Ma Izsó, Tália, Natália, Zampfira névnap van.
Fiók
Jelszó:
Legnépszerűbb
Vajdasági magyar-magyar szótár
Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >
“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”
„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >
A rikkancs ismét jelenti (18.)
Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >
A rikkancs ismét jelenti (20.)
Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >
A rikkancs ismét jelenti (22.)
Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >
A rikkancs ismét jelenti (12.)
Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >
Újra itt a Napló! - hozzászólások
A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >
A rikkancs ismét jelenti (21.)
Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >
A rikkancs ismét jelenti (1.)
Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >
A rikkancs ismét jelenti (13.)
Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >
Madárdal
Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >
A rikkancs ismét jelenti (8.)
Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >
A rikkancs ismét jelenti (54.)
Emberségből jeles
Sáfrány Ferenc
A történet dátuma 2010. június 8. Megjegyzendő. Ma tapasztaltam, amit egyébként jól tudok, hogy a téma az utcán, ebben az esetben a vendéglőben, a kocsmában hever, csak hegyezni kell a füleket. Csak azt sajnálom, hogy nem voltam szem- és fültanú. De megpróbálom a hallottak alapján rekonstruálni a helyzetet.
Magyarország, Szeged, napjainkban. Egy igen idős bácsi, reszkető kezekkel, Déli Aprót árulva, hogy kicsinyke kis nyugdíját kipótolja, betér az Art vendéglőbe. Általában hétfőnként jár erre, de ma ebédelni és gondolom vacsorázni is, úgy este hat óra környékén jelent meg. Megkérdezte Timit, a szorgalmas pincérlányt, „Aranyoskám, mit ajánl, ami olcsó és laktató?” Gondban a kiszolgáló hölgy, mert ismeri a bácsikát, máskor is evett itt egyszer-egyszer túrós csuszát, majd kivágja: „Egyen egy zóna marhapörköltet, körettel, salátával, az csak kilencszázkilencven forint.”
„Drága az, nekem, aranyoskám” – motyog félhangon, mint ha magának beszélne az öregember, majd csuszát rendel hatszázért.
Közben az egész történetet hallja, akarva, akaratlanul is Levente, az egyik fiatal, kedves és ismert törzsvendég, aki éppen vacsoráját fejezné főnöke társaságában. Odahívja Timit és rákérdez a lényegre, majd megkéri, hogy a bácsinak hozza ki a csuszát, és azt számolja az ő számlájához, majd fizetne, de meggondolja magát, és a pörköltet rendeli meg, fizet és távozik, mint akinél e gesztus a legtermészetesebb. Ezt mi, még én is, aki az egészet most hallgatja, tudjuk, Levente már csak ilyen. A ritkább fajtából. Szeret ide járni, mert jól főznek, családias a hangulat, stb.
A lényeg még csak most kezdődik.
A bácsi, amikor a kért csusza helyett meglátja tányérján, a gazdagon merített, szaftos és illatozó pörköltet, először nem hisz a szemének, majd a fülének.
„Kisasszony, én csuszát rendeltem.”
„Igen, de ez a pörkölt már fizetve van.”
„Nem, ez még nincs fizetve.”
„De, egy úriember, aki az előbb itt volt, már rendezte a számlát.”
„Azt már nem, csak ugrat engem, és magácska akarja ezt nekem kifizetni.”
„Nem, komolyan mondom, hogy egy fiatalember fizette ki a vacsorát” –teszi hozzá Timi, majd magában halkan, nekem már hangosan mormolja, bár tehetném…
A bácsi reszkető kezekkel, valahol nyolcvan körül, tisztességesen ledolgozva a rászabottat, még mindig dolgozgat, rikkancs a javából, sorstárs, hozzáfog az étkezéshez. Timi közben már a könnyeivel küszködik, de itt még mindig nem értünk a lényeghez.
A bácsi, mint aki már régen evett ilyen sokat és jóízűt, befejezvén a „lakomát”, hívja a pincérnőt.
„Kisasszony fizetek!” – markában a sok apró, amit Timi felé nyújt.
„De már mondtam magának, az étel fizetve.”
„Azt már nem!” – hadakozik az öreg, és megpróbálja lerakni az asztalra a pénzt. Timi felkapja, és tuszkolja azt vissza a bácsi markába. Így megy ez hosszú ideig, a másodpercek ólomlábon peregnek ilyenkor. Kínos az ügy mindenki számára. Végül Timi megáll a kijárati ajtóban, elállva az utat, és végső kétségbeesésében már majdnem könyörög.
„Az Isten szerelmére, tegye el azt a pénzt, a vacsora fizetve. Legközelebb még én is veszek egy újságot, ha jön.”
„Kislányom, holnap hozok neked egyet ingyen.”
„Nem ingyen.”
„Akkor leteszem ide a padlóra, amikor nem is látja” – válaszolja az öreg, majd lassan, csoszogva elhagyja a vendéglőt.
Leventém, mi ebből a tanulság?
Olyan világban élünk, sajnos, ahol már a legegyszerűbb emberi gesztus is megkérdőjelezett. Sok ilyen vacsora várat még magára, amíg az emberek újra elhiszik, hogy itt nem szánalomról van és volt szó, csak egy kivételről, aki még mindig embernek nézi az öreget, az éhezőt, az elesettet, és nem tud elmenni mellette, hogy ne tenne valami apróságot, csekélységet érte, és nem a lelkiismeret hangos kalapálásának megnyugtatására. Arról, hogy még mindig boldog az, ki adhat, főleg ha azt tiszta szívvel, őszintén teszi.
Timi, most már elengedheted könnyeid.
Ui. A történet szereplői nem kitalált, hanem valós, hús-vér emberek! Itt élnek közöttünk, csak kevesen.
Kommentek
Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.
Komment írásához be kell jelentkeznie.
Legfrissebb
USA, EU – együtt Kínával szemben
Azt is meg kellene magyaráznia, hogy Kína alá akarja ásni a szabad és nyitott nemzetközi rendet. >
Újabb háború Európában?
Az EU-n belül első ízben tűnik úgy, hogy lassanként két modell vetélkedik egymással: a liberális demokratikus, >
Sírásóverseny
Állampolgári öntudat nélküli massza – most így látom a metrókocsiban körülöttem levőket. Miként nagyjából az egész >
A SZER akkor és azóta
Nem tudom, hogy lesz-e magyar adás és ha igen, mikor. Azt hallom azonban, hogy a magyar >
Az egységes európai értékrend ködfüggönyben
Az új magyar-német legfelső szintű forduló azonban újólag csak azt erősítette meg, amit vezető nyugati politikusok >
Orbán új öntudata
A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >
A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében
És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >
Az ibizai csodára várva
Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >
Gyűlöld is
S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >
Németh Miklós nem hisz a kerítésekben
A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >
Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa
A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >
A békés egymás mellett élés Szigete
A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >