Ma Bertold, Marietta névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (82.)
Az iskolába tévedve – bevezető helyett
Sáfrány Ferenc
„És nem is csoda, hiszen a pedagógusok az irigység spóráitól állandóan fertőzött, különleges életmódot folytatnak... Évről évre, mint folyó vize hömpölyög el mellettük a sok iskolás gyerek, és tovatűnnek, a tanárok viszont, mélyre ásott kő módjára, ott maradnak az áradás medrében. Másoknak folyton reményről beszélnek, ők maguk még álmukban sem mernek reménykedni. Felesleges kacatnak érzik magukat, és vagy önkínzó magányba süppednek vagy puristákká válnak, másokat gyötörnek örökös gyanakvásukkal, vádolnak eredetieskedéssel. Olyannyira vágyakoznak a cselekvés szabadságára, hogy óhatatlanul meggyűlölik a szabad cselekvést.”
Abe Kóbó: A homok asszonya, Európa Zsebkönyvek
Most olyan veszélyes vizekre evezek, ahol minden leírt szónak külön súlya és jelentése lesz, még a fakuló emlékképek felperegnek az idő kíméletlen múlásának véget nem érő folyamatában. Az élet egy olyan szakaszára emlékezem, iskolában eltöltött évekre, személyekre, elsősorban kedves volt tanítványaimra, akik kiérdemelték a külön figyelmet.
Rebellis diáknak számítottam, az első naptól kezdve, ahogy betettem lábam a suliba. Ösztönösen lázadtam már korai gyerekkorban a fennálló rend ellen. Ez a lázadás csak fokozódott a gimnáziumi évek alatt, ahol a szent és sérthetetlen tanári tekintély nimbusza alatt számos olyan személy próbált megbújni, akik sem emberi, sem szakmai kritériumok alapján nem a nevelés és oktatás különösen összetett és nehéz pályájára voltak hivatottak, így csak vergődtek az árral. Rossz volt őket nézni, kínjukat, ha nem is tudatosan szemlélve, átélni. A legjobb tanáraimról már írtam, külön-külön.
Sajnos én sem voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy a sors elkényeztetett volna több olyan személy jelenlétével az élet egy fontos szakaszában, amikor a személyiség még formálódik, az egyéniség alakul. Nagyon kevés volt a pozitív példakép. Akire felnézhetett a nebuló.
Tévedés ne essék, nem akarok ítélkezni, pálcát törni senki felett, csak emlékezek. Az élet, mint a legfontosabb iskola, megteszi ezt helyettem, és mivel az ember képtelen megszökni a legfontosabb bíró, saját lelkiismerete, elől, előbb utóbb szembenéz önmagával. Ha máskor nem, hát lidérces álmaiban, vagy az utolsó pillanatokban, amikor ráébred, tehette volna jobban is, másképpen. De? Nem tette. Én még mindig ilyen balga, naiv vagyok, hiszem, hogy az emberek szembenéznek önmagukkal, tetteikkel, múltjukkal. Ha tévednék, az még nem jelenti azt, hogy ne lennék kivétel.
Tanárként az iskolába én el, vagy inkább betévedtem. Soha nem gondoltam, hogy valaha is ott fogom az életem egy fontos részét leélni, eltölteni. Végzettségem sem ilyen jellegű, így egy szakközépiskolába hívtak dolgozni, mert hiányzott a megfelelő „szakember”. Először különösebb fejtörés nélkül el is utasítottam a felkérést. Csak egy évvel később, akkor is, egészen más jellegű megfontolásból adtam be derekam, és csak meghatározott időre, fél évre, helyettesíteni valakit, aki éppen szülni készült. Magam világgá akartam menni, és úgy gondoltam, ha lejár az idő, nem kell senkitől engedélyt kérnem a távozásra, elmegyek, mintha ott sem lettem volna. Ez az időszak az agyonreformált iskolarendszerre tevődik, a nyolcvanas évek jugoszláv sajátosságainak egyikére, amely ugyan úgy el és megbukott, mint minden más, amit a korlátolt agyak elképzeltek egy, csak számukra ismert laboratóriumban kísérletezve az emberekkel.
Újabb első lépésem az iskolába 1979. január közepére vezethető vissza, amikor az igazgató jelzi, jöjjek már, annak ellenére is, hogy a dolgozók ülésén, egyöntetűen felvételem ellen szavazott a közösség. Üzentek a kollégáknak volt tanáraim a gimnáziumból. Ezt utólag tudtam meg, de az igazgatót ez a szavazás nem érdekelte, neki az volt a fontos, hogy formailag szakemberekkel lefedje az iskolaévet. Döntött. Mindannyiunk helyett. Így lett a rebellis diákból, még rebellisebb „tanár”. Azért teszem zárójelben, mert soha nem vallottam magam tanárnak, ma sem, inkább tanítónak, ha tehetem, mert valamit csak tanítottam. De inkább neveltem.
Az első nap, amikor ballagok fel az iskola második emeletén található osztályba, ahol a kiírt órarend alapján első jelenésem lesz a „színpadon”, a folyosón az egyik kóválygó fiatalember, érettségi előtt állva, felismer, és megkérdezi:
„Te meg mi a faszt keresel itt?”
„Látod, ez egy jó kérdés. Még én sem tudom rá a választ, de majd csak kiderül.” – felelem neki, amint együtt beléptünk az osztályba, ahol a végzősök, ahova ő maga is tartozott, már ünnepet ültek, elérkezett számukra az utolsó kanyar, az utolsó félév. Ők úgy hitték, én meg még nem tudtam semmit. De ez úttal jó tanulónak bizonyultam. Remélem.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
A gondolat és (az USA) ereje
A Hamasz sikere - ez a harmadik rész -, hogy a palesztin ügy valóban felébredt a >
Új fejezet az EU és Koszovó kapcsolatában?
A Guardian vezércikke azt hangsúlyozza, hogy kaput nyithat Koszovó számára a Nyugat felé a most tartott >
Donald Trump Amerikája, avagy na, ez jól kezdődik…
Külföldön is van ellenszél. Dánia nem adja el Grönlandot Trumpnak. Mexikó karakán elnöke ellent mer mondani. >
A „Patrióták”, Madridban új Reconquistára hívtak fel
Amivel arra utaltak, hogy a katolikus királyok, „bátor lovagok” Európa megmentésére egykor kiűzték az iszlámot. A >
Szerbiában és Szlovákiában az európai értékeket védik a felvonulók
A két mozgalom nagyon sok hasonlóságot mutat, miközben mindenütt jönnek fel az oroszbarát erők. Így értékeli >
Führerprinzip
Ian Buruma attól tart, hogy Trump a következő 4 évben jóvátehetetlen károkat okoz az amerikai demokráciának. >
Európa illiberális erős emberei a közelégedetlenség vulkánjának tetején ülnek
Ezt a következtetést vonja le Tony Barber A Financial Timesban a szerb elnök szorult helyzetéből. Mert >
Jalta-szag van a levegőben
Nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal, 80 évvel az eredeti konferencia után, két nagyhatalom: a putyini >
„Megbuktatási tervek”, „becstelen színház” – miért veszíti el az idegeit Putyin barátja, Fico
Úgy tűnik, hogy elveszti az idegeit az oroszbarát szlovák kormányfő, aki most már puccsot és hazug >
Trump vámjai a lehető legnagyobb szerencsétlenség a világgazdaság és az USA számára
Trump gazdasági tanácsadói, akik tudják, mennyire irracionális ez a politika, legjobb esetben megpróbálják majd tárgyalások útján >
A szerb állami tévé váratlanul stratégiát váltott
Most már nem csupán pár szóban, hanem részletesen számol be a hatalmas tiltakozó hullámról. Vučić most >
A magyarok egyszerűen alkalmatlanok a tömeges ellenállásra?
Ezt a képet a csütörtökön, Szerbia budapesti nagykövetsége előtt készítettem. Az Orbán szerb haverja elleni hatalmas >