2019. augusztus 25. vasárnap
Ma Lajos, Patrícia névnap van.
Alapító: Bódis Gábor & Németh Árpád (MCMXC)

Fiók

Felhasználónév:

Jelszó:

Legnépszerűbb

Vajdasági magyar-magyar szótár

Remélhetőleg segítségével jobban megértjük egymást. >

Tovább

“Hálát adunk, hogy Erdély Romániához tartozik”

„Ordítani Kárpátia koncerteken és hullarészegen üvölteni, dögölj meg büdös zsidó.” Ille István ( Kanadai Magyar Hírlap): >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (18.)

Megőrültem. Ezt már kezdem felfogni, de lehet, hogy csak hülyülök. Tizenöt éve nem engedem Sára lányomnak >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (20.)

Mondhatnám azt is, gyerekkori pajtások vagyunk, de ez nem igaz, hisz Robi egy tízessel fiatalabb, és >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (22.)

Simor Márton a becsületes neve. 1975-ben született. Szegedi szobrász és tanár. Mivel vallom, hogy az emberiség >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (12.)

Zsozsó! Őt szinte mindenki így ismeri. Zentai lány, asszony, akinek vadregényes élete valahol mostanság tisztult le. >

Tovább

Újra itt a Napló! - hozzászólások

A Napló újraindulása alkalmából megjelent cikkhez több hozzászólás érkezett. Meggyőződésünk, hogy egyes vélemények tájékozatlanságnól fakadnak. Megpróbáltuk közölni >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (21.)

Ifjúság Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépetts követték társai, az ittas tengerészek,szagos szél támadt s lábához hullt >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (1.)

Valamelyik nap a múlt héten megcsörren a telefonom, és Árpád közli velem, hogy 19-év után újra >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (13.)

Magamnak ezeket a kérdéseket írtam fel. Olyan emlékeztetőnek, miután vasárnap délután rám csörgött: >

Tovább

Madárdal

Jó magyarnak lenni. Tudom ezt már rég óta, de most szombaton valahogy különösen jó volt, sok >

Tovább

A rikkancs ismét jelenti (8.)

Ma egy könyvről szeretnék szólni. Ez a gondolat már vagy fél éve érik bennem, de most, >

Tovább

Út a cél felé

Rácz József ifj.
Rácz József ifj.
Út a cél felé

Többször bebizonyosodott már, hogy szem előtt kell tartanom néhány keretszabályt, még ha szabálytalan tartalommal töltöm is meg.

„Az utazást ésszerűen kell felépíteni: pontról pontra haladva a cél felé. Tervünket előre el kell készíteni és óvni minden változtatási kísérlettől.”

Talán a vakító napsütés, vagy az autó visszapillantó-tükrétől egyszerre több irányba és több irányból csapódó fénynyalábok, vagy a hótakaró jégkristályos felszínéről szétszóródó csillogás teret és időt törő vibrálása mozgatta a karom, amikor papírra vetettem ezt a pár soros törvényszerűséget.

Azelőtt is hittem valamelyest a megszervezett utazások sikerességében, de azóta veszem igazán komolyan.

Alig, hogy leírtam azt a mondatot és újraolvasva azon gondolkodtam: vajon miért írtam ezt a mondatot, nővérem (akkori szerepében egyik útitársam) egy hirtelen ötlettel áll elő. Egy, a már távolban zsugorodó templomot szemelt ki, ami egyébként az autórádió hangerejétől szent csendjén szégyenkezve nyújtózkodott a fasorok közé rejtőzve. Ám ő mégis meglátta, megérezte. Ártatlan kíváncsiságnak hatott csupán. Egy kicsit még igazságosnak is tartottam, mert a hang bástyáján én álltam, az általam kívánt, érzett zenével. Úgy egyenlő, ha a látvány vártornyát ő uralja.

Így hát elfogadtuk az ötletet, és visszafordultunk (volna).

Alighogy leírtam azt a mondatot és újraolvasva azon gondolkodtam: vajon miért írtam ezt a mondatot, már az út menti árokban fészkeltünk. Vétettünk a szabály ellen. Nem fogadtuk el az isteni gondviselést. Pedig egy templomhoz, Isten házához akartunk visszakanyarodni. Ketten kétfelé értelmeztük a látvány üzenetét. A kulcs a templom, a hó, a fény?

Bizonyos megérzések, hirtelen adódó lehetőségek örömöt, a vártnál is szebbet produkálhatnak, némelyek viszont…

Hirtelen lehetőségünk lett volna arra, hogy semmit sem tegyünk, hogy folytassuk utunkat az árral úszva, a csorda terelő medrében.

Mi a változtatás lehetőségével éltünk, ami a teljes kudarcot produkált. Az új célt nem értük el, a régit pedig a status quo motorberregésével gáncsoltuk magunkkal a hóba.

Viszont ezzel a döntéssel változtattuk lehetőséggé a monoton haladás lehetőségét. Viszont mégsem volt teljes csőd, ugyanis hirtelen változtatásunk környezetünket is magunkkal rántotta, mint ahogy a kifeszített hálóba lőtt labda erejével letépi azt, és együtt csapódnak a földhöz. Csak azért, hogy mi folytathassuk utunkat, hogy mihamarabb gyógyuljanak a változtatás okozta sebek, egy hókotró sofőrje változtatott saját útján, és kihúzott minket. Az ő döntését is valaki korrigálja majd?

Csakis úgy lehet, hiszen másképp véget érne az utazás, beállna a veszteglés illetve a száguldás állapota. A helyesnek vélt változtatás, a továbbhaladás utazásunk megerőszakolása lett volna.

Alighogy végiggondoltam, és hozzágondolva a történteket elgondolkodtam mindezen, máris szólt a zene… Nem is igazán tudtam már, hogy hova is tartunk, csak az újabb változtatási lehetőségekre vártam, hogy kiderüljön, vajon önmagát vagy ellentétét igazolja-e hirtelen született szabályom.

Mostanában rengeteget utazok. És úton-útfélen perverz nyálcsorgatással keresem a változtatási lehetőségeket. Ásómat szorongatva, hogy bármikor eltéríthessem a haladás irányát, lépteimmel ásva utam medrét.

„… pontról pontra haladva a cél felé… és óvni minden változtatási kísérlettől…”

A cél most a változtatás, s szinte céltalan bolyongássá torzul alkalmanként.

Az egyetemista vizsgaidőszak a legalkalmasabb az utazásra. Ilyenkor nincsenek hétköznapok és hétvégék, éjjelek és nappalok. Csak vizsgák vannak.

Miután több napig lassú tűzön főzzük, az időérzék és a testmozgás fokozatosan elpárolog belőle. Hogy ne legyen rágós, és ne terhelje a gyomrot, érdemes megfűszerezni egy kis spontán sétával, ínyenceknek egy csipet városi buszozás is ajánlott.

Ezt a receptet követve állítom össze étrendemet az elmúlt napokban. Nagy utazás-vacsorának számít, ha a telefonfülke felé menet felfedezed a szobatársad zsebedben felejtett hónapos buszbérletét, és úgy döntesz, hogy nem vagy hajlandó a forgalmas út mellett beszélgetni. Felszállsz az első arra vetődő buszra, és az első szimpatikus megállóban leszállsz, és ott keresel egy fülkét. Nincs arra vetődő busz, sok járművel vagy vérszövetségben, de a busszal még csak most kerültél köszönőviszonyba.

Úgy döntesz inkább, hogy megéhezel. Gyors magyarázattal elhessegeted bűntudatodat: lépésenként rágsz egyet, így kiegyenlíted az elhasznált és a felhalmozott energiát. A séta különben is hasznos lehet. Gyalog jobban fel tudod mérni a terepet, könnyebben levadászhatsz egy telefonfülkét. Az útveszőben otthonosan mozogsz: rágásonként lépdelsz, falatonként kémlelsz a telefon után. Utad szervezett, tudatosan közelítesz a cél felé.

A kajád elfogy, a rágás abbamarad, az utolsó nyelés a tátongó ürességben kong. Sehol egy telefonfülke. Elhatározod, hogy rád tört a tudásszomj, s az első utcából a haza vezető útra térsz. Az első utcából haza egy hangos úton vezet az út. Pár lépésnyire, mialatt utolsó pár rágásodat szimulálod életmaradék után kutatva a fogaid között, mikor megérkezel egy telefonfülkéhez. Ahhoz, melyet az eredeti terved szerint használtál volna.

Követed az utasításokat, behelyezed a kártyát, tárcsázol, majd beszélsz. Talán éppen erről a tévelygésről, és arról a hasonló esetről, amit a ’telepi bermuda szirénjei’ címen emlegetsz:

Akkor az ismeretlenből előbukkanva megláttam az utat, mely végre a biztosat jelenti. Hosszú keresgélés után megleltem az első támpontot, mely út a szobámig vezetett, akár csukott szemmel. Ám, egy ablak rácsai közül kiszűrődő fény megvakított. Odavonzotta tekintetem, vezette lépteim. Az ablakban egy női alak jelent meg. Talán a ruháját vetette le, talán fésülködött, de az is lehet, hogy engem hívott (magához). Vagy a rendőrséget (hozzám).

Ismét letértem utamról, s ezt a kitérőt, megfogadtam, mostantól rendszeresen célba veszem. S akkor már nem is lesz kitérő…

A telefonkagylót hirtelen megszorítod. Egy alak suhan el melletted. Háttal áll neked. Autó gurul mellétek, és megáll. Az alak beszáll, a kocsi megindul, és lassan elhalad. Eszedbe jut valami. A stoppolás – maga a változás, a hirtelen letérés az útról. Ha lineárisan nem is billent ki, tartalmában mindig a meglepetés az alapelem.

2010. június 21.
Küldje tovább ezt a cikket.

Kommentek

Ehhez a cikkhez még nem fűztek megjegyzést.

Komment írásához be kell jelentkeznie.

Legfrissebb

Újabb háború Európában?

Az EU-n belül első ízben tűnik úgy, hogy lassanként két modell vetélkedik egymással: a liberális demokratikus, >

Tovább

Sírásóverseny

Állampolgári öntudat nélküli massza – most így látom a metrókocsiban körülöttem levőket. Miként nagyjából az egész >

Tovább

A SZER akkor és azóta

Nem tudom, hogy lesz-e magyar adás és ha igen, mikor. Azt hallom azonban, hogy a magyar >

Tovább

Az egységes európai értékrend ködfüggönyben

Az új magyar-német legfelső szintű forduló azonban újólag csak azt erősítette meg, amit vezető nyugati politikusok >

Tovább

Orbán új öntudata

A konzervatív Die Welt úgy látja, ma Sopronban sokkal többről lesz szó, mint csupán arról, hogy >

Tovább

A Donáth család és az evangélikus szeretetház tisztessége védelmében

És azzal is tisztában kell lennünk, hogy bárki sorra kerülhet. Elég egy felemelt tekintet, egy kritikus >

Tovább

Az ibizai csodára várva

Az újságírók alighanem reménytelen harcot vívnak a gonosszal. Leginkább ugyanis a liberális közönségnek beszélnek, amelyet azonban >

Tovább

Gyűlöld is

S minthogy az állam nem hajlandó emberségesen bánni a menekültekkel, ez a magatartás elkerülhetetlenül normává válik >

Tovább

Németh Miklós nem hisz a kerítésekben

A volt kormányfő arra is kitért, hogy a mai jobboldal szerint ugyan a Páneurópai Piknik kényszerítette >

Tovább

Szorul vissza a szólásszabadság, Magyarország az ékes példa

A Fidesz arra használja az adóbevételeket, hogy uralja a közbeszédet. Az MTI-t teletömték talpnyalókkal, viszont a >

Tovább

A békés egymás mellett élés Szigete

A Le Monde úgy mutatja be a Sziget Fesztivált, mint Európa legnagyobb zenei rendezvényét, amely azonban >

Tovább

Menjenek végig ezen az úton!

Ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni. De akármilyen szörnyű is lesz az előttünk >

Tovább