Ma Árpád, Benjámin, Benő névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (95.)
A Fityó igaz története
Sáfrány Ferenc
1961-et írtunk. Én éppen iskolába indultam, betöltvén a hetedik életévemet. A szülők bátran és körültekintően még 59-ben eldöntötték, hogy faluról városra költöznek, elvégre a gyerekek jövője múlhat egy ilyen megfontolt lépésen. Pedig én, ott falun, nagyon szerettem élni. Hisz tudják, ott élt „bolondos” fogadott öregapám, Simon tata. A lovak, a gúnárok, kakasok, a szomszédban, amelyekkel állandó hadban álltam, és még rengeteg más élmény kötött a bokáig érő porhoz, ami beterítette az egyetlen köves utat a főutcán, ahol én naphosszat, ha az idő engedte, egy gatyában játszottam. Nem örültem ennek a költözködésnek, hiába próbáltak érvelni. De ki kérdezi a gyerekeket, mi nekik a jó?
Egy késő őszi napon, szerencsére nem esett az eső, a felnőttek valamilyen lovas kocsira pakolták az összes mozdítható ingóságot és irány a város. Fél napon át bandukoltunk, úttalan utakon, és mi gyerekek is ott kuporogtunk valahol a gumikerekű kocsin.
A házat eladtuk, egy másikat megvettünk és már költöztünk is. Édesapám suszterként nem élt meg abban az időben, hiába dolgozott éjt nappallá téve, a végén visszaadta az ipart, mert mint mondogatta: „Agyonütöttek az adóval.” Nem értettem én ezt akkor se, lehet, ma sem értem, de az embereket agyonütik az adóval. Nem marad annyi, hogy tisztességesen megélhessen a munkából, eltartsa családját. Ezért a városban, a helyi cipőgyárban talált munkát, és naponta utazott a gőzössel oda-vissza, fél éven át. Hajnalban kelt útra és késő éjjel tért haza. „Van ennek valami értelme?” – tettem fel néha fejemben a fogas kérdést, amikor anyámat faggattam, mikor látom őt újra? Megoldásnak a költözés, a hurcolkodás maradt, ahogyan felénk az ilyen lépést hívták. A házat, amelyet ők építgettek, dobra verték, és hamar el is kelt, mert jó helyen volt, közvetlenül a fő utca mellett, közel a falu központjához. Ekkor elkezdtek a városban megfelelőt keresni, és a végén találtak is valamit, amit úgy emlegettek, hogy: „Jó lesz egy darabig, amíg újat nem építünk.” Ezeket a tényszerű dolgokat én mind a meséből ismerem, hisz éppen eleget emlegették, amikor a rokonság, hol itt, holt ott, összejött, én meg füleltem a felnőttek között. Ezért is tartottak sokan koravénnek. Anyám a városból költözött falura a háború után, olyan adminisztratív intézkedés kapcsán, ami abban az időben „divatját” járta. A Sremag alkalmazottja volt, kereskedő, de inkább nevezzük boltosnak, akit valakik oda helyeztek, ahol ők azt jónak vélték. Falura Julcsa! Így lett az én anyámból hetedhét országban híres kereskedő, a Sremagos Juliska, akit még fél évszázada is így emlegetnek Martonoson, ha az ősök maradványait megyünk meglátogatni a temetőbe, és valaki őt ott az öregek közül felismeri. Hiába volt az apám a falubéli, anyámat sokkal többen ismerték, mint a monda járja, mert mindig segített a szegényeken abban a szörnyű jegy- és pontrendszerben, ami akkortájt dúlta. Áruból, főleg amire szüksége volt az egyszerű falusi embereknek, soha sem volt elég, ezért anyám kidolgozott egy igazságosabb rendszert, hogy mindenkinek jusson. Azt meg végképp nem tűrte, ha valamelyik falubéli elöljáró többet képzelt magáról, és a pult alól követelődzött. Olyankor még meg is makacsolta magát. De ha egy ágról szakadt szegény tévedt a boltba, neki még hitelre is jutott, amit keresett. „Soha se csaptak be fiam, azok az emberek az utolsó dinárig meghozták a tartozást, ha fél év múlva, akkor fél év múlva” – mondogatta nekem, amikor élményeit mesélte.
Ja, de hol itt a Fityó?
Apám legénykorában arról álmodozott, hogy ha egyszer teheti, motorbiciklit vesz magának. Soha sem vett. De mivel a ház eladása és vétele között maradt nekik annyi pénzük, meg a híres martonosi paprika is abban az évben nagyon jól termett, hogy hirtelen azt sem tudták, mire költsék, jött a felmentő ötlet, autót vesznek. Abban az időben, ahogyan emlegették, a városban mindössze kettő darab autó volt. Se több, se kevesebb. Apám csak az új autóban bízott, mint ha maga I Henry Ford tanította volna. Úgy is döntöttek, új autót vesznek. Az akkor még Olaszországban gyártott FIAT 600 D típust, amit már nálunk is kezdtek volna gyártani. De ez még ott, kin készült, amit apám minden alkalommal külön hangsúlyozott, amikor csodájára jártak a csillogó-villogó farmotoros, fehérszínű, kicsi, de aranyos csodabogárnak. Ő volt a Fityó. Családtag lett. Még jó, hogy nem beszélt.
Tény, ami tény, apám nem tudom valaha felfogta-e, hogy abban az időben ezzel a döntésével több irigye lett, mint azt remélni merte, de valahogy az öreg megbirkózott a terhekkel.
Amit azonban ezzel kapcsolatosan elhallgattak, csak mostanság mesélte anyám, hogy kész kabaré volt az autó első útja Újvidéktől hazáig. Ott vették át a járművet, valamilyen képviseleten, és az egész úgy indult, hogy a városból két biciklis rendőr kísérte ki őket a határig, mert apám sehogyan se boldogult az egyenes iránnyal. Az autó mindig másfelé ment volna, mint azt ő elképzelte. Erre a cikk-cakkra figyeltek fel a rend éber őrei, és nem bízták az ügyet a véletlenre, biztosították a kíséretet, igaz kék fény és sziréna nélkül, a város széléig. Az is feltűnt nekik, hogy anyám nem volt hajlandó az első ülésre ülni. Ő csak a hátsó ülésen érezte magát biztonságba. Meleg nyár volt akkor. Az autó farmotoros, és gyárilag éppen fűtésre volt állítva, ami annyit jelentett, hogy a hazáig tartó kilencven kiló métert átlag ötven-hatvan fokban tették meg, mintha a pokolban jártak volna. Amikor még azt is elárulta anyám, hogy apám végig másodikban vezetett, mint ha több sebességi fokozat nem is létezett volna, és az út eltartott vagy öt óráig, hanyatt vágtam magam a nevetéstől.
Akkor anyám rám nézett és korholva megjegyezte: „Fiam, abban az időben, a faluban úgy vizsgáztak az emberek, hogy fordultak egyet a motorral, és egyet az autóval, és kész a vizsga.” Így értettem meg édesapám kínját, melyről ő soha sem beszélt, amikor bennünket tanított vezetni.
A Fityó azonban kiállta a próbát. Anyám hetekig be sem akart ülni, hiába mondogatta apám, hogy a fűtés már kiiktatva, mert Vili bácsi a szerelők szerelője megmutatta, hol a turpisság. Csak évek múltán találtak végleg egymásra, amikor már bejárták vele a fél „világot”.
Ha a Fityó „élne”, most lenne ötven éves. Igazi régiség lehetne. Ha még mesélni is tudna?
U. i.: Ezt a történetet azért meséltem el, mert édesanyám olvasván a „könyveimet” (ő így hívja ezeket a rövid írásokat, amiket én kinyomtatva és összefűzve elé tettem, mert az internetet már képtelen lenne követni) valamelyik nap megdicsért: „Kisfiam, én nem is gondoltam, hogy nekem ilyen okos fiam van, aki ilyen jól tud írni. Azt mindig tudtam, hogy jó fiaim vannak, de…” Amikor ezt hallottam, elgondolkoztam, kell ennél több egy anyától az életben? A válasz nagyon egyszerű. Nem. Nem kell. Még jól se kell írni. Ez attól sokkal több, amit szavakkal ki se lehet fejezni. Ő most nyolcvanhat éves.
Kommentek
Most, hogy az öcsém is elolvasta a történetet, azonnal megjegyzett egy fontos momentumot:
A Fityó rendszáma:SU 20-10 volt.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szakadás az USA és a másik két NATO-tagállam között
A házigazdák megosztották a demokrácia erejét bizonyítani hivatott washingtoni csúcsértekezletet azzal, hogy távol tartották onnan a >
Egy nép és szabadság iránti bátorsága
A törökök példát mutatnak a világnak bátorságból – Erdogan reszkethet a választási vereségtől, mert az emberek >
Netanjahuban nem lehet bízni
Erre figyelmeztet a New York Times első számú Közel-Kelet-szakértője, aki már több Pulitzer-díjat kapott a térségről >
Benjamin Netanjahu bukása
Az ellenfelei által is elismert politikai bűvésznek elfogytak a trükkjei. Nem azonnal szembesül a kudarccal, de >
Putyin emeli a tétet
Megújítja a fenyegetést, amikor bejelenti, hogy harcászati atomfegyvereket telepít Belaruszba, de pontosan tudja, hogy mit csinál. >
A magyar identitásról
Elmeséltem ezt a levelet valakinek. Megkérdezte, hogy ha valaki magyar marad, akkor olcsóbb lesz-e a kenyér. >
Örökösödési háború
A miniszterelnök szobájának faláról Tisza István képe néz le. Gondol-e Orbán az erős ember és vele >
Ketten von der Leyennel szemben
A Spiegel úgy mutatja be Daniel Freundot, illetve Moritz Körnert, mint furcsa párt, amely jó két >
Trump most ismerkedik a jogállammal
Mégis jobb volna, ha előbb a Kapitólium ostroma miatt számoltatnák el. Az utóbbi ügyben vizsgálódó különmegbízottnak >
A boszniai szerbek vezére a Kreml forgatókönyvét alkalmazza
Milorad Dodik bekeményít a sajtó és a civil szféra ellen. Most éppen ott tart, hogy törvénytervezetben >
A nevetségesség határát súrolja, hogy Nagy-Magyarország a határon túliakkal való összetartozás jelképe
„Amennyiben fontos számunkra a határon túli magyarság érdekképviselete, akkor ezt nem történeti, hanem etnikai alapon kellene >
Magyarország mindenkit kenterbe ver az illegális kitoloncolások számát tekintve
A 11.11.11. nevű belga civil csoport úgy tudja, hogy tavaly több mint 225 ezer határsértő pateroltak >