Ma Vince, Irén, Teodóra névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (84.)
Diákportrék: Suzana
Sáfrány Ferenc
„Jobban meg kell értenünk az emberi természetet, mert az egyetlen igazi veszély, ami létezik, az az ember maga. Ő az igazi veszély, és mi sajnálatosan nem vagyunk ennek tudatában. Nem tudunk semmit az emberről. Túl keveset tudunk. Tanulmányoznunk kellene az emberi lelket, mert mi vagyunk minden eljövő gonosz forrása.”
(C. G. Jung)
„Dragi profesore,
Uvek kada mi je teško ja se setim Šušnjićevih reči: „Ptici i misli može se porušiti gnezdo, al’ im se ne mogu oduzeti krila.”
Puno, puno Vas pozdravljam, često pominjem i sećam se vremena u kojem su meni, uz Vašu nesebičnu pomoć, počela da „rastu krila”. Neretko umem da glasno kažem da ste Vi čovek koji je verovatno najzaslužniji za usmeravanje mog duhovnog razvoja. Zbog čega sam Vam neobično puno zahvalna i danas.
S poštovanjem,
Suzana”
Ezt a személyes levelet nem azért adom közszemlére, mert megpróbálom elhitetni önmagammal, hogy adott pillanatban, szituációkban ne lenne az ilyen érzelmi megnyilvánulásoknak jelentőségük, az emberi, így az én saját életemben is. Mert van.
Amikor azon töröm a fejem, hogy tizenkét iskolában eltöltött felejthetetlen év után, melyik tanítványomra emlékezek vissza legszívesebben, akkor pokolian nehéz, és talán felesleges döntés elé viszem lelkiismeretem. Sokáig vajúdom. Majd mindig két szerb lány, testvérek elmosódott arcvonásai jelennek meg előttem. Snežana és Suzana.
Snežana eljött velem még Zágrábba is, hogy találkozzon a Szellemmel, nagy tanítónkkal a nyolcvanas évek elején. Jogi pályára ment, és ott alkotott maradandót.
Húga két évvel később találkozott velem, miután éppen eleget hallott felőlem nővérétől. Gondolom várt a találkozásra, mert az a két év, amit az iskolában együtt eltöltöttünk, mindkettőnkben mély nyomot hagyott még így harminc év távlatából szemlélve is. Ma sem tud tegezni, pedig erre valóban szerettem volna „megtanítani”. Kiváló történész lett belőle. Történészként egy közismert múzeumban dolgozik Újvidéken, valójában szenvedélyének él.
Soha nem felejtem el a napot, amikor az egyik órámra ballagva a folyosón elém pattant és eufórikus állapotban kérdezte tőlem: „Tanár úr, tanár úr, olvasta Platón könyvét, Szókratész védőbeszédét?” – és hatalmas, barna szemeivel kérdőn fürkészve arcomat, leste a választ.
„Nem olvastam. De azonnal elmegyek az iskola könyvtárába, és kikérem a könyvet” – és már fordultam is az ellenkező irányba, ahol az egyik sarokban, a második emeleten volt a könyvtár. A könyvtáros elcsodálkozott, amikor meglátott, és készséggel kereste elő nekem a kért könyvet. Végre egy tanár is, gondolhatta magában, aki ide betér, és művelődni szeretne. Én boldogan ballagtam az órámra, hónom alatt a könyvvel. Azt már sejtettem, hogy különleges élményben lesz részem, hisz nem véletlenül örült tanítványom annyira az olvasás rendkívüli és abból fakadó tanulás örömének, ha már tanácsolni merte, mit kellene elolvasnom. Se neki, se nekem nem volt ez a témakör kötelező, hanem annál sokkal több. Az önképzés belső hajtóereje, a megismerés vágya.
Napokig tanulmányoztam a könyvet, mély átéléssel, ahogyan érdemes, és ekkor jutottam el a tudatos felismeréshez, hogy valójában, mit is az, amivel én foglalkozom? Eddig ezt az egészet már, mint az iskolai kálváriámat, egy ösztönös, megérzésekre hallgatva, folyamatként éltem meg, ahol rossz tanuló, diák, nincs, és nem is lehet, csak rossz tanító, tanár.
A módszer évezredek próbáját állta ki, és az óta sem tudtak jobbat, hatékonyabbat, emberibbet ki és feltalálni. Ez a párbeszéd. Atyja Szókratész. Én meg a követője.
Ha egyszer nekem is az lesz a legnagyobb bűnöm, mint neki, amit ráfogtak, majd eldöntöm, követem-e őt, a példáját, vagy fejbe verem a zsarnokot? Addig még van időm gondolkozni azon a rejtélyen is, amivel az öreg elküldte kedvenc tanítványát, Platónt, aki le szerette volna beszélni a kaktusz mérgének ízéről, hogy egyikük sem tudja a helyes megoldást, az igazságot. Nyugodtan ballagjon vissza Athénba, őt meg hagyja ott, ahol van. Majd felmutatott az égre…
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A demokrácia vége eddig mindig többmilliós emberáldozatot követelt
A jogállam nem luxus, ami csak a szép időkre szól. A demokrácia, az európai egység és >
Egy kis közös teherviselés
Tényleg? Nincs elég közös teher az embereken? Például amiatt, hogy mi lesz velük, ha ők maguk >
Londoni levél - A hibernáló metró
A lakásunk egy tágas parkra néz, nagy pázsittal. Senki. Pedig Angliára az a jellemző, hogy amint >
A Fidesz Waterlooja
A magyar kormány nagyon túllőtt a célon. Arra számított, a koronavírus tombolása közepette senki sem figyel >
Az EU tehetetlen a zsebdiktátorral szemben
Az unió nélkül Magyarország egészen más volna. Hála a sokmilliárdos támogatásnak a gazdaság virágzik, az életszínvonal >
Egy ravasz, de gátlástalan kalandor
Az elmúlt 10 évben csaknem egymillió magyar fordított hátat országának, amelyet visszataszít a múltba egy ravasz, >
Orbán mint a Bond-filmek gonosztevője
A mázli sokat segített neki. Magyarország kicsi, az EU-nak sokkal fontosabb, hogy a 40 milliós Lengyelországban >
Az autokraták titokban imádják a világjárványt
Orbántól Kaczynskiig azért imádják, mert az a háborúhoz hasonlóan rendkívüli intézkedéseket igényel, beleértve a szabadságjogok korlátozását. >
Nyugi!
Senkit nem visznek el, senkiért nem jön a fekete autó, és senkit nem hurcolnak be egy >
Spiegel: Orbán Viktor – Európa szégyene
Így értékeli a lap, hogy az unió kellős közepén egy kvázi diktatúra jött létre. A kormányfő >
Az eltűnt vírus nyomában
A pontos válasz tehát az, hogy nem tudjuk, mi történik éppen Vuhanban, de sejthetjük, hogy a >
Mától partvonalon a kritikai hang és az ellenzék Magyarországon
Működő demokráciákban az úgy szokott lenni, hogy ha egy politikus rendkívüli felhatalmazást kér, és ha megkapja, >