Ma Mihály, Gábor, Rafael névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (54.)
Emberségből jeles
Sáfrány Ferenc
A történet dátuma 2010. június 8. Megjegyzendő. Ma tapasztaltam, amit egyébként jól tudok, hogy a téma az utcán, ebben az esetben a vendéglőben, a kocsmában hever, csak hegyezni kell a füleket. Csak azt sajnálom, hogy nem voltam szem- és fültanú. De megpróbálom a hallottak alapján rekonstruálni a helyzetet.
Magyarország, Szeged, napjainkban. Egy igen idős bácsi, reszkető kezekkel, Déli Aprót árulva, hogy kicsinyke kis nyugdíját kipótolja, betér az Art vendéglőbe. Általában hétfőnként jár erre, de ma ebédelni és gondolom vacsorázni is, úgy este hat óra környékén jelent meg. Megkérdezte Timit, a szorgalmas pincérlányt, „Aranyoskám, mit ajánl, ami olcsó és laktató?” Gondban a kiszolgáló hölgy, mert ismeri a bácsikát, máskor is evett itt egyszer-egyszer túrós csuszát, majd kivágja: „Egyen egy zóna marhapörköltet, körettel, salátával, az csak kilencszázkilencven forint.”
„Drága az, nekem, aranyoskám” – motyog félhangon, mint ha magának beszélne az öregember, majd csuszát rendel hatszázért.
Közben az egész történetet hallja, akarva, akaratlanul is Levente, az egyik fiatal, kedves és ismert törzsvendég, aki éppen vacsoráját fejezné főnöke társaságában. Odahívja Timit és rákérdez a lényegre, majd megkéri, hogy a bácsinak hozza ki a csuszát, és azt számolja az ő számlájához, majd fizetne, de meggondolja magát, és a pörköltet rendeli meg, fizet és távozik, mint akinél e gesztus a legtermészetesebb. Ezt mi, még én is, aki az egészet most hallgatja, tudjuk, Levente már csak ilyen. A ritkább fajtából. Szeret ide járni, mert jól főznek, családias a hangulat, stb.
A lényeg még csak most kezdődik.
A bácsi, amikor a kért csusza helyett meglátja tányérján, a gazdagon merített, szaftos és illatozó pörköltet, először nem hisz a szemének, majd a fülének.
„Kisasszony, én csuszát rendeltem.”
„Igen, de ez a pörkölt már fizetve van.”
„Nem, ez még nincs fizetve.”
„De, egy úriember, aki az előbb itt volt, már rendezte a számlát.”
„Azt már nem, csak ugrat engem, és magácska akarja ezt nekem kifizetni.”
„Nem, komolyan mondom, hogy egy fiatalember fizette ki a vacsorát” –teszi hozzá Timi, majd magában halkan, nekem már hangosan mormolja, bár tehetném…
A bácsi reszkető kezekkel, valahol nyolcvan körül, tisztességesen ledolgozva a rászabottat, még mindig dolgozgat, rikkancs a javából, sorstárs, hozzáfog az étkezéshez. Timi közben már a könnyeivel küszködik, de itt még mindig nem értünk a lényeghez.
A bácsi, mint aki már régen evett ilyen sokat és jóízűt, befejezvén a „lakomát”, hívja a pincérnőt.
„Kisasszony fizetek!” – markában a sok apró, amit Timi felé nyújt.
„De már mondtam magának, az étel fizetve.”
„Azt már nem!” – hadakozik az öreg, és megpróbálja lerakni az asztalra a pénzt. Timi felkapja, és tuszkolja azt vissza a bácsi markába. Így megy ez hosszú ideig, a másodpercek ólomlábon peregnek ilyenkor. Kínos az ügy mindenki számára. Végül Timi megáll a kijárati ajtóban, elállva az utat, és végső kétségbeesésében már majdnem könyörög.
„Az Isten szerelmére, tegye el azt a pénzt, a vacsora fizetve. Legközelebb még én is veszek egy újságot, ha jön.”
„Kislányom, holnap hozok neked egyet ingyen.”
„Nem ingyen.”
„Akkor leteszem ide a padlóra, amikor nem is látja” – válaszolja az öreg, majd lassan, csoszogva elhagyja a vendéglőt.
Leventém, mi ebből a tanulság?
Olyan világban élünk, sajnos, ahol már a legegyszerűbb emberi gesztus is megkérdőjelezett. Sok ilyen vacsora várat még magára, amíg az emberek újra elhiszik, hogy itt nem szánalomról van és volt szó, csak egy kivételről, aki még mindig embernek nézi az öreget, az éhezőt, az elesettet, és nem tud elmenni mellette, hogy ne tenne valami apróságot, csekélységet érte, és nem a lelkiismeret hangos kalapálásának megnyugtatására. Arról, hogy még mindig boldog az, ki adhat, főleg ha azt tiszta szívvel, őszintén teszi.
Timi, most már elengedheted könnyeid.
Ui. A történet szereplői nem kitalált, hanem valós, hús-vér emberek! Itt élnek közöttünk, csak kevesen.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
Szlovákia a választás után átcsúszhat Orbán táborába
A Nyugat számára nagy a tét, mindenesetre a szlovák politikában áttekinthetetlenek az erőviszonyok és igen nagyok >
Csak kétféle megoldása lehetséges: vagy Oroszország győz, vagy Ukrajna
Ha Oroszország győz, az bizonyosan nem jelenti Putyin katonai kalandjainak a végét, és a következő állomás >
Európa jobbra tolódása nincs kőbe vésve, a baloldalnak semmi oka az elkeseredésre
A munkásosztály soha nem vált le a baloldalról. A szegényebb körzetek mindig is a progresszív pártokra >
Európa „mini-Trumpjai” túlélték a bukását és most a visszatérésében reménykednek
Paul Taylor szerint a populisták, Orbántól kezdve Ficóig, jelenleg Washingtonra vetik vigyázó szemüket, mert a bukott >
Koszovó és Szerbia azt csinál, amit akar: Az EU-nak tekintélyproblémája van a Balkánon – és ez veszélyes
A jelek szerint a két szembeálló oldal egyáltalán nem szorgalmazza a kapcsolatok rendezését. Sőt a vasárnapi >
A fellazítás politikája
Nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl élő kisebbségi közösségekben is elsorvasztották a magyar nyelvű független médiát >
Így működik a Meloni-rendszer
Az olasz kormányfő olyan, mintha burok venné körül: amióta egy évvel ezelőtt megszerezte a hatalmat, egymás >
Nyugat türelme hamarabb elfogy, mint ahogy véget ér a háború
A Stanford Egyetem neves történésze Niall Ferguson azt látja, hogy kezd meginogni az amerikai támogatás. Az >
Harc a demokráciáért Kelet-Európában: Szerbia szinte már teljesen elveszett a Nyugat számára
Az egyik legjobb osztrák sajtóelemző kiábrándítónak nevezik, hogy Kelet-Európában folyik a harc a demokráciáért, de egy >
Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell kidolgoznia
A Washington Post biztonságpolitikai szakírója úgy látja, hogy Ukrajnának és az USA-nak is új stratégiát kell >
A Putyin-barátság fontosabb, mint a kiállás a magyar kisebbségek mellett
Nagy az eshetősége, hogy a 400 ezres szlovákiai magyarságnak ezúttal sem lesz önálló képviselete a pozsonyi >
Nemzetes úr
Ami a félelmet illeti: a magyar közösségek fogyását nem lehetett megállítani. Feltéve, hogy egyáltalán akarták. Az >