Ma Herman, János névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (106.)
A Víg matróz
Sáfrány Ferenc
Sokáig gondban voltam, nagy gondban. Mondanák ezt azok, akiknek valóban komoly problémáik vannak, akár magával a mindennapi megélhetéssel is, hogy gyorsan húzzak el a búsba. Mert az én lelki vívódásom, valamikor tavaly ősszel, azzal kezdődött, hogy kihúzták alólam az úszóházat. Már a másodikat röpke két év alatt, és kezdtem kétségbe esni, hogy ezen a nyáron mi lesz velem? Hova teszem le a hajóm, hova fészkelem be magam? Az én koromban már a legapróbb változások is irritálók, hisz a megszokás az „úr”, mely ceremoniális szabályok alapján működteti a mindennapi életet. Ha valami ettől eltér, mint a partra vetett hal, csak vergődök, és nem találom a helyem, főleg nem érzem jól magam. Sokáig még azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy szokjam a szomorú tél alatt, lehet az idei szezonban, vízre sem teszem a hajóm, és majd csak túlélem valahogy.
Tavaly az egész nyarat magába foglaló rendkívül magas és szokatlan vízállás annyira megviselt és elkedvtelenített, hogy már azon törtem a fejem, eladom a hajóm. Egyetlen egy röpke alkalommal sem horgásztam, mert csak felesleges kínlódás lett volna az egész a rohanó sodrásban. Még a virágzás is elmaradt, hisz a tájon őshonos kérészek az átlagos nyári vízszinttől hat méterrel magasabb vízállással nem voltak képesek megküzdeni. Ha lementem az úszóházra, amely már nem volt „szanatórium”, hiába hívtam volna én így, mint az előzőt, amit nagyon megszerettem, nem találtam a helyem. Csak ide-oda kóvályogtam, mint egy akut holdkóros, keseregve az öregebb és tapasztaltabb társaknak, akik hosszabb életük során sem találkoztak hasonló helyzettel, és maguk is értelmetlenül szemlélték a természet erejét, amely az egész szezonra kibabrált velünk.
Majd a végén, ősszel, amikor már a jövő nyarat kezdtük volna tervezgetni, reménykedve, hogy ilyen még egyszer nem fordulhat elő velünk, jött a fekete leves. Az úszóházat eladták és az új, kicsit sem szimpatikus, ismeretlen tulajdonos bejelentette, ebből is diszkó jellegű szórakozóhelyet fog „varázsolni”, ahol nekünk, horgászoknak maradhat a megtűrt szerep. Ha ez éppen tetszik, maradhatunk, vagy szedhetjük a sátorfánkat, és mehetünk isten hírével. Mi, régi bérlők, haverok, csak néztünk, mint borjú az új kapura, tehetetlenül szitkozódva. A gyorsabbak erre a hírre azonnal úgy reagáltak, hogy az egyetlen még megmaradt város alatti rakparton található nagy úszóházra próbáltak befurakodni. Nekem maradt a hosszú téli bizonytalanság és a vak szerencse, valamint egy szalmaszálnyi reménysugár Laci barátom személyében, aki már előző évben cserbenhagyott, mint ha előre sejtette volna a dolgok alakulását. Egy kis úszóházon vackolt meg még az áradás előtt, kora tavasszal, mert ő már akkor üldözőbe veszi a harcsákat, amikor a fűzfa levele akkora, mint az egér füle, ahogyan az öreg rókák erről regélnek. Ilyenkor ő már olyan, mint a mérgezett pók, csak a folyó segíthet rajta. Hiába próbáltam minden érvet bevetve rábeszélni, hogy maradjon velem. Neki lett igaza. Kérdezgettem is, hogy érzi magát, ott egyedül, mire ő:
„Tudod, hogy engem nem érdekel különösebben a hely, beülök a hajómba és kievezek, amikor befejeztem a horgászatot, kikötök, és már megyek is haza” Ez így igaz, ő nem szokott soha leállni, traccsolni, nem élt úszóházi életet. Kabinja se volt, mert nagy hajójában minden kellék elfér.
Most ő maradt az a valaki, aki segíthetett rajtam, hogy valamiként beprotezsáljon a kis úszóházra, amelyen én még nemigen jártam. Persze, hely az csak „kihalás” alapján várható ilyen körülmények között, ezért különösebben nem éltem bele magam a lehetőségbe, hogy a csalódást megelőzzem. Csak abban az esetben lesz helyem a Víg matróz úszóházon, ha valaki a már meglévő bérlők közül lemondja. És szerencsém lett. Valaki lemondta. Így lett egy jó helyen, ahol a kilátás olyan, mint a valamikori Piros úszóházon, új és szimpatikus kis „szanatóriumom”, amit kezdek belakni és megkedvelni. Még a neve is tetszik. Könnyű kikötni, Laci barátom a szomszédom, aki minden műszaki jellegű problémámat megold, mert ahhoz én annyit értek, mint majom a zongorához, vagy Einstein a horgászathoz.
Mostanában újra örömmel járok le a folyóra, mintha megtaláltam volna a helyem, és csak abban reménykedem, nem kell már többet költöznöm.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Merkel történelmet írhat
Timothy Garton Ash szerint Európa megerősödve kerülhet ki a jelenlegi bajból, ha Merkel él a pillanat >
A szélesebb körű fertőzés Magyarországon már régen elkezdődött?
New York Times: A hallgatás fala mögött arra utalnak a jelek, hogy a tényleges állapotok jóval >
A demokrácia vége eddig mindig többmilliós emberáldozatot követelt
A jogállam nem luxus, ami csak a szép időkre szól. A demokrácia, az európai egység és >
Egy kis közös teherviselés
Tényleg? Nincs elég közös teher az embereken? Például amiatt, hogy mi lesz velük, ha ők maguk >
Londoni levél - A hibernáló metró
A lakásunk egy tágas parkra néz, nagy pázsittal. Senki. Pedig Angliára az a jellemző, hogy amint >
A Fidesz Waterlooja
A magyar kormány nagyon túllőtt a célon. Arra számított, a koronavírus tombolása közepette senki sem figyel >
Az EU tehetetlen a zsebdiktátorral szemben
Az unió nélkül Magyarország egészen más volna. Hála a sokmilliárdos támogatásnak a gazdaság virágzik, az életszínvonal >
Egy ravasz, de gátlástalan kalandor
Az elmúlt 10 évben csaknem egymillió magyar fordított hátat országának, amelyet visszataszít a múltba egy ravasz, >
Orbán mint a Bond-filmek gonosztevője
A mázli sokat segített neki. Magyarország kicsi, az EU-nak sokkal fontosabb, hogy a 40 milliós Lengyelországban >
Az autokraták titokban imádják a világjárványt
Orbántól Kaczynskiig azért imádják, mert az a háborúhoz hasonlóan rendkívüli intézkedéseket igényel, beleértve a szabadságjogok korlátozását. >
Nyugi!
Senkit nem visznek el, senkiért nem jön a fekete autó, és senkit nem hurcolnak be egy >
Spiegel: Orbán Viktor – Európa szégyene
Így értékeli a lap, hogy az unió kellős közepén egy kvázi diktatúra jött létre. A kormányfő >