2019. november 18. hétfő
Ma Jenő névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (58.)

A görög

Sáfrány Ferenc
Sáfrány Ferenc
A rikkancs ismét jelenti (58.)
Greek Caballa (kire1987 illusztrációja)

Vele még valamikor 1972-ben ismerkedtem meg az egyetemen. Joszifidisz Koszta a becsületes neve. Apja még Markos kommunistáinak egyikeként hagyta el szülőhazáját toprongyosan, miután a görög polgárháborúban Sztálin őket is becsapta, mint oly sokakat, akik benne vakon hittek, és még aránylag olcsón megúszta. Feje a nyakán maradt. Igaz rengeteget szenvedett a honvágytól, hisz életében még egyszer nem adatott meg neki, hogy görög földre tegye a lábát. Erről gondoskodott minden regnáló rezsim a szigorúan ellenőrzött vízumrendszeren keresztül. Szörnyű lelki állapot lehetett számára a tudat, hogy szeretteit, szülőfaluját, csak álmaiban látogathatta meg, és ez belülről, mint az alapos munkát végző szú, lassan de kíméletlenül ette, amíg fel nem emésztette teljesen. Erről akkor győződtem meg, amikor először életemben Görögországba utaztam, és ő megkért, látogassam meg helyette a határ menti kis szülőfaluját, valahol a hegyekben, ahova még 78-ban is csak makadámút vezetett fel. Visszatérve látogatásomból részletes beszámolót tartottam neki Versecen, ahol egy kertes házban élt szerb feleségével. Még a mesém tartott, látszott, hogy lélekben a legapróbb részletekig bejárja az oly sokszor emlegetett ösvényeket a ház körül, ahol az idő megállt, szinte semmi sem változott, és pillanatokra még boldognak is tűnt. Csak a könny a szeme sarkában húzott vékony fátylat tekintete elé, amely a távoli messzeségbe révedt.

Vigaszt számára csak lánya és fia jelentett, akik már az új hazában születtek és rájuk rettenetesen büszke volt. Nem alaptalanul. Ezt magam tanúsítom.

Az élet furcsa játéka, mozzanatai, amiket egyszerűen és általában csak a sors kifürkészhetetlen mozzanataiként élünk meg, hozott össze bennünket Kosztával, de egy életre, ahogy elnézem.

1972-ben, Szabadkán, az egyetemen találkoztunk, ahol azonnal, mert véletlenek nem léteznek, egymásra leltünk. Nem csak külsőségekben, vállig érő haj, nála még szakáll is, hasonlítottunk egymásra, hanem lázadó lelkünk rezdüléseiben is. Hamarosan társ-szobatársak lettünk, ami abból állt, hogy az egyetemisták számára kialakított alsó épület két kis szobája közül az egyiket ő bérelte közvetlen szobatársával, a másikat én, az enyémmel. Így négyen éltünk három éven keresztül, gyakorolva a multikulturális lét testvériség-egység egyvelegét, ami érdekes, nálunk és közöttünk működött akkor is, és ma is tart.

Neki én rengeteget köszönhetek intellektuális fejlődésemet szem előtt tartva. Állandóan ostorozott, hogy szerb-horvátul minél jobban tanuljak meg, mert egyszer még nagy hasznát veszem e fontos, komparatív, előnyömnek. Most, ha visszagondolok, valójából az ő tanácsának köszönhetően teremtettem egzisztenciát az „új” hazában akkor, amikor senki azt nem kérdezte tőlem, milyen egyetemet fejeztem, vagy tanultam-e egyáltalán valamit, hanem, milyen nyelvet, nyelveket beszélek? Egyszer meg is jegyezte, amikor még bődületes nyelvtani hibákat vétettem a szerb nyelv használatának mindennapos útvesztőiben, miután jóízűt nevetett rajtam, hogy mi lehetne ő belőle, ha legalább úgy beszélne magyarul, mint én szerbül? Neki ez már akkor leesett. Sokaknak, sajnos még ma sem.

Kosztával mi együtt fejeztük be az egyetemet, majd 1977-ben ő lekerült Újvidékre, ahol kezdetben tanársegédként dolgozott, majd egyetemi tanárként folytatta pályafutását. Ebben az időben engem is csalogatott a csapatba, és egy kósza gondolat erejéig álltam is a csábítást, majd még azon az őszön, mivel alakalom kínálkozott, nem voltam még párttag, hála istennek, az erkölcsi-politikai magatartásommal is baj volt, így megszökhettem. Nem nekem való az a száraz tudomány, aminek elemzéseit a párttitkárok legtöbbször el sem olvasva vagy meg sem értve, szemétkosárba vágták, érvelgettem, de ő szerinte hibás döntést hoztam. Tény, hogy egyetemi tanár nem lettem. Ma sem sajnálom. Ő meg kitűnő makro-közgazdász hírében áll, előadásokat tart szerte a nagyvilágban, és csak a szakmájának él. Egyetlen politikai vonal sem tudta megnyerni, és megvenni, ő szigorúan az elveinek él. Rajta kívül kevés olyan embert ismerek, aki évtizedeken keresztül ellenáll az állandó kísértésnek, és inkább az anyagi bizonytalanság hullámveréseivel dacol, mint sem lehorgonyozna a korrupció biztonságos fertőjében.

Nekem ő sokszor olyan, mint ha a testvérem lenne, a harmadik, a nem létező, de még is valós. Ez sokszor utazásaink során olyan különös színezetet kapott, amikor öcsém is a társaság tagja volt. Őt is nagyon megszerette. Görög vérmérséklete élményszámba megy, főleg azzal a ritka fejlett és sajátos önkritikával párosulva, amivel ő rendelkezik. Csak a nagy egyéniségek képesek erényt kovácsolni sokszor még a hibáikból is. Koszta ilyen ember.

Amikor felfedeztem Đuro Šušnjićot, a szellemet, örömmel vittem könyveit tanulmányozásra, várva a reakciót. Az nem is maradt el, tömören így hangzott: „Ez valóban filozófia – a javából.” Később személyesen is összehoztam ezt a két kiváló értelmiségit, amikor Đuro egy rövid ideig az Újvidéki Egyetemen tanított. Valahol úgy éreztem, ezzel a találkozással valamit visszaadhattam neki a sok noszogatásának köszönhető fejlődésem eredményeként. Amikor életem könyvét a kezébe adtam, csak ennyit mondtam neki: „Most te olvass!” – csak nézett rám fekete szemeivel, és eltette a könyvet.

Azt sokáig nem tudtam róla, hogy költő is a barátom. Életútjaink az egyetem befejezése után elváltak; annak ellenére, hogy sokszor találkoztunk, ezen szenvedélyéről nem beszélt. Egyik alkalommal, amikor hozzám jött, már ide Szegedre, hozott egy verseskötetet. Dedikálva. Csak néztem, mint aki nem érti, mert nem is sejthettem, hogy az én barátomnak, akivel éveken keresztül társalbérletben laktam, létezik egy számomra ismeretlen énje, maga a titok, a rejtély. Versei legbelsőbb énjének rezdüléseiről szólnak. Ő, a görög.

2010. július 16.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Pár méterre az ígéret földjétől

Egyesek már három éve úton vannak. De mindent elvesztenek: nemcsak a családjukat és a javaikat, hanem >

Tovább

„Magyarország »hihetetlenül goromba« jelöltje a bizottságba”

Ezzel a címmel közölte a Politico amerikai portál európai kiadása Lili Bayer cikkét Várhelyi Olivérről. A >

Tovább

Magyarország immár nem demokrácia

Erre persze jöhet a másik oldal azzal, hogy Karácsony Gergely lett a budapesti főpolgármester. Ám Isztanbult >

Tovább

A halottak nem válaszolhatnak

Schmidt Mária egy államilag finanszírozott rendezvénysorozat kormánybiztosaként ismét azt teszi, amit Orbán Viktor 30 évvel ezelőtt, >

Tovább

Erődemonstráció

A november 7-ére gondosan kitervelt és megrendezett káosz nem volt más, mint a felcsúti nemzetvezető erődemonstrációja, >

Tovább

Önök úgy humanisták, ahogy orbánék krisztusi keresztények

Gyilkolni, kedves Dobrev Klára, nem csak fegyverekkel lehet. Olykor egy-egy szavazat is elég hozzá. Hadd ne >

Tovább

A nagy vonzódás személyes okai

A török üzletember, Adnan Polat boltolt Orbán vejével és rendbe hozatta Gül baba türbéjét. Azon kívül >

Tovább

Mi lett a szabadság új hajnalából

Kína nem halad a demokrácia felé, Oroszország visszatért a tekintélyelvűséghez. Új demokráciák jöttek ugyan létre, de >

Tovább

Az ellenzék káros purifikátorai

Én azt gondolom, hogy nekünk, akik szavazatainkkal segítettük az ellenzéki összefogás győzelmét, bíznunk kell bennük mindaddig, >

Tovább

Többszázezer bevándorló a migránsellenes keleten

Magyarország főként Délkelet-Ázsiára alapoz, de emellett ösztöndíjakkal igyekszik jelentkezőket becsábítani az arab térségből. És a születések-halálozások-elvándorlások >

Tovább

Nincsenek eszközök a gengszter tagállamok megfékezésére

A New York Times pár napja még a csilivili vadonatúj magyar stadionokat állította szembe az ország >

Tovább

A halál csókja

Erdoğan a múlt héten köszönetet mondott Orbánnak a szíriai konfliktussal kapcsolatban nyújtott támogatásáért. Ez halálos csóknak >

Tovább