ellenzékben állította, hogy ő a nemzet, a nemzetidegen, sőt nemzetellenes kormánnyal szemben, amely ellen tehát minden megengedhető.) A másik oldalon az ellenzék foglalja el azt az álláspontot, hogy  neki annál jobb minél rosszabb. Ezért nemcsak az esik meg, hogy az ellenzék mindent megtesz a kormány minden sikerének a meghiúsítására és utána ő vádolja tehetetlenséggel a kormányt. Még ezen is túlmenve előfordul, hogy az ellenzék mindent megtesz az okvetlenül szükséges intézkedések ellen, azt hiszi neki mindent el kell vetnie, akár mit javasol is a kormány és minden erővel néha még polgári engedetlenség szításával is fellép a nemzeti érdek ellen.

A kisebbségeknél hatványozottan fontos a közös érdekek meghatározása, azoknak pártérdekek mellőzésével történő szolgálata, mert a kisebbség még kevésbé engedheti meg magának, hogy elvesszen értelmetlen csatározásokban, állandóan megismétlődő vitákban, megfeledkezzen arról, hogy mindig a közös érdek az elsődleges. Az ilyen hozzáállást az érettebb kisebbségi pártok  természetesnek veszik. Mint ahogyan a RMDSZ tette azzal, hogy akár a jobb- akár a baloldal volt kormányon, mindig tagja volt a kormánykoalíciónak. Mert kisebbségben fokozottabban kellett számolnia két dologgal. Az egyik az, hogy ellenzékben csak követelni, szorgalmazni lehet, tenni nem. A másik pedig az, hogy a politika nem követelődzés, nem asztalverés, hanem a lehetőségek tudománya. És ebből a szempontból egy aprócska gyakorlati siker többet ér, mint száz szépen megfogalmazott követelés.

Így minden politika igazi probatétele: hogyan lehet az elvi álláspontokat a gyakorlati sikerekkel összehangolni. A kisebbség esetében: a gyakorlati apró sikereket hogyan lehet az elvi álláspont feladása nélkül elérni. Vagy a kisebbség szempontjából: hogyan lehet a mindenkori kormánnyal való együttműködést elérni az elvi álláspont és az alapvető követelések feladása nélkül. Mindenesetre a kisebbség esetében ez csak akkor lehetséges, ha tudjuk, hogy mi a közös érdek és a közös törekvés, amit aztán mindenki a maga politikájának, taktikájának szempontjából próbál érvényesíteni. Gyorsabb vagy lassabb utat, az erélyesebb vagy a taktikusabb fellépést választva. Ezért fontos, hogy ezeket a közös érdekeket megfogalmazzuk, azoknak az elérésében egyetértsünk. Még akkor is ha a közös nevező csak azt a minimumot jelenti, amelyért mindannyian harcolunk.

Vajdaság autonómiája stratégiai érdekünk

Szerintem legelőször is minden vajdasági magyarnak el kell fogadni, hogy a mi stratégiai érdekünk Vajdaság autonómiájának nemcsak megőrzése, hanem erősítése is. Napjainkban ugyanis kettős folyamatnak vagyunk a szemtanúi. Az egyik oldalon erősödik az autonómia elleni hangulat. Az új szerbiai hatalom már természeténél fogva is konzervatívabb és nacionalistább, mint elődje volt. Most pedig egyrészt a nacionalizmus felé szorítja az a gazdasági válság, amely mindenütt Európában erősíti a nacionalizmust. Részben mint a hatalom támogatottsága javításának, részben mint a figyelem elterelésének eszközét. Másrészt ennek a hatalomnak az autonómia elleni hozzáállását nemcsak a nacionalizmus, hanem egy sajátosan szerbiai körülmény is táplálja. Eddig ugyanis a szerbiai politika alapkőve az a tétel volt, hogy nem adjuk Koszovót. Most viszont az EU-tagság előkészítésének folyamatában  fokozatosan rákényszerül nem Koszovó formális elismerésére, (hisz az EU 5 tagállama sem ismerte el), hanem annak tényleges tudomásul vételére, hogy Koszovó létezik, tehát a szerbiai politika nem tehet úgy mintha nem létezne. Ezeknek az engedményeknek az ellensúlyozására az új hatalom keményebb lesz Vajdaság kérdésében. Már annak demonstrálására is, hogy ő nem árulja el a nemzeti érdekeket.

A másik oldalon erősödik a vajdasági autonómista mozgalom. Hangosabb lesz még a legmesszebb elmenő szárnya is, az a szárny, amely Vajdaságot egyenrangú köztársasággá akarja tenni a föderatív Szerbiában. Nem sok esélye van a sikere, hisz a közvélemény-kutatás szerint, Vajdaság lakosságának csak egy kis hányada akar köztársaságot. De a mozgalmak szabálya: kell lenni egy legszélsőségesebb szárnynak is, hogy végül valami középút diadalmaskodhasson. Ugyanakkor azonban hangosabbak lesznek azok is, akik nagyobb autonómiát követelnek. Részben a fent említett nacionalista hozzáállás szül visszahatást. (A Vajdaság hatáskörét megkérdőjelező alkotmánybírósági határozat azoknak a szemét is kinyitotta, akik eddig nem voltak az autonómia hívei. Minden további támadás az autonómia ellen még nagyobb ellenállást szül majd.) Részben Vajdaságban a szerbiai ellenzék van hatalmon. Ebből nemcsak súrlódások származnak, hanem a vajdasági pártok megszabadulnak attól a kényszertől, hogy alkalmazkodjanak Belgrádhoz.

Ebben a helyzetben tarthatatatlan az a tarkaság, amely eddig jellemezte a vajdasági magyar pártok álláspontját az autonómia kérdésében. Legelőször is tarthatatlan a pártok egy részének az a tétele, hogy bennünket nem érdekel Vajdaság autonómiája, hanem csak a magyar területi autonómia. Tarthatatlan három lényeges okból. Nem fontossági sorrendben az első, hogy igenis érdekel bennünket Vajdaság autonómiája, mert a magyarság igazán politikai hatást csak Vajdaságban fejthet ki, illuzió, hogy akár magyar autonómiával, akár anélkül politikai tényező lehet szerbiai méretben. A második: milyen lehetne az akár formálisan még el is ismert magyar területi autonómia egy olyan országban, amely még Vajdaság autonómiáját sem tudja elviselni.

A leglényegesebb ok pedig az, hogy be kell látnunk: magyar területi autonómia nem lehet. Elsősorban is azért, mert Szabadka biztosan nem csatlakozna hozzá. És hogyan lehetne magyar területi autonómia Szabadka nélkül? Ráadásul  a többi magyar többségű községben is választásról választásra változik a helyzet. És kérdés, hogy az adott pillanatban éppen mi lenne az uralkodó hozzáállás, amikor még abban sem tudunk megegyezni, hogy nekünk vajdasági autonómia kell vagy magyar autonómia, esetleg mind a kettő.

Másrészt magyar területi autonómia nem lehet azért sem, mert elszalasztottuk az alkalmat, amikor ezen a vonalon még lehetett volna valamit tenni.  Egy magyar régiót lehetett volna teremteni a magyar többségű községekből. De elszalasztottuk  a régiók megteremtésének pillanatát. Amikor ugyanis az EU a regiónalizálódás gondolatát a köztudatba dobta, az elképzelés az volt, hogy létre kell hozni egy olyan képződményt, amelyet nem az állam, hanem a társadalom teremt, határokkal és egyéb kötöttségekkel nem törődve. (Így jöhetett létre a Duna-Körös-Maros-Tisza régió, mert senki sem törődött vele, hogy három országra terjed ki.) Azóta azonban részben „államosították” a régiókat, részben felülkerekedtek a regionalizálásban szeparatizmust látó erők.

De elszalasztottuk az alkalmat arra is, hogy tegyünk valamit azoknak a formáknak a megteremtésére, amelyek törvényben elismert lehetőségek nélkül is bizonyos együttműködést teremthettek volna a magyar többségű községek között. Nézzük csak meg hogyan csinálták a kárpátaljai magyarok. Náluk a körülmények talán még mostohábbak mint nálunk. De ők törvényre nem várva megteremtették az együttműködési formákat. Amíg mi csak dumáltunk, náluk létre jött az Ukrajnai Nemzeti  Tanács, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása, a Magyar Önkormányzati Fórum, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Magyar Polgármesterek Egyesülete.

Így áll tehát a helyzet azzal az irányzattal kapcsolatban, amely szerint nekünk nem vajdasági, hanem magyar területi autonómia kell. Tarthatatlan azonban a VMSZ taktikázása is. Az egyik oldalon érdemeket szerez, mert úgy tűnik egyedül áll ki igazán a vajdasági érdekek mellett. A másik oldalon elmegy a köztársaságot követelő Vajdasági Konvencióra, de kiharcolja azt a lábjegyzetet, amely szerint ő támogatja a Konvenciót, de nem fogadja el a köztársaságot követelést. Akkor mit támogat, amikor a Konvenció célja a Vajdaság Köztársaság alkotmányos koncepciójának megfogalmazása volt? Így ez a taktikázás is csak azt húzza alá, hogy nekünk közösen el kell fogadnunk azt az álláspontot, hogy a pártok csinálják a maguk pártpolitikáját, taktikázzanak ahogy akarnak, de nekünk közös stratégiai érdekünk Vajdaság autonómiájának nemcsak megőrzése, hanem bővítése is.

Taktikai és gyakorlati kérdések

A fenti stratégiai cél megfogalmazása már megkönnyítené, hogy közös nevezőre jussunk bizonyos taktikai kérdésekben  is. Én csak két ilyet említek. Az egyik az, hogy a fenti stratégiai érdeket figyelembe véve meg kell változtatni a viszonyt a nemmagyar pártokhoz tartozó magyarok iránt. Mert a  magyar pártok mellőzhetik azokat a magyarokat, akik nem rájuk, hanem az országos pártokra szavaznak. De milyen nemzetpolitika lenne az, amely a vajdasági magyarok felét mellőzné? (Ma már az a helyzet, hogy minden második vajdasági magyar választó polgár nem magyar pártra szavaz.) Tehát a közös vajdasági magyar érdekek megfogalmazásába ezeket a polgárokat is be kell vonni.

A másik ilyen taktikai kérdés, amellyel kapcsolatban vajdasági magyar konszenzus születhetne, az, hogy kimondjuk: a vajdasági magyar politizálásából ki kell zárni a síránkozást. Annak állandó emlegetését, hogy végveszélyben vagyunk, kiveszünk, létünkre törnek stb. Mert egyrészt a nemzet nem vész el és ebből a szempontból mi sem vagyunk rosszabb helyzetben, min a többi nemzet. (Jó példa a baszkok esete. A baszkok állítólag egész a neandervölgyi emberig tudják visszavinni eredetüket. A történelem során tényleg sok megprobáltatás érte őket. Sokan még nyelvüket is elfelejtették. A baszk nemzet mégis létezik annyira, hogy sokan még azt is vállalják, hogy nevében meghalni kell, ölni szabad.)

Másrészt a népszaporulat csökkenése világjelenség és mi sem vagyunk rosszabb helyzetben, mint mások. De bajban vagyunk, ha egy feltartoztathatatlan folyamat megállításától várjuk boldogulásunkat. Általában fel kell végre adni az önbizalmat csökkentő, a tetterőt sorvasztó síránkozással. Azzal kell szakítani, hogy a magyarok azok, akik  Európában  leggyakrabban lesznek öngyilkosok. Hagyjunk már fel azzal, hogy mindig azt énekeljük: Szegény magyar nép, téged vihar tép. E helyett már a különben erős „csak azért is”  magyar hozzáállás aktívízálására  is énekeljük gyakrabban: Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted, nem vész az el, ha eddig el nem veszett.

Végül még egy gyakorlati példát arra, hogy közös érdekeink meghatározása segítene annak leküzdésében is, amit én gyerekes magyarkodásnak neveznék. Ime egy példa arra, hogy mit értek ez alatt. Abban már konszenzusra jutottunk, hogy ha valaki könnyebben vállalja vajdasági magyar identitását, ha magát délvidéki magyarnak mondja, hát akkor mondja. (A közvélemény-kutatás szerint többségben vannak, akik magukat vajdasági magyarnak mondják, de csak azokkal együtt vannak háromnegyedes többségben, akik magukat délvidéki magyarnak vallják.)  Egyszerűen butaságnak mondjuk, hogy a nacionalista szerb sajtó ezt Dél-Magyarországnak fordítja. (Normanok már rég nincsenek, de senkit sem zavar, nem látja annak jelét, hogy itt valamikor az angolok uralkodtak abban, hogy Normandia maradt.) Még azzal sem törődünk, hogy most már a Magyar Nemzet  írja: „Délvidék vajdasági része”.  Mert vannak, akik nem nézik jó szemmel a külön vajdasági szokások meghonosítását. Mert Délvidék csak Šešelj vajda Nagy Szerbiájának térképén tartozik Szerbiához. Mert így lett vajdasági délvidéki, romániai délvidéki és magyarországi délvidéki magyar.

Mint mondtam, ebben már van egyfajta konszenzus, de gyerekes magyarkodásnak tartom, hogy egyesek most Bánát helyett Bánságot kezdenek mondani. Mert eddig jó megoldás volt, hogy a történelmi Bánát szerbiai részét Bánátnak, romániai részét Bánságnak hívtuk. Mert Bánát majd ezeréves magyar történelmi név. ( A bánság  latin nevéből.) Egyetlen földrajzi nevünk, amit a szerbek átvettek. (Bánát szerb neve Vlaska.) Sokkal magyarabb mint a Bácska, amely tisztán szerb név. (Madjarska, Finska, Danska stb.)

Így sorolhatnánk tovább a stratégiai, taktikai, gyakorlati kérdéseket, amiben megegyezhetnénk. A lényeg minenképpen az, hogy okvetlenül szükség van egy vagy több olyan tanácskozásra, amelyen megegyeznénk abban, mi az, amiben pártpolitikai álláspontoktól függetlenül mindannyian egyetértünk. Ezt vagy ezeket a VMSZ-nek vagy a Nemzeti Tanácsnak kellene szerveznie, vagy azok szervezésébe nekik is bele kell egyezniük, mert csak így lehet tényleg összmagyar tanácskozást tartani.

2012. október 15.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

A világ a tekintélyelvűség és a demokrácia csatáját vívja

A kimenetel nyitott, de az már biztos, hogy még nem lehet megpecsételtnek tekinteni a liberális modell >

Tovább

Rossz vicc...

... hogy az a valaki lenne illetékes a nyugat-balkáni országok, így Macedónia felvételének előkészítésében, akit felelősség >

Tovább

Ismét szégyenpadon az Orbán-kormány

Magyarországnak először kellett az EU színe elé járulnia az alapértékek megsértésének vádja miatt, a tegnapi meghallgatás >

Tovább

Trump aláássa a gazdasági és politikai szabadságot

Félő, hogy fenyegetések és a kirohanások hatására más ágazatokban is gyökeret ver a félelem. A Facebook >

Tovább

Félő, hogy Orbán Johnson kedvéért vétózni fog

Brüsszeli illetékesek, akik nagymértékben pártolják a halasztást, bizalmasan elismerik, hogy nemigen tudnak mit tenni, ha a >

Tovább

Tort ülnek a nacionalisták a Balkánon

A Grazi Egyetem Délkelet-Európa Tanszékének vezetője úgy véli, hogy Trócsányi jelölése azt mutatja: von der Leyen >

Tovább

Az EU Orbán alá tolja az illiberális szervezkedést

Nincs komoly esély arra, hogy Orbán embere a ciklus végére elérje, hogy ezeket a balkáni országokat >

Tovább

Az USA a SZER-rel megdorgálja Orbánt

Magyar részről hivatalosan még nem nyilatkoztak az elképzelésről, de úgy tudni, hogy Cornstein budapesti nagykövet próbált >

Tovább

Washingtonnak meg kell szólalnia

A világ most fordulóponthoz érkezett és az USÁ-nak ismét el kell döntenie, hogy felemeli-e hangját, továbbá >

Tovább

Futás a halottak között

Bizony szükség van a testmozgásra, ezért az ötletes elképzelést nincs okunk kritizálni. Inspiráló és lélekemelő, az >

Tovább

NYT: A SZER májusban újrakezdi

A budapesti amerikai nagykövet igyekezett bagatellizálni a döntést, hogy újra Magyarországra települ a rádió. Illetékesek szerint >

Tovább

Fischer: Magyarországon sosem lesz demokrácia

Magyarország mindig is feudális állam volt, a liberalizmus nem tudott gyökeret verni. A hatalmat például úgy >

Tovább