Ma Judit, Loretta, Eulália névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (93.)
Vonatozás közben
Sáfrány Ferenc
A történet valahol a 90-es évek közepén játszódott le az anyaországban, ahova eltévedtem, egy gyorsvonaton, Budapest és Szeged között. Ez időben megszállottan dolgoztam, munkaterápián vettem részt, hogy közben meg ne bolonduljak. Ez az egy általában segít, ha valami segíthet az őrület ellen.
Utolsónak léptem be a nyolcszemélyes fülkébe, ahol egy kivételével minden hely foglalt volt a zsúfolt szerelvényen. Tisztességesen és hangosan köszöntem, ahogyan tanítottak, elvégre emberek vagyunk. Köszönésemért nem vertek pofán, ez tény, de szinte senki sem vette a fáradtságot, hogy legalább a fejét felemelje az éppen aktuális olvasni valóból, amelybe elmélyülten belemerült. Nekem ez azonnal feltűnt, mint a fejlett és elidegenült társadalmak valós és nagyon beteg kórképe már a mobil- és internet-technológia előtt. Csak olvasnak az emberek. Magukba roskadva, de legalább olvasnak. „De nem fognak olvasni!” –döntöttem határozottan és bátran. Beszélgetni fognak, ha tetszik ez nekik, ha nem. Folytattam magamban a gondolatot, s közben elkészült a rögtönzött szociológiai forgatókönyv, mert Szókratész nem azért élt, hogy dolgozzon, hanem azért dolgozott, hogy éljen. (Az öcsém vele kapcsolatosan mindig megjegyezte: „Könnyű volt neki, dolgoztak helyette a rabszolgák.”) Az ő munkája a párbeszéd volt. Az én jó kedvem meg most nem fogja elrontani hét önmagába roskadt ember, aki a szökés művészetének szentelte ezt az utat.
A társaság korra és nemre is vegyes volt. Ideálisak a feltételek a vizsgálódáshoz – mondhatná a statisztikus. Hangosan megszólaltam, és a mellettem ülő fiatalembernek szegeztem első célzott kérdésem olyan bevezető helyett, amelyet nem kerülhet meg hallgatással, csak válaszolhat. Ha valamelyik fiatal lányt szólítottam volna meg először, bizonyára azonnal rám nyomták volna a sablonos pecsétet: „kínjában udvarolni szeretne a vén majom!”, holott ezen már régen túl voltam.
Majd jöttek a kérdések egymás után, és célzottan minden személyt figyelembe véve, nehogy valaki is kimaradjon a beszélgetésből.
Kezdetben, gondolom megfordult fejükben, hogy most szabadulhattam valamelyik pszichiátriáról, de erre én már régen felkészültem. Mosolyom és tekintetem természetes volta, hogy mindig az ember szemébe nézek, és úgy várom a válaszát, nem adott nekik lehetőséget a hangos és merész megjegyzésre, ami egyben egérutat is jelenthetett volna nekik a további szökésre. Ez esetben tőlem. Á, nem. Diákjaim is mindig azon lepődtek meg kezdetben, hogy én odafigyelek rájuk, meghallgatom a mondanivalójukat, sőt közbekérdezek.
Kecskemétre érve a hangulat is oldódott. Ott ketten leszálltak a vonatról és már látszott rajtuk, hogy kezdtek belejönni a nem mindennapi „játékba”. Sajnálták, hogy valami fontos, aminek még nem értették a célját, hirtelen félbeszakadt, mint egy izgalmas film esetében. De a vonat csak ment tovább. Egyre gyorsabban és az idő is kezdett felpörögni. Az emberek spontán megnyíltak. A könyvek, újságok eltűntek és már mindenki mindenkire figyelt. Minden kimondott szónak külön jelentése és jelentősége lett ismét. A levegő is frissebb lett, a nyomás felengedett.
Szegedre, a végállomásra berobogva, gyorsabban, mint valaha, megköszöntem mindenkinek a rendkívül kellemes utazás élményét. Három fiatal egyetemista velem együtt hagyta el a kupét és nem tágított egy lépést sem mellőlem. Együtt haladtunk még jó pár méteren át, amikor csak úgy sziporkáztak felém a kérdéseik. A legfontosabb közülük is:
„Most már áruljam el legalább nekik, hogy ezt az egészet miért rendeztem így? És mivel foglalkozom? Melyik katedrán tanítok?”
Hiába válaszoltam nekik, hogy csak spontán történt az egész, mert nem akartam unott, elidegenült és elveszett emberek között két és fél órán át azon gondolkozni, van-e az életnek, főleg az ilyen életnek értelme, inkább kreáltam magam az értelmet. Láttam rajtuk, az arcukon, még mindig nem hisznek nekem. Az óta nem találkoztam velük.
Utóirat:
A szörnyű katasztrófában, amely Japánt és lakosságát érte, nekem csak néhány könnycsepp jutott, amikor azt olvastam, hogy Tokióban, a metróban rekedt emberek hatalmas tömege spontán egymás kezét fogta, hogy legyőzze a szörnyeteget magát! A félelmet. Ekkor nálam is eltörött a mécses…, valahol láthatatlanul magam is közéjük álltam és fogtam valakinek a kezét.
Kommentek
Kedves Sáfrány Ferenc! Te is könnyet csaltál az én szemembe, amikor elolvastam ezt az írásodat. Tudod ezen a vonalon és abban az időben én is sokszor utaztam, csak sajnos nem voltam olyan bátor, hogy én kezdjem a beszélgetést. Pedig a lelkem ordított a fájdalomtól. Én csak egy anya voltam aki a fia után utazgatott Kecskemétre, de az ok nagyon hasonlított a tiédhez. Üdvözlettel egy ön fel áldozó anyától. Maminko
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Valóban csak a gazdaság?
A világszerte keletkező háborús gócok még jobban megrendítik a biztonságérzetet. 1939 előtt erre ugyanazt a „békét >
Trump nevetséges állásfoglalása
Nevetségesnek minősítette Donald Trump Szíriával kapcsolatos állásfoglalását a New York Timesban Thomas Friedman kommentátor, aki háromszor is >
Ki veszi át Szíria irányítását?
Az Economist elemzése azt latolgatja, vajon ki veszi át Szíria irányítását, miközben egyáltalán nem biztos a >
Mindenszentek napja Újvidéken
A végtelenül cinikus hangnem, mellyel az államfő a határozottan fellépő tüntetőket illette, mindenesetre valóságos tendenciára mutat >
A szír polgárháború tétje az, ki uralja az egész Közel-Keletet
Ezt állapítja meg Neil MacFarquhar, aki csaknem 30 éve dolgozik a New York Timesnál. Hogy a lázadók >
Az Orbánt váltó lengyelek vissza tudnak-e térni a normális állapotokhoz
Sokak szerint Magyarország minden idők legrosszabb uniós elnökségét produkálta a most véget érő félévben, de az >
Hogyan borít Orbán kihívója
Magyarországon eddig két dolog volt biztos: a halál, és hogy Orbán győz. De csak eddig volt >
Lehet, hogy Meloni lesz Európa aduásza Trumpnál
Bármennyire is úgy gondolja Orbán Viktor, hogy ő az amerikai politikus magától értetődő ideológiai szövetségese. Az >
A merkelizmus tragédia Trump és Putyin korában
Ezt fejti ki a volt kancellár most megjelent emlékiratai kapcsán Andreas Kluth, aki bevallja: annak idején >
Ez már nem a gyerekekről szólt
Veszíteni rossz. Aki folyton veszít, megsebzett lélekkel létezik, úgy él, mintha véget nem érő sötétség venné >
Putyin a pusztításban és a kiutasításban bízik: mi lesz az ukrajnai menekültekkel?
Putyin azon van, hogy romboljon Ukrajnában és lehetőleg minél több embert üldözzön el – már jó >
Magyarország korszakváltás előtt
Ezzel a címmel közöl kommentárt Lendvai Pál a bécsi Der Standardban Magyar Péterről, akiről azt írja, >